Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)

2018-12-19 / 290. szám

SPORT www.ujszo.com I 2018. december 19 119 Jósé Mourinhót menesztették a Manchester Unitedtól Mourinho nem tudott maradandót alkotni Manchester vörös részén (TASR/AP-feivétei) A csapat gyenge szereplése miatt távozott a Manchester United labdarúgóklubtól Josó Mourinho vezetőedző. Manchester. Az angol egyesület kedden közölte, hogy megköszönte a 2016 májusában kinevezett por­tugál tréner munkáját, s hamarosan kijelöli utódját, aki megbízott edzőként ül le az idény végéig a kis­­padra. A Sky Sports értesülése sze­rint a továbbiakban az eddigi má­sodedző, a májusban visszavonult Michael Carrick irányítja majd a csapatot. Óriási költekezés A Portóval és az Intemazionaléval is Bajnokok Ligája-győztes Mourin­ho idén januárban 2020-ig hosszab­bított szerződést a manchesteri együttessel, amellyel Európa-Ligát, angol Ligakupát és angol Szuperku­pát nyert. A portugál szakvezető az elmúlt idényekben - a Transfemarkt adatai szerint - összesen 418 millió fontot költött új játékosokra, közte 94,5 milliót az azóta világbajnok francia Paul Pogbára, illetve több mint 76 milliót a belga Romelu Lukakura. Mourinho viszonya ugyanakkor nem volt felhőtlen a labdarúgóival, a la­pok az utóbbi időben többször is ar­ról cikkeztek, hogy Pogbával jelen­tősen megromlott a kapcsolata. „A United 17 forduló után 19 ponttal van lemaradva a Liverpool­tól, a játékosok nagy része tudásától jócskán elmaradva teljesít, noha Mourinho százmilliókat költhetett” - foglalta össze gondolatait Gary Li­neker 80-szoros angol válogatott já­tékos, aki jelenleg szakértőként dol­gozik. Pochettino a favorit Az MU korábbi csapatkapitánya, Gary Neville kifejtette, szerinte a jelenleg a Tottenhamnél dolgozó Mauricio Pochettino az ideális je­lölt egykori klubjának. „A csapat az elmúlt időszakban olyan edzőket foglalkoztatott, akik európai kupá­kat nyertek, szerintem azonban olyan szakemberre van szükség, aki a labdarúgás három kulcselemében jó: a fiatalok beépítésében, a szó­rakoztató játékban és a győzelmek­ben” - fogalmazott Neville az ar­gentin trénerre utalva. A 46 eszten­dős argentin tréner érkezése há­romszoros pénzt érne. Pochettino hosszú ideje „célpont” a Vörös Ör­dögöknél, hiszen a támadófutballt részesíti előnyben, s bátran vet be fiatal játékosokat, márpedig a Manchesternek mindkét területen akadtak hiányosságai Sir Alex Fer­guson 2013-as visszavonulása óta. Pochettino májusban 2023-ig hosszabbította meg a szerződését londoni állomáshelyén, így a man­chesterieknek vélhetően mélyen a zsebükbe kellene nyúlniuk a meg­szerzéséhez. Őt követi az esélyesek sorában Zinedine Zidane, a jelenleg csapat nélküli francia szakvezető nyári tá­vozásáig sorozatban háromszor vezette Bajnokok Ligája-diadalra a Real Madridot. A fogadók a befek­tetett összegük ötszörösét kapják meg, amennyiben a szintén 46 éves Zidane lesz a vezér az Old Traffor­­don. Arra, hogy Michael Carrick irá­nyítja majd hosszabb távon is Man­chester Unitedet 11-szeres pénzt fi­zetnek. Az AS Monaco korábbi edzője, a portugál Leonardo Jardim tízszeres, a Chelsea-t irányító olasz Antonio Conte 13-szoros, míg az Arsenal