Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-11 / 283. szám
10 FUTBALLSORSOK FOCITIPP ■ 2018. DECEMBER 11. www.ujszo.com „Ez még nem egy lefutott meccs” Megdöbbentő őszinteséggel lépett nyilvánosságra Gianluca Vialli, az olasz labdarúgó-válogatott egykori csillaga, aki önéletrajzi könyvében elárulta, hogy hónapok óta rákkal küzd, és bár jó fizikai állapotban van, harcolnia kell, és a meccset nem érzi lefutottnak. Az egykori olasz válogatott csatár, Gianluca Vialli önéletrajzi könyvében vallott a rákkal folytatott harcáról LJ ' W 54 éves egy[ % m kori klasz-JL. m m J szis 1964. július 4-én született Cremonában, így nem volt meglepetés, hogy a Cremonesében kezdett el futballozni. „A gyerekkoromban nem volt Playstation és közösségi oldal, és csupán két tv-csatorna közül lehetett válogatni. A fiúknak muszáj volt futballozniuk, ez volt a legjobb időtöltés iskola után. Az biztos, hogy nem otthonról jött a futballszeretet, hiszen öt testvérem közül csak egy bátyámat izgatta még a sportág. Apám Juventus-szurkoló volt, de nem a megszállott fajtából. Számomra áramütéssel egyenértékű volt, ahogy megszerettem a játékot, még mindig emlékszem az első focicipőmre és az első labdámra. Gyerekként éltem át az 1970-es vébén az olasz—német elődöntőt, amelyet hosszabbítás után mi nyertünk meg 4-3-ra. Ez volt az a mérkőzés, amely az egész országot rabul ejtette” - nyilatkozta a nyáron a Corriere dello Sportnak. A harmad-, majd másodosztályban 105 bajnokin 23 gólt szerző csatár hamar felkeltette a Sampdoria érdeklődését, így 1984-ben a genovaiakhoz igazolt. Minden idők legjobb Sampdoriája Érkezésével csodálatos időszak köszöntött be á Sampnál, ahol az első két évben Eugenio Bersellini, majd 1986 és 1992 között a legendás Vujadin Boskov volt az edzője. A helyzetén sokat segített, hogy már ott volt a klubnál a jelenlegi szövetségi kapitány, Roberto Mancini, akivel pillanatok alatt egy hullámhosszra került, és akivel évekig szenzációs támadópárost alkotott (ahogy az olaszok hívták őket, a gólikrek - I gemelli del goi). „Azt hiszem, hogy a tiszta tehetség csupán egy bizonyos pontig számít. Sokkal fontosabb, hogy mennyit és milyen minőségben gyakorolsz. Az iskolában mindig nagyon figyeltem, hogy a tanulásra ne kelljen otthon sok időt fordítanom. Gyorsan megcsináltam a házi feladatot, onnantól kezdve estig csak a futball maradt. A bátyámmal a szobában egy kis papírgalacsinnal játszottunk, és végigkommentáltuk a mérkőzést, mint egy riporter. Azt hiszem, a gyakorlás mennyiségét tekintve akkor világelső voltam. A minőségért pedig később megdolgoztam: azt mondhatom, hogy mindig jó edzőim voltak.” A klub Viallival szárnyalt, 1990— 91-ben megnyerte története első, és mindezidáig egyeden bajnoki címét, a négy kupagyőzeleméből hármat (1985, 1988, 1989), 1989-ben KEK-döntőt vívott, de 2-0-ra kikapott a Barcelonától, majd egy évvel később hosszabbításban 2-0-ra verte az Anderlechtet, éppen Vialli duplájával. Nyert olasz Szuperkupát, illetve bejutott a Bajnokcsapatok Európa-kupájának a döntőjébe, de ott 1-0-ra kikapott a Johan Cruyff vezette Barcelonától. Mindent megnyert a Juventusszal Ilyen pazar sorozat után nem meglepő, hogy a Juventus lecsapott rá, és 1992-ben rekordnak számító negyvenmilliárd líráért (mostani árfolyamon mintegy 20 millió euróért) szerződtette. Vialli négy szezont húzott le Torinóban, 102 bajnokin 38-szor volt eredményes, és az első szezonjában mindjárt UEFA-kupát nyert, a Borussia Dortmundot kettős győzelemmel (3-1, 3-0) múlta felül. A csapatban olyan nagyságok szerepeltek akkor, mint Dino és