Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-04 / 228. szám
HfROETÍS > DPI 80058 WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO^UJSZO.COM ■ VASARNAP(2>VASARNAP.COM ■ WWW.VASARNAP.COM Dioterapiavai a rák ellen séges embereknél is rendkívül jól erősíti a szervezet saját védelmét, vagyis az immunrendszerét, ráadásul kitűnő méregtelenítő hatása van, amit a májban, a vesében és a lépben fejt ki. Javítja a gyomor- és bélműködést, és mivel sejtvédő tulajdonságokkal rendelkezik, a jövőben feltehetően más betegségek - például az AIDS, a vírusos májgyulladás, neurológiai betegségek(Alzheimer és Parkinson kór) enyhítésében,gyógyításában is alkalmazható lesz. 2010-ben nyitottuk meg Szlovákia első COD központját. Több éve foglalkozom intenzíven a CoD rendszerrel, ami, szerintem, egy nem éppen hagyományos táplálékkiegészítő: leginkább „speciális tápláléknak" lehetne nevezni. Orvosként a szakterületem a klinikai onkológia és a daganatos betegségek diagnosztizálása és kezelése. Tapasztalatom szerint a rendszer eredményes alkalmazásának alapfeltétele a káros táplálkozási és életviteli szokások teljes átalakítása, hogy megszűnjön az immunrendszerre, a sejtanyagcserére és a szervek működésére ható összes negatív tényező, mint például a dohányzás, az átlagosat meghaladó alkohol- és kávéfogyasztás, a stressz, a nehézfémterhelés, az izgatószerek, a telített zsírok stb.Míg a tea potenciális haszna az emberek számára egyre egyértelműbbé válik, mind több tudományos vizsgálat teremti meg az alapot hatásainak megértéséhez és ezzel a jövőben egy átfogó biológiai rákterápiába való beépítéshez. A rendszerhez ilyen komplex hozzáállása van a dunaszerdahelyi COD központnak is Szlovákiában. Dr. Csóka Tibor klinikai onkológus Közel két évtizedes kutatómunka eredményeképpen a CoD rendszerrel egy olyan módszert fejlesztettek ki, mellyel a hagyományos rákterápiák kiegészítéseként a kemo- és/vagy sugárterápiák hatása masszívan megerősíthető, és egyértelműen csökkenthetők (esetenként meg is szüntethetők) a kezelések mellékhatásai. Émelygés, gyengeség, hajhullás, kísérő vírusos, bakteriális vagy gombás fertőzés csak mérsékelt formában vagy egyáltalán nem fordul elő. A CoD-tea 100 %-osan természetes, Dél-Amerikából származó növényi kivonat, mely több összetevőt is tartalmaz, mint pl. macskakarmot (Uncaria tomentosa) és baizhu gumósgyökeret (Atractilodes). A kizárólag gyógynövényekből készült CoD-tea fontos jellemzője, hogy megszünteti a sejtosztódást gátló gyógyszerekkel (a citosztatikumokkal) szemben már meglévő ellenállást. A ráksejtek „álcázni" is tudják magukat, tehát a sejtpusztító gyógyszerekkel végzett kezelés során bizonyos idő elteltével védetté válnak a szerekkel szemben - mégpedig a daganatos sejtek külső falában található speciális fehérjemolekulának köszönhetően. Ez a molekula a daganatos sejtből egy kalciummal közvetített reakción keresztül „kicsempészi" a romboló anyagokat, így a sejt tovább tud élni. Kísérletekkel bizonyított tény, hogy a CoD-teában lévő természetes anyagok megakadályozzák a kalciumkilökést, és ezáltal blokkolják ezeket a „ pumpa-fehérjéket". A ráksejtek így már nem tudnak védekezni a romboló anyagok beáramlásával szemben, és pusztulásra vannak ítélve. A CoD-rendszer három részből áll. Hozzátartozik a tea napi rendszeres fogyasztása, egy étrendelőírás és néhány, az életvitelre vonatkozó javaslat. Ez az egészség megőrzésére is kitűnően alkalmas, mivel egész-CoDTMtea/ CoI^M kapszula, CoDTMVitai - fiús megvásárolható és előrendelhető Dunaszerdahelyen LEMOVO s.r.o., Jilemnického 264/18 929 01, DS Tel./Fax: 031-5506827, Mobil: 0917 580 636 (munkanapokon 8:00 -16:00) email: info@lemovo.eu www.lemovo.eu DIABELL LOW GL FORMULA T“ Orvosi szaktanácsadás és konzultáció I. Részletes tájékoztatás telefonon: 0917 580 636 /magyar és szlovák nyelven/ II. Konzultáció szakorvosunkkal előzetes regisztráció alapján