Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-29 / 296. szám
www.ujszo.com | 2018. december 29. RÉGIÓ 5 Titokzatos kőtáblát rejt a kőhídgyarmati templom GULYÁSZSUZSANNA Előkerült a helyi templom padlózatába rejtett legendás kőtábla. DGYARMAT Ján Tripák, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem munkatársának vezetésével idén tavasszal kezdődött az 1742 és 1746 között épült, Szent Móricnak szentelt kőhídgyarmati templom alapjainak kutatása. Az ősrégi templomra emelt épület vizsgálata hamarosan folytatódhat. A vizsgálatban a Nyitrai Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal munkatársai (Paterka Pál és Matús Martinák) is részt vettek. A jelenlegi épületet egy középkori templom alapjai után kutatva goefizikai mérésnek vetették alá. A kutatás meglepő eredménnyel járt: láthatóvá vált a templom padlójába rejtett legendás kőtábla is. „Nagyapám gyakran mesélt a Georgius feliratú tábláról, amit a padok teljesen eltakartak. Mivel ezeket most ki kellett hordani, láthatóvá vált a tábla, amin a Georgius felirat mellett más vésések is láthatók” - mondta Juhász Gyula helytörténész, aki szerint a tábla nagy valószínűséggel egy 64 éves korában elhunyt György nevű személy sírját jelöli. Az, hogy kinek a hamvait rejti a kőtábla, még nem derült ki. „Lehetett a falu papja, földesura vagy jótevője is. A helyi papokat, akiknek névsorát a 17. századra visszamenően ismerjük, kizárhatjuk a sorból” - fogalmazott a helytörténész, megjegyezve, hogy kutatásai során eddig nem akadt olyan György nevű személyre, akit a templomba temethettek volna el. Van azonban pár fogódzó, melyek biztos alapot adnak a további kutatásokhoz. „Az egyik a Georgius felirat, a másik az A64 véset. A táblán kivehető az MS felirat is, aminek többféle értelmezése van. Jelentheti az emlékezet szentségét, de a hirtelen halált is. Ugyancsak jól kivehető a latin OB felirat, aminek jelentése: elhunyt, csontjaid nyugodjanak békében. Szembetűnő az 1718-as évszám is, vagyis az elhunytat kereken 300 éve temették ide” - árulta el a legfontosabb tényeket a helytörténész, aki bízik benne, hogy a templom titkai között fény derül a kőtábla rejtélyére is. Folkpajta a Gombaszögi Nyári Táborban V. KRASZNICA MELITTA A szlovákiai magyarság rendszerváltás utáni legnagyobb rendezvénye volt az idei Gombaszögi Nyári Tábor - hangzott el az áv vági sajtótájékoztatón. 5337 egyéni látogatóval és közel 22 500 kumulált, azaz a napi részvételi adatokat összesítő látogatói létszámmal ez volt eddig a legnagyobb tábor, szemben a 2017-es 13 400-as számmal - hangzott el Orosz Örs főszervező, a Sine Metu Polgári Társulás elnöke, Kocskovics Péter programigazgató és Konkoly László, a Folkszöglet szervezőjének év végi komáromi sajtótájékoztatóján. Egy hét alatt 21 helyszínen 402 program közül választhattak a résztvevők. Idén az 1990 előtt születettek táborozhattak ingyen, és 1980-ban használták ki ezt a lehetőséget. Orosz Örs főszervező bejelentette: 2019-ben a mátyusföldieknek kedveznek, vagyis a Galántai és a Vágsellyei járásban élők kapnak ingyenjegyet. Még néhány statisztikai