Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-24 / 245. szám

1 Zajlik a választási kampány, amit sokan vérre menő harcként fognak fel. Ön hogy éli meg ezt az időszakot? Gyakran érzem úgy, hogy a kampányban az ellenség legyőzése, mi több, megsemmisítése a cél. Ez a gon­dolkodás tőlem távol áll. Én nem ellenségeket, hanem ellenfeleket látok magam körül, akikkel nyílt és egyenes versengést folytatok. A város polgárainak sem egymással harcoló szekértáborokra, hanem egymással együttmű­ködő képviselőkre és polgármesterre van szükségük. ) Mediátorként konfliktusok megoldásával foglalkozik. Sokszor találkozik kiélezett helyzettel? A munkám során el kell érnem, hogy a hozzám érke­ző, egymással konfliktusban álló felek a folyamat végére közös nevezőre jussanak, elégedettek legyenek, és mind­egyikük nyertesnek érezze magát. Egy önkormányzatban annyival egyszerűbb a helyzet, hogy itt az egymással szemben álló felek mindannyian a város érdekeiért harcolnak. Elméletileg... A tapaszta­latom azonban az, hogy ez sokszor mégsem olyan egy­értelmű. 1 Folyamatosan képezi magát. Az újahb és újabb kihí­vások vonzzák? Tanítottam alap-, közép- és egyetemi szinten, igazgat­tam magángimnáziumot, létrehoztam és irányítottam a Selye János Egyetem könyvtárát, voltam városi kép­viselő. Most angolul tanulok és a Személyiségfejlesztő Akadémia hallgatója vagyok. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, ez tartja szellemileg frissen az embert. Néhány évvel ezelőtt már felkértek, hogy legyek polgár­mesterjelölt. Akkor nemet mondtam. Ügy érzem, most jött el az idő, hogy tapasztalataimnak és biztos hátte­remnek köszönhetően vállalhassam ezt a megmérette­tést, és ha bizalmat kapok, segíthessek a városomnak. } Mit ért biztos háttér alatt? Szerencsésnek mondhatom magam több okból is. El­sősorban azért, mert összetartó, boldog családban élek, akikre mindig mindenben számíthatok. www.ujszo.com I 2018. október 24. __g ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS Héder Ágnes, a nő, akinek van esélye Komáromban született, azóta is itt él. Most jött el az ideje, hogy biztos hátterének köszönhetően vezetésével Komárom újra a fejlődés útjára lépjen. Héder Ágnessel beszélgettünk a közelgő önkormányzati választások apropóján. Szerencsésnek tartom magam azért is, mert a válasz­tásokon olyan sokszínű csapattal indulok, amelynek minden tagját nagyra tartom. Vannak köztük nők és férfiak, tapasztalt idősebbek és lelkes fiatalok, magya­rok és szlovákok, párttagok és párton kívüliek. Közös bennük, hogy már valamennyien bizonyítottak saját szakterületükön. Nem vagyunk függetlenek sem egymástól, sem a komá­romi polgároktól. Jól ismerjük a város problémáit, de a lehetőségeit is. Olyat tudunk nyújtani, amit mások ígérni sem tudnak. Nagyszerű kapcsolatokkal rendelke­zünk, melyekkel el tudjuk érni, hogy Komárom ne csak egy legyen Szlovákia városai közül, de az itt élők kíván­ságai értő fülekre találjanak. ) Milyen konkrét tervei vannak Komáromban? Olyan programot állítottunk össze, amelynek megvaló­sításával a komáromiak újra büszkék lehetnek városuk­ra. Kiemelten foglalkozunk a gyerekekkel és az idősek­kel. Megoldjuk pl. a szelektív hulladékgyűjtést, önálló idegenforgalmi vállalatot hozunk létre, bevezetjük