Roberto Baggio, Fabrizio Ravanelli, a német Jürgen Kohler és Andreas Möller vagy a brazil középső védő, Júlio César. Marcello Lippi érkezésével új módszerek kerültek bevezetésre, Vialli az intenzív izomerősítéssel nem csupán fogyott, de a gyorsasága, az ereje és az állóképessége is megnőtt, később emiatt doppingvádak kereszttüzébe is került. Vialli 1992 és 1996 között szinte mindent megnyert a Juventusszal, 1995-ben olasz bajnok, kupagyőztes és Szuperkupa-győztes lett, 1995-96-ban pedig az Ajax elleni 1-1-es eredménnyel zárult római Bajnokok Ligája-döntőben tizenegyesekkel bizonyult jobbnak. „A negyedik sorozatnál ért véget a finálé, amikor Vladimir Jugovics belőtte a mindent eldöntő tizenegyest. Én az ötödik vagy hatodik rúgó lettem volna, végtelen megkönnyebbülés volt, hogy nem került rám a sor” - mondta. Játékosedzőként KEK-siker 1996-ban ingyen a Chelsea-hez igazolt, és ugyan első évében mindjárt FA-kupát nyert, kiderült, Ruud Gullit menedzser nem igazán számít rá, rendszerint a hajrában küldte csak pályára csereként. 1997-98-ban hiába szerzett négy gólt a Barnsley és mesterhármast a norvég Tromsö ellen, a helyzete csak akkor konszolidálódott, amikor Gullitot menesztették, és ő kapta meg a lehetőséget. Játékos-menedzserként 1998-ban KEK- és Ligakupa-győzelemre vezette a londoniakat, az európai Szuperkupában pedig Gus Poyet góljával sikerült a BL-címvédő Real Madridot is legyőzni. Vialli az 1998-99-es szezonban vonult vissza a profi labdarúgástól, utolsó mérkőzésén a Premier League-ben egy Derby County elleni győztes góllal búcsúzott a Stamford Bridge-től. Egyetlen csatárként egyike azon kilenc labdarúgónak, aki a három nagy európai kupában győzni tudott, de az európai futballtörténelemben rajta kívül senki sem akad, aki a BL-, KEK- és UEFA-kupa-győzelem (Fotó: TASR/AP) mellett mindegyik sorozat vesztes fináléjában is szerepelhetett volna. 20 év, 286 gól A válogatott pályafutása fiatalon sikerekkel indult, 1984-ben harmadik, 1986-ban második lett az U21-es Európa-bajnokságon. A felnőttválogatottban 1985-ben debütált, összesen 59 mérkőzésen 16- szor volt eredményes. Részt vett az 1986-os és az 1990-es világbajnokságon, utóbbin bronzérmet nyert a csapattal, míg az 1988-as Európabajnokságon Olaszország az elődöntőben kapott ki a szovjetektől. Vialli húszéves profi pályafutása alatt klubszinten 259, a válogatottban 16, az utánpódás-válogatottban 11 gólt ért el, a 286 találata minden idők olasz top 10-es listáján a 10. helyhez elég. Szakértő és újságíró Menedzserként a Chelsea után még Watfordban kapott lehetőséget 2001-02-ben, de miután a sikerek elmaradtak, és pénzügyileg is gondok akadtak, menesztették. Soha többet nem kapott csapatot, ami valljuk be, KEK-győztes edzőGianluca és Roberto Vialli mindig hálás szívvel emlékszik vissza a genovai időkre, könyvében úgy fogalmazott, hogy húszéves korában a Juventus is szerette volna szerződtetni, de nem állt rá készen. A Sampdoria legendás elnöke, Paolo Mantovani azonban nagyszerű projektet vázolt fel neki, amit vonzónak talált. Miatta maradt nyolc évig a klubnál: „Minden alkalommal, amikor Mantovani behívott az irodájába, és elmagyarázta a küldetését, úgy távoztam, mintha a vízen sétálnék. Szerettem őt, a csapatot, a környezetet." A klubnál ismerkedett meg Roberto Mancinivel, akivel azóta is őrzi barátságát. „Mantovaninak két kutyája volt, az egyiket Gianlucának, a másik Róberténak hívta. Nem tudom, mennyire kell emiatt boldognak lennem, de tanúsíthatom, hogy ez igaz történet" - írta. Lippi, a messiás Vialli elárulta, hogy a kedvenc csapatának