Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-03 / 252. szám
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2018. NOVEMBER 3. TEMETŐK 15 EVCENE DELACROIX gyóntatópapjáról lolott Napóleon meg a döntés a pításáról. 1674- igyanis a emető a gyóntatópap t birtoka is, a jee után azonban arkosított terület tjdonába került, a meg 1804-ben póleon a emetőt, melybe először egy ötévesen elhunyt kislányt temettek. S bár a Pére-Lachaise-t csak a 19. században alapították, egy síron túl tartó középkori szerelemnek is itt állítottak emléket. Az első prefektus, Nicolas Frochot a legendás szerelmespár, Abélard és Héloíse földi maradványait hozatta el ebbe a sírkertbe. Sírboltjuk ma is az egyik leglátogatottabb. Mindig van virág Chopin, Gilbert Bécaud és Edith Piaf sírján. A leglátogatottabbak között van Oscar Wilde, Moliére, Balzac, Apollinaire, Maria Callas (a temető krematóriumi részében) és Jim Morrison sírhelye. Némelyiket őrizni kell - pl. Morrison nem túl impozáns sírhelyét, nehogy tanyát verjenek ott a legendás zenész rajongói, akik esetleg megzavarhatnák a temető csendjét. Simone Signorét és Yves Montand sírját is szemmel tartják az őrök, mert szokássá vált, hogy a dohányzó látogatók cigarettát helyeznek rá, hogy szimpátiájukat fejezzék ki a házaspárnak, amelynek mindkét tagja erős és megszállott dohányos volt. Vannak a temetőben furcsa szobrok, emlékművek, és érdekes kívánságokat tartalmazó üzeneteket is találnak olykor a sírkert őrei egy-egy síron. A látogatók fontosnak vélt üzeneteket firkálnak a sírlapokra is, vagy levélkéket rejtenek el titkos üregekbe, mélyedésekbe. Vasárnaponként a párizsiak szívesen sétálnak a temetőben, felfedezve újabb és újabb érdekes sírt, műemlékké érett alkotást. A külföldi látogatók viszont, ha nem figyelnek, könnyen eltévedhetnek, ezért érdemes megvenniük a pár eurós kis térképet, amely azon kívül, hogy utat mutat, elárulja, a temető 97 szekciójának melyik részében találják meg a keresett híresség sírját. És még biztosabb felfogadni egy idegenvezetőt, aki majd érdekesen mesél Pere Francois de la Chaise kertjéről, (ug) O Frédéric Chopin sírja (Fotó: Wikipedia/Olivier Bruche?} © Abélard és Héloíse sírboltja (Fotó: Wikipedia/Pierre-Yves Beaudouin) © Moliére sírja (Fotó: Wikipedia/Yvir255) O Gilbert Bécaud nyughelye (Fotó: Wikipedia) © Ebbe a sírba temették Edith Piafot. Sírkövére ezt vésték: „Madame Lamboukas, dite Édith Piaf' (Lamboukasné, akit Édith Piainak hívtak). Sírhelye a temető 97. parcellájában található. Édith Piafon kívül itt nyugszik édesapja, Louis- Alphonse Gassion (t 1944) és kislánya, Marcelle, aki 2 éves korában, 1935-ben halt meg, valamint Piaf özvegye, Théo Sarapo (Théophanis Lamboukas) is, aki 1970-ben autóbalesetben veszítette életét. (Fotó: Wikipedia/Pierre-Yves Beaudouin) © Jim Morrison nem túl impozáns sírja (Fotó: Wikipedia/Fabl) © Eugene Delacroix (Fotó: Wikipedia/Pierre-Yves Beaudouin) Erkel Ferenc (Fotó: Wikipedia/Dr. Varga József] A jeles személyek közül elsőként Vörösmarty Mihályt temették itt el 1855-ben (Fotó: Wikipedia/Dr. Varga József)