Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-02 / 251. szám
www.ujszo.com I 2018. november 2. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 5 Fico segédje Nem miniszterelnök, csak egy segédmunkás a Smer elnöke mellett MARIÄN LEŐKO Kisvártatva Peter Pellegrinire is átragadt Robert Fico és Robert Kalinák felháborodása, hogy mit tett közzé Andrej Kiska a neki küldött összefoglaló titkosszolgálati jelentésekből. Aztán ő is csatlakozott a pártelnöke alibigyártásához is abban, hogy micsoda alkotmányos válság vár Szlovákiára, amit egyébként éppen a Smer tervez rászabadítani. Felkérésre Andrej Kiska is írt egy cikket a 2018: a tüntetések éve című kiadványba, de egyébként nem írt le semmi olyat, amit korábban ne mondott volna már. Azt, hogy a titkosszolgálatijelentésben konkrét nevek és cégek szerepelnek, akik és amelyek pénzügyi visszaélésekkel gyanúsíthatok, továbbá azoknak a névsora, akiknek jogtalanul fizettek ki uniós agrártámogatásokat - mindezt március óta tudjuk. Azt is hallottuk már az államfőtől, hogy ezek ellen az emberek ellen csak azért nem indult eljárás, „mert az állami maffia védi őket, rendőrségi nyomozók, politikusok, ezért az ügyeket szándékostul nem vizsgálták ki, hanem mindent a szőnyeg alá söpörtek”. Az államfő összegzése, hogy „Szlovákiát olyan emberek uralják, akiknek a legfelsőbb politikai szintekig elér a kezük”, szintén nem hat az újdonság erejével. Ficónak és Kalináknak mindig kellemetlen ezt hallgatni vagy olvasni, de Pellegrininek nem volt rá oka, hogy ő is érintve érezze magát. De ha mégis így érzi, akkor most önként bejelentkezett a két Robert mellé, mint egy olyan politikus, akit szintén felelősség terhel ezekért a dolgokért. Azzal a kijelentésével pedig, hogy az államfő félremagyarázza és visszaél az SIS-től kapott jelentésekkel, Pellegrini olyan útra tévedt, ahol a józan ésszel még csak véletlenül sem találkozni. Védhetellen nyilatkozatok ezek, de persze Ficónak és Kalináknak örömet szerzett velük. És örömet szerzett nekik azzal is, hogy milyen gyorsan és szolgalelkűen elkezdett ő is értekezni a jelenlegi alkotmánybírók lejáró mandátumának ideiglenes meghosszabbításáról. Akkor egyáltalán nem aggódott, hogy lesz-e elég alkotmánybíró, amikor a Smer azt javasolta, hogy a parlament 90 szavazattal válassza meg őket. Ez nem jött össze Ficóéknak, tehát a parlament továbbra is csak alkotmánybíró-jelölteket választ, csupán a jelenlevő képviselők többségi szavazatával (tehát 90-nél jóval kevesebb szavazat is elég lesz), Pellegrininek most mégis kiült a jeges rémület az arcára - illetve hát szívesen eljátszotta ezt a főnökének. Robert Fico már szeptember elején bejelentette, hogy mély alkotmányos válság vár Szlovákiára. Tehát mérget vehetünk rá, hogy így is lesz. Fico szerint ugyanis a parlament képtelen lesz 18 alkotmánybíró-jelöltet megválasztani, akik közül aztán az államfő kilencet kinevezhetne. Könnyen jósol válságot az, aki jómaga fogja előidézni. Éppen a Smer fog gondoskodni arról, hogy a parlamentben ne sikerüljön 18 bírójelöltet megválasztani, így aztán Kiska nem is tud kinevezni senkit. Fico épp ezt akaija elérni, és ezt az állapotot az államfőválasztásig fenntartani: hátha az új elnök olyan valaki lesz, aki hajlandó Ficót kinevezni az Alkotmánybíróság elnökévé. Előtte pedig a parlamentben gyerekjáték lesz megválasztani a Smer elnökét alkotmánybíró-jelöltnek. így a jövő évi államföváíasztáson nemcsak az dől el, hogy ki költözik be a Grassalkovichpalotába, hanem az is, hogy merre indul el Fico és mi lesz a Smer sorsa. Érthető, ha Pellegrini azt akaija, hogy főnöke kikerüljön a legfelső politikából és Kassán horgonyozzon le, de ezt az örömszerzési segédmunkás szerepet megbocsáthatatlanul túlzásba viszi. A szerző a Trend kommentátora AZÉRT ÜNNEPELJÜK SZÁZÉVENTE EGYSZER A TURÓCSZENTMÁRTONI MEMORANDUMOT, HOGY CSEHSZLOVÁKIA SZÁZASÁT EGYSZER SE KELLJEN? (Lubomír Kotrha karikatúrája) 80 éve született az első bécsi döntés 