Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-05 / 278. szám
www.ujszo.com | 2018. december 5. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Történelmi szerepcserék A trianoni és a bécsi döntés párhuzamai és a hasonló traumák KOLLAI ISTVÁN P rágától Bukarestig grandiózus programok zaj lottak: a szlovákok és a csehek nemrég emlékeztek meg Csehszlovákia megalakulásáról, a románok pedig Erdély Romániához kerüléséről. Az évfordulós ünnepségek újra felszínre hozzák, hogy a 20. században a nemzetek helyzete milyen drasztikusan cserélődött fel: a magyarok domináns pozícióból Trianon után defenzívába kerültek, a szlovákok pedig kisebbségiből többségi helyzetbe. De ezzel a szerepcserék sora nem ért véget, 1938 után újra változott a helyzet: a bécsi döntéssel a szlovákok is megtapasztalták, milyen egy rájuk oktrojált határmódosítást megszenvedni. A világháború alatt minden oldalon jeleskedtek a deportálásokban, majd 1945 után a szlovákiai magyarok tapasztalták meg a kollektív bűnösség, a jogfosztottság és a deportálás brutalitását. Aztán minden emléket lefojtott a kommunizmus köde, de az 1950-es években is folytatódtak a kitelepítések: Budapestről és Pozsonyból is vidékre kellett távoznia a középosztály maradványainak. Magyarországról aztán 1956-ban, Szlovákiából 1968 után menekült, aki tudott. Egyelőre nem tűnik úgy, hogy ezek a kényszerű szerepcserék érzékenyebbé tették volna a nemzeti közvélekedést a másik oldal gondolkodásmódjának elfogadására. Pedig a történelmi szövegeket egymás mellé téve látszódik, hogy mennyire hasonló attitűdök dolgoztak az ellentétes oldalakon. A szlovákok például előszeretettel róják fel a magyaroknak, hogy 1918 után a határváltozások etnikai elvnek megfelelő részeit sem tudták vagy akarták elfogadni. Pedig nemigen különbözik ez attól a szlovák magatartástól, ahogy elutasították az 1938-as határváltozásokat, annak ellenére, hogy az etnikai elvnek az nagy arányban megfelelt. Az első bécsi döntés utáni szlovákiai közhangulatról a szlovák történelmi könyvekben így írnak: „E területek megszállása a szlovákok többsége számára nagy trauma volt, 1918 óta megszokták, hogy Szlovákia a »Tátrától a Dunáig« ér”. Ugyanez az akadémiai kiadvány szóvá teszi az 193 8 után kisebbségbe került szlovákokon esett sérelmeket, illetve megemlíti azt is, hogy mindezek miatt - nem meglepő módon - a helyi szlovákok a terület Szlovákiához való visszacsatolásán gondolkodtak. Tehát a kisebbségek, ha nem érezték jól magukat új hazájukban, viszszavágytak a régibe - ahogy a magyarok is Trianon után. A trianoni és a bécsi döntés párhuzamába az illusztrációk is illeszkednek. Egy népszerű szlovák képes történelmi kiadvány az első bécsi döntést a „rólunk, nélkülünk” szlogennel illusztrálja; másutt a területi veszteségeket véres, Szlovákia ellen elkövetett sérelemként ábrázoló plakátok reprodukálják a korabeli közhangulatot. Nem különböznek ezek a magyar revíziós plakátoktól. A nemzetek önmaguk érdekei és érzelmei körül forgó világképe tehát nem egyedi, hanem nagyon is általános jelenség; és a világháborús centenáriumi ünnepségekre elköltött halom pénzeknek pedig remélhetőleg lesz annyi értelme, hogy ennek ön- és közveszélyes jellegére újra és újra figyelmeztet mindenkit. Fára mászás Erdély elcsatolásának századik évfordulója alkalmából (TASR/AP-felvétel) Kiszínezett román propaganda, ügyetlen hamisításokkal CeauMscu is büszke lenne a Romániát reklámozó nágyperces propagandafilmre, amelyet a bukaresti kormány kászíttetett Erdély Romániához csatolásának századik évfordulójára. A kisfilmen ékelődik a romániai sajtó, sokak szerint a Ceausescudiktatúra propagandafilmjeinek