Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-19 / 290. szám
www.ujszo.com | 2018. december 19. KÖZÉLET I 3 Egyre több újságírót ölnek meg A Time magazin a meggyilkoltján Kuciakot is az év személyiségei közé sorolta (TASR-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Párizs. Idén összesen 80 újságírót öltek meg a munkájuk miatt, 8 százalékkal többet, mint tavaly - közölte a Riporterek Határok Nélkül (RSF). A jogvédő szervezet a jelentésében külön kitártján Kuciak meggyilkolására is. Az RSF a tegnapi közleményében arról tájékoztatott, hogy 2018-ban jelentősen megnövekedett az újságírók ellen elkövetett erőszakos cselekedetek száma. A szervezet szerint ez a sajtószabadság folyamatos veszélyeztetésének következménye. „Az újságírók elleni erőszak idén példa nélküli szintet ért el. A helyzet igencsak aggasztó” — jelentette ki Christophe Deloire, az RSF főtitkára. A szervezet jelentése szerint ebben az évben mintegy 80 újságíró vesztette életét. Ebből 63 hivatásos újságíró volt, 17 pedig olyan kommunikációs szakember, akinek a feladatköre valamilyen módon összefüggésben állt az újságírók munkájával. Egyre nagyobb erőszak Az RSF hangsúlyozta, hogy az utóbbi pár évben az erőszakos cselekedek száma folyamatosan csökkent, idén viszont újra megugrott. Ebben az évtizedben 2012-ben volt a legrosszabb a helyzet, amikor 82 hivatásos újságíró vesztette életét a munkája miatt. Ezután csökkenő tendencia következett, 2017-ben a meggyilkolt hivatásos újságírók száma lecsökkent 55-re, 2018-ban azonban csaknem 8 százalékkal megemelkedett. „Az újságírókkal kapcsolatos gyűlöletkeltés sajnos egyre nagyobb teret kap, ebben pedig jelentős szerepe van a közösségi média folyamatosan növekvő hatásának. A gyűlöletet főként a gátlástalan politikusok és üzletemberek teijesztik, és láthatjuk, hogy ennek tragikus következményei vannak” - mondta Deloire. Az RSF jelentésében Ján Kuciakot és a nemrégiben meggyilkolt szaúdi újságírót, Dzsamál Hasogdzsit hozza fel példaként. „Ez a két ember halála jól mutatja, hogy a sajtószabadság ellenségei milyen messzire hajlandóak elmenni a céljaik elérésében” - fogalmaz az RSF. Az említett két újságírót az amerikai Time magazin az év személyiségei közé sorolta. Mexikó a legveszélyesebb Bár a gyilkosságok főbb helyszínei olyan háború sújtotta országok voltak, mint Afganisztán (15 halott) vagy Szíria (11 halott), 45 százalékuk mégis olyan országokban történt, amelyekben nem folynak összecsapások. Ezek közül kiemelkedik Mexikó, ahol 9 újságírót gyilkoltak meg az idén. Az RSF hozzáteszi, hogy Mexikóban különösen a politikusokat érintő korrupciós ügyekkel foglalkozó újságírók válhatnak megfélemlítés és bántalmazás áldozatává. A listán kitűnik még az Egyesült Államok, ahol hat újságírót öltek meg, közülük ötöt a Capital Gazette című annapolisi (Maryland) lapnál júniusban történt többszörös gyilkosságban. Ez volt a legsúlyosabb újságírók elleni támadás az Egyesült Államok történetében. Az ámokfütó ezt megelőzően hat éven át zaklatta a lap munkatársait a Twitter közösségi hálón. A jelentésből az is kiderül, hogy a világon jelenleg 348 újságíró ül börtönben, vagyis hét százalékkal több, mint az előző évben. A legtöbb újságírót fogva tartó ország továbbra is Kína, itt 60 személy ül a rácsok mögött. Szintén sok újságíró raboskodik Iránban, Szaúd- Arábiában, Szíriában és Egyiptomban. Az