Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)

2018-11-19 / 264. szám

www.ujszo.com | 2018. november 19. PANORAMA Emberi maradványok után kutatnak a porrá égett Paradise városában. Nyolc újabb holttestre bukkantak, és közel 80-ra emelkedett a kaliforniai tűzvész halottainak száma. Ami az eltűnteket illeti, már 1200 ember szerepel a listán. Ahatóságok ugyanakkor nyomatékkai hangsúlyozzák, hogy a szám még nagyon bizonytalan. Már csaknem 570 négy­zetkilométert érintenek a Kaliforniában napok óta tomboló erdőtüzek. Donald Trump amerikai elnök most a hely­színre utazott, és a letarolt Paradise városban újra az erdőket felügyelő hatóságot nevezte megfelelősként. A BBC eh­hez hozzátette, Trump többször összekeverte a Paradise (Paradicsom) városnevet a Pleasure (élvezet) szóval. Az új­ságírók a kaliforniai látogatás során is megkérdezték Trumpot, változott-e a véleménye a klímaváltozásról, de az el­nökleszögezte, hogy a legkevésbé sem. Szerinte azért vannak erdőtüzek, mert nincs felgereblyézve az erdő...(Tasr/ap) Megtalálták az argentin tengeralattjárót 1600 éves mozaik nyomára bukkant Hága. Arthur Brand holland mükincsnyomozó Ciprusról el­lopott, felbecsülhetetlen értékű 6. századi mozaik nyomára bukkant egy monacói lakásban, az alko­tást átadta Ciprus hágai nagykö­vetségének. Szent Márk bizánci stílusú arcképét az 1970-es évek­ben lopták el Lythrangomi falu templomából. A holland mű­kincsnyomozó közel két éven át kutatott a mozaik után Európa­­szerte, végül a nyomok egy brit családhoz vezették, akik .jóhi­szeműen vásárolták meg az alko­tást több mint négy évtizede” mondta el Brand. „Megdöbben­tek, amikor meghallották, hogy felbecsülhetetlen értékű alkotás van a birtokukban, melyet a török megszállás után csempésztek ki bűnözők Ciprusról” - tette hozzá a holland nyomozó, akit akkor kezdték a műkincsek Indiana Jo­­nesának nevezni, amikor 2015- ben rátalált Hitler lovaira, vagyis azokra a bronzból készült élet­nagyságú lószobrokra, amelyek egykor a náci diktátor berlini hi­vatala előtt álltak, majd a 80-as évek végén eltűntek. (MTI) 335 méter magas duzzasztógát Dusanbe. Tádzsikisztánban hivatalosan is megkezdte műkö­dését a világ legmagasabb duz­zasztógátja, amelyet a Vahs fo­lyón építettek meg. Az ünnepé­lyes avatóceremónián Emomali Rahmon tádzsik elnök nyomta meg a Rogun vízerőmű hat tur­binájából az elsőnek az indító­gombját. A gát 335 m-es magas­ságával 30 m-rel szárnyalja túl a korábbi magassági rekordot tartó kínai létesítményt. A duzzasztó­gát az elszegényedett, hegyvidé­ki Tádzsikisztán energiaszük­ségletét hivatott enyhíteni. Az eredeti építkezés még 1976-ban kezdődött, de a Szovjetunió összeomlása és az azt követő pol­gárháború miatt abbamaradt. Az óriási építkezés becslések szerint 3,55 milliárd eurót emésztett fel. A 8 millió lakosú Tádzsikisztán a többi között alumíniumot és gya­potot exportál. A duzzasztógát Emomali Rahmon vezette tekin­télyelvű rezsim presztízsprojekt­je, és sajtóértesülések szerint az építkezés tiszteletére még egy színdarabot is írtak. (MTI) Buenos Aires. Argentína nem tudja felezínre hozni eaját erejéből az egy éve elsüllyedt tengeralattjáróját, nincsenek hozzá megfelelő eszközei - közölte az ország védelmi minisztere, pár órával azután, hogy megtalálták a járművet. Argentína háromnapos nemzeti gyászt rendelt el. A védelmi miniszter bejelentése keserű dühöt váltott ki a San Juan nevű tengeralattjárón halálát lelt 44 fős legénység rokonaiból, akik a megtalálása előtt két nappal - az eltűnés első évfordulóján - gyász­­szertartással emlékeztek szeretteik­re, és követelik, hogy emeljék a járművet a felszínre. Mauricio Mac­­ri argentin elnök megerősítette, hogy megtalálták a tengeralattjárót, és komoly vizsgálatot ígért annak fel­tárására, hogy mi történt a San Jü­annal. A pontosított adat szerint nem 800, hanem 907 méter mélyen hever a San Juan az Atlanti-óceán mélyén a Valdés-félszigettel egy vonalban, a parttól 400 km-re. Az Ocean Infi­nity nevű amerikai tengerfigyelő cégnek utoljára 2017. november 15- én volt információja a tengeralatt­járó, hollétéről. A San Juan vissza­Argentínában