Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-23 / 268. szám
www.ujszo.com | 2018. november 23. PANORÁMA 127 A Szent Péter téren tegnap felállították a Vatikán karácsonyfáját. A tervek szerint december 7-ig feldíszítik, másnap felavatják, majd felkapcsolják a 21 méter magas karácsonyfa fényeit. Az idei fenyő Friuli-Venezia Giulia tartományból érkezett. (TASR/AP-felvétel) Hordóban akarja átszelni az Atlanti-óceánt egy francia férfi Autó gázolt el diákokat Kínában Peking. Autó gázolt el tegnap diákokat Kínában egy általános iskolánál. Öten meghaltak, 18-an megsérültek - közölte a helyi kormányzat szóvivője. A közúti baleset az északkeletkínai Liaoning tartománybeli Hulutao tengerparti városban történt. A szerencsétlenséget okozó sofőrt őrizetbe vették. Egy térfigyelő kamera felvételén látni lehetett, hogy gyerekek keltek át az úttesten iskolájuk előtt, amikor feléjük közeledett a jármű. Az autó sávot váltott, majd megpördülve a gyerekek közé hajtott. Egyelőre nem világos, hogy szándékos tettről van-e szó vagy véletlen balesetről. A múlt hónapban egy késsel hadonászó férfi vezette autóját gyalogosok közé a kelet-kínai Ningpóban, két ember meghalt és 16 megsérült. Szeptemberben 11 ember meghalt és 44 megsérült, amikor egy férfi terepjárójával hajtott neki egy bevásárlóközpontnál az embertömegbe úgy, hogy előtte kiugrott a járműből, majd az emberekre támadt késével és lapátjával. (MTI) 106 évesen halt meg a veterán amerikai katona Los Angeles. Százhat éves korában meghalt Ray Chavez, aki a legidősebb amerikai katonatúlélője volt az 1941-es Pearl Harbor elleni japán támadásnak. Haláláról lánya, Kathleen Chavez értesítette az AP hírügynökséget a kaliforniai Poway városából, hozzátéve, hogy apja békésen, álmában hunytéi. Chavez idén májusban Washingtonban járt, ahol Donald Trump amerikai elnök kitüntette őt az emlékezet napi (Memorial Day) ünnepségek alkalmából. Ray Chavez a hadiflotta Condor nevű aknaszedőhajóján szolgált a Pearl Harbor-i japán támadás idején. Órákkal a támadás előtt ő és tengerésztársai észleltek egy japán tengeralattjárót az öböl közelében, s értesítettek egy amerikai rombolót, amely elsüllyesztette a tengeralattjárót. Alig néhány perccel a szolgálatból való hazatérte után értesült a japán támadásról, és visszasietett a támaszpontra. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Ares. Hordó formájú eszközben, a hullámokon sodródva akar átkelni az Atlanti-óceánon egy francia fárfi. A 71 éves Jean-Jacques Savin egy űrkabinhoz hasonló szerkezetben vállalkozik az útra. A vízi járművet epoxigyantával kezelték, hogy felülete elég kemény legyen és ellenálljon a hullámoknak. A „hordó” három méter hosszú, fő átmérője 2,10 méter és üresen 450 kilogramm a súlya. Belseje 6 négyzetméteres, helyet kapott benne alvó- és főzőhely, „térképszoba” és raktár. Az egykori ejtőernyős katona, aki Afrikában harcolt és ott volt magánpilóta, „új navigálási módszert” szeretne felfedezni, a szél és a hullámok segítségével, minden külső beavatkozás nélkül akar átkelni az Atlanti-óceánon. A férfi a Kanári-szigetekről akar indulni december 20-a körül, hogy három hónappal később az Atlantióceán másik felére érkezzen. Hogy hova, azt még ő sem tudja pontosan, valahol Barbados és Guadeloupe között. A kaland ötlete Jean-Jacques Savin egyik kedvenc könyvéből, Alain Bombard Önkéntes hajótörött című regényéből ered: az orvos 1952-ben egy gumicsónakban magányosan szelte át az óceánt. Csak halakkal és planktonnal táplálkozott, hogy kipróbálja, hogyan