Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-14 / 261. szám
Egy parasztház tornácán szólalnak meg a versek az Örkény Színház nagy sikerű előadásában (Képarchívum) Színházi szellemidézés Anyám tyúkja című verses előadásával Komáromba készül az Örkény Színház Múlt és jövőkép a Kazinczy Napok 50. évfolyamán Kassa. Csütörtöktől a Thália Színház Márai Stúdiószínpada ad otthont az 50. Kazinczy Napoknak. A Csemadok jubiláló országos rendezvényének idei témája: 100 év kisebbségben. A szervezők szerint a négynapos szimpózium célja, hogy múltunk elemzésétől eljussunk egy sikeres jövőkép felvázolásáig. Csütörtökön egyebek mellett Gergely László történész tart vetítéssel egybekötött előadást Közbiztonság Kassán az I. világháború alatt címmel. Szabó Viktor történész a kassai I. világháborús hősök temetőjének történetét osztja meg az érdeklődőkkel. Simon Attila történész, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója Csak álltunk és sírtunk - Az első bécsi döntés napjai a kortársak szemével című új könyvét mutatja be. 18.00-tól Gazdag József újságíró beszélget Simon Attilával és Ötvös Annával arról, hogyan lett Kassából Kosice. 1948 és 1968 a témája a pénteki programnak, amelyben a Kazinczy Napok történetére is visszapillantanak a résztvevők, Stefan Sutaj történész A háború utáni csehszlovák törvénykezéstől az 1968-as nemzetiségi törvényig címmel tart előadást, Halász György helytörténész élménybeszámolója pedig arról szól, milyenvolt 1968 Kassán. A szombati nap vezértémája: anyanyelvűnk és kultúránk helyzete napjainkban. Egyebek mellett lesz kerekasztal-beszélgetés a magyar irodalom tanításáról, előadást tart Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos, Orosz Ildikó elmondja, milyen volna a kárpátaljai magyarok számára elfogadható ukrán nyelvtörvény, majd a nap végén Sápos Aranka, Tohol Orsolya, Orosz Örs, Pomozi Péter keresi a választ a kérdésre, hogy mitől lesz sikeres a szlovákiai magyarság a 21. században. Vasárnap az 50. Kazinczy Napok széphalmi kirándulással, a Magyar Nyelv Múzeumában tett látogatással ér véget, (k, as) 6 |______________ RÖVIDEN Szombaton: színházak éjszakája Pozsony/Komárom. Immár kilencedik alkalommal rendezik meg Szlovákiában is a színházak éj szakáját - szombaton 28 városban több mint 50 teátrum, művelődési ház, egyéb kulturális intézmény igyekszik különleges programokkal, egyebek mellett rendhagyó produkciókkal, találkozókkal becsábítani a közönséget. Az idei évfolyam vezérfonala egy történelmi évforduló, pontosabban az 1918-as év. A Komáromi Jókai Színház Nemes Jeles László Napszállta című, a Monarchia végnapjaiban játszódó filmjét kínálja szombaton 15 órától, a vetítés után Bárdos Judit, a film egyik szereplője válaszol a kérdésekre. A Napszállta holnap 18 órától is megtekinthető a Vasmacska Stúdióban. (as) SZABÓ G. LÁSZLÓ Egymás után hatvanhót vers. Mi ez? Best of magyar költészet? Irodalmi showműsor? Versszínház? Egyik sem. Valami egészen más. „Talán egy szeánsz - mondja Mácsai Pál, az Örkény Színház nagy sikerű Anyám tyúkja című előadásának szerkesztője és rendezője. -Nem irodalmi szeánsz, inkább szellemidézés: a költőké is, a mi fiatalabb énünké is, amikor megismertük ezeket a verseket. A magyar irodalom kötelező versei — így a provokatív alcím. Hiszen általában nem szeretjük, ami kötelező. Az előadás azonban akkora siker, hogy a három évvel ezelőtti bemutató óta levehetetlen a műsorról, és elsőként fogynak el a jegyei a pénztárban. Ezt senki nem várta. Színésztársaim között volt, aki nem is lelkesedett az ötletért, csak akkor szerette meg, amikor kiderült, hogy működik. Volt, hogy állva tapsolt a közönség. Musicaleknél szokott ez lenni, nem versműsorban. Meg is szerveztem a bemutató után egy közönségtalálkozót, hogy megtudjam, mi hat ennyire. A nézők úgy fogalmaztak, leginkább azt érzik fontosnak, váratlannak, emlékezetesnek, hogy másképp mondjuk ezeket a verseket, »mint szokták«. Ez igaz, de én tudom, hogy nem csak erről van szó. Ez csak egy elem a sokból. Másképp mondjuk, természetesen, de nem másképpen, mint ahogy a szerző gondolta. Mi csak a szavalós modort dobtuk ki, és igyekeztünk megérteni, miért írta azt a verset a költő.” Weöres Sándor, Orbán Ottó, Csokonai, Juhász Gyula, József Attila, Petőfi, Arany, Kosztolányi, Petri György, Jékely Zoltán, Dsida Jenő, Babits, Radnóti, Heltai, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Nagy László és a többiek verseit hallva egy régi, fiatalkori élményt, benyomást, állapotot élhet meg a néző újra. „Ez a második fontos hatáselem az előadásban. Mert a találkozás a rég ismert versekkel igazi aha-élmény mindenkinek, mint amikor egy tó fenekéről felbukkan fiatalkori nyakláncunk, karóránk. Ez elég mellbevágó. Nagyon fontosnak érzem annak a lelki hatását is, sőt, talán ez a legfontosabb, hogy a magyar irodalom