RSF szerint további 60 újságírót túszként tartanak fogva, főként Irakban és Szíriában. (MTI, nar) Külföldön olcsóbb az élelmiszer Pozsony. „Az élelmiszerekhez manapság Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon is olcsóbban juthatunk hozzá, mint Szlovákiában” - nyilatkozta Éva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség elemzője, aki szerint látványos változásra nem számíthatunk jövőre sem. „Várhatóan tovább nőnek majd a fizetések, és még több embernek lesz munkája, ami tovább növeli a lakosság vásárlóerejét. Márpedig a növekvő kereslettel párhuzamosan nőnek majd az árak is” - mondta Sadovská. Szerinte a kormány üzletláncokra kivetett különadójának is árfelhajtó hatása lesz, miközben az energiaárak növekedése miatt az élelmiszeripari cégek költségei is megugranak. Ez utóbbi miatt legutóbb a húsfeldolgozók jelezték, hogy jövőre kénytelenek lesznek megemelni az áraikat. Sadovská szavait támasztja alá a Szlovák Nemzeti Bank tegnap kiadott előrejelzése is. Eszerint Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) az idei 4,2 százalékos növekedést követően jövőre 4,3 százalékra gyorsulhat. „A gazdasági növekedés gyorsulása, a munkanélküliek számának csökkenése a lakossági fogyasztáson is meglátszik majd, ez pedig rányomja bélyegét az árakra is. Az idei 2,6 százalékos inflációt követően jövőre átlagosan 2,9 százalékkal nőhetnek az árak, főleg a dráguló energia hatására. Az inflációt is figyelembe vevő reálbérek idén 3,6, jövőre pedig 3,9 százalékkal nőhetnek, vagyis a béremeléseknek köszönhetően a lakosság kevésbé érzi meg a felfelé kúszó árak hatását” - nyilatkozta Jozef Makúch jegybankelnök, (mi, TASR) r Hadházy Ákos: Hogy érezze a kormány a törődést Hadházy Ákos szerint az együttműködés szükséges, de nem elégséges feltétele egy váltásnak (TASR-felvétel) KÓSAANDRÁS Nyomás alatt kell tartani a kormányt folyamatosan - mondta az Új Szónak adott interjújában Hadházy Ákos. A független képviselőt Szál Bernadott-tel, Varjú Lászlóval, Vadai Ágnessel ós más ellenzáki politikusokkal erőszakkal távolítottak el a köztelevízió ópületóből. Hogy érzi magát az elmúlt napok eseményei után? Nyilván nagyon sok negatív élmény is ért az utóbbi napokban, de a mérleg kifejezetten pozitív. Nagy élmény volt, és fontosnak is tartom, hogy vasárnap este a hidegben sok ezren megtették velünk azt a hétnyolc kilométeres túrát a rendszer szívéhez, leikéhez, vagy nemi szervéhez, mindegy, hogy nevezzük. Hétfőn pedig ugyanennyien kijöttek a közmédiához, arra a helyszínre, amit szándékosan raktak el budapesti léptékkel „a világ végére”. Ez nekem nagyon sok erőt adott. Fizikailag hogy van? Az egyik ujjam ízülete fáj nagyon a jobb kezemen, nehezen tudok vele fogni. Amikor a korlátba kapaszkodtam, úgy megrántották, hogy azóta is érzem. De inkább az izomláz a jellemző - nem gyakran szoktam lépcsőre mászni. Történt valami még bent az épületben, ami nem került bele az online közvetítésükbe, amit mi nem láthattunk, de fontos volt? A legfontosabb eseményeket mindenki láthatta. A biztonsági őrök folyamatosan próbálták megakadályozni, hogy a tévé fontosabb részeibe eljussunk. Először egy látogatórészbe küldtek minket, ahová tulajdonképpen bárki bemehet. Onnan csak csipkártyával lehet eljutni a szerkesztőségekig, a vezetők irodáiig. A belső átjárókat mindenhol biztosították, és hiába kértük, nem engedtek minket át. Végül teljesen véletlenül tudtunk átjutni. Észrevettem, hogy a másik épületszámy ajtaját kinyitják, gyorsan odamentem és bementem rajta. Szóltam Szél Bernadettnek, ő is bejött, majd szóltunk a többieknek is. Egyszer csak jött a biztonsági őrök főnöke káromkodva, hogy „A k...va életbe, miért nem zárjátok már be az ajtót?”, de kiderült, hogy rossz a zár, így be sem lehet zárni. Lakatosokat hívtak, de őket Varjú László elég erélyes fellépése megakadályozta. így tudott minden képviselő bejönni. Éz volt a B épület, a C épülethez úgy jutottunk el, hogy észrevettem, hogy az egyik vészkijáratnál ácsorognak a biztonsági őrök, amikor látták, hogy mi is látjuk őket, egy paravánnal el akarták takarni az ajtót, de ez már nem állított meg minket, bementünk oda is, ekkor lett mindenki valóban nagyon ideges. Tettek feljelentést? Szél Bemadett-tel elmentünk hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányságra, és megtettük, hivatalos személy elleni erőszak miatt. Ha netán visszautasítaná a rendőrség a feljelentést, akkor magánváddal is megteszem majd újra. Mivel fegyveresen követték el hivatalos személy ellen az erőszakot a biztonsági őrök, ez egy kettőtől nyolc évig terjedő büntetési tétellel járó bűncselekmény. Hogy értékeli, hogy önökön kívül a DK-tól a Jobbikig minden ellenzéki párt részt vett az akcióban? Lehet ez egy új ellenzéki összefogás kezdete? Nekem jó volt látni, hogy azok az ellenzéki kollégák, akik korábban elutasították az együttműködést, most érzik, hogy a társadalom részéről erős elvárás van erre. Az extrémebb jellegű szavazói csoportokban is megvan az igény a közeledésre mások felé. En azt szoktam mondani, az együttműködés szükséges, de nem elégséges feltétele egy váltásnak. Az evidens, hogy az ellenzéknek együtt kell mozognia, de ebbe beleértem a civileket, a parlamenten kívüli világot is. Eredményt akkor érünk el, ha tartósan kemény nyomást tudunk gyakorolni. Az igaz, hogy a Parlamentbe, az Európai Parlamentbe és a helyhatóságokba is csak választás útján lehet bekerülni, de jelenleg a tisztességes választások feltételei nem adottak: amíg nincs valódi közmédia, amíg a kormány tartja ki az emberek többségét elérő sajtót, amíg a Nemzeti Választási Bizottság Fidesz által kinevezett tagokból áll, és amíg az ilyen ügyeket a közvetlenül a kormány alá rendelt közigazgatási bíróságok bíráljákmaj del, addig nem választás van, hanem színjáték. Színjátékban pedig nem kell részt venni. Fontos, hogy a kormány érezze a törődést a magyarok részéről, de az is kell, hogy a kormány lássa: részünkről sem csak színjátékot lát. Én biztosan nem szimuláltam a tévészékházban sem, amikor lefeküdtem a földre, akkor is egy nagyon súlyos szívritmuszavarral küzdöttem. Felfokozott állapotban voltam, és enyhén szólva nem éreztem jól magam. A kormánynak azt kell látnia, hogy az ellenzék sem szimulált, sem a Parlamentben, sem az utcán. Jön a karácsony, sokan tartanak atfól, hogy januárra kifullad a mostani lendület. Amit eddig csináltunk - remélem, a héten még lesz egy-két kedves szavunk a kormány felé -, azt mindenképpen folytatni kell. Az európai ügyészségért folytatott aláírásgyűjtés szépen folyik, de ezt is tovább kell vinni majd. Én úgy érzem, jóval több az emberekben az elszántság annál, hogy „eszünk egy kis bejglit meg halászlevet, aztán lenyugszunk januárra”. Szerintem ők is folytatni fogják.