Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-13 / 285. szám
beszerzését, és sohasem tudják, kinek mit ^ adjanak. Kétségbeesésükben végül bármit megvesznek, aminek az eredménye sok fölösleges dolog lehet, amit aztán utólag próbálnak becserélni. 5 hasznos tanács Alaposan fontolja meg, hogy valóban szüksége van-e rövid távú hitelre, valamint hogy a havi törlesztőrészletek az ünnepek után nem terhelik-e le túlságosan a családi költségvetést. BA bankban és az alternatív pénzügyi társaságoknál kérdezzen rá a teljes hiteldíjmutatóra. Ez mutatja meg a legjobban, összességében a kölcsön mennyibe fog kerülni. Részletre való vásárlás esetén érdemes előbb összehasonlítani az árakat több üzletben, majd ellenőrizni kell, milyen lenne a végső ár, mennyit fizetünk rá. Hitelkártya esetében mindig figyeljen oda a kamatmentes időszakra. BEllenőrizze, hogy a folyószámlája úgy van-e beállítva, hogy mintegy bonuszként lemehet mínuszba is, azaz a bank lehetővé tesz negatív számlaegyenleget is. Ha igen, alaposan fontolja meg, érdemes-e ezt a lehetőséget kihasználni! M ielőtt bármit is vennénk, tanácsos meghatározni, legfeljebb mennyit költhetünk el. Ne feledjük: decemberben egyéb kiadások is terhelik a családi költségvetést - karácsonyfát, ünnepi vacsorát is kell biztosítani. Mielőtt belépünk az üzletbe, nem árt tudatosítani, ajándékokra mennyi futja. Vásárlás előtt ajánlott listát készíteni, ki mindenkit szeretnénk meglepni. A nevek mellé feljegyezhetjük, ha van valamilyen tippünk, kinek mit adhatnánk, kinek mi szerezne örömet. Miután összeállt a lista, térképezzükfel az árakat! A kedvezmények igénybevételével és megfelelő piackutatással rengeteg pénzt lehet megtakarítani. Piackutatás közben pedig új ötleteink is támadhatnak, átértékelhetjük, kiegészíthetjük a korábban összeállított listát. Miután teljes a lista, és megvolt a piackutatás is, tanácsos ellenőrizni, nem léptük-e túl az ajándékokra elkülönített keretet. Ha igen, el kell dönteni, hogy kevesebb meglepetést vásárolunk-e, esetleg olcsóbb dolgokat választunk, vagy nem lesz semmilyen kompromisszum, s megkockáztatjuk, hogy a családi költségvetés elbírja ezt a terhelést. A lista elkészítése után következhet atazu át! I adósság Minden évben akadnak, akik az utolsó pillanatra hagyják az ajándékok B Szabjon meg egy limitet, legfeljebb mennyit költhet ajándékokra! Ne túl a limitet! HElőre megfontolt szándékkal, hideg fejjel lépjen az üzletbe! írjon előre listát, és csak az ott szereplő dőlgokat vegye meg! Előre tájékozódjon, mérje fel a piacot, hol mit lehet olcsóbban beszerezni! A karácsony a szeretet ünnepe - ne verje magát adósságokba az ajándékok miatt vagy azért, hogy minél több ennivaló legyen az ünnepi asztalon! Ha mégis az áruhitel mellett dönt, válasszon megbízható, bevált társaságot! Már most kezdjen el spórolni a következő ünnepekre! Elég hetente, havonta félretenni egy kisebb összeget. a megvalósítás: irány az üzlet, s már csak meg kell venni mindent. A fölösleges félreértéseket és bonyodalmakat megelőzendő, ne felejtsünk el rákérdezni az esetleges ünnepek utáni reklamáció lehetőségére is, hogyha nem tetszik az ajándék, be lehet-e cserélni. Aki úgy dönt, online szerzi be a meglepetéseket, annak nem szabad megfeledkeznie a szállítási költségről, és oda kell figyelnie a határidőkre. Az Európai Unión kívülről származó áru esetében számolni kell adóval és vámmal is, főleg