Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-27 / 294. szám
Nagyvilág UTA2Z.UJSZO.COM ■ UTAZAS<®UJSZO.COM M ár egy ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy látni kéne az ezeregyéjszaka hangulatát idéző Buharát és Szamarkandot, egy kicsit andalogni kéne Timur nyomában, megcsodálni az általa megálmodott gyönyörűséges mecseteket, mauzóleumokat, medreszéket - az arab iskolarendszer mintájára alapított iskolákat. Olvastam róla eleget, de úgy voltam, mint anno Nagy Sándor, amikor meglátta Marakandát, azaz a mai Szamarkandot... Csak az zakatolt az agyamban a lélegzetelállító látnivalók miatt, hogy ez sokkal szebb, mint amit a lelkem mélyén vártam. Kőrútunk Taskentben, a fővárosban kezdődött. Az első benyomás az ismert szovjet stílus, a nagyon széles, többsávos sugárút, a monumentális, szinte megalomán épületek sora. Modern város, történelmi épületei nagy része az 1966-os nagy földrengésben tönkrement. A metró 1977 óta üzemel. Minket, lányokat zavarba hozott, hogy amint beléptünk a metrószerelvénybe, a férfiak szinte egyszerre ugráltak fel és adták át mosolyogva a helyüket. Sajnos, ez nálunk már a múlt ködébe veszett. Az emberek nagyon kedvesek, barátságosak. Náluk még teljesen természetes, hogy az utcán mosolyogva odalépnek az idegenhez, bemutatkoznak, kezet nyújtanak, és érdeklődnek, honnan jöttünk, hogy tetszik az országuk, kóstoltuke már a nemzeti eledeleiket. Taskent főterén húsz éve Lenin szobrát Timur nagy lovas szobrára cserélték. A parkban ment a munka ezerrel, épp Putyin látogatását várták, és virágokat ültettek ki még a szökőkút medencéjébe is. A Függetlenség tere széles és elegáns. A hatalmas, szomorúságot árasztó női szobor, a gyermekét sirató üzbég anya szobra a hősi halottaknak állít emléket. Következő úti célunk, a 2500 éve alapított Khiva városa sosem állt közvetlenül a kereskedelmi útvonalon, így nem is lett olyan ismert, mint a többi város, de mivel visszafogottan megbújt a se-Az Aral-tó - szomorú a látvány A Kalta Minor minaret Khivában (A szerző felvételei) Buhara - a Chor Minor mecset Jurta Mojnaknál A sejtelmes és nagyon kék ÜZBEGISZTÁN A selyemút izgalmas és egzotikus világába sikerült belekóstolnom pár éve az iráni kóborlásaim során, és most újra ez a világ varázsolta és rabolta el szívem. Pár hete megismerhettem a Selyemút legmesésebb üzbég városait. lyemút árnyékában, szinte érintetlen városfalai mögött konzerválódott a maga kis világa. A városközpont hangulatos, ikonikus minaretje - a Kalta Minor - szokatlan méreteivel és gazdag geometrikus mintázatával, színeivel belopta magát a szívembe. A türkiz szín állítólag megvédi a rossz energiáktól a helyet és az embereket. A tehetséges kézművesek nem tolakodóan, de szinte mindenütt kínálják portékájukat, hagyományos szőrméktől kezdve a hímzett térítőktől kezdve a kézzel készített marionett-bábukon át a jellegzetes mintájú zokniig megvehető itt minden. Khiva legrégebbi mecsete, a Péntek mecset a lO.századból maradt ránk. A helyi mecsetek, medreszék és mauzóleumok, formás minaretek nagy része a 13. és 14. századból szűrmazik. Másfél napra hátunk mögött hagytuk a sok kék khivai mecsetet, hogy megnézzük a Kizil-kum sivatag érődéit, a Toprak Kala és a Kizilkala romjait. Mivel az élet nem habos torta, egy éjszakát jurtában aludtunk. Ez nem csak számomra volt nagy kihívás (rendkívül rosszul viselem a hideget), mindegyikünk megérezte, hogy el vagyunk kényeztetve, nem vagyunk ahhoz szokva, hogy 5 fokos helyen aludjunk. Rétegesen öltözve, kabátban, dupla adag zokniban telt az éjszaka, és kora hajnaltól sutyorogva vártuk a reggelt, a forró teát és kávét. Mojnak kikötője és halfeldolgozó üzeme még 1960-ban 30 ezer embernek adott munkát, mert a halban gazdag Arai biztosította ezt. Akkor még az Arai volt a világ negyedik legnagyobb sós tava. A negyvenes évek végén a szovjetek kitalálták, hogy a hatalmas tavat tápláló folyókat felhasználják öntözésre, rizst meg gyapotot fognak termeszteni a sivatag aszályos területein. 1960-tól megállíthatatlanul apadt a tó szintje, már késő volt módosítani a tavat vízzel ellátó folyók irányát, atomrobbanásokkal változtatni a terepen 1971- ben. Egy erős nukleáris szennyezés, egy 750 méteres kráter és egy hatalmas ökológiai katasztrófa lett az „eredmény". 1975-ben abbahagyták a kísérletezést, és a tervezett 250 robbantást is felfüggesztették. Csak 1986- ban állították le az egész projektet. Nagyon szomorú látvány a kiszáradt meder a rozsdás hajókkal. Buhara, a selyemút gyöngyszeme ötezer éves múlttal büszkélkedhet. A város még kékebb, még türkizebb és mesésebb, mint Khiva, jól elvannak egymás mellett a nagyon gazdag iszlám és szerényebb zoroasztriai szentélyek, az ember csak kapkodja a kobakját és rácsodálkozik a sok gyönyörűségre. Középkori hangulat lengi be a város központját, egymást váltják a mecsetek, minaretek, karavánszerájok, medreszék. Láttunk tömlöcöt is, a Zindont, ahol a kínzóeszközök is megtekinthetők. Szerencsénkre „falunapra" készült a város, színes kavalkád volt sok tánccal, zenével, isteni eledelekkel. Este elmentünk a városi hammamba - a női közfürdőbe. Eleinte megszeppenve mozogtunk mezítelenül az íves, tégladíszítésű történelmi falak közt, mert számunkra szokatlan volt, hogy még lepedőt sem adnak. Az öltözőteremből az átmeneti helyiségen át jutottunk be a forró fürdő-EXTRA 2018. December
