Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-20 / 242. szám

SZALON ■ 2018. OKTOBER 20. www.ujszo.com A kiadványok termé­szetes célja az adott színház pozicioná­lása, repertoárjának pontos megismerte­tése, társulati tagjainak bemutatá­sa, színész és néző kapcsolatának elmélyítése, s nem utolsósorban a már műsoron szereplő és az előké­születben levő produkciók tálalása. Nem új az ödet. Mind a négy színház (Vígszínház, Katona József Színház, Örkény Színház és Rad­nóti Színház) ezzel a kiadvánnyal indítja az évadot. A társulatok törzsközönsége évek óta tudja: az új bérlethez vagy az ősz első szín­házjegyéhez kap egy tartalmas, fotókkal gazdagon illusztrált, egé­szen az évad végéig aktuális olvas­nivalót, amellyel nemcsak színházi és drámairodalmi ismereteit bő­vítheti, hanem közelebb kerülhet a kedvenceihez is, akikre mindig nagy örömmel vált jegyet. A „hová menjünk, mit nézzünk meg?” kérdés megválaszolásában ugyanis döntő szerepet játszik, hogy kivel töltjük az esténket, kivel izgulunk, szórakozunk vagy búslakodunk két-három órán át. A Vígszínház idei magazinjáról a társulat oszlopos tagjai, évtizedek óta vezető művészei - Lukács Sán­dor, Halász Judit és Kern András - tekintenek ránk. „Ha arról kérdeznének, mi a legnehezebb a színházcsiná­­lásban, akkor azt mondanám, hogy az egyik legnagyobb kihívás megtalálni azokat a darabokat, amelyek reményeim szerint a legnagyobb élményt adják majd önöknek” - szól a közönséghez Eszenyi Enikő, a Vígszínház igaz­gatója. És ígéri: csapata most is keményen, kitartóan és kreatívan fog küzdeni. Úgy, mint eddig is tette, fűzhetnénk hozzá, hiszen ennek a (121 éves) szenvedélyes, kitartó munkának az eredménye, hogy 2015 júniusában az Európai Színházak Uniója a Vígszínházát művészi eredményei és nemzet­közi elismertsége révén teljes jogú taggá választotta. Óriási siker ez: egyedül a Vígszínház képviseli Magyarországot e jelentős nem­zetközi szervezetben. De elismerés illeti a társulatot azért a munkáért is, amelyet a heti rendszerességgel jelentkező, VIGlive-nak nevezett élő Facebook-műsorával nyújt. A színház fiatal művészei színes ri­portokban adnak képet a készülő előadásokról, interjúkat készíte­nek azok alkotóiról, szereplőiről, háttérmunkásairól. A színház idei kiadványa elsősorban az új évad bemutatóit ismerteti. Charlie Chaplin nagy hatású művét, A diktátort ifj. Vidnyánszky Attila címszereplésével láthatja a közön­ség, jön Molnár Ferenc Lilioma Bandor Éva vendégszereplésével, John Cassavetes Premier című filmjének színpadi változatát a szlovák Martin Cicvák rendezi Eszenyi Enikővel a főszerepben, Bulgakov Bíborszigetét Hege­dűs D. Géza állította színpadra, Brecht Baalját Horváth Csaba a zene, a tánc és a mozgás nyelvére fordítja le, Kádár Jánosné balla­dáját Kútvölgyi Erzsébet adja elő, Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című költői monológját Lukács Sándor szólal­tatja meg. Hasonló szellemben készült a Katona József Színház friss programfüzeté: a nagyszínpad, a Kamra és a Sufni egybevéve hét bemutatót tart az évadban. Köztük lesz a Tasnádi István által továbbírt Fejes Endre-i Rozsdate­mető, amely már nem ötven, ha­nem száz év történetét meséli el, Színházi kiskalauzok Magazinnak, évados kiadványnak, műsorkalauznak egyszerre nevezhető az a katalógus, amellyel négy vezető budapesti színház kedveskedik közönségének. Igen, kedveskedik, hiszen az elegánsan, ízlésesen, szép grafikai elrendezésben gazdag tartalmat kínáló füzetekhez minden színház előcsarnokában ingyen juthat hozzá a tisztelt közönség. Katona József Színház 2018 2019 Lorca legtitokzatosabb drámája, az Öt év múlva, Csehov Platonovja, Tar