a Ko­máromi Hűségkártyát. Nagy hangsúlyt helyezünk a biz­tonságra, de nem csak az összeférhetetlen lakosok miatt, hanem a szervezett alvilágtól való félelem visszaszorítása érdekében is. Támogatjuk a városba érkező beruházások megvalósu­lását (futballstadion, az új Duna-hídhoz épülő elkerülő út), és emellett olyan koncepciót dolgozunk ki, amely Komárom számára kitörési pontot jelent (pl. egy mo­dern fürdőkomplexum). Hisszük, hogy ha az államnak jól megy, és a város sok­sok millióval több támogatást kap, akkor kötelességünk, hogy ezt a polgárok is megérezzék. A városfejlesztésre állami és uniós forrásokat biztosítunk, és ami a legfon­tosabb: hitelt csak olyan beruházásra veszünk fel, amely közvetlenül hasznot hajt. Az útfelújításokat saját költ­ségvetésből gazdálkodjuk ki. Sok pénzt meg tudunk ta­karítani pl. azzal, ha csökkentjük a város hatáskörébe tartozó rezsiköltségeket. Hiszem, hogy mindez lehetsé­ges, csak akarat és bizalom kell hozzá! DPI 80670 __________________________________117 Lévának 16 év után új polgármestere lesz SZÁZ ILDIKÓ Négy választási idősza­kot követően Stefan MiSák (Smer, SNS) nem indul az idei önkormány­zati választáson. Viszonylag nagy a tüle­kedés a járási szék­helyen a polgármesteri székért, összesen hat jelölt van a posztra, Független polgármesteije­­löltként vállalja a megméret­tetést Petra Stevková újságíró, független képviselő, továbbá Rastislav Kasan jogász, füg­getlen képviselő, aki a Spolu - obcianska demokrácia színe­iben indul. Milos Zaujec tech­nikus, aki jelenleg a jobbolda­li koalíció városi képviselője a KDH, a Sanca jelöltjeként, Ján Krtík Léva független alpol­gármestere független polgár­mester-jelöltként indul. Ro­man Karaffa pedagógus füg­getlenként, Alexander Bacík állami alkalmazott a Smer és a Híd jelöltjeként pályázza meg a polgármesteri széket. Ko­moly összecsapás várható a lévai járásbeli Tőrén, ahol ta­valy októberben tartottak idő­közi helyhatósági választáso­kat. Jozef Bogárt, aki 2010- ben a Híd polgármesterjelölt­jeként váltotta ezen a poszton az MKP-s Pap Idát, jogerősen elítélték. A 213 lakosú köz­ségben az egykori polgármes­ter felesége, Margaréta Bogá­­rova lett a polgármester, aki korábban könyvelőként dol-Önkormányzati választás 2018 November 10. gozott a kényszerfelügyelet alá került község hivatalában. Bogárová 86 szavazatot ka­pott. Dalibor Valkovsky, aki képviselőként a magánszám­lájáról fizette a községi szám­lákat, csak 69 szavazatot ka­pott. Margaréta Bogárová is­mét indul a választásokon, ez­úttal a Sme rodina színeiben, Dalibor Valkovsky lesz az egyetlen ellenfele, aki a ES-Nase Slovensko polgár­mesterjelöltje. Deménden hárman küzdenek meg a pol­gármesteri székért, Kürthy Attila jelenlegi polgármester a Híd, Danica Rybosová nyu­galmazott vámtiszt és Martin Veres függetlenként. Kürthy Attila nyolc éve áll a község élén. Százdon ismét indul a választásokon Sma Zoltán, az MKP színeiben, ő 2010-től áll a község élén. Smának egyet­len kihívója akadt Hegedűs Csilla független jelölt szemé­lyében. Garamkálnán Ladi­­slav Éhn (SDKÚ, Híd) nyolc éve vezeti a községet, ismét vállalja a megmérettetést, ez­úttal a Smer, a Híd, a KSS, az MKP színeiben, ellenfelei Boris Kodák, a Doma Dobre jelöltje, valamint Jozef