Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)

2018-11-26 / 270. szám

www.ujszo.com EGESZSEG 2018. NOVEMBER 26. GYÓGYHÍREK 11 Sztárok életmódja A sós ízek rabja Ezt töredelmesen be is vallja Mészáros Árpád Zsolt, az Operett­­színház művésze, aki tudatos sófogyasztónak tartja magát. Hu­szonkét évesen rosszindulatú daganatot találtak a veséjén, de szerencséjére egy balesetnek köszönhetően még időben. Testi­­leg-lelkileg így is kikészült, kezdetben mindentől és mindenki­től elzárkózott, s teljes erejével a gyógyulásra koncentrált. Ren­geteget foglalkozott magával, és egészen már ember lett A négygyermekes apa odafigyel a táplálkozására. A sót nemcsak fő­zésre, hanem tisztítószerként is használja. Ami a túlzott sófogyasztást illeti, nem volt köny­­nyű fegyelmeznie magát, mert még a paradicsomot is megsózta. Már a gyerekei is rászóltak, hogy „apa, ne sózz meg mindent”. Na­gyon sok szakemberrel konzultált, mert érdekes módon azután kezd­te kívánni a sót, hogy kivették egyik veséjét. Édesanyja kétségbe volt esve, mert fia szinte nyelte a sót, pedig tisztában volt azzal, hogy megemeli a vérnyomást, a szívbetegség és az agyvérzés koc­kázatát, de azt is tudta, hogy sok­kal nehezebb visszanyernie a szer­vezetnek a sót, mint elveszíteni. Rájött, hogy nemcsak a sót szere­ti, hanem az összetett ízeket. Az interneten kalandozva sok min­denre rábukkant, például arra, hogy a zsír sokszor egészségesebb, mint bizonyos olaj. Könnyű elté­vedni, s rájött, hogy jó kikérni a dietetikus tanácsát. Amit csak le­het, igyekeznek vidékről beszerez­ni. Ott vásárolják a húst, a zöldsé­get meg biokertjükben maguk termelik. Minden megtalálható benne a petrezselyemtől a lestyánig, a paradicsom és a csípős paprika pedig semmiképpen nem hiányozhat a konyhából. Egyébként mélyen hisz a termé­szetgyógyászatban. A sportolás közben vagy a színpadon elszen­vedett sérüléseit is így próbálja gyógyítani. Tizenkét éve a Rómeó és Júlia musical bemutatóján térd­re esett, majd hólécezés közben is a térde sérült meg. Azóta gyakran vissza-visszatér a nyilalló, égető ér­zés. Tavaly decemberben a Rebecca című darab főpróbáján érte baleset. Azonnal kórházba szállították és hetekig képtelen volt lábra állni. (urbán) Mit jelent a lábszáridegesség? Már régóta ismert egy meglehetősen különös betegség. Jellemző rá, hogy a betegek általában estefele, ágynyugalomban nem tud­nak pihenni, elaludni, mert a lábszárakban és a combokban kife­jezetten fájdalom, húzó érzés vagy kellemetlen, mély fonákérzés keletkezik, mely csak a láb mozgatásával csillapítható. mozgás egy ideig el- idegesség. A kórkép nagyon nyomható, de előbb- kellemeden lehet, még akkor is, ha utóbb újra megmoz- idővel nagy nehezen sikerül elalud­­dulnak a lábak. E je- ni, mivel reggel a beteg kimerültén, lenség neve lábszár- kialvadanul ébred. Több ezer személyen végzett felmé­rések alapján a tünetek enyhébb for­mában a népesség 5-20 százaléká­ban is jelen lehetnek. A panaszok az esetek harmadában már gyermek-A betegség oka a gerincvelő alsó szakaszának izgalmi állapota lehet, melyet az agytörzs gátló szerepé­nek időleges kiesése okozhat. Szá­mos érdekes adat alapján azonban feltételezhető, hogy bizonyos ese­tekben a • környéki idegrendszer egyéb tünetet nem okozó rejtett gyulladása, vagy visszeresség is hozzájárulhat kialakulásához. A tünetek társulhatnak ébredéskor jelentkező akarattól független vég­­tagrángásokkal, alvászavarokkal, alvás alatti időszakos lábmozgások­kal. Előfordulhat, hogy a tünetek hosszabb ideig hirtelen eltűnnek, majd újra kezdődnek. A betegség felismerése nehéz, mivel sokszor