pátoszát idézve dicséri Romániát, az ország nevezetességeit, nagy eredményeit, neves személyiségeit. A sajtó azonban a szöveg megannyi valótlan állítását, pontatlanságát kiszúrta, és azt is felfedezte, hogy a Románia nagyszerűségét bemutató képsorok némelyikét Oroszországban, illetve Norvégiában filmezték. A kisfilm a repülés egyik úttörőjét, a bánsági román Traian Vuiát mutatva közli, hogy elsőként Romániában emelkedett magasba ember a levegőnél nehezebb géppel. Az A- devarul napilap rámutatott: Traian Vuia nem Romániában, hanem Párizsban emelkedett a levegőbe 1906- ban, emellett nem is ő volt az első, bár a repülés úttörői közé tartozott. Szülőföldje pedig csak 12 évvel később vált Románia részévé, amiről neki fogalma sem lehetett. Amikor a filmen temesvári képkockák jelennek meg, a narrátor közli, hogy Európában elsőként Romániában kapott villany közvilágítást egy város. Az Adevarul korrektül pontosította, hogy a temesvári 1884-es utcai villanyvilágítás az Osztrák-Magyar Monarchia dicsősége volt. A Főtér.ro portál hívta fel a figyelmet arra, hogy a száz évvel ezelőtti gyulafehérvári nagygyűlésről készült fekete-fehér fotók a kisfilmben kiszínezve jelennek meg, és a Gyulafehérváron száz éve lengetett kékpiros-sárga Erdély-zászlókat átszínezték piros-sárga-kék román zászlókra. Egy hírtelevízió figyelt fel rá, hogy a romániai erdők vadvilágát szimbolizáló farkast Norvégiában, a búzamezőn sétáló nőalakot pedig Oroszországban filmezték, a reklámfilm készítői ezeket egy képsorokat forgalmazó portálról vásárolták meg. Cristian Tudor Popescu, az ország egyik legnagyobb hatású véleményformáló újságírója úgy vélekedett: a kormány reklámfilmjét akár a kommunista diktatúra utolsó éveiben is készíthették volna, és Nicolae Ceausescu diktátor nagyon büszke lenne rá. (MTI) Törékeny tűzszünet a vámháborúban DUDÁSTAMÁS A rgentínában gyűlt össze a világ húsz legfontosabb gazdaságának vezetője a hétvégén tartott rendszeres éves találkozóra. Ez a csoportosulás még csak tízéves, államfői szinten a résztvevő országok először 2008-ban találkoztak. Nem véletlenül: az elmélyülő pénzügyi és gazdasági válság hozta össze a G20-at. A cél az volt, hogy a globális kérdések megoldásába bevonják a feltörekvő fejlődő országokat és a világ lehető legtöbb régióját. Ma ezek az országok adják a világ össztermékének csaknem 90 százalékát, és a világkereskedelem közel 80 százaléka is hozzájuk köthető. A G20 gyenge pontja azonban éppen a résztvevők sokfélesége, így az eltérő államérdekek miatt a csúcstalálkozók gyakran csak általános kommüniké elfogadásával érnek véget. Az elmúlt években ezért a bennfenteseken kívül kevesen követték figyelemmel a G20-csúcsot, de az elmúlt hónapok történései miatt most a gazdasági elemzők és a pénzpiaci befektetők is nagy érdeklődéssel várták a Buenos Aires-i találkozót, ritkán látni ugyanis egy teremben Donald Trumpot, Hszi Csin-pingt, Vlagyimir Putyint, Angela Merkelt vagy Mohamed bin Szalmánt. Megbeszélnivaló pedig van bőven, hiszen egyre több a feszültség. Több fronton is fenyeget a kereskedelmi háború réme, és sajnos igazi fegyveres konfliktusokról és halott újságírókról is szóltak a hírek. A legnagyobb érdeklődés Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozóját kísérte. A világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi kapcsolatok korántsem felhőtlenek, és január elsejétől az amerikai kormány további védővámok kivetését helyezte kilátásba a kínai termékekre. A tétek magasak, az USA és Kína közötti kereskedelmi háború az egész világgazdaságra negatív hatással lenne. A pénzpiac szereplői ezért feszülten várták a tárgyalást, és szinte egy emberként