1938. november 2-án hozták meg az első bécsi döntést, a Felvidék magyarlakta részeit Magyarországhoz csatolták. Az első világháború után diktált trianoni béke a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, a magyar népesség egyharmadát. A magyar politika fő céija ezután a területi revízió lett, így a békerendszer megváltoztatásában szintén érdekelt fasiszta Olaszországgal és a nemzetiszocialista Németországgal épített ki szoros kapcsolatokat. A csehszlovák szudétanémet területeket Németországnak ítélő, 1938. szeptember 29-én Nagy- Britannia, Franciaország, Olaszország és a Német Birodalom által aláírt müncheni egyezménybe bekerült, hogy Prágának három hónap alatt Magyarországgal is rendeznie kell területi vitáit. Ha ez nem sikerül, a felek ügyüket a müncheni konferencia résztvevői elé vihetik. A magyar-csehszlovák tárgyalások 1938. október 8-án kezdődtek az akkor még színmagyar Komáromban. A prágai, de csak szlovák politikusokból álló delegációt Jozef Tiso, a szlovák autonóm kormány csak két napja kinevezett elnöke, a magyart Kánya Kálmán külügyminiszter vezette. A magyar fél az 1910-es népszámlálásra támaszkodva 12 940 négyzetkilométernyi területet követelt vissza, 1 030 794 lakossal: a Felvidék további területein népszavazást javasolva hovatartozásról. A csehszlovák fél vitatta az 1910-es adatokat, teljesen elutasító álláspontra helyezkedett, majd október 12-én beteijesztette ellenjavaslatát. Ebben csak területi autonómiát ígért, amit később a Csallóköz átengedésére módosított, és felvetette a lakosságcserét. Magyarország ezt ,jössz viccnek” nevezte, erre a szlovákok hajlandónak mutatkoztak 5200 négyzetkilométer és 345 000 lakos átadására, de még az 1930-as csehszlovákiai népszámlálás szerint is magyar többségű területek maradtak volna Csehszlovákiánál. A tárgyalás megszakadt, a két kormány nemzetközi döntőbíráskodást kért. Érdekes módon nemcsak a magyar, hanem a szlovákiai hangulat is bizakodó volt, mert Tiso pártfogóját látta Berlinben. A döntés aíól London és Párizs kivonta magát, így 1938. november 2- án a bécsi Belvedere-kastélyban Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter hirdette ki a döntést. Tisóék nagy csalódására lényegében ez etnikai revízió volt: Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta részén 11 927 MKP-Híd: közösen, de hogyan? MÓZES SZABOLCS Közös politikai platform kell - vázolta fel az Új Szónak adott interjúban a lényeget Világi Oszkár. A gond az, hogy ami távlati célként nemzeti minimum, rövid távon szinte kivitelezhetetlen. Pedig nem csak hosszú távon van rá szükség. Világi Oszkárnak egy ideje már nincs köze - legalábbis közvetlenül - a politikához, ám közélettel kapcsolatos véleményére sokan kíváncsiak, nyilatkozatai általában komoly visszhangot váltanak ki. Ha másért nem, a kinyilatkozó személye miatt. A DAC-tulajdonos legutóbbi inteijújának fő üzenete e kommentár első mondatába sűríthető. A magyar parlamenti érdekképviseletet sodoija veszélybe a két párt. ha nem tudnak megegyezni. Félidőben ez kevésbé látszik fontos témának - hol vannak még a következő parlamenti választások? - gondolhatnánk. Sőt, az eddigi „közösködési” kudarcok miatt unalmasnak is tűnik a felvetés, ám ha nem történik változás a szlovákiai magyar politikai fronton, 2020 márciusában ismét nagy köznépi búsongás elé nézünk. Sőt, a Híd és az MKP támogatottsági mutatóit nézve a már szokásos csalódottságot egyenesen sokk válthatja fel. Egy ideje már a Híd sem veheti biztosra a bejutását, így 1989 óta először állhat elő olyan helyzet 2020-ban, hogy nem lesz magyar képviselet a parlamentben. Nem 7 vagy 8, sem 15 vagy 20, hanem kerek nulla magyar honatya. A téma ebben a pillanatban nem tűnik aktuálisnak, ám a katasztrófa elkerüléséhez már most azon kellene dolgozniuk az illetékeseknek, hogy az ne következzen be. Ennek viszont a nyomát sem látni. Ezt ráfoghatnánk a választásokra, amelyből évente van legalább egy, állandó „harckészültséget” eredményezve