Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-23 / 244. szám

6 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2018. október 23. lwww.ujszo.com Látványosan javult az állam gazdálkodása Pozsony. Tavaly az eredeti ter­vekhez képest is látványosabb ütemben sikerült csökkenteni az államháztartás hiányát - derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb jelentéséből. A kormány eredetileg azzal szá­molt, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 2,22 százalékát kitevő 2016-os államháztartási hiányt tavaly 1,3 százalékra faragja le, vagyis ennyivel haladják meg a kiadások a bevételek összegét. Az Eurostat most közzétett, legfris­sebb adatokon alapuló jelentése szerint azonban a tavalyi deficit csupán 0,78 százalék volt. „A látványos tavalyi javulás egyértelműen az ország jó gazda­sági teljesítményének köszönhe­tő. A beruházások és a foglalkoz­tatottság növekedése az adóbe­vételeken is meglátszik, a kor­mánynak így nagyobb mozgáste­re volt az államháztartás konszo­lidációjára” - nyilatkozta Katari­na Muchová, a Szlovák Takarék­­pénztár elemzője. A 0,78 száza­lékos deficittel Szlovákia az 1 százalékos uniós és eurózónás át­lagnál is jobban teljesít. A viseg­rádi országok közül csak a csehek végeztek jobban, az ő államház­tartásuk 1,5 százalékos többlettel zárt 2017-ben. Magyarország ez­zel szemben 2,2, Lengyelország pedig 1,4 százalékos hiányt hal­mozott fel. Az államháztartási deficit csök­kenésével párhuzamosan tavaly tovább zsugorodott a GDP- arányos államadósság is. Míg 2016-ban ez 51,77 százalék volt, tavalyra 50,95 százalékra csök­kent, elérve a 43,23 milliárd eurót. Peter Kazimir pénzügyminiszter szerint idén további javulásra szá­mítanak. A pénzügy számításai szerint a GDP-arányos államház­tartási hiány 0,6 százalékra, az ál­lamadósság pedig 49,41 százalék­ra eshet vissza. (mi.TASR) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Egyre kevesebben szorulnak sególyre Pozsony. Az elmúlt hónapban csökkent a szociális segélyre szorulók száma Szlovákiában. Szeptemberben 67 959 rendsze­res szociális segélyben részesülő személyt regisztráltak, csaknem 13 ezerrel kevesebbet az egy év­vel korábbinál - derül ki a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPS VR) legfrissebb adataiból. A családtagokat is fi­gyelembe véve a múlt hónapban összesen 151 183 személy szorult szociális segélyre, ami a teljes la­kosság 2,78%-a. A járásokat te­kintve a legtöbben a Rimaszom­bati, aNagyrőcei, a Gölnicbányai és a Rozsnyói járásban vannak anyagi szükséghelyzetben. Ri­maszombatban a számuk eléri a 10 595 főt. A legkevesebb szoci­ális segélyben részesülő személyt az egyes pozsonyi városrészekben (0,14%—0,27%) és a Szenei já­rásban tartják nyilván, ahol 168 fő szorul szociális segélyre. (TASR) aktuális KÖZÉPÁRFOLYAMOK Angol font 0,8842 H Lengyel zloty 4,2905 Cseh korona 25,848 BB Magyar forint 323,12 Horvát kuna 7,4325 BB Román lej 4,6669 Japán jen 129,63 EB Svájci frank 1,1456 Kanadai dollár 1,5044 Qj USA-dollár 1,1494 Privatbanki 1,18-1,12 26,51-25,22 OTP Bank 1,20-1,10 27,00-24,73 337,61-309,16 Poatabank 1,18-1,11 26,62-25,07 336,01-310,16 Szí. Takarékpénztár 1,19-1,11 26,50-25,08 337,80-308,70 Tatra banka 1,18-1,11 26,70-25,04 337,26-310,38 CSOB 1,18-1,12 26,50-25,19 Általános Hitslbank 1,19-1,12 26,62-25,07 337,21-308,16 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: banki honlapok) Elriasztja az árszabályozás az energiaszolgáltatókat Az Árszabályozási Hivatal a lakossági árak meghatározásánál olyan piaci árakkal dolgozik, amelyek már rég nem érvényesek (TASR-feivétei) Pozsony. Az elmúlt időszakban megugrott a villanyenergia és a gáz piaci ára, az energiaszol­­gáltaták azonban ezt az állami szabályozás miatt nem építhe­tik be teljes mértékben a la­kossági árakba. Egyes alter­natív energiaszolgáltaták emi­att azt tervezik, hogy kivonul­nak a lakossági szegmensből. „Több alternatív szolgáltató is je­lezte, hogy felhagy a lakossági áramszolgáltatással, amit a rosszul beállított árszabályozással magya­ráznak. Ha a piaci árak mega­wattóránként a 60 euróhoz közelí­tenek, a