Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-15 / 287. szám
6 ÜNNEPI MELLÉKLET 2018. december 15. | www.ujszo.com A lap, amely túlélte Meciart, Slotát és Ficót, remélhetőleg túléli Orbán Viktort is Egy kis szlovákiai magyar faluban, Gömörpanyitban találkoztam életem első újságpapíijával. A hetvenes évek közepén. A konyha egyik legfontosabb tárgya volt. Jánosdeák Kornélia, a nagymamám, nemcsak olvasta, hanem almát csomagolt bele, és hatalmas ollóval kinyirkálta belőle a hasznos tanácsokat, recepteket, a történeteket, amelyek megríkatták, borítékolta őket, és elküldte a lányainak. Korán megértettem, hogy nem amiatt fogok erre az újságra emlékezni, mert feketére festi az ujjhegyemet. Ez az újság ma hetvenéves, és túl kellett élnie a pártállamot, amely átitatta nagyon sok lapját és napját. Túl kellett élnie a nacionalizmus nagyapáit, Vladimír Meéiart és Ján Slotát. Persze, túl kellett és túl kell élnie a hamis vitát, hogy ki is a jó magyar és ki az „elmagyartalanodott” ellensége a kisebbségnek. Túlélte az MKP és a Híd huzavonáit afölött, hogy kit is szolgál a jó sajtó. Pedig a válasz egyszerű: az olvasót és a demokráciát. És az olvasónak semmiképp sem érdeke, hogy egy független újság bárminemű pártot szolgáljon. Az Új Szó története a függetlenség hosszú munkája egy nagyon nehéz felállásban: veszélyeztetve mind a túlságosan ellenséges, mind a túlságosan „gondoskodó” kormányok által. Nehéz egy magyar újságnak akárhol a világon, de különösen Magyarország szomszédságában, ahol a kormány úgy irtja a minőségi, kritikus és szabad lapokat, mintha a kertjében gyomlálna. Az Új Szó a szlovákiai sajtó még létező pluralizmusának fontos része egy olyan európai régióban, ahol a kétes hírnevű oligarchák számára mindig „Black Friday” van, és nem azért vásárolnak, hogy a médiák kritikus hangját és függetlenségét erősítsék. A hetvenéves Új Szónak ma nem az a feladata hogy versenybe szálljon az Orbán táplálta, újságírást szimuláló lapokkal abban, ki a „valódibb” magyar. A vállalt feladata a demokratikus és független magyar újságírás művelése, és hogy válaszoljon a valódi kérdésekre, mind a pozsonyiakra, mind a budapestiekre. Balog Beáta, a Sme főszerkesztője Minden kiadóváltással kapott valamilyen pluszt az Új Szó Az Új Szó 1989 utáni történetének nagy részében a kiadó képviselőjeként, lapigazgatóként volt jelen a lap életében. Slezékné Kovács Editet kérdeztük. Az Új Szó a rendszerváltozás után már legalább fél tucat tulajdonos kezében volt. Segítették a tulajdonosváltások a lap fejlődését? Minden kiadó hozott valami újat a lap életébe. A rendszerváltást követően a szerkesztőség felmérte, nem teheti meg azt, hogy vadprivatizációval magánosítsa a lapot, miként az a napilapok piacán előfordult. A szerkesztőség ugyan létrehozott egy részvénytársaságot, ez volt a Vox Nova, de ez kezdetben csak egy üres cég volt, nem birtokolta az Új Szó kiadási jogait. Mi valódi befektetőt kerestünk, és már csaknem megegyeztünk egy nizzai kiadóval, amelynek Magyarországon is volt érdekeltsége a regionális lappiacon, amikor feltűnt egy másik francia kiadó, a Le Figaro kiadója. Inkább emellett döntöttünk, mivel úgy véltük, egy ilyen nagy múltú lap kiadója nagyobb biztonságot jelent a lap számára. Mi újat hozott a lap életébe a francia tulajdonos? Az új tulajdonos hozta be a lapba az első elektronikus szerkesztőségi rendszert, vagyis ekkor állt át az Új Szó az elektronikus lapkészítésre. Addig még minden hagyományos módon készült, vonalzóval mérték ki a hasábok hosszát, a képek helyét. Az új szerkesztőségi rendszerben már erre nem volt szükség. De akkor érkeztek meg a szerkesztőségbe az első faxgépek is, ami akkor hatalmas műszaki vívmánynak számított. A francia kiadónál azonban csak néhány évet maradt a lap. Igen, egyik igazgatótanácsi ülésünk előtt a francia tulajdonos képviselője, Momy úr meghívott vacsorára, és közölte, hogy eladták a lapot, pontosabban a Vox Nova részvénycsomagját birtokló leányvállalatukat egy német cégnek, a Rheinische Post kiadójának. Ez 1995-ben tÄ»40«+ A 'í orl/^irrt olömrÄlz mallűH o^/árt
