Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)

2018-11-14 / 261. szám

2 KÖZÉLET 2018. november 14. | www.ujszo.com A választási rendszer nem fog változni Pozsony/Prága. Úgy tűnik, a választási rendszer módosítása egyelőre csak Robert Fico fan­táziáját mozgatta meg. Koalíci­ós partnerei nem támogatják a javaslatot. Az ellenzék katego­rikusan elutasítja, sőt azt állítják, korlátozza a polgárokat. Ezzel a politológusok is egyet értenek. Grigorij Meseznikov például botrányosnak nevezte a Smer elnökének javaslatát, s arra fi­gyelmeztet, hogy ettől már csak egy lépés, hogy az orosz mo­dellt vegyük alapul. „Oroszor­szágban teljesen eltörölték az önkormányzati választást” - magyarázza az elemző. Meseznikov szerint mindezt azért, hogy saját bábjaikat jut­tassák hatalomra. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az idei önkormányzati választás során a Smer még a cseh mo­dellel sem tudott volna polgár­­mestereket állítani, hiszen az egyes képviselő-testületekben - kiemelten a megyei és a na­gyobb városokban — hatalmasat zuhant a párt képviselőinek száma. Szakértők szerint a cseh modellre való áttérés egyértelműen visszalépést je­lentene. Az önkormányzatok hatékony működését sem ga­rantálja. Ráadásul Csehországban épp a szlovák választási rendszer sza­bályaiból akarnak inspirálódni. Legutóbb októberben volt ön­­kormányzati választás Csehor­szágban, azóta a polgármesterek alig harmadát választották meg a képviselő-testületek. Több pénz jár a polgármesternek IBOS EMESE Pozsony. Az újonnan megválasztott önkormányzati vezetőknek a választás eredményének kihirdetésétől számított harminc napon belül, azaz december 10-ig át kall adniuk a települések irányítását. A választással kapcsolatos panaszokat 10 napig lehet bejelenteni. A leköszönő polgármestereknek egy hónapjuk van arra, hogy átadják a hivatal vezetését a november 10-ei önkormányzati választás győztesé­nek. Legkésőbb december 10-ig kell összehívnia az új képviselő-testület alakuló ülését, melyen az új polgár­mesternek le kell tennie az esküt. Ezt követően az új képviselő-testület tag­jai már az ő kezébe teszik le a képvi­selői esküt. Addig azonban a lekö­szönő polgármester irányítja a tele­pülést. A vonatkozó törvény nem korlátozza jogköreit sem, szakértők szerint azonban nem etikus, ha a tá­vozó településvezető ebben az idő­szakban a település jövőjét meghatá­rozó döntéseket hoz. Ha ilyenre még­is sor kerül, az újonnan felálló képviselő-testület módosíthatja, vagy törölheti az ilyen határozatokat. Panaszt lehet tenni A választással kapcsolatos pana­szokat - legyen szó a választás le­bonyolításával kapcsolatos vitás kér­désekről, csalásról, szavazatvásár­lásról vagy a szavazatok újraszámo­­lásáról stb. - a választástól számított tíz napon belül nyújthatják be a pa­naszosok, az elégedetlen polgárok. A beadványokat az Alkotmánybíróság bírálja el. Magasabb fizetóe Az új polgármesterek magasabb fizetésért fognak dolgozni. Ez annak köszönhető, hogy már decembertől hatályba lép a bérezésüket módosító jogszabály, melyet a jelenlegi kor­mánykoalíció smeres képviselők ja­vára módosított. A településvezetők A polgármesterek fizetésének kiszámítása 500-ig 1,49 1421 euró 165 1574 euió 1000-ig 1,65 1574 euró 1,83 1746 euró 3000-ig 1,98 1889 euró 2,20 2099 euró 5000-ig 2,17 2070 euró 2,41 2299 