ezzel, a kampányok nem hagynak teret arra, hogy a pártpolitikusok a napi árokásáson felülemelkedve szélesebb kontextusaiban lássák a történéseket. Az egymáshoz vezető utat viszont fokozatosan kell megépíteni, nem fél évvel a parlamenti választások előtt. E sorok szerzője is többször leírta már, hogy a két magyar érdekeltségű párt között nincsenek komolyabb értékrendbeli és programjellegű különbségek. Nem bal-jobb vagy konzervatív-liberális szembenállásról van szó, a szlovák politikummal történő együttműködés kérdésében sincs nézeteltérés. A fő problémát a személyi kérdések és a korábban lerakodott sértődések jelentik, amik ellehetetlenítik a valódi párbeszédet. Ezeket csak generációs frissítéssel lehet feloldani, ezen a téren pedig jelenleg a Híd áll rosszabbul - 2010 óta folyamatosan a parlamentben van, így sokkal kisebb volt a vérffissítési kényszer. Az állapotokat 2016 óta súlyosbítja, hogy a szokásos szembenálláshoz hozzáadódott a kormánypárti-ellenzéki ellentét is, tetézve mindezt a Híd vállalhatatlan kormánypárti partnereivel. A helyzetet a pártprogramok felől közelítve lehetne részben kezelni, keresve a közös pontokat. A gond ezzel az, hogy az utóbbi években éppen programszinten üresedett ki a felvidéki magyar politika. Erre mondhatnánk, hogy az utóbbi egy-másfél évtizedben trenddé vált a politikai PR térnyerése, a valós tartalom kárára, ám ezzel nem kerülünk közelebb a megoldáshoz. A magyar parlamenti érdekképviselet esetleges megszűnésének 2020- nál sokkal távolabbra nyúló baljós árnyéka lesz. Optimista olvasat szerint az összeomlás a tisztítótűz, ami után tiszta lappal újjáalakulhat a magyar érdekképviselet. Van viszont ennek egy óriási veszélye. Az aktuális politikai trendeket látva a szlovák pártok a magyar képviselők parlamentből való eltűnése után sem fognának hozzá a kisebbségi infrastruktúra és jogszabályi környezet lebontásához, erre pedig a magyar választók nem kis része úgy reagálna: nem is kell ide saját képviselet, nem bántanak minket. A gond az, hogy a magyar megmaradáshoz nem a status quóra, kibekkelésre vagy a mérföldkőként eladott apró lépések politikájára van szükség (ez egyben az utóbbi évek kritikája is), hanem valódi tartalmi előrelépésre. Ézt pedig a szlovákok maguktól nem teszik meg, azért sem, mert azt sem tudják, mit kellene adniuk. Félő, hogy pontosan mi sem... négyzetkilométert adott vissza, ahol a 869 299 lakos 86,5 százaléka volt magyar és 9,8 százaléka szlovák. Az új határokon túl 67 ezer magyar maradt. Az állampolgársági kérdések rendezésére, a Csehszlovákia területén maradó magyar és az átengedett területeken levő nem magyar lakosság védelmére csehszlovák-magyar bizottság jött létre. A visszaítélt területekre november 5-10. között vonult be a magyar honvédség, Horthy Miklós kormányzó Komáromba és Kassára ment. A területi revízió folytatódott: 1939 márciusában, amikor Csehszlovákia megszűnt, Hitler engedélyezte Magyarországnak Kárpátalja megszállását. Az elfoglalt terület 12 171 négyzetkilométer volt, 496 ezer lakossal, 12 százalékuk volt magyar. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés révén Észak-Erdély és a Székelyföld került vissza, 43 591 négyzetkilométer és 2 185 546 ember, 51,4 százalékuk volt magyar. Az „országgyarapítás” utolsó állomása 1941 áprilisában a Délvidék megszállása volt, amikor 11 475 négyzetkilométer került Magyarországhoz, az 1,030 milliós lakosság mintegy harmada volt magyar. Ekkorra Magyarország Trianonban megállapított területe csaknem a kétszeresére nőtt, a lakosság 4 millió fővel gyarapodott. A bécsi döntésekért azonban súlyos árat kellett fizetni: Magyarország elveszítette külpolitikai önállóságát és belesodródott a II. világháborúba. Az 1947. február 10-i párizsi béke visszaállította az 1938 előtti határokat, sőt, három Pozsony melletti szigetközi falut (Horvátj árfalu, Oroszvár, Dunacsún) át kellett engedni Csehszlovákiának, hogy védhető hídfője legyen Pozsonynak. (MTI)