lehet túlélni a tengeren. Savin más korban indul útnak, mint Bombard. Visz magával túlélő tutajt, műholdas telefont, a helyzetét jelző irányfényeket, fagyasztva szárított élelmiszert, szigonyt a halászathoz, a tengervíz sótalanítására alkalmas berendezést, valamint néhány kis üveg saint-émilion-i vörösbort, hogy megünnepelje a karácsonyt és január 14-én a születésnapját. A kalandnak tudományos küldetése is lesz. A francia férfi útközben elhelyezi a JCOMMOPS nemzetközi óceánmegfigyelő szervezet irányjelzőit is a hullámok tanulmányozására és ő lesz a kísérleti alanya a zárt helyen való magányos tartózkodásra vonatkozó kísérletnek. Érdekes borászati kísérletet is végez: az agyagamforában magával vitt bordóit hasonlítják majd össze a parton maradt azonos itallal. A férfi egyedül az agresszív kardszárnyú delfinektől tart. A magány ellen egy mandolint, könyveket visz magával, és hajónaplót fog írni, amelyet később megjelentet. Az utazás költségeit részben a Gironde megyei Boutes hordógyár állja, de Savin további pénzügyi támogatókat is keres, hogy összejöjjön a szükséges 60 ezer euró. Az érdeklődők Savin kalandját a www.atlantique-tonneau.com/ suivez-moi internetes oldalon követhetik. NAPTÁR November 23 . ► NÉVNAP Kelemen A Kelemen férfinév a latin Clemens névből ered, amelynek jelentése: jámbor, szelíd, jóságos. ► MAI ÉVFORDULÓINK 225 éve hunyt el Antoine Frangois Prévostd'Exiles francia író, a Manón Lescaut opera alapjául szolgáló mű írója. 225 éve született Markó Károly festőművész, tájképfestő. 135 éve született Jósé Clemente Orozco mexikói festő, a mexikói murális művészet megalapítója. 90 éve született Jerry Bock amerikai zeneszerző, a Fiorello és a Flegedűs a háztetőn komponistája. 80 éves Takács Zsuzsa Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. ► NAPI VICC Egy nő bejelenti a rendőrségen, hogy a férje 2 napja eltűnt. Kérdezi tőle a rendőr: -Asszonyom, van a férjének valami különleges ismertetőjegye?- Még nincs, de ha előkerül, lesz! P ORVOSMETEOROLÓGIA A nyirkos, hűvös időben ízületi panaszok jelentkezhetnek, amelyek napközben fokozatosan mérséklődnek. A melegedés hatására az időjárásra érzékenyek gyengébb fejfájást és fáradékonyságot tapasztalhatnak. ÜNNEPELJÜNK Az évforduló alkalmából mm december 15-éig 70 hűséges előfizetőnk közül minden nap egyet megajándékozunk egy üzemanyagkártyával. Ma JANOVICS ANNÁNAK (Marcelháza) kedvezett a szerencse! Ti TT r~m ****. p '■**&*>*«*»*»-=» - -f Gratulálunk! A nyereményét postán küldjük el! ► molgroup cards slcyaxu “Í,?Z0 70 E»E E6TUTT 7080 0519 0129 513* °0000" Isi/..,m, ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujizo.com www.fecebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19B, 82101 Bratislava 3 I Főszerkesztő: Lajos P. Jánosi Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettesek: Bőd Titanilla, Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Klein Melinda - régió, Holop Zsolt - vélemény, Lakatos Krisztina - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓO: 35 722 517 I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0907/773834, Érsekújvár: 0907/601580, Galánta: 0905/228526, Párkány: 0907/773832. I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., a Mediaprint Kapa és a Petit Press Rt. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Úőelové stredisko preplatiteískych sluíieb tlaőe, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. m ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK ETIKAI KÓDEXÉT *;« KULT $*’• MINOR