Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-22 / 293. szám
12 SZALON ■ 2018. DECEMBER 22. www.ujszo.com Békés, boldog karácsonyt! Már csak pár óra van hátra, és adventi várakozásunk, készülődésünk beletorkollik a karácsonyi ünnepkörbe... Egyre több helyről kapjuk a jókívánságot - hirdetik nekünk az üzletek kirakatai, a hirdetőtáblák, a világháló reklámjai, s talán sok barátunk, szerettünk személyes üzenete is megérkezett már: „Békés, boldog karácsonyt!”Általában ezek a szavak idilli képekkel körülvéve vagy azokba ágyazva érkeznek meg hozzánk. Mintha ezzel is szeremék ábrázolni, hogy mit is hozzon nekünk ez a pár kedves szó: tökéletesen feldíszített fenyőfát, havas tájat, (egy képre összeállt) mosolygó családot... Igen, mindezek hozzátartozhatnak a békés, boldog karácsonyunkhoz, de mindannyian érezzük, hogy nem merítik ki az ezekben a szavakban benne rejlő valóságot és tényleges vágyódásainkat. Az elmúlt hetek feszített tempója, a sürgés-forgás és ezzel járó rohanás, mintha mind azért lenne, hogy az év végéhez közeledve legalább pár napra a békesség és boldogság érzése járjon át bennünket. Igyekszünk megtenni mindent, hogy ne csak önmagunknak, hanem a hozzánk közel állóknak is része lehessen ebben. Ilyenkor mintha több jósággal és odafigyeléssel is találkoznánk: könnyebben észrevesszük a rászorulókat és nyújtunk segítő kezet a bajban lévőknek. Hiszen az ember természetéhez tartozik, hogy vágyik a szeretetre, odafigyelésre. Hatványozottan érezzük ezt - vagy talán ránk is nehezedik — így az ünnepek közeledtével. Megállás nélkül futunk az esztendő utolsó hónapjában, készülődünk, hogy az ünnep pár napja majd beteljesíti az említett vágyainkat: majd akkor megpihenünk, egy kicsi nyugalomszigetté válik otthonunk, drága ajándékokkal kifejezzük egymásnak egész éves odafigyelésünket, és sorolhatnánk még elképzeléseinket. Bármennyire is próbálunk távolságot tartani tőle, akaratunkon kívül bedarál minket is a fogyasztói karácsony. Órákat töltünk a kígyózó sorokban a bevásárlóközpontokban, hogy az ünnep minden apró velejáróját beszerezzük. Ezt diktálják nekünk kívülről. Nem akarunk lemaradni. Mindennek a helyén kell lenni, anélkül nem érkezhetünk meg a „szeretet ünnepébe”! Ne tagadjuk, ezeknek a velejárója lehet a pattanásig feszülő stresszes hangulat, a kimerültség is. Hol van ebben mégis a békés, boldog karácsony? Ha a világ ezt is kürtöli szerteszét, tényleg így érzünk? Mi lehet hát ez a békesség és boldogság, amire egész valónkkal vágyunk? A Biblia tanúsága szerint Jézus Krisztus, akinek születését karácsonykor ünnepeljük, maga a Békesség Fejedelme. Már évszázadokkal eljövetele előtt a próféciák ezt megjövendölték róla (Ezsaiás próféta könyve 9,6). Ennyivel előtte megmondták, hogy a vágyott békességünket Ö fogja beteljesíteni. Több mint kétezer év elteltével pedig mit láthatunk? Az Ö születése még mindig ünnep a világon. Ennyi idő eltelte után is megállásra, elcsendesedésre késztet szegényt és gazdagot, gyermeket és felnőttet egyaránt. S ahogy talán mi sem ilyen módon várnánk reményeink beteljesülését, ezzel az akkori kor embere sem volt másként. Körültekintve ugyanis a Szentírás legtöbbek által ismert betlehemi jászolbölcsős születést közreadó híradásaiban, láthatjuk, hogy mindenki nagy megdöbbenéssel fogadta a gyermek születésének hírét (a szülők, a királyok, a bölcsek, a pásztorok...). Am legtöbbjük jeleket