nevelőegyesületét, a Cremonesét tartja, gyerekként az Internek szurkolt, de a Juventushoz igazolva rájött, hogy annak a meznek súlya van, Torinóban futballozni tiszteletet, kötelességet és terhet jelent. „Számomra Marcello Lippi volt a messiás. Amikor 1994-ben megérkezett, az első beszélgetéskor azt mondtam neki, hogy el akarom hagyni a klubot. Azt válaszolta: „Most, amikor megjöttem és rád van szükségem?" Vialli maradt, a többi pedig ismert: két évet dolgozott Lippivel, nyert bajnokságot, kupát és Bajnokok Ligáját. „1996-ban, a BL-győzelem után hagytam ott a Juventust. A klub egy évet hosszabbított volna velem, de én Angliába vágytam, és éppen akkor hívott a Chelsea" - mesélt a távozásáról. ként luxusnak mondható, így más irányban kezdett dolgozni. „Nem tagadom, a Chelsea-től való menesztésem nagyon bántott, nem hiszem, hogy az eredményeket figyelembe véve ezt érdemeltem volna. A Watfordnál sajnos anyagi problémák merültek fel, és amikor a Sky Sport Italia újságírói és szakértői munkát ajánlott, úgy gondoltam, megpróbálok hozzájárulni a másik oldalról a futballhoz” - mondta. Közben civilként olyannyira megérintette a Milan BEK-győztes, háromszoros olasz válogatott csatárának, Stefano Borgonovónak a betegsége, hogy alapítványt hozott létre a neuromotoros betegségben (amiotrófiás laterálszklerózis, ALS) szenvedő sportolók megsegítésére. A vizsgálatok szerint a betegség kialakulásában szerepet játszhat a rendszeres fejelés miatti agykárosodás, illetve a futballpályák gyepének gondozására használt vegyszerek felszívódása is. Borgonovo 2013- ban, 49 évesen halt meg, Vialli azonban a szívügyének tekinti az alapítvány megsegítését. „Pénzt gyűjtünk, amelyeket kutatásra fordítunk, de tudjuk, se orvosok, se tudósok nem vagyunk. Reméljük, hogy a kutatás hamarosan eléri a kívánt eredményeket” - nyilatkozta. Első könyvét 2006-ban Gabriele Marcotti újságíróval közösen írta meg „Az olasz meló - utazás két nagy futballkultúra szívébe” címmel, amely az angol és olasz labdarúgás közötti különbségeket tárgyalta ki, és amelynek bevételét teljes mértékben a jótékonysági alapítvány kapta meg. Egy éve küzd a halálos kórral November végén jelent meg második, önéletrajzi könyve Goals (Gólok) címmel, amely szomorú apropót kapott, Vialli ugyanis 98 történethez egy plusz egyet hozzátéve ebben árulta el, hogy rákbetegséggel küzd. Az 54 éves sportembernél az év elején diagnosztizálták a kórt, nyolc hónapig kemoterápiás kezelést kapott, és ugyan gyógyulófélben van, ő még nem nyugodott meg. „Nagyon örültem volna, ha nem kellene erről írnom, de nem tehettem meg. Az életemnek egy olyan szakaszában járok, amelyet bátorsággal kellett megélni, és amelyből megtanultam valamit. Tudtam, hogy nehéz lesz másoknak, a családomnak. Hiszen az ember sohasem akar bánatot okozni azoknak, akik szeretik: a szüleim, a testvéreim, a feleségem, Cathryn, illetve a kislányaink, Olivia és Sofia. Sokszor egy pulóvert vettem az ingem alá, hogy ne látsszon, mennyire vékony vagyok. Kicsit szégyelltem magam, úgy éreztem, mintha az én hibám lenne. Aztán úgy döntöttem, megírom a tapasztalataim, remélhetőleg a történetem mások segítségére lehet. Nagyjából egy év elteltével fizikailag ismét jó állapotba kerültem, de még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ez egy lefutott meccs.” Azt mondta, szerinte az életünk tíz százaléka arról szól, mi történik velünk, a másik 90 meg arról, hogy tudunk szembenézni a történtekkel. „Életem nagy vágya, hogy egyszer valaki a szemembe néz, és azt mondja: Köszönöm neked, hogy nem adtam fel.” Pincési László
