Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-06 / 254. szám
www.ujszo.com | 2018. november 6. RÉGIÓ 5 r Újabb panelházat bontanak le a Lunik IX-en NÉMETI RÓBERT Legutoljára egy évvel ezelőtt ürítettek ki és bontottak le egy háztömböt, mert életveszélyes volt (A szerző felvétele) Újabb lelakott és megroggyant statikájú tömbházat szanálnak a Lunik IX lakótelepen. Az építésügyi hivatal engedélyével most a Hrebendová utca 30-32 sz. alatti épület került sorra. KASSA A bontási engedélyt október második felében adta ki az építésügyi hivatal, a munkát 2019 júniusáig kell befejezni. A túlnyomórészt romák lakta lakótelepen már több házat le kellett bontani, legutoljára 2017 decemberében, a Hrebendová utca 26-28 szám alattit. Az akkori bontás megközelítőleg 120 ezer euróba került. A hírhedt kassai lakótelepen eddig összesen tíz épületet szanáltak. A felszabadult területeken az ETP Slovensko nonprofit szervezet közreműködésével a közeljövőben családi házak építését tervezik, de tervben van a városrész komplex revitalizációja is. A családi házakat a lakosok saját maguk fogják építeni, de még mielőtt megkezdődhet a munka, a leendő tulajdonosoknak legalább egy éven keresztül kötelezően havi ötven eurót kell félretenniük, hogy kölcsönt vehessenek fel Sok a független polgármesterjelölt BARTALOS ÉVA Függetlenként indul az idei önkormányzati választáson a legtöbb polgármesterjelölt a vágsellyei járásbeli községekben. Zsigárdon egy kihívója akadt Baranyai Alajosnak. A jelenlegi polgármester ismét az MKP színeiben indul, ellenfele, Mézes Terézia független jelöltként számít a szavazók voksaira. Pered élén biztos, hogy változás lesz. Borsányi Gyula öt választási cikluson át, húsz évig irányította a községet, idén azonban már nem indult a polgármesteri székért. Öt jelölt szállt versenybe a választók kegyeiért, a három független jelölt - Borsányi Ferenc, Lelkes Attila és Mészáros Zsolt - mellett a Híd és az MKP is saját jelöltet indít. Körösi Ildikó a Nyitra megyei önkormányzat képviselője és az MKP önkormányzatokért felelős alelnöke és Somogyi László, a Híd vágsellyei járási szervezetének elnöke is polgármester lenne. Deákin már borítékolható a választás eredménye. Jakócs Krisztina, aki négy éve irányítja a közsé-Önkormányzati választás 2018 November 10 get, független polgármesterjelöltként egyedül indul a választáson. Farkasdon is változást hoz az idei választás, Iván Gyula jelenlegi polgármester már csak képviselőként szeretne részt venni az önkormányzat munkájában. Helyette négyen is megpályázzák a polgármesteri posztot, Iván Ida, Dubai László és Varga Krisztián függetlenként, Restár János az MKP jelöltjeként méretteti meg magátjövő szombaton. Negyeden egy kihívója akadt az évek óta veretlen Jancsó Istvánnak, aki idén is az MKP színeiben száll versenybe, Selmeczi Henrietta független polgármesterjelöltként indul. Vágkirályfán négyen is polgármesterek lennének, a független jelöltként induló jelenlegi polgármester, Bergendi Ferenc mellett Adamkó László (MKP), Ondrej Kozuch (KDH) és Pozsonyi Attila (független) is megpályázza a faluvezető posztját. A járás hat községében jelentősen eltérő az önkormányzati munka iránti érdeklődés, míg Farkasdon harmincnyolcán képviselnék a lakosokat a tizenegy tagú testületben, addig Deákin a tíz képviselőjelölt közül csak egynek nem jut hely a kilenctagú közgyűlésben. Adománygyűjtés az Agel kórházaiban November végéig kilenc szlovákiai kórházban - Korompa, Aranyosmarót, Léva, Lőcse, Késmárk, Komárom, Kassa-Saca, Zólyom, valamint a pozsonyi Agel Clinic - szervez gyűjtést az Agel Alapítvány. Alzbeta Sivá, a'kórházakat irányító Agel csoport szóvivőjének tájékoztatása szerint a harmadik éve zajló akcióba elsősorban a kórházi dolgozókat szeretnék bevonni, de váiják a nyilvánosságtól érkező adományokat, fej ajánlásokat is. A tél közeledtével főleg gyerekek és felnőttek részére szánt, tiszta, jó állapotban lévő, meleg ruhaneműt, lábbelit, takarókat, de játékokat, tanszereket, sporteszközöket és háztartási kellékeket is várnak. Komáromban Beata Farkasová koordinálja a gyűjtést, aki segíteni szeretne, telefonon egyeztethet (0918/717 739) arról, mikor és hol adhatja le adományát. Az összegyűjtött adományokat az adott városban, térségben élő, szociálisan hátrányos helyzetben lévő családoknak, gyerekotthonoknak, hajléktalanoknak juttatják el. Az Agel Alapítvány más karitatív szervezetekkel is együttműködik, kiemelt figyelmet fordít a gyerekekkel való szociális terepmunkára és az egészségkárosodottak támogatására. (vkm) Már áll Pozsony karácsonyfája Felállították a főváros karácsonyfáját a Fő téren. Idén az egyik városrészből ajánlották fel a fenyőt, amely a karácsonyi vásár és az adventi hangulat egyik meghatározó eleme. POZSONY Egy szúrós lucfenyő lesz a jubileumi, huszonötödik karácsonyi vásár legfőbb dísze. A városi erdőgazdálkodási vállalat alkalmazottai választották ki a harmincéves, tizennégy méter magas fenyőt, amelyet egy récsei család ajánlott fel. Minden évben szakemberek választják ki a karácsonyi fenyőt, a fa magasságán kívül a szélességét, valamint a törzs átmérőjét is figyelembe veszik. Tavaly egy amerikai duglászfenyő díszítette a teret, a mintegy tizenkét méter magas, harmincöt éves fenyőt az erdőgazdálkodási vállalat adta. November elején elkezdődött a készülődés a hagyományos karácsonyi vásárra. Elsőként a fenyőfát helyezték el, hamarosan elkezdik építeni a karácsonyi vásár bódéit a Fő téren és a Ferenciek terén. Idén november 23-án, a fenyőfa kivilágításával nyitják meg a karácsonyi vásárt. December 22-ig naponta délelőtt tíztől este nyolcig, illetve tízig több közel száz bódé kínálatából lehet válogatni a Fő téren és a Ferenciek terén. A magisztrátus még augusztusban közzétette az árusok listáját. Nemcsak az ország több táj áról - például Taksonyról és Nagykürtösről -, hanem Csehországból is érkeznek árusok a vásárra, ahol kézművestermékeket, édességeket, dísztárgyakat vásárolhatnak a látogatók, megkóstolhatják a hagyományos karácsonyi ételeket és a forró italokat. Az eladóhelyek bérleti díja az alapterület nagyságától és a kínálattól is függ, 1500 euró a legalacsonyabb bérleti díj, azoknak, akik ételt árusítanak, mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk, akár 20 000 euró bérleti díjat is kérhetnek tőlük. (béva) Idén Récséről szállították a Fő térre a tizennégy méter magas fenyőt (Képarchívum) Az írásokból szerkesztett formában válogatást közlünk ünnepi mellékletünkben, amely december közepén jelenik meg. ■ > Ünnepeljünk, emlékezzünk együtt! Az Új Szó idén ünnepli fennállása 70. évfordulóját. Ebből az alkalomból közös múltidézésre hívjuk olvasóinkat. Ha van napilapunkkal kapcsolatos emlékük, érdekes történetük, ha véletlenül a kezükbe akadt egy régi lapszám, vagy a családi krónikákban féltve őriznek egy újságkivágást, osszák meg velünk! , t m r írásaikat, fényképeiket „Uj Szó 70" megjelöléssel várjuk postacímünkre: Duel-Press s. r. o., Új Szó szerkesztősége, P. 0. Box 222, 830 00 Bratislava 3 ÉVE EGYÜTT vagy e-mail-cimunkre: ujszo@ujszo.com r- r Beküldési határidő: 2018. november 10. UJ SZÓ