adat: az idei táborozok közel fele, 47,3 százaléka egyetemi hallgató volt, 39,3 százaléka dolgozó, 8,2 százaléka középiskolás, illetve frissen érettségizett. A látogatók 75,4 százaléka érkezett Szlovákiából, 14,8 százaléka Magyarországról, közel 10 százaléka pedig más országból. A legtöbben (41%) a zenei programok miatt látogattak Gombaszögre, 32 százalék a szórakozás, 28-28 százalék a barátok és a programok miatt, de például 15 százalék ismerkedés céljából. Jövőre is több infrastrukturális fejlesztést terveznek a szervezők. Tovább erősítik a tábor népzenei, népművészeti vonalát, és az eddigi provizórikus Folkszöglet helyett 228 négyzetméteres alapterületű pajta épül, színpaddal, stabil tánctérrel; az értékmentés jegyében a pajta egy részét régi, eredeti anyagokból, lebontott pajtákból, malomdeszkákból építik fel. Folytatják a vízhálózat fejlesztését, újabb ivókutakat helyeznek ki, bővítik a Bebek táborozóhely kapacitását. Megalakulóban van a Gombaszög Fejlesztéséért Egyesület, amely Kassa megyében bejegyzésre váró szervezetként előnyösebb helyzetben pályázhat megyei forrásokra. Tavasszal folytatódik a pálos templom és monostor romjainak feltárása, a leletek konzerválása, távlati cél pedig a rend történetét, Gombaszög és környékének középkori történelmét bemutató tárlat, valamint a helyi értékeket, műemlékeket felvonultató emlékpark létrehozása. A 2019-es Gombaszögi Nyári Tábor időpontja július 15-21., január elsején éjfélig fél áron, 35 euróért váltható hetijegy, ezután a tavasz folyamán 45 euróért. A zenei színpadokhoz közelebb eső felső kempingben kevesebb lesz a sátorhely, ezért érdemes azt is időben lefoglalni. Megvásárolható: > Az alábbi települések élelmiszerboltjaiban és más kereskedelmi helyeken: Dunaszerdahelyi járás: Alistál, Baka, Bodak, Csallóköznádasd, Dercsika, Doborgaz, Dunatőkés, Felsőpatony, Kislúcs, Királyfikarcsa, Lég, Lúcs, Mad, Nagymagyar, Nagyszarva, Nagyudvarnok, Ógelle, Pódafa, Tárnok, Tejfalu-Jednota, Vajka Gaiántai és Sellyéi járás: Deáki, Diószeg, Farkasd, Jóka, Királyrév, Kosút, Nádszeg, Nagymácséd, Pered, Rété, Vízkelet, Zsigárd Komáromi járás: Bátorkeszi, Ekel, Gúta (Alfa Market), Izsa, Komárom (Libro, Diderot), Nagykeszi, Nemesócsa, Őrsújfalu, Szilas, Tany, Vágfüzes, Jednota élelmiszerboltok > Hirdetőirodáinkban: Dunaszerdahely - Komensky utca 5872-11., Telefon: 031/551 1324 Komárom - Petőfi utca 22., Telefon: 035/770 20 09 Érsekújvár - Mihály bástya 4., Telefon: 035/644 41 62 X Postákon: Abara, Alistál, Boly, Bússá, Csáb, Csallóközcsütörtök, Csicsó, Csilizradvány, Déménd, Diószeg, Ekecs, Farkasd, Farnad, Felsőszemeréd, Garamszentgyörgy, Ipolyság, Jánosi, Jóka, Királyhelmec, Krasznahorkaváralja, Lakszakállas, Lelesz, Lénártfalva, Muzsla, Nagydaróc, Nagykapos, Nagykér, Nagymácséd, Nagyölved, Oroszka, Ógyalla, Palást, Párkány, Pelsőc, Perbete, Ragyolc, Rozsnyó, Somorja, Szádalmás, Szőgyén, . , , / . . Tardoskedd, "ílszacsernyő, Tornagörgő, Udvard, Vágtornóc, Várhosszúrét, Zselíz, Zsély AíT) IQ 3. K0SZI0I IcUl! Atábla titkánakfelderítése még várat magára (Juhász Gyula felvétele)