euró 10 000-ig 2,34 2232 euró 2,60 2480 euró 20 000-ig 2,53 2414 euró 2,81 2681 euró 50 000-ig 2,89 2757 euró 3,21 3062 euró 100 000-ig 3,19 3043 euró 3,54 3377 euró 100 000 fölött 3,58 3415euró 3,98 3797 euró • Forrás: Új Szó Az új polgármesterek decemberben lépnek színre (Somogyi Tibor felvétele) alapfizetését a mindenkori átlagke­reset összegéből és a lakosság szám­arányához kötött szorzóval számítják ki. A 2017-es átlagkereset összege 954 euró volt, ehhez jön a lakosság számarányához kötött szorzó, me­lyeknél a képviselők átlag 10 száza­lékos emelést hagytak jóvá. A legal­só fizetési osztályban, például egy 500 lelket számláló településnél je­lenleg 1421 euró az alapfizetés, de­cembertől ez az összeg már 1574 eu­ró lesz. Viszont a magasabb lélek­számú településeknél az emelés akár 300 euró is lehet. Ez pedig korántsem a polgármestereknek adható fizetés felső határa. Hiszen a polgármeste­reknek az alapfizetés mellé jutalmat is jóváhagyhat a képviselő-testület, akár alapfizetésük 60%-át is meg­kaphatják jutalomként. Ráadásul bé­rüket évente valorizálják, hiszen az átlagkereset összegét a következő év március végén az előző év adatai alapján frissíti a Statisztikai Hivatal. Az új adat közzétételét követően a testületnek ismét jóvá kell hagynia a polgármesterek új bérét. Ebben a módosításban a polgár­­mesterek lelépőit is emelték, de ez már csak a most megválasztott új ve­zetőkre fog vonatkozni, a december­ben távozó településvezetőknek egységesen háromhavi lelépő jár. Fico: Soros pénzeli a civileket ÖSSZEFOGLALÓ ‘ Óriási felháborodást váltott ki, hogy a Tisztességes Szlovákiáért civil szervezet tagjai ellen korrupció gyanújában vizsgálódik a NAKA. Robert Fico (Smer) szerint a mozgalom tüntetóseit Soros György pónzelte. Pozsony. Peter Pellegrini kor­mányfő állítása szerint nincs tudo­mása arról, hogy a titkosszolgálat emberei követték, vagy megfigyelték volna a Tisztességes Szlovákiáit mozgalom civil szervezőit.„A haza­térésem után igyekszem minden szükséges információt megszerezni. A vizsgálatokba nem szólhatok bele, de bízom a rendőrség munkájában” - jelentette ki a kormányfő, aki Azer­bajdzsánban van hivatalos látogatá­son. Andrej Kiska elfogadhatatlannak nevezte a volt miniszterelnök lépé­seit. Szerinte Fico ezzel azt akarja megmutatni, hogy még mindig van hatalma. „A fenyegetések, melyek­kel az egykori kormányfő a tünteté­sek szervezőit illette, számomra megbocsáthatatlanok. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a tisztességes emberek ne féljenek, és merjék vállalni a véleményüket” - közölte az államfő. A fejleményekre a Főügyészség is reagált. Közleményükben arról tájé­koztattak, hogy a Tisztességes Szlo­vákiáért mozgalom ellen eddig összesen 5 feljelentést tettek, azon­ban az illetékes szervek egyik ügy­ben sem indítottak eljárást. Bugár Béla szerint bizonyítékok nélkül nem kellene vádaskodni. „A Tisztességes Szlovákiáért kezdemé­nyezés tagjai ellen indított nyomo­zásról, illetve a nyomozást megelőző feljelentésről a mai sajtóból értesül­tem, s ebben a pillanatban nem ren­delkezem elég információval ahhoz, hogy az ügy kapcsán nyilatkozzam” - zárta a Híd elnöke, aki állítja, a té­nyek és a bizonyítékok embere, nem pedig az összeesküvés-elméleteké. Az ellenzéki pártok körében hatal­mas felháborodást váltottak ki Fico