a drágább termékek esetében ez nem kis összeg. (sza) Mi a fogyasztási hitel? A fogyasztási kölcsön a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez - a természetes személy részére - nyújtott kölcsön, melyet nem kötnek felhasználási célhoz, ha azt a természetes személy nem üzletszerű tevékenysége keretében veszi igénybe. A pénzügyi intézmények által nyújtott fogyasztási hitelnek számos formája létezik, lehet például személyi hitel, folyószámlahitei, hitelkártya, valamint az áruházakban, kereskedelmi egységekben igényelhető, gyors elbírálású áruhitel. Ha valaki rendszeres jövedelemmel rendelkezik, és ezen felül nagyobb összegű, szabadon elkölthető pénzre van szüksége, személyi hitelt intézhet magának, melyet fedezet és akár kezes nélkül is megkaphat a pénzügyi nehézségek, nagyobb kiadások finanszírozására. A folyószámlahitei egyszerűen és kényelmesen törleszthető, egyfajta rulírozó hitel (a rulírozó azt jelenti, hogy a visszafizetett összeg újra felhasználható). Ez a fajta kölcsön automatikusan igényelhető és módosítható: a folyószámlahitel keretét automatikusan állapítja meg a bank. A folyószámlahitelnek köszönhetően a hitelkeret erejéig a bank akkor is teljesíti az átutalási megbízásokat, engedélyezi a kártyahasználatot, illetve a készpénzfelvételt, ha a folyószámlán levő betét már nem nyújt rá fedezetet. Ugyanakkor költséges hitelforrásról van szó, hiszen minden esetben (azaz a felhasználás konkrét módjától függetlenül) azonnali hitelkamattal jár. A folyószámlahiteinél előnyösebb lehet a hitelkártya használata. Különbséget kell tenni a betéti és a hitelkártya között - első ránézésre csak nehezen állapítható meg, hogy melyik milyen típusú, főleg ha ugyanannak a kártyatársaságnak (például MasterCard, Visa) a márkajelzése szerepel mind a kettőn. A betéti kártya (bankomatová karta) közvetlenül a folyószámlához kapcsolódik, tehát a pénzt, amelyet a kártyával költünk, automatikusan levonják a folyószámláról. Ha valaki a számlán levő összes pénzét elköltötte, akkor - ha rendelkezésre áll - a folyószámla hitelkerete terhére költhet tovább. A hitelkártyával (kreditná karta) is készpénz nélkül lehet vásárolni, de használatával mindig a bank pénzét (személyre szabott hitelkeretét) költjük, amit ráérünk később - akár 45-51 nap múlva - visszafizetni. A kamatmentes költési időszak hosszát a bankok önállóan határozzák meg. Aki a fizetési határidőig kiegyenlíti a teljes felhasznált összeget, annak nem kell kamatot fizetnie. A fogyasztási kölcsönök klasszikus formája az áruvásárlási hitel, amelyet a vásárlás helyszínén lehet igényelni. Általában elég hozzá a személyi igazolványunk, még kezesre sincs szükség. Az ünnepek előtt az egyes társaságok azt is lehetővé teszik, hogy a vásárló a termék árát csak az ünnepek után kezdje el törleszteni. Mielőtt aláírjuk a szerződést, nem árt óvatosnak lenni, figyelmesen olvassuk el a feltételeket! AZ ÚJ SZÓ MELLÉKLETE. SZERKESZTŐSÉG: P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3 E-MAIL: ujszo@ujszo.com , TEL.: 02/32153313 FELELŐS SZERKESZTŐ: B. Szentgáli Anikó REKIÁMMENEDZSER: Seres Zoltán, zoltan.seres@duelpress.sk , +421905 840 430. GRAFIKA: Duransky Tamás. A hirdetések és a fizetett cikkek tartalmáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. NYOMJA: Petit Press, a. s., Kopcianska 22, Bratislava. A NEM JELÖLT FOTÓK: www.shutterstock.com 2018. December ■ZGFlior