olyasmi, aminek értékében, páratlan szépségében skrupulus nélkül egyet lehet érteni. Világnézettől függetlenül. Hiszen Magyarország, ha nem is véglegesen, de elég végzetesen ketté- vagy még több részre szakadt. Ám például József Attila Eszméletét hallani mindenkinek örömet szerez. Hogy a nézők állva tapsolnak az előadás végén, abban annak is komoly szerepe van, hogy ezekre a költőkre, ezekre a versekre, a magyar irodalomra mindannyian büszkék lehetünk. Beidegződésektől, világnézettől, neveléstől függetlenül boldognak érezhetjük magunkat, hogy ezt a nyelvet beszéljük. Alig van ilyen tartalom a valóságunkban. Egyébként nem érdemes azon keseregni, hogy a nyelvünket nem érti a világ, pont fordítva van: mind szerencsések vagyunk, hogy ehhez a tíz-tizenöt millió emberhez tartozunk, akik von Haus aus értik a nyelvet, akiket a jó sorsuk megajándékozott azzal, hogy Kosztolányi Dezsőt olvashatnak. Ennyiben igenis kiválasztottak vagyunk. Az én identitásom java a nyelvben van. Sokunké, persze. S ez a sok érzelmi kapcsolódás mind benne van ebben az anyagban, az előadásban.” Hogy honnan jött az előadás ötlete? Mácsai Pál azt meséli, nem az ő fejében született meg. A társulat vonzalma megvolt a versekhez. A versmondást náluk a legtöbben a színészet egyik válfajának, színészi feladatnak érzik. Aki nem, az megszokja, hogy ez is van, mondja mosolyogva Mácsai. Voltak tehát már korábban is költői estek az Örkény Színházban. József Attila és Radnóti Miklós verseiből született már összeállítás, és a Nyugat 2008-1908 is szép szériát futott. „Egy nap a művészeti titkárunk, Csunderlik Zita mesélte, hogy újra hallott valahol egy verset, talán Xrany Jánost, és hogy az érettségije után húsz évvel mennyire szíven ütötte. És, kérdezte, hogy kötelező versekből nem kellene-e előadást csinálni? De igen, mondtam. Felkértem Várady Szabolcsot, válogassa ki a magyar irodalom roppant „Az én identitásom java a nyelvben van. Sokunké, persze. S ez a sok érzelmi kapcsolódás mind benne van ebben az anyagban, az előadásban." Mácsai Pál gazdagságából azt, ami szerinte kötelező. Négyszáz verset küldött, ebből válogattam tovább. így született az előadás. Rengeteget próbáltunk. De nem úgy, hogy mindenki megtanulta a verset, én meg hallgattam, hanem, és nem túlzók, egy vers öt-tíz, néha tizenöt komplett próbát kapott. Aztán az egész anyagot két hét alatt feltettük a színpadra. Ha összeadom az órákat, többet készültünk, elemeztünk, értelmeztünk, mint egy színdarabnál. A sorrend bonyolult dolog, van kronológiai és tematikai elv is, de ezeket sokszor felbontja az érzelmi dramaturgiai szükség, a hatások egyensúlyának igénye. Például egymás mellett szerepeinek halálversek, szerelmes versek, hazafiság, hazaszeretet, hogy melyik költő hogyan látja ugyanazt, máskor pedig épp ellenpontként használunk egy-egy hangulatot. Egy parasztház tornácán, Izsák Lili díszletében szólalnak meg a versek. Olyan térben, amely jól mozgatja a színész testét, de úgy, hogy közben folyamatosan előre néz. „Először üres, múzeumi térben gondolkoztunk padokkal, fehér falakkal. Itt nincs helye rendezői faxniknak, az a lényeg, hogy látszódjon a színész. S akkor Kerekes Éva, szerencsére korán, az egyik próbán azt mondta, a nagypapája mindig felállította a tornácra, s ott kellett szavalnia gyerekként. És tessék, itt van újra egy biztos, közös pont: egy frissen meszelt paraszttomác mindenkinek, öregnek és fiatalnak, liberálisnak és nemzeti érzelműnek - nem mintha ez a kettő kizárná egymást -, Nyugatra szakadtnak és itthon maradottnak is: szép. Építészeti sűrűsége és mély hagyománya van, abszolút magyar. Jelentése is van, persze, mert van belső tere és külső, otthonos is, idilli is, veszni látszó is, érzelmeket kelt, vágyódást, nosztalgiát és kíváncsiságot. Ezt a díszletet teljesen természetesen viselik a magyar versek. S van hozzá a jelmez, a hatvanas-hetvenes évek pedagógusöltözéke, amit hódolatnak szántunk a nemzet napszámosainak, akiktől ezeket a verseket tanultuk. Egy kicsit ironikus, de mélyen szívbéli gesztus az egykori tanárainknak, akik vállalták, hogy minket, idétlen kamaszokat megtanítanak a magyar irodalmi hagyományra.” , Most először lép ki az előadás az Örkény Színház falai közül, külföldön még nem járt vele a társulat. Mácsai Pál abban reménykedik, hogy november 28-án a Komáromi Városi Művelődési Központ közönsége is szeretni fogja. „Biztosan lesz olyan vers, amely borzolni fogja a kedélyeket, mert a színész nem pont úgy adja elő, ahogy a néző váija. Nem fogok címeket sorolni, legyen meglepetés. Mi, színészek nagyon szeretjük ezt az estet. Itt mindenki epizodista, hiszen másfél perc után vége a versnek, és jön a következő. Mit ígérhetnék? Lesz öröm is, bánkódás is, fájdalom és kesergés, sok-sok őrület, hiszen a mi költőink, de nevetés is, nem kevés.” 2018. november 14.1 www.ujszo.com