kijelentései. Az SaS képviselői a ki­alakult helyzetet a rendszerváltás előtti időszakhoz hasonlították, ami­kor az állam mindenkit megfenyege­tett, aki eltérő véleménnyel rendel­„A fenyegetések,' melyekkel az egykori kormányfő a tüntetések szervezőit illette, számomra megbocsáthatatlanok". Andrej Kiska államfő kezett. „Nevetséges, hogy épp Ro­bert Fico vádaskodik, aki még azt sem tudta megmagyarázni, hogy honnan szerzett pénzt a Smer megalapításá­ra” - reagált Robert Sulik pártelnök. Megvizsgálják a kisdoktori értekezéseket Besztercebánya. A beszter­cebányai Bél Mátyás Egyetem szenátusa létrehoz egy bizottsá­got, mely összeveti a kisdoktori értekezéseket. Erre azután kerül sor, miután kiderült, hogy Andrej Danko (SNS) kisdoktori munká­ja egyezik Daniel Pisák egy évvel később leadott értekezésével. A bizottság minden olyan munkát megvizsgál, mely kapcsolódhat az önkormányzatiság témaköré­hez. A plagizált munka ugyanis ezzel a témakörrel foglalkozott. Egy ilyen bizottság felállítását az egyetem munkatársai napokkal korábban követelték, Vladimír Hiadlovsky rektor azonban nem találta indokoltnak ezt a lépést. Hangsúlyozta, hogy a plagizált kisdoktori munkák ügyében az egyetem törvényesen járt el. Megismételte korábbi kijelenté­sét, mely szerint a 2002-ben el­fogadott felsőoktatási intézmé­nyekre vonatkozó törvény nem teszi lehetővé, hogy az egyszer megítélt titulust bárkitől meg­vonják, még akkor sem, ha a tör­vénytelenül, vagy csalással jutott hozzá. A szenátus tagja felvetet­ték, hogy valamennyi munkát meg kellene vizsgálni, ugyanak­kor csak a jogi karon több ezer kisdoktori értekezést kellene át­világítani, s erre nincs kapacitása sem az egyetemnek, sem a bizott­ságnak. Az átvilágítás eredmé­nyeit január közepén hozza nyil­vánosságra. (ie, Denník N) Milan Luőansky és Denisa Saková Grendel Gábor (OEANO) szerint a Tisztességes Szlovákiért szervezőit már egy ideje megfigyelhették, ezért egy rendkívüli ülés összehívását fog­ja kezdeményezni a Szlovák Infor­mációs Szolgálatot (SIS) ellenőrző parlamenti bizottságban. „Fico kije­lentései alapján egyértelműnek tűnik, hogy a szervezetet megfigyelték. Szeretném, ha az SIS igazgatója tisz­tázná, hogy belefolytak-e a megfi­gyelésbe” - szögezte le Grendel. A KDH rendkívül veszélyesnek nevezte azt, hogy a NAKA embereit nyomozás helyett megfigyelésre használják fel. „Az ilyen módszerek nemcsak a tüntetések szervezőiben váltanak ki félelmet, hanem a társa­dalomban is”—mondta Stano Zupa, a KDH sajtófőnöke. Az Amnesty International Slo­vensko (TIS) közleményében kije­(TASR-felvétel) lentette, hogy komoly aggodalom­mal figyelik az eseményeket. „Fel­hívjuk a figyelmet, hogy a tünteté­sek, melyeket Ján Kuciak és Martina Kusnírová meggyilkolása után szer­veztek, összhangban vannak a nem­zetközi emberjogi egyezményekkel és a szabadságjogokkal. Az ehhez hasonló verbális támadásokkal meg­kérdőjelezik a szabad véleményfor­málásjogát” - reagált a szervezet. Denisa Saková (Smer) belügymi­niszter és MIilan Lucansky rendőr­­főkapitány szerint semmi különös nincs a NAKA által indított vizsgá­latban. Saková arra figyelmeztetett, hogy a rendőrségnek minden felje­lentést ki kell vizsgálnia. A civilek péntekre újabb tünte­tést szerveznek, Pozsony mellett számos nagyváros csatlakozott az akcióhoz. (TASR, nr)

Next

/
Oldalképek
Tartalom