Sándor Szürke galambja. Ami a színház idei könyvecskéjét ér­dekessé teszi, az kétségkívül az a friss portrésorozat, amely bátran szembemegy napjaink divatossá vált, photoshoppal „megművelt” címlapfotóival. A képeket Süveg Áron készítette a társulat tagjai­ról. Smink nélkül, ilyen közelről színészarcokat ritkán lát a néző. A Hollandiában élő fiatal foto­gráfus szerint ez volt a cél: egy erősen dokumentarista és realista portrésorozat létrehozása, ahol a lehető legtöbb és az ember egye­diségét is jelentő arcvonás, ránc, neadj’isten bőrhiba is látszik a megszokott nézőpontnál sokkal intimebb, őszintébb közelségből. Ahány arc, természetesen annyifé­le jellem, pillanatnyi életérzés. Itt szelídség, kamaszos báj, ott gyilok vagy csak szúrós elutasítás, amott finom mosoly, megadás, teljes ki­tárulkozás. Látjuk már a leláncolt Prométheuszt, a kétségbeesett 19 Anna Petrovnát, a hitében meg­ingathatatlan Jeanne d’Arcot és a többieket, akik később öltenek maszkot. „Valóságunknak egyetlen állan­dó tulajdonsága van: a változás. Hol lassú, hol gyors - írja előszavá­ban Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója. - Most éppen gyors. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy dolgaink előre haladnak. Minden változással létrejön és elvész va­lami, és néha több vész el, mint ami létrejön... Mi a dolgunk a színházban? Reagálni a változásra. De mit jelent ez? Felszínen tartani süllyedő dolgokat, amelyek fonto­sak nekünk? Keresni és megnevez­ni, ami érvényesen új? Ellenkezni azzal, ami nem tetszik? Melléállni annak, amit hasznosnak tartunk? Ez mind.” S ezt a „mind”-et Szvedana Alekszejevics, a Nobel-díjas fehér­orosz írónő művei alapján készült Secondhanddel, a Jászberényi Sándor írásai nyomán születő A lélek legszebb éjszakájával, Szép Ernő Patikájával és Gorkij Éjjeli menedékhelyével nyújtják át. Ere­deti ödet a magazin szerkesztőitől, hogy a társulat tagjait arra kérték, meséljék el pár mondatban egy színházzal kapcsolatos álmukat. Színész jobb kérdést pedig alig­ha kaphat. Sorjáznak is a jobbnál jobb történetek, s még fotó is van hozzájuk, amelyet vagy önma­gukról, vagy valamelyik társukról készítettek - alvás közben. A leg­többen „rémálmodnak”. Nem jut eszükbe a szöveg, elfelejtenek vég­szót adni, elkésnek az előadásról, van, akinek egyszerűen nem nyílik ki a szája, másnak keveredik a sok szöveg, vagy az álom és a valóság. Helyesek a történetek. Megmoso­lyogtatók, megfejthetők, megindí­tók az álmok. A legigényesebb, legeredetibb, legszebb kiadvány idén is a Rad­nóti Színház műhelyéből került ki. Ez a második évados magazinja a társulatnak, amióta Kováts Adél áll a csapat élén. Küllem és tarta­lom magas művészi fokon találko­zik az oldalakon. Dobos Tamás fo­tói a társulat tagjairól, az anyagok, az írások elrendezése, tördelése, de még a betűtípusok megválasztása is pontosan átgondolt. „Ez a kiad­vány lenyomat arról, hogy mi ma j a Radnóti szellemiségében, külde­tésében és vizuális világában - írja beköszöntőjében Kováts Adél. - A társulat tagjai érzékeny kérdésekre adnak kitárulkozó válaszokat, leen­dő bemutatóink alkotóiról pedig személyes hangvételű interjúkat olvashatunk.” íme, néhány kérdés: Érezted már úgy, hogy terméket csinálnak belőled?, Élt már vissza veled szemben valaki a hatalmá­val?, Neked mi a tízparancsolat?, Kinek kell megfelelni?, A népsze­rűség hatalom?, Mikor vagy magá­nyos?, Menekülsz valami elől?, Ki kell-e mindent beszélni? Csomós Mari, Martin Márta, Sodró Eli­za, Bálint András, László Zsolt, Pál András, Vilmányi Benett, Schnei­der Zoltán, Rusznák András és a többiek őszintén válaszolnak. Zavar­ba ejtőn és mégis jólesