Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-15 / 287. szám
ÜNNEPI MELLÉKLET mán forradalom, azt valóban nagy izgalommal kísértük végig. Emlékszem az akkori karácsonyra: szépen, gazdagon terített asztal, de otthon is mindenki csak a tévét nézte. Aromán forradalom számomra sokkal nagyobb sokk volt, mint 2001. szeptember 11-e. Ez volt az első tényleg megrázó esemény, amelyet élőben végignéztünk a tévében. Aggódtunk az ottani magyarokért, érzelmi kötődésünk volt a forradalomhoz... G. Zs.: ... annál is inkább, mert akkor ott élt Kokes János, a tudósítónk. A lakása ablaka alatt volt a legvastagabb fal, ott, az öntöttvas radiátor előtt ült, mert Töprengés borozgatás közben v * jet csapatot Afganisztánból, de amikor a saját szemeddel láttad, hogyan, milyen állapotban jönnek, az nem volt vicces. Az arab forradalmakat miként éltétek meg külpolitikusként? G. ZS.: Én mint újságíró már sehogy, 2000-ben jöttem el az Új Szóból, akkor, amikor magyarul tudó újságírót kerestek a köztársasági elnök - Rudolf Schuster - irodájába. Egyszerűen elcsábítottak. Pista külpolitikusként végigcsinálta az arab forradalmakat, de én már csak olvasó voltam. Melyik írásotok, cikketek maradt www.üjszo.com | 2018. december 15. a bécsi EBESZ-csúcs, ahol Gorbacsov volt a sztár. Már magában kijutni akkor Bécsbe fantasztikus élmény volt. Egy hétig a Hofburgban töltöttem a munkanapjaimat. Helmut Zilk volt akkor a főpolgármester, és a csúcs megnyitása előtt meghívott minden újságírót abba a terembe, ahol az újévi koncerteket tartják. Egy csomó ajándékot kaptunk, például egész hétre szabadjegyet a bécsi tömegközlekedésre. Nagyvonalúak voltak. Milyen külpolitikai események maradtak meg emlékezetetekben? Melyik volt a legmegrázóbb számotokra? M. L: Fiatal titkárként, úgymond, én temettem el Brezsnyevet és Csemyenkót is. Ezek emlékezetes ügyeletek voltak. Rendkívül megrázó volt az 1989-es roőket magam mellé, elővettem a megszerkesztett, kijavított kéziratokat, és megbeszéltük a dolgokat. Adódott olyan helyzet is, amikor a kezdő regionális tudósító 10-15 évvel idősebb volt nálam, de ez nem számított. Nem bántóan, jóindulattal kezeltük őket. Ez emberi szempontból nagyon fontos volt. G. Zs.: Ott volt az áldott jó Hasák Vili bácsi, a nyelvi lektor. Amikor elvették az MTI-t 69-70-ben, hirtelen mindent fordítani kellett, a külpolitikai híreket is. Csehszlovákia ugyanis egyes dolgokra, főleg a külpolitikára másképp tekintett, mint Magyarország, úgyhogy likvidálták a szerkesztőségből a Magyar Távirati Irodát. A lefordított vezető híreket mindig elvittük a nyelvi lektorhoz, aki átolvasta, kijavította. Ott dolgoztam már néhány hónapja, amikor Vili bácsi megkérdezte: Zsuzsa, kérem, van öt perce? Persze, mondtam. Vili bácsi elkezdett kotorászni a fiókjában, és kivett egy kis papírlapot. Az összes szerkesztőnek, aki fordított, készített egy ilyen lapot, amelyre fölírta az illető visszatérő hibáit. Megmutatta nekem is az enyémet, elmagyarázta, hogy ez meg az így jobb lenne. Nagyon hálás voltam neki. És egy-két hét múlva szólt: „Ügyes, megjegyezte!”. Mindenkivel így bánt. Nem akkor szidott le valakit, amikor mindenki ott volt, de stikában, amikor senki sem látta. Ilyenek voltak akkoriban az emberi kapcsolatok. Nem az volt a cél, hogy én legyek a sztár, a lehető legkevesebb munkával én kapjam a legtöbb pénzt. Lapot csináltunk. Az emberi kapcsolatok nagyon jók voltak. A szülés előtti, Új Szóban töltött utolsó napra, 1977. október 7-re nagyon jól emlékszem. Akkor fogadták el az új szovjet alkotmányt. Fájt a lábam, fáradt voltam, és Priviczer Marika néninél diktáltam Csető Jani irodájával szemben. Elmúlt este hét óra, Piroska bácsi, a telexes, aki a híreket hordta, már elment haza. Rám szakadt, hogy a dokumentum részleteit a szombati lapba lefordítsam. Mezítláb mentem a telexbe a hírekért, amikor Jani észrevett. Hát, maga mit csinál itt? Mondtam, hogy Piroska bácsi már elment, nekem bedagadt a bokám, de menni kell a hírekért. Még megcsinálom ezt a szerencsétlen alkotmányt, dünnyögtem, de hétfőn bizony már nem jövök. Ezzel bementem Marika nénihez. Eltelt vagy húsz perc, jött a főszerkesztő-helyettes Csető Jani a cetlikkel. Azt mondta: „Maga csak itt üljön a pocijával, és fordítson.” És este fél tízig ő hordta a fordítandó szöveget a telexből. Nagyon rendes volt, és azzal búcsúzott: „Nemhogy hétfőn bejön!” Nem is jöttem, éltem meg a legmegrázóbb eseményt. Épp akkor voltam ott, amikor a szovjet csapatok kivonultak Afganisztánból. Azt sem tudtam, hogy Üzbegisztánban van külügyminisztérium, de kiderült, hogy a külügyminiszter helyettese barátja volt a helyi kísérőmnek. Kikönyörögtem, hogy vigyen le a határra. És ott láttam, hogyan jönnek át azok a vert csapatok. Az csúnya volt. Alig tettem túl magam ezen a megrázó eseményen, ellátogattam egy veteránkórházba, ugyanis az Afganisztánt megjárt kiskatonák főleg a Szovjetunió ázsiai országaiból, Üzbegisztánból, Kazahsztánból, Türkmenisztánból származtak. A rothadó hús, a vér, a drog szaga a veteránkórházban, az szörnyű volt. Tudod, megelégedéssel fogadtuk a hírt itthon, hogy végre kivonják a szov-Új Szó-s buli a Gorkij utcai szerkesztőségben (jobbról: Görföl Zsuzsa, Ferenczi Rudi, Kovács Ili és Malinák Pista) Újságírói karrieretek során milyen „nagy” emberekkel, személyiségekkel, politikusokkal találkoztatok? G. ZS.: Gorbacsowal. A legnagyobb élményem az volt, amikor Moszkvában még a kérdésemre is válaszolt a sajtóértekezleten. M. I.: A rendszerváltás utáni új magyar kormány csaknem mindegyik miniszterével interjúztam, ma már talán szégyellnivaló, de még Hóm Gyulával is. Antall Józseffel csak akartam: Lengyelországban hármas csehszlovák-lengyel-magyar csúcstalálkozó volt. Ezt megelőzően mondott Meciar valami nagy baromságot a magyarok állítólagos határ menti mozgósításáról. Erről szeretnék Antall miniszterelnök úrral interjút készíteni - kértem akkor Krakkóban a sajtótitkárát. Elmondtam, hogy a felvidéki Új Szóból vagyok, Mikulás-ünnepség a 80-as évek elején a felvidéki kisebbségi lapnak nyilatkozna, mert üzenetértékűnek vennék, hogy Antall a kisebbségek lapján keresztül üzenget a Meciar-kormánynak.” A magyarok lényegében tőlem tudták meg, miket mondott Vladimír Meéiar szlovák miniszterelnök. I 9 M. I.: Éveken át írtam karácsonyra a tárcákat. Azokat nagyon szerettem. G. ZS.: Ha már szóba került Afganisztán - miután hazajöttem Üzbegisztánból, több cikket írtam az ottani helyzetről, a látottakról. Még Rabay volt a főszerkesztő, s úgy vélte, azokat a hazatért kiskatonákról szóló cikkeket nem lehet leközölni. Cenzúrázott, ki akart venni bizonyos részeket ebből-abból a cikkből, amibe én nem egyeztem bele, és belevágtam az egészet a szemétkosárba. Sokat harcoltam ezzel a főszerkesztővel. Melyik főszerkesztő volt az, akivel jól lehetett együttműködni, együtt dolgozni, aki profi módon állt a lapszerkesztéshez? G. Zs.: Lőrincz Gyuszi bácsinak nagy tekintélye volt, és egy nemzetközileg elismert művész volt, akinek a fél világban barátai voltak. Széles látókörű úriember, aki fel tudta emelni a nemzetiségi lapot. Rabay Zoltánt a diplomáciából szalajtották, mert állítólag tudott magyarul, de ez nem volt igaz, aztán jött Kiss Jóska, aki pártvonalon jutott a pozícióhoz. Utánuk Szilvássy Jóska jövetele olyan volt, mintha hirtelen kisütött volna a nap. Profi volt, tudta, miről szól a lap. Volt renoméja, igaz, kukacoskodott is. Néha üvöltöztünk is egymással, nézeteltéréseink azonban soha nem voltak személyesek, azért alakultak ki, mert másképp láttuk a lapszerkesztés adott kérdését. M. I.: Nemcsak kollégák voltunk, hanem haverok is. Annyira, hogy egy kisebb buli után Jóska hatalmas télikabátjában jöttem haza, mert az enyémet a szerkesztőségi kocsiban hagytam, miután Szilvássyval és Zalabai Zsigáékkal Somoiján mulattunk, és versenyeztünk, ki tud több népdalt... A sofőr elhajtott a kabátokkal együtt, de nekem valahogy csak haza kellett jutnom. Hát ilyen emlékeink is vannak. Jó időket éltünk. G. Zs.: Szilvássy után Molnár Norbi volt a legprofibb. Csinálta a lapot, komolyan. Olvassátok az Új Szót? G. Zs.: Az online változatot úgy másnaponként megnézem, átolvasom. M. I.: Én gyakrabban nézem meg, csaknem minden nap átböngészem. Nem lehet csak úgy egyik napról a másikra elfelejteni, hogy 39 és fél évig Új Szó-s voltál. Az új szerkesztőket már nem nagyon ismerem. Amit nagyon hiányolok a lapból, azok az emberközpontú riportok. G. Zs.: Mi más időkben dolgoztunk, akkor, amikor egy komoly külpolitikai kommentárnak még nagy súlya volt. Mára elbulvárosodott a sajtó, igaz, az olvasók is