kapva és azokat követve - angyali üzenetet vagy éppen csillagot - jöhettek rá arra, hogy békességük és boldogságuk elhozója valóban ott fekszik az állatok leheletétől melegített „szalmaágyon”, abban a betlehemi istállóban. így lehettek szívbeli részesei is az angyali dicséretnek: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” {Lukács ev. 2,14) Tovább latolgatva azt az örömhírt, amit az első karácsony hozott el erre a földre, belegondolhatunk abba is, hogy Jézus Krisztus születésének sem a helye, sem a körülményei nem a megszokott emberi rend szerint alakultak. Ezzel viszont jelezte azt, hogy Jézus nemcsak emberként, hanem embernek született Istenként jött erre a világra. 79 Megállás nélkül futunk az esztendő utolsó hónapjában, készülődünk, hogy az ünnep pár napja majd beteljesíti a vágyainkat. Az istállós születés és az ebben rejlő kitaszítottság is igazolja azt, amit a János evangéliumában olvashatunk: ,ylz övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt. De mindazoknak, akik befogadták, akik hisznek az ö nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek. ” (János ev. 1,11-12) Bizonyítja mindezt az is, hogy Ö úgy jött közénk, ahogy mi is indulnánk Őhozzá: egyszerűen, megvetetten, kitaszítottan, nyomorultul... Ne féljünk hát mi sem hozzá úgy elindulni, ahogy vagyunk: a bennünk kavargó kérdésekkel, kételyekkel, vágyódásokkal együtt! Nála mi is meg fogjuk kapni azt a békességet és boldogságot, ami az igazi karácsonyt jelenti. Teljesüljenek hát 2018 karácsonyán Füle Lajos verses szavai: ,Angyalok ajkán, emberek hangán / csendül a csillagos ének, / Kétezer éve mennek Elébe / boldogan, kik Neki élnek. / Ott a helyed e drága menetben, / életed Krisztusa vár rád. / Hagyd el a gondot, légy vele boldog / zengje a szíved a hálát!” (Visszajön). így legyen mindannyiunknak békés, boldog karácsonya! Takács Klaudia dunaszerdahelyi református beosztott lelkész Elhallgatottak - jobb lett volna hallgatni Nehéz, sőt hálátlan feladat olyan könyvről kritikát írni, amely két, tragikusan elhunyt, sőt, brutálisan meggyilkolt, sőt, a sajtószabadságért folytatott és a korrupcióellenes harc jelképévé vált fiatalnak állít emléket. Gondolom, legalább ilyen nehéz feladat lehetett megírni és megszerkeszteni a könyvet - nem is sikerült maradéktalanul. akmality.sk hírportál idén februárban meggyilkolt oknyomozó riporterének, Ján Kuciaknak és mennyasszonyának, Martina Kusnírovának élettörténetét, munkásságát és tragédiáját feldolgozó könyv sokat markol és keveset fog, mert az olvasó szinte semmi újat nem tud meg belőle. Pontosabban: semmi lényegeset, amit eddig a sajtó ne közölt volna, viszont egy csomó olyan lényegtelen információt, mint hogy a fiatal pár mikor csókolózott először, mit főztek együtt leggyakrabban az albérletben. Miközben tulajdonképpen nem is ezekkel az információkkal, epizódokkal van baj, hanem a közzétételük módjával. A könyvet tizenöt szerző írta - sajnos, nem derül ki, melyik fejezetet ki jegyzi -, és a tapasztalt oknyomozó újságíró, Marek Vagovic szerkesztette, de az ő képességeit is meghaladta a feladat, mert a mű sem stílusban, sem a téma feldolgozásának színvonalában nem alkot egységes egészet. A legsikerültebb rész az— valószínűleg pont ezt írhatta Vagovic -, amely a Kúriák által feldolgozott témákról, elsősorban Róbert Kalinák, Ján Pociatek, Jozef Brhel, Ladislav Bastemák és Marián Kocner