szolgáltatók igazságtalan­nak tartják, hogy a lakosságnak ezt 48 euró körüli összegért adják to­vább. Márpedig az állami árszabá­lyozó ezt követeli meg” - nyilatkoz­ta Martin Ondko, a Magna Energia alternatív energiaszolgáltató vezér­­igazgatója. Szerinte azok a szolgál­tatók, amelyek még az árugrás előtt kötöttek szerződéseket, most a nagybani piacon kedvező áron kí­vánják ezt továbbadni. Amelyeknek pedig nem volt elegendő forrásuk a nagyobb tartalékok felhalmozására, jelenleg minden egyes mega­wattórán 12 eurót veszítenek, ha a lakossági ügyfeleket próbálják meg kiszolgálni. „Az Árszabályozási Hivatal (ÚR­­SO) a lakossági árak meghatározá­sánál olyan piaci árakkal dolgozik, amelyek már rég nem érvényesek. A jövő évi lakossági árakat ugyanis az idei első féléves piaci árak alapján számítják ki. Ezek 36 és 45 euró kö­zött mozogtak, egyéb tételeket is fi­gyelembe véve az URSO így 48 eu­­rós lakossági árral számol, miköz­ben a piaci ár ma már a 60 euróhoz közelít” - tette hozzá Ondko. Ha­sonló a helyzet szerinte azonban a gáz esetében is. Míg ez jelenleg a tőzsdén megawattóránként nagyjá­ból 26 euróba kerül, az URSO arra kényszeríti a szolgáltatókat, hogy a lakosságnak csaknem 4 euróval ol­csóbban adják. Ondko szerint a több mint 5 ezer háztartást és 11 ezer céget gázzal és árammal ellátó Magna Energia en­nek ellenére egyelőre nem tervezi a kivonulását a lakossági üzletágból. „Már ma is rendkívül alacsony ha­szonréssel dolgozunk, miközben az URSO döntései minket is a lakos­sági üzletág feladása felé terelnek, ezt azonban nem szeretnénk meg­lépni. Ugyanakkor arra kérjük a hi­vatalt, hogy változtasson a szabá­lyozáson, ellenkező esetben ugyanis csak a korábban monopolhelyzet­ben levő nagy energiaszolgáltatók maradnak a lakossági üzletágban, jelentősen szűkítve a versenyt, ami az árakon is meglátszana” - tette hozzá Ondko. (mi, TASR) Olaszország kitart az eurózóna mellett Giovanni Tria olasz pénzügy­miniszter tegnap elküldte az Európai Bizottságnak azt a levelet, amelyben megmagya­rázza, hogy miárt volt szükség a költségvetési hiánycél jelen­tős emelésére. Giuseppe Conte kormányfő szerint szó sem lehet az euréövezeti kilé­pésről. Róma. Tria az elküldött válaszle­vélben (amelynek tartalmát ma vitat­ja meg az Európai Bizottság) hang­súlyozta, hogy a kormány készen áll intézkedéseket tenni abban az eset­ben, ha a hiány várhatóan a 2,4%-os célértéknél is magasabbra nőne jövő­re. Beismerte, hogy a jövő évi bü­dzsétervezet nem felel meg az EU-s szabályoknak, ezért konstruktív tár­gyalást kér a bizottságtól. Indoklása szerint a nagyobb hiányra azért van szükség, hogy az olasz gazdasági nö­vekedés felpörgetésével segíteni tud­janak a társadalom legszegényebb tagjainak, akik a leginkább megszen­vedték a gazdaság elmúlt években mutatott gyengélkedését. Giuseppe Conte olasz kormányfő is igyekezett nyugtatni a kedélyeket. Elmondása szerint a 2019-es 2,4%-os hiánycél egy felső határ, vagyis nem feltétlenül lesz ilyen magas a deficit, emellett lehetséges, hogy a tervben szereplő intézkedéseket csak késlel­tetve, lassabb ütemezés mellett veze­tik be. Conte hozzátette, hogy teljes mértékben elismerik az EU-s döntés­hozó szervek fennhatóságát, ugyan­akkor arra kérte az EU-s vezetőket, hogy vegyék figyelembe országa igényeit és hagyják megvalósítani a tervezett reformokat, döntésükkor ne legyenek előítéletesek. A befek­tetők megnyugtatása érdekében a kormányfő leszögezte, hogy szó sem lehet Olaszország euróövezeti kilé­péséről. Olvassanak a számról: Olaszország nem fog kilépni az eu­­róövezetből-fogalmazott. (TASR, MTI) ’ > > 1 az útikönyveken túf í. Melléklet az Új Szóban! A tartalomból: • Tesztünkben egy négycsillagos phuketi hotel • Las Vegas nem csak a kaszinókról szól • A világ a természetfotós szemével • Bécs az útikönyveken túl • Fürdővárosok • Miért éppen Krakkó Keresse október 25-én kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! UJ SZÓ lUtazás EXTRA *—* .n T.uirvu • RzFÜLÉS • WELLNESS • Last minutt • UtazLs • Nvarmás • VLboslatocatasoe ^FÜRDŐVÁROSOK a közelünkben

Next

/
Oldalképek
Tartalom