Poko­­raczkí és Marian Slobodník független j elöltek. Obars élén 2010-től Peter Stefan áll függetlenként, az idei választásokon a Smer, az SNS, a Híd jelöltjeként méret­teti meg magát, ellenfele Má­ria Trhanová független jelölt lesz. Marián Kotora 2006-tól Nagysalló polgármestere, ak­kor az MKP színeiben indult, most az MKP és a Smer pol­gármesterjelöltje, és egy el­lenfele akadt Alzbeta Tatáro­­vá személyében, aki a NAJ je­löltje. Tudom, mi kell Püspökinek! Duransky János Pozsonypüspök független polgármesterjelöltje n Ján Duransky - Viem, to Biskupice potrebujú www.janduransky.sk A nevem Duransky János, és indulok a polgar­­mestei posztért Pozsonyban, Pozsonypüspöki városrészben. A választási szlogenem egyszerű: „Tudom, mi kell Püspökinek“. Sokan kérde­zik, honnan tudom. Önöktől. Az emberektől, akikkel naponta találkozom és beszélgetek, és önöktől, akik a weboldalámon közzétett kérdő­ívre válaszoltak, és megosztották velem a gond­jaikat, megírták az ötleteiket. Azért is tudom, mire van szüksége a városrésznek, mert húsz éve vagyok a pozsonypüspöki önkormányzat képvi­selője, és tizenkét éve a pénzügyi és vállalkozói szakbizottség elnöke. Gyerekkorom óta tagja vagyok az önkéntes tűzoltó testületnek, 19 éve pedig parancsnokként vezetem a tűzoltóságot. A közigazgatási főiskola gazdasági és menezsment szakán szereztem diplomát. Sokéves pasztalataim alapján állítottam össze választási programomat, amelyet az önök ötletei és igényei alapján szíve­sen kiegészítenék és bőítenék. Engedjék meg, hogy röviden ismertessem választási programom néhány kulcsfontosságú pontját: l> További prioritásaim II Ügyfélközpont létesítése ► idő- és energiamegtakarítást, mert minden egy helyen van ► akadálymentes hozzáférést ► gyermeksarkot a kisgyermekes édesanyáknak II A Slovnaft állandó zajának és szagának kérdése II Közlekedés ► kulcsfontosságú lesz a D4-es kerülőút és az R7 gyorsforgalmi út megépítése ► nagyon lényeges feladat lesz a Püspökibe vezető vasút- és villa­mosközlekedés kiépítése ► fontos a kerékpárutak kiépítése II Korszerű szórakoztató és pihenőparkot létesítünk II Építsük ki közösen közterület­fenntartó vállalatunkat ► szebb és tisztább közterületet ► az anyagi források megtakarítását ► városrészünk polgárainak foglal­koztatását ► elégedettebb polgárokat II Biztonság ► nagyon fontos a térfigyelő kame­rarendszer kiépítésének folytatása ► az Önkéntes Tűzoltó Testület további korszerűsítése ► szorosabb együttműködés a városi és az állami rendőrséggel, a bűn­­megelőzés terén ► a polgárokat bevonjuk abba a fo­lyamatba, amelyben a participatív költségvetés bevezetésiével az anyagi eszközéket osztjuk újra ► folytatjuk a játszóterek, pihenő­zónák és parkok felújítását ► felújítjuk a sportpályákat és új multifiinkciós létesítményeket építünk ► képviselőként mindig támo­gattam, és polgármesterként is támogatni fogom a szeniorokat, a nyugdíjasklubokat, a társadal­mi és kulturális szervezeteket, a sportklubokat, amelyek városré­szünkben működnek Igyekezni fogok úgy dolgozni, hogy négy év múlva a püspökiek a városrész működésének minden területén elégedettebbek legyenek. Ha programom elnyerte az Önök tetszését, kérem, támogassanak a 2018. november 10-iki választáson. DPI80743

Next

/
Oldalképek
Tartalom