korábbi legendás trénere, a francia Arsene Wenger 21-szeres összeget érne. Többmilliós lelépő Egybehangzó sajtóhírek szerint, többek közt a Daily Record értesü­lései szerint Jósé Mourinho 24 mil­lió fontos végkielégítést kap, mi­után menesztette őt a Manchester United. Az 55 éves Mourinho előző klub­jától, a Chelsea-től is idő előtt tá­vozott: akkor a 2015-ös bajnoki cí­met követő szezonban, 16 forduló után köszönték meg a munkáját. Az MU 17 forduló után 26 ponttal a ha­todik helyen áll a Premier League­­ben, ez az elmúlt 28 idény leg­rosszabb bajnoki rajtja a Vörös Ör­dögöktől. A csapat vasárnap a nagy rivális Liverpool otthonában szen­vedett vereséget, így hátránya 11 pont a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyhez képest. A manchesteriek a BL nyolcad­­döntőjében a Paris Saint- Germainnel találkoznak február­ban és márciusban. (MTI, nso) Best of Jósé Mourinho ► A Barcelona egy hatalmas klub, de 200 éves történelmük során csupán egyszer nyerték meg a Bajnokok Ligáját. Én csak pár éve vagyok profi menedzser, de annyiszor már én is megnyertem! - mondta még 2005-ben. ► „A nap legrosszabb negyedórája az a tizenöt perc, a m it az újságírókká I kell töltenem." ► „Nem vagyok arrogáns, BL- győztes vagyok, ettől pedig különleges." ► The Times riportere: Mostanában több hölgytől hallani, hogy a plátói szerelme Jósé Mourinho. Önnek ki? Jósé Mourinho: Nekem is. Jósé Mourinho. The Times riportere: Most csak viccel... Jósé Mourinho: Jóképű, gazdag, sikeres és briliáns, hát miért ne? ► „Ha könnyű munkát akartam volna, maradok Portóban: gyönyörű kék szék, Bajnokok Ligája­­trófea, Isten és Isten után én." 2004-ben ezekkel a szavakkal vette át a Chelsea-t. ► „Mit mondjak az eredményről? Nulla­három. És hogy mit jelent ez a hármas? Azt, hogy háromszor nyertem bajnoki címeta Premier League-ben! Többet nyertem, mint a többi 19 edző együttvéve. Nekem három bajnoki címem van, a többieknek összesen kettő! Szóval hagy kérjek egy kis tiszteletet, emberek! Tisztelet, tisztelet, tisztelet"­­mondta, miután a Manchester United 3:0-ra kikapott a Tottenhamtől. Nagy nem kerettag, önállóan készül SPORTMENÜ ■ Labdarúgás KLUB VILÁGBAJNOKSÁG, egyesült Arab Emírségek, elő­döntő117.30: Kasima Antlers-Real Madrid. ■ Kosárlabda FÉRFIEXTRALIGA, 18. forduld - 18.00: Svit-Lucenec, Handlová-Komárno, Zilina-lnter Bratislava, Spisská Nová Ves-Prievidza. NŐI EXTRALIGA, 12. forduló - 18.00: Pieófanské Cajky-Slovan Bratislava. 13. forduló -17.00: Ruzomberok-Young Angels Kosice. ■ Kézilabda FÉRFI SLOVNAFT HANDBALL EXTRALIGA, 17. forduló - 18.00: Safa-SKP Bratislava, Nővé Zámky-PreSov, Povazská Bystrica-Modra, Hlohovec-Malacky. NŐI SZLOVÁK KUPA, negyeddöntő (a továbbjutás egy mér­kőzésen dől el) -18.00: Sered-Safa, Stupava-Bánovce; 19.00: Inter Bratislava-Presov. ■ Jégkorong TIPSPORT LIGA, 32. forduló - 17.00: Liptovsky Mikulás-Poprad (Iglón játsszák): 17.30: Banská Bystrica- Nové Zámky, Zilina-Kodice: 18.00: Trencín- DVTK Jegesmedvék, Nitra-Zvolen; 19.00: MAC Budapest- Detva. ST. NICOLAUS I. LIGA, 30. forduló -18.30: Nővé Zámky B-Martin. ■ Röplabda EDYMAX FÉRFIEXTRALIGA, 16. forduló-18.00: Myjava- Trencín, Prievidza-Zvolen. Nagy László, a