lélegeztek fel. Úgy tűnik ugyanis, Trump most nem akaija tovább élezni országa és Kína gazdasági kapcsolatait, és egyelőre nem vezeti be a tervezett 25 százalékos védővámokat. Ám az egyezséget korántsem lehet békekötésnek nevezni, inkább ideiglenes tűzszünetről beszélhetünk. Az USA 2019. április 1-ig felfüggeszti a védővámok bevezetését, hogy a két ország időt nyeljen a kereskedelmi tárgyalások folytatására. A kínai kormány jó szándéka jeléül elfogadta azt, hogy jócskán megnöveli az amerikai mezőgazdasági és ipari termékek vásárlását azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a jelentős amerikai kereskedelmi deficit csökkenéséhez. Trump a Twitteren később azt is bejelentette, hogy Kína csökkenti, majd teljesen eltörli az amerikai autókra kivetett védővámokat, ezt azonban a kínai fél még nem erősítette meg. Korai azonban pezsgőt bontani, mert a tűzszünet meglehetősen törékeny. A két országnak kevesebb mint négy hónapja van arra, hogy tető alá hozzon egy egyezséget, mely az olyan kényes témákra is megoldást találna, mint a szellemi tulajdon védelme Kínában, vagy az amerikai áruk ellen bevetett, nem vámjellegű kínai importkorlátozások. Aggodalomra ad okot az is, hogy az amerikai fél Robert Lighthizer kereskedelmi főtanácsost bízta meg a tárgyalások vezetésével, aki a Kínával szembeni kemény álláspontjáról ismert. A szkeptikus elemzők szerint a két ország csak elodázta az elkerülhetetlen konfrontációt. Tavaszra kiderül, hogy Buenos Aires igazi áttörést jelent-e amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokban, vagy csak elfeledett epizód lesz egy hosszú kereskedelmi háborúban. FIGYELŐ Vidéki kisemberek a barikádon A fizetéstől fizetésig élő franciáknál most elszakadt a cérna. A sárga mellényesek tüntetése kezdetben az üzemanyagárakról szólt: csak idén a dízel ára 23, a benziné 14 százalékkal drágult, és a kormány jövőre tovább drágítaná az üzemanyagokat a környezetvédelmi adóval. Ez felháborította azokat a franciákat, akik leginkább rá vannak szorulva autóikra, és akiket a legérzékenyebben érint a drágulás: a vidéki kisvárosokban élőket. De a benzinadó csak az utolsó csepp volt, hamar felszínre kerültek egyéb problémák is, melyek a vidéken élők megélhetéséhez kapcsolódnak. ANew YorkTimes tudósítója végigjárt olyan településeket, ahonnan a helyiek több száz kilométert utazva Párizsba mentek tiltakozni. Olyan kisvárosokról van szó, melyek ritkán merülnek fel témaként a francia politikában. A helyiek úgy érzik, senki nem foglalkozik a gondjaikkal, pedig van bőven: sokan alig tudnak kijönni hó végéig a pénzükből, választaniuk kell, hogy melyik csekket fizetik be, és melyikkel várnak. Nem mélyszegénység ez, hanem állandó, szűnni nem akaró gazdasági kiszolgáltatottság, amely lehetetlenné teszi a tervezést és nem ad egy pillanatnyi megnyugvást sem. A lapnak nyilatkozó helyiek leginkább a stressz és a feszültség felől írták le, amit megélnek: minden hó vége annak számolgatásával telik, hogy vajon lesz-e mit enni az utolsó napokban. E gazdasági bizonytalanság folyamatos megélése az, ami leginkább összeköti a tüntetőket, akik között találni buszsofőrtől rakodómunkáson át egykori közszolgáig, építkezéseken dolgozóktól ápolónőkig gyakorlatilag mindenkit, akiket hagyományosan a kék galléros foglalkozásokat űzők közé szokás sorolni. A megszólaltatott tüntetők visszatérő állítása, hogy ők sosem vettek részt korábban politikai megmozdulásokon, de most eltört náluk valami. Ez pedig érezhetően fokozza a zavart az országban, ahol egyáltalán nem ritkaság a kormány intézkedései elleni komoly fellépés, de ezeket jellemzően pártok és a szakszervezetek szervezték. (444.hu)