az éppen egy éve eltűnt katonai tengeralattjáró 44 áldozatára emlékeztek (tasr/ap) térőben volt Mar del Plata-i támasz­pontjára, amikor elvesztették vele a kapcsolatot. A kutatásban kezdet­ben 18 ország vett részt, de tavaly év végén felhagytak vele, az argentin haditengerészet egyedül folytatta a munkát, majd végül kibérelték a célra az Ocean Infinityt. Az amerikai cég az argentin ál­lammal kötött megállapodása szerint 7,5 millió dollárt kap, ha megtalálja a tengeralattjárót. Már csak két nap volt hátra a határidőig, hogy az Oce­an Infinity is felhagyjon a kutatással, amikor a hajó talált egy ismeretlen nagy tárgyat a tenger fenekén. Le­engedtek egy robot-tengeralattjárót, amelynek kameráin keresztül azo­nosítani tudták a San Jüant. A német gyártmányú dízel­elektromos tengeralattjárót a nyolc­vanas évek közepén állították szol­gálatba, majd 2008 és 2014 között felújították. A felújítás során átter­vezték: félbevágták, és kicserélték a motoijait és az akkumulátorait. A San Juan eltűnése előtt a kapitány beszá­molt arról, hogy probléma merült fel az egyik akkumulátorkamrában. Víz ömlött be a hajó légszívóján keresz­tül, miközben éppen zajlott az akku­mulátorok töltése. A víz a szellőzte­tőrendszeren keresztül folyt be a ha­­j óorrba, az ott lévő egyik akkumulá­torrekeszbe, ahol a csatlakozókon rö­vidzárlatot és tüzet okozott, de azt el­oltották. A probléma jelentése után kapott parancsot arra a kapitány, hogy térjen vissza a fővárostól 400 km-re lévő Mar del Plata-i támaszpontjára. Hogy később mi történt, azt még nem tudni, valószínűleg robbanás történt a járművön, amely az akkumulátor­probléma okozta hidrogénkoncent­ráció miatt következett be. (MTI) 119 NAPTÁR November 19 ► NÉVNAP Erzsébet, Zsóka Az Erzsébet héber eredetű, amely az Elisabeth német névből származik. Jelentése: Isten az én esküvésem. A Zsó­ka az Erzsébet név Erzsóka becézőjének rövidülése. ► ESEMÉNYEK 525 éve Kolumbusz kikötött Puerto Rico szigetén, amit ak­kor San Juan Bautista névre keresztelt. (1493) 155 éve hangzott el Abraham Lincoln kétperces szónokla­ta, a gettysburgi beszéd, me­lyet később a történelem leghíresebb szónoklatai közé soroltak. (1863) ► MAI ÉVFORDULÓINK 90 éve született Pernye And­rás Erkel Ferenc-díjas zene­­történész és zenekritikus, ze­nepedagógus. (1928) 85 éves Larry King amerikai újságíró, tévésztár. (1933) 80 éves Ted Turner amerikai üzletember, a CNN hírtévé alapítója. (1938) 20 éve hunytéi Alan J. Pakula amerikai filmrendező. (1998) ► NAPI VICC- Mi az abszolút lehetetlen?-???-Veterán kamikaze találkozó. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Gyakori leheta fejfájás, migrén ésavérnyo­­más-ingado­zás, romolhat a légzőszervi megbetegedé­sekkel küzdők állapota. Jel­lemzőek lehetnek az ízületi bántalmak. ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! Az évforduló alkalmából december 15*éig 70 hűséges előfizetőnk közül minden nap egyet megajándékozunk egy üzemanyagkártyával. Ma VASS IMRÉNEK (Balony) kedvezett a szerencse! Gratulálunk! A nyereményét postán küldjük el! ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19B, 82101 Bratislava 3 I Főszerkesztő: Lajos P. Jánosi Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettesek: Bőd Titanilla, Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Klein Melinda - régió, Holop Zsolt - vélemény, Lakatos Krisztina - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓ0: 35 722 517 I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0907/773834, Érsekújvár: 0907/601580, Galánta: 0905/228526, Párkány: 0907/773832. I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., a Mediaprint Kapa és a Petit Press Rt. I Belföldi megrende­lések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Úőelové stredisko preplatitelskych sluíieb tlaőe, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredmé­nye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellá­tott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk meg­jelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. I ELFOGADJUK *2 ÚJSÁGÍRÓK ÍJ-9 KULT • MINOR r^n & O*c2<i2«toní

Next

/
Oldalképek
Tartalom