Veszprém jobbátlövője nem tsgja a januári, dán-német közös rendezésű világbajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott kedden kihirdetett, 21 fős keretének. A magyar szövetség tájékoztatójá­ban Csoknyai István elmondta: Nagy László képességeivel tisztában van, a vb-ig hátralévő időben ezért másokat tesztelne. A 37 éves játékos így ön­álló felkészülést követően a vb rajt­jára csatlakozhat a csapathoz. A 201-szeres válogatott Nagy ta­valy októberben lemondta a szerep­lést a nemzeti csapatban, de a júniusi, Szlovénia elleni világbajnoki selejte­zőre visszatért, és kilátásba helyezte, hogy szükség esetén a januári tornán is számíthatnak rá. Ennek megfele­lően egy héttel ezelőtt, a 28 fos bő ke­retben szerepelt a-neve. Csoknyai Istvánnak és Vladan Maticsnak a vb rajtjára 16 fősre kell szűkítenie keretét, de két-két cserére a csoportkor, a középdöntő és az egyenes kieséses szakasz közben is lesz lehetőség. A világbajnokságot január 10. és 27. között rendezik, a magyarok a koppenhágai D csoportban Svédor­szággal, Katarral, Argentínával, Egyiptommal és Angolával találkoz­nak. (MTI) AKTUÁLIS EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás SPANYOLORSZÁG, 16. forduló: Alavés-Bilbao 0:0. OLASZORSZÁG, 16. forduló: Atalanta Bergamo-Lazio 1:0, g.: Zapata (1.). CSEHORSZÁG, 19. forduló: Jablonec-Slavia Praha 0:2, g.: Skoda (18., 11-esből), Husbauer (70.). ■ Jégkorong NHL: Columbus-Vegas 1:0, Pittsburgh-Anaheim 2:4, Montreal-Boston 0:4, Jaroslav Hálák (B) 22 lövést fogott meg: Ottawa-Nashville 4:3 - hosszabbítás után, Colorado-NY Is­landers 1:4. ■ Kosárlabda NBA: Detroit-Milwaukee 104:107, New York-Pboenix 110:128, Houston-Utab 102:97, Minnesota-Sacramento 132:105, Oklahoma City-Chicago 121:96, San Antonio- Philadelphia 123:96, Golden State-Memphis 110:93, Los An­geles Clippers-Portland 127:131. ■ Alpesi SÍ VK-VIADAL, Alta Badia, férfi paralell óriás-műlesiklás: 1 Marcel Hirscber (osztrák), 2. Tbibaut Favrot, 3, Alexis Pintu­­raub (franciák), A szakági Vk állása: 1. Hirscber 380,2. Matts Olsson (svéd) 190,3. Pinturault 188;... 36. Adam Zampa (szlovák) 14. Az összetett Vk állása: 1. Hirscber 480 pont, 2. Max Franz (osztrák) 341,3. Aksel Lund Svindal (norvég) 333;... 84. Adam Zampa (szlovák) 14. VK-VIADAL, Val Gardena, női lesiklás: 1. Ilka Stubec (szlo­vén) 1:22,81,2. Nicole Delago (olasz) +0,14,3. Ramona Sie­benhofer (osztrák)+0,51. A szakági Vk állása: 1. Nicole Scbmidbofer (osztrák) 226 pont, 2. Stubec 158,3. Michelle Gisin (svájci) 153. Az összetett Vk állása: 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 689 pont, 2. M. Gisin 309,3. Scbmidbofer 279;... 5. Petra Vlhová (szlo­vák) 276. ■ Sportfogadás KENŐ - kedd: 2,6,9,10,15,16,21, 24,26,28,34, 36,43, 47,49,50,59,67,71,80. Kenő Plusz-szám: 15. KENŐ JOKER - kedd: 149833. Nyeremények - 1. díj: nincs nyertes: 2. dij: 1200 euró (1); 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 eu­ró (9), 5. díj: 2,50 euró (110), 6. díj: 0,50 euró (993). ► Egy zárt kapus mérkőzésre és 1 millió forintra büntette az Újpestet az MLSZ fegyelmi bizottsága. A következő hazai meccséta Ferencváros ellen vívja az Újpest február 9-én.

Next

/
Oldalképek
Tartalom