Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)

2018-12-01 / 275. szám

[Í6 SZALON ■ 2018. DECEMBER 1. www.ujszo.com nem foglalkoztatja a kérdés 17 amikor előnyös 1 nem tudja 1 amikor megfelel 7 minden helyzetben, amikor nem érzi magát fenyegetve 20 minden helyzetben, akkor is, ha hátrány származik belőle 54 Mindent összevetve, ha kettőt lehet választani, akkor a megkérde­zettek közül elsőként a legtöbben magyarnak (37%), majd felvidéki magyarnak/felvidékinek (28%) és szlovákiai magyarnak (20%) tartják magukat, másodsorban csaknem azonos mértékben felvidéki ma­gyarnak/felvidékinek (26%), illetve szlovákiai magyarnak (25%) és ma­gyarnak (24%). Az elsődleges és másodlagos ön­besorolás is ugyanazt mutatja tehát, amit az egyeden önbesorolás: hogy a megkérdezettek döntő többsége magát akár így, akár úgy magyar­nak tekinti, miközben a magyar közösség különböző nemzeti ne­veivel azonosul. Leginkább azzal, hogy szlovákiai magyar, magyar és felvidéki magyar. A magyarsággal kapcsolatos vélemények A nemzeti hovatartozást a válasz­adók 82%-a szerint az anyanyelv és a kultúra határozza meg („az vagyok, ami az anyanyelvem és a kultúrám”). 3,6%-uk nemzeti ho­vatartozásánál az állampolgárság a mérvadó („az vagyok, amilyen or­szágnak az állampolgára vagyok”). Ezek mellett csaknem 12% úgy gondolja, hogy a nemzeti hovatar­tozás mindentől fúggeden, vagyis nem befolyásolja sem az anyanyelv, sem a kultúra, sem pedig az állam­­polgárság. Mit jelent magyarnak lenni Szlovákiában? A válaszadók legin­kább azzal értenek egyet, hogy ez számukra természetes, mert magyar az anyanyelvűk és a magyar kultú­rán nőttek fel (73,2%), valamint 71% számára ez büszkeséget is je­lent, mert teljes mértékben büszkék arra, hogy magyarok Magyarságát felelősségként teljes mértékben 63% éli meg, abban az értelemben, igen, helyesnek tartom, a nyelvük és kultúrájuk gg j megőrzésére kellene ' törekedniük, és az államnak ebben támo­gatnia kéne őket igen, helyesnek tartom, g 2 de mindezt állami ' támogatás nélkül kéne tenniük teljesen feleslegesnek _ _ tartom, végül úgyis ^ mindegyikük beolvad a szlovák nemzetbe nem tartom helyes­nek, arra kellene 0,1 törekedniük, hogy az utódaik már szlovákok legyenek 1,3 más vélemény hogy tudják, meg kell őrizni a ma­gyar kultúrát ahhoz, hogy fennma­radjunk. Magyarságukat politikai kihívásként az előzőekhez képest kevesebben élik meg, hiszen azzal, hogy a magyarságnak szervezett közösségként kell élnie, teljes mér­tékben a válaszadók 35,7%-a ért egyet, viszont az ádagérték (3,71) arról tanúskodik, hogy a felelősség megítélése is inkább pozitív, hiszen az „inkább egyetért” tartományba esik. Azzal, hogy magyarnak lenni hátrány, illetve veszélyes, a többség egyáltalán nem, vagy inkább nem ért egyet. Azzal, hogy magyarnak lenni nem hátrány, a válaszadók többsége akkor is egyetért, ha a Szlovákiában való érvényesülésről kérdezzük őket (3. ábra). 73% szerint nem akadály az érvényesülésnél, ha az ember ma­gyar, ebből 4,5% szerint nemcsak, hogy nem jelent hátrányt, hanem egyenesen előnyös. Azok, akik sze­rint magyarként nehezebb érvénye­sülni, a minta 21,5%-át alkotják. Közülük minden második szerint minden téren akadályt jelent a ma­gyarság, a többiek szerint pedig bi­zonyos területeken jelent akadályt. Valamennyi korábbi felmérésünk­höz hasonlóan a legtöbben azokon a területeken éreznek hátrányt, ahol jól kell tudni szlovákul. A magyarság vállalását (4. ábra) a megkérdezettek 54%-a minden helyzetben szükségesnek tartja, még akkor is, ha hátrány származik belőle. 