telefonon: 0917 580 636 /magyar és szlovák nyelven/ Lpítigvq Sj.r.o. 16 Egészség EXTRA 2018. Október BETEGÁPOLÁS - OTTHON A mozgáskorlátozott ember KÍVÁNSÁGA A DÖNTŐ Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a mozgáskorlátozottság azt jelenti, hogy az ember részlegesen vagy teljesen, átmenetileg vagy véglegesen elveszíti a normális mozgási funkcióhoz szükséges képességeit. A tartós mozgáskorlátozottság lehet veleszületett (méhen belüli fejlődési rendellenesség, vagy a szülés közben kialakult sérülés, amit oxigénhiány, genetikai betegség, vírusfertőzés, anyagcserezavar válthat ki), szerzett (ide tartoznak a súlyos balesetet elszenvedett, neurológiai, anyagcsere- és daganatos betegségekben szenvedő vagy a valamilyen vírusos fertőzésen átesett betegek. Ml NEHEZÍTI A BETEG HELYZETÉT? A mozgáskorlátozottság következtében szervi betegségek alakulnak ki, ami nehezíti a gyógyulást. Az anyagcsere-folyamatok lelassulnak, és a csontokból a kalcium fokozatosan kioldódik, a csontok törékennyé válnak, az izomzat is sorvadni kezd. A vérkeringés az alsó és felső végtagok ereiben lelassul, megnövekszik a pulzusszám, szívritmuszavarok léphetnek fel. A beteg hajlamossá válik a vérrögképződésre, ami embóliához vezethet. Lelassul a bélműködés, a belső elválasztású mirigyek működése, ami székrekedéshez, étvágytalansághoz és alultápláltsághoz is vezethet. A vizelet besűrűsödése és a nem megfelelő ürítés következtében vesekövek alakulhatnak ki. A bőr elveszíti rugalmasságát, az egyes testrészek állandó nyomásnak vannak kitéve, ami felfekvéseket idézhet elő. Lelkileg is megviseli a beteget az állandó tehetetlenség érzése, a függetlenség elvesztése, a kiszolgáltatottság. A legtöbb ilyen beteg lelkivilága beszűkül, összpontosító, problémamegoldó és tanulási készsége csökken, alvászavarokra panaszkodik. Az idősebb embereknél ezt még fokozza a tájékozódó képesség elvesztése, ami teljes leépülést okozhat. A MOZGÁSKORLÁTOZOTTSÁG KATEGÓRIÁI ■ ágyhoz kötöttség - teljesen magatehetetlen; ■ lakáshoz kötöttség - a lakásban segédeszközzel tud járni, részlegesen tudja magát ellátni; ■ a lakáson kívül nem képes ellátni magát. MIT TEHETÜNK A BETEGÉRT? ■ Biztonságos környezetet kell neki biztosítani. ■ Naponta legalább kétszer meg kell mozgatni minden nagyobb ízületét (passzív rehabilitáció), vagy segíteni kell neki a rehabilitációs gyakorlatok végzésében (asszisztált rehabilitáció). ■ A napi kétszeri séta a friss levegőn, nagyon rossz időben a lakásban kötelező. Csak akkor hagyható ki, ha lázas, súlyos keringési zavarai, erős fájdalmai vannak, vagy ha az orvos teljes ágynyugalmat rendelt el. ■ Minden esetben az ápoló felelőssége, hogy az orvos által előírt kompenzációs vagy egészségügyi segédeszközt a beteg a célnak megfelelően alkalmazza. ■ A beteg mobilizációja mindig a következő sorrendben történjen: pulzusszám-ellenőrzés, felültetés az ágyban, a gumiharisnya vagy az elasztikus kötszer felhelyezése, felültetés az ágy szélére, felállítás segítséggel. ■ A mobilizálás ütemét a beteg életkora, a kísérőbetegségek, mozgásképessége határozza meg. A sürgetés fékezi a beteget, kedvét szegi, a sikertelenség érzését váltja ki, végül feladja a küzdelmet és teljes apátiába esik. ■ Az ápolónak folyamatosan kommunikálnia kell a beteggel. Amint mellkasi fájdalomra panaszkodik, vagy zilálva lélegzik, azonnal abba kell hagyni a folyamatot. Hagyni kell őt pihenni, szükségszerint konzultálni kell az orvossal. ■ Az ápolónak rendszeresen ellenőriznie kell a beteg fizikai állapotát. Amint a pulzusszám 20-szal meghaladja a kiinduló pulzusszámot, azonnal meg kell pihentetni. ■ Az ápoló igyekezzen tapintatosan kijavítani a helytelen testtartást. ■ A séták tervezésénél figyelembe kell venni a beteg kívánságát. Ilyenkorra lehet tervezni baráti találkozót a természetben vagy kulturális eseményen való részvételt. Dr. Horváth Mária okleveles egészségügyi nővér