Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-03 / 252. szám
2018. november 3., szombat, 11. évfolyam, 41. szám A Földön élő gerinces fajok populációi csaknem kétharmaddal szorultak vissza az elmúlt több mint négy évtizedben - derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) világszerte megjelent Élő bolygó jelentéséből (Living Planet Report). A kétévente megjelenő jelentés 2018-as kiadása szerint a bolygón élő halak, madarak, emlősök, kétéltűek és hüllők populációi ádagosan 60 százalékkal zsugorodtak az 1970 és 2014 közötti időszakban. A gerinces fajok populációinak hanyadása Dél- és Közép-Amerikában volt a legsúlyosabb, 89 százalékos. A szakemberek szerint a drasztikus veszteség legfőbb oka az emberi tevékenység: a természetes élőhelyek elpusztítása, a túlhalászat és a túlvadászat, valamint a természet egyéb módokon való kizsákmányolása. „Talán mi vagyunk az utolsó nemzedék, amely még tehet valamit ennek a pusztító folyamatnak a megfordításáért” - figyelmeztet a jelentés, amely szerint a következő két év a szükséges lépések megtétele szempontjából sorsdöntő időszak lesz az emberiség történetében. Az elmúlt évtizedekben az emberi tevékenység pusztító hatással volt a vadvilág és az emberiség számára egyaránt fontos természeti erőforrásokra, úgy mint az óceánok, erdők, korallzátonyok, vizenyős területek és mangrove erdők. Az Amazonas-medence 20 százaléka eltűnt 50 év alatt, miközben a Föld sekély vizű korallállományának csaknem fele odaveszett Kétharmaddal csökkentek a gerinces fajok populációi az elmúlt három évtizedben. Az élőhelyek eredeti biodiverzitása 1970-ben még 81,6 százalék volt, 2014-ben már csak 78,6 százalék Globálisan a vizes élőhelyek 35 százaléka veszett oda. 1990 és 2015 között 129 millió hektárnyi erdő tűnt el. A bolygó állapotának romló tendenciája nem véleden: 1800 óta hétszeresére nőtt a népesség - ma már több mint 7,6 milliárd ember él a Földön a világgazdaság a harmincszorosára emelkedett. A jelentés szerint a természet viEltűnnek az öreg erdők, zsugorodik a madarak, az emlősök élettere (Fotók: shutterstock/wawritto/WWF, TASR) lágszerte nagyjából 125 billió dollár értékű szolgáltatást nyújt éves szinten az emberiségnek, miközben friss levegőt, tiszta vizet, élelmet, energiát, gyógyszert és egyéb anyagokat, termékeket biztosít számára. A dokumentum külön kitér a beporzó rovarok szerepének fontosságára. Ezek az állatok 235-577 milliárd dollár értékű beporzó tevékenységet végeznek évente, ám az éghajlatváltozás, a mezőgazdasági gyakorlatok, a betolakodó fajok és a betegségek egyre jobban befolyásolják a számukat, a sokféleségüket és az egészségüket. „Itt az ideje tudatosítani magunkban, hogy egy mindnyájunk számára egészséges és fenntartható jövő csak egy olyan bolygón lehetséges, amelyen a természet virágzik, és ahol az erdők, óceánok és folyók gazdag biológiai sokféleséggel bírnak” - húzta alá a jelentésben Marco Lambertini, a WWF nemzetközi főigazgatója. Hozzátette: „Sürgősen újra kell gondolnunk, hogy miként használjuk és értékeljük a természetet kulturálisan, gazdaságilag és politikai szinten egyaránt.” A WWF szerint összefogással, tudatossággal, következetességgel és azonnali lépésekkel lehet javítani a Szlovákiában az egyik legveszélyeztetettebb faj a siketfajd Föld állapotán. A jelentés emlékeztet rá, hogy a világ vezetői 2020- ban fogják kiértékelni a Fenntartható Fejlődési Célok, a párizsi egyezmény és a Biológiai Sokféleség Egyezmény megvalósításában elért eredményeket, továbbá újabb célokat fognak meghatározni a biológiai sokféleség védelmében. A jelentés szerint a következő két év kulcsfontosságú lesz azon lépések megtétele szempontjából, amelyekkel a globális közösség megóvhatja és helyreállíthatja a természetet. Az egész világon csökkennek a gerinces fajok populációi, és nincs ez másképp Szlovákiában sem. Eltűnnek az öreg erdők, zsugorodik a halak, madarak, emlősök, kétéltűek élettere, csökkennek a populációk. Az egyik legveszélyeztetettebb fáj nálunk a siketfejd, számuk az elmúlt 40 évben jelentősen csökkent. Környezetvédők figyelmeztetnek arra, hogy ha nem történik semmi, nem állítják meg a faj pusztulását, akkor a jövő generációi már csak olvashatnak róla. Amíg 1973-ban mintegy 3700 egyed élt Szlovákiában, mai állománya kevesebb mint 900 példányra tehető. A fej szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. Az állatállomány csökkenésének legfőbb oka az erős emberi beavatkozás a természetbe: a mezőgazdasági területek bővítése, a fakitermelés, az élőhelyek megszüntetése, a vadászat. Csupán az Alacsony-Tátrában mintegy 6700 hektár fenyőerdő tűnt el a fakitermelés miatt, mintegy 5000 hektáron vetettek be rovarölő szén épp a siketfejdok szaporodási idején, amikor a fiókák számára a rovarok jelentik az élelemforrást. (MTI, TASR, ug) Dögös darabok 13. oldal