ügyleteiről szól. Szakmai szemmel nagyon érdekesek azok a fejezetek is, amelyek az adathalászós, vagyis az interneten nyilvánosan hozzáférhető adatokra építő újságírásról szólnak. Ján Kúriák ennek az aprólékos, komoly hozzáértést, türelmet és összegzőképességet igénylő munkának volt a mestere, és valóban csak korai halála akadályozta meg, hogy az egyik legjobb és legelismertebb szlovákiai oknyomozó újságíróvá váljon. Egészen pontosan azért kellett meghalnia, mert akikre veszélyt jelentett a tudása, azok ezt „időben” felismerték, hamarabb, mint az olvasók. Sajnos, utóbbiak az Elhallgatottak című könyvből sem fogják, mert akiket a tragédia politikai háttere és az újságírói szakma érdekel, azoknak a mű túl felszínes, akik pedig a bulváros és patetikus részeken akarnak könynyezni, azok a lényeg felett úgyis átsiklanak. Ezért nem értettem már az elején sem, tulajdonképpen kinek is készült ez a könyv, mit akart az olvasókkal közölni, és miért vetemedtek tapasztalt kollégák ilyen nívótlan munkára. Bevallom, amikor azt a részt olvastam, ahol az ismereden szerző megpróbálja leírni, hogyan zajlott le Nagymácsédon a gyilkosság, és ezt még az áldozatok közti, kitalált telefonbeszélgetésekkel is tarkította, szinte kínosan éreztem magam. A gyilkost a szerző farkasnak nevezi, művileg próbál feszültséget teremteni, cselekményt kitalálni, pedig erre semmi szükség - ami történt, az önmagában is olyan borzasztó, hogy semmi szükség a fantáziára és a fokozásra. A fejezet kriminek bűnrossz, a tények ismertetésének túl patetikus, még képzelt riportnak is szakmaiatlan. Ennél már csak azok a részek rosszabbak, amelyek a fiatal pár magánéletét taglalják, mert azok hellyel-közzel még bugyuták és ízléstelenek is. Hasonlóképpen érthetetlen, pontosabban reklámszempontból nagyon is érthető, miért kellett hosszú oldalakat szentelni annak, hogy az aktuality.sk szerkesztőségéből ki hogyan tudta meg és dolgozta fel a kettős gyilkosság hírét, majd hogyan féltette a saját életét, és kért vagy nem kért rendőri védelmet. A két temetésről beszámoló, majd a tüntetések és a nyomozás addig ismert eredményeit taglaló fejeztek szintén csak azt írják le, amit már ezerszer olvashattunk - de akkor minek is? Vannak erős történetek, amelyek annyira önmagukért beszélnek, hogy csak tényszerűen, minden belemagyarázást, fabulációt és főleg pátoszt kerülve volna szabad írni róluk. A Kuciak-Kusnírová kettős gyilkosság története ilyen, ezért mozdította meg az egész országot, és ezért kellett volna nagyobb tapintattal és szakmai igényességgel feldolgozni. Ez nem sikerült, az Elhallgatottakat úgy teszi le az olvasó, hogy minden téren hiányérzete van, és egy kicsit szégyelli is magát a szerzők helyett. A könyv legnagyobb pozitívumának azt nevezném, hogy a közzétett családi fotókból és visszaemlékezésekből mégiscsak kirajzolódik Ján Kuciak és Martina Kusnírová jelleme. Tiszta, becsületes, egymást végtelenül szerető emberek voltak, akik hittek abban, hogy ez az ország jobbá tehető. Ok is jobbat érdemeltek volna, mint ez a könyv, amely sokkal inkább az aktuality.sk PR-projektje és biznisze, mint tisztelgés az elhunytak előtt. Ha Ján Kuciak összes írását jelentetik meg egy kötetben, azzal méltóbb módon emlékeztek volna meg róla. Vrabec Mária A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: s 2ilard.santa@ujs20.com. Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