19,5%-uk ezt olyan hely­zetekben tenné meg, amikor nem érezné magát fenyegetve, 7%-uk akkor, amikor ez neki megfelel, 1% pedig akkor, amikor ebből előnye származik. Ugyanakkor 16,8%-uk azt válaszolta, hogy nem szokott foglalkozni ezzel a kérdéssel, 1,6% pedig nem tudja megmondani, milyen helyzetben kellene vállani a magyarságot. A megkérdezettek 82%-a teljes mértékben, 13%-uk inkább egyet­ért azzal, hogy jobb, ha a szlovákiai magyarok megőrzik a nyelvüket és a kultúrájukat. 5%-uk azonban nem ért ezzel egyet, mint ahogyan 8% szerint az a jobb, ha alkalmaz­kodunk és beolvadunk. Hasonló válaszmegoszlásokat kapunk arra a kérdésre is, hogy a nemzeti kisebbségek képviselőinek nemzeti identitásuk megőrzésére kell-e törekedniük. A válaszadók 5%-a fölöslegesnek vagy egyene­sen helytelennek tartja a kisebb­ségek megmaradására irányuló törekvéseket. További 8,2%-uk ugyan egyetért azzal, hogy a nem­zeti kisebbségek képviselőinek a nemzeti identitás megőrzésére kell törekedniük, de mindennemű ál­lami támogatás nélkül. A megkér­dezettek döntő többsége (86,7%) viszont úgy gondolja, hogy igen, a kisebbségeknek meg kell őrizniük a nemzeti identitásukat, és ebben az államnak is támogatnia kell őket (1. táblázat). Lampl Zsuzsanna Emléktábla-avatás Csetneken A Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács hosszú távú tervei között szerepel az, hogy méltó emlé­ket állítson a Magyar Tudomá­nyos Akadémia azon tagjainak, akik vagy életük, vagy pedig munkásságuk révén kötődnek a mai Szlovákia területéhez. A terv megvalósításának első lépé­seként 2018. november 28-án Csetneken felavatták Szontagh Gusztáv filozófus, irodalomkriti­kus, mezőgazdasági szakíró em­léktábláját. Az avatást Ladislav Belányi polgármester nyitotta meg. Utána Mester Béla, az MTA Filozófiai Intézetének tudomá­nyos főmunkatársa, Szontagh életének és filozófiájának leg­avatottabb ismerője mutatta be Szontagh személyiségét és Csen­­tekhez fűződő viszonyát. Az ő sza­vait Mészáros András, az SZMAT elnöke tolmácsolta szlovákul. Az esemény rangját emelte, hogy az ünnepélyes aktuson jelen volt Morvái Tünde, az MTA HTMT Titkárságának vezetője is. Az ava­tást követően az SZMAT és az MTA képviselői, valamint a helyi polgármester koszorút helyeztek el az emléktáblánál. Az ünnepi aktust egy rövid, de bensőséges hangulatú fogadás majd pedig az evangélikus templom rendkívül értékes freskóinak a megtekinté­se követte. A fogadáson szó esett Csernek más híres szülötteiről is, többek között Gyöngyösi István­ról, akinek a sírját néhány évvel ezelőtt hazai írók és irodalomtör­ténészek állíttatták vissza eredeti állapotába. Egy ilyen felújítást megérdemelne a templommal szemben álló háza is, amely je­lenleg az önkormányzat tulajdo­nában van. Mészáros András Szontagh Gusztáv, az igazi tizenkilencedik századi polihisztor Tisztelt csetneki polgárok, tisz­telt polgármester úr; tisztelt vendé­gek, egybegyűltek! Azért gyűltünk ma össze, hogy szülőföldjén is méltó emléket ál­lítsunk Szontagh Gusztávnak, Csernek szülöttének. Kettőszáz­huszonöt éve keresztelték itt, a csetneki evangélikus templom tör­ténelmi levegőt lehelő falai között, és százhatvan évvel ezelőtt jegyez­ték be halálát a pesti evangélikus gyülekezet halotti anyakönyvébe. Egyik sem kerek évforduló; nem az évfordulós megemlékezések szokása az oka tehát az emlék­állításnak, hanem inkább az, hogy mostanára látjuk tisztábban Szontagh Gusztáv jelentőségét a magyar kultúrában és munkássá­ga szlovák összefüggéseit. Amint neve is mutatja, német anyanyelvű családból származott; a csetneki temetőben ma is több síremléken látható ez a családnév ugyanezzel a helyesírással. Bár