lelki vagy ízületi megbetegedésnek vélik, különösen fiatalkorban. A megfelelő kezelés feltétele a helyes diagnózis, mivel nyugtatok vagy faj­dalomcsillapítók csak ritkán haté­konyak. A Parkinson-kórra haté­kony szerek, az antiepileptikumok, az opiátok jó hatását több alkalom­mal kimutatták. Hatékony lehet a bőrön keresztüli elektromos stimu­láció és egyes esetekben a visszerek szklerotizálása is. Forrás: Gyógyír korban kezdődhetnek, de leginkább a 40-es évektől jelentkeznek. Nők­nél gyakoribb ez a tünetegyünes. Ebből bizonyos örökletes tényezők­re lehet következtetni. A tünetek a legtöbbször semmifé­le kimutatható ideggyógyászati el­térés nélkül jelentkeznek. Ez az úgynevezett idiopátiás nyughatat­lan láb tünetcsoport, ami ártal­matlan kórforma, bár idősebb korban a panaszok fokozódása miatt nagyon kellemeden lehet. A tünetek kialakulhatnak terhesség során, vashiányban, veseelégtelen­ségben, cukorbetegségben, sokízü­leti gyulladásban szenvedőknél, ge­rincvelő gyulladás után, rendkívüli kimerültséget követően és környé­ki ideggyulladásban is. Fontos te­hát ezeket kizárni. 9SZOT semmiféle kimutatható ideggyógyászati eltérés nélkül jelentkeznek EGY HÉT A SZÉPASSZONNYAL idegrendszerre, megvéd a fogszuvasodás ellen is. Naponta egy maréknyi földi­mogyoró vagy egy evőkanál mogyoróvaj ajánlott. Semmiképpen ne legyen só­zott! Menjen fodrászhoz, a frizura most hosszabb ideig megmarad. December 2. - a Hold a Mérleg jegyében van A Mérleg a vesére hat. A víz a testben az oldószer és a tápanyagszállítás szerepét tölti be. Most alkalmas az idő a takarítás­ra, az ablak és a fapadló mosására. Az ecet, a só és a szóda hatékony és környe­zetbarát tisztítószer. (wwwJcrasnapani.cz) November 26-27. - a Hold a Rák jegyében van A Rák a gyomorra, a nyombélre, a mellkasra, a tejmirigyre és az emész­tésre hat. Az étel az energia fő forrása. Az ájurvéda szerint nem létezik uni­verzális ajánlás mindenki számára, mindenkinek más a testfelépítése és az anyagcseréje. Egyen olyan élelmiszere­ket, amelyek egészséghez és boldog élethez vezetnek - gyümölcsöt, zöld­séget, gabonát. Az idő most alkalmas a takarításra, az ablakpárkány mosásá­ra; mossa ki az ünnepi térítőkét. A tü­körre az ecetes víz a legjobb. Mosás-Az Oroszlán a szívet és a vérkerin­gést befolyásolja. Pótolja a C-vita­­mint, legjobb a friss narancslé. Húz­za ki magát, a vállát eressze le és nyomja hátra, ujjaival enyhén ütöges­­se meg a mellcsontját. Ha a hangulatát szeremé javítani, készítsen orbáncfuteát, amely megakadályozza a szerotonin (a boldogsághormon) kiürülését, és blok­kolja az agy rosszkedvért felelős recepto­hoz most a mosószer megszokott mennyiségének a felét használja. November 28-29. - a Hold az Oroszlán jegyében van A Szűz a hasnyálmirigyre, a vékony- és vastagbélre, az emésztésre hat. Reggelente igyon meg egy pohár meleg vizet a szervezet megtisztítása érdekében. A földimogyoró vagy az amerikai mogyoró magas rosttartalmá­nak köszönhetően segít a cukorbetegség és a szívbetegségek ellen, lassítja a vércu­kor felszívódását. Jótékonyan hat az rait: 2 teáskanál orbáncfüvet öntsön le vízzel, forralja fel, és szűrje le. Na- 2-3 csészével igyon. November 30. - december 1. - a Hold a Szűz jegyében van A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, helena.kovacsova@ujszo.com ; Reklámmenedzser: Mierka Dóra, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dora.mierkova@duelpress.sk ; Fotók: Shutterstock, képarchívum; Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó - Egészség, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 A

Next

/
Oldalképek
Tartalom