Miskolcon, majd Pesten letelepedve a magyar filo­zófia és irodalomkritika jelentős alakjává vált, német olvasottsága mellett sohasem feledkezett meg csetneki gyermekkoráról és az itt megtanult szlovák nyelvről. A na­póleoni háborúk utolsó éveinek lelkes fiatal önkénteseként olyan gránátos ezredhez került kadét­ként, amelynek legénysége tisztán szlovákokból állt, a javarészt más vidékekről odavezényelt tisztikar­ból viszont csak ő beszélt szlová­kul, így a csaták előtt az ő feladata volt lelkesítő beszédet tartani a ka­tonáknak. (Ma már tudjuk, hogy ezt a háborút nem Napóleon grá­nátosai nyerték.) Későbbi irodalmi és filozófiai munkáiban többször utal arra, hogy magától értetődő módon ismeri és figyelemmel kí­séri korának szlovák irodalmát. Csernek és környéke minduntalan visszaköszön műveiben; egyik írói álneve (Ochtinay) vagy vígjátéki alakjának neve, Pelsőczy is a kör­nyék helyneveit idézi. A nyom­tatásban csak nemrég kiadott Csetnek földrajzi fekvésében és lakóinak szellemében éppen olyan, mint Kassa, kicsiben. emlékirataiban meleg szavakkal emlékezik meg Csetnekről, úgy jellemzi, hogy földrajzi fekvésében és lakóinak szel­lemében éppen olyan, mint „„ Kassa, kicsiben. Szontagh igazi tizenkilencedik századi polihisztorként mezőgazdasá­gi kísérletekkel is foglalkozott, különösen a dinnye- és dohány­­termesztés fejlesztésében vannak érdemei; ezért is látta fontosnak hangsúlyozni, hogy Csetneken még megterem a dohány és diny­­nyét is lehet termeszteni, ha nem is szabadföldön, hanem a tornácon, faládákban. Szontaghot a magyar művelődéstörténetben úgy is szá­mon tartjuk, mint jelentős, a köz­véleményt és helyenként a nemzeti műveltség kánonát is befolyásolni képes kritikust, közírót, nem fúg­­gedenül attól, hogy az ő nemzedé­ke volt az első, amelynek néhány tagja már meg tudott élni az iro­dalmi piacon, csupán a tollából. Ma már magától értetődően klasz­­szikus műnek tekintett alkotásokat éppen az ő kriti- Icájának köszönhetően kezdett becsülni az olvasóközönség. Mindenekelőtt azonban filozófus volt, abból a mo­dern fájtából, amelyet leginkább angolul lehet pontosan megnevez­ni, mint public intellectueh, aki az iskolafilozófián túl, mindig nyilvá­nosan és a közvélemény befolyáso­lásának szándékával bölcselkedik. Saját filozófiai gondolkodása is a nyilvános filozófia közegében ala­kult ki más, kortárs filozófusok műveinek bírálatából és a velük való vitából. Habár - némileg félreértve a szerzőt és korát - Szontaghot általában úgy szokás a magyar filozófiatörténetben em­legetni, mint valami sajátos ma­gyar filozófiai rendszerkísérlet képviselőjét; ráadásul esküdt el­lensége volt a korabeli szlovák filozófiában oly fontos hegelia­­nizmusnak; az összetett életmű­nek leginkább mégis a filozófiai szelete mutat párhuzamot a szlo­vák kultúrával. A filozófiatör­ténészek számára nem meglepő módon Szontagh egyezményes filozófiai rendszerének és Pavel Hecko reális­ideális rendszerének a párhuzamára gondo­lok. A párhuzam nem filozófiatörténészi ki­­taláció, hiszen a későb­bi nemzedékbe tartozó Hecko maga utal vissza Szontaghra mint elődre. A Szlovákiai Magyar Akadémiai Testület idén kezdeményezte, hogy a Magyar Tudományos Aka­démiának a mai Szlovákia területén született, vagy más mó­don ide kötődő egykori tagjainak emléket állítson. Talán nem csak a véledennek köszönhető, hogy ez a sor éppen Szontagh Gusztáv­val, Csetneken kezdődik. A ma­gam részéről nagy szerencsének és megtiszteltetésnek tekintem, hogy Szontagh lett az első, és éppen én emlékezhettem meg róla. Mester Béla MTA BTK Filozófiai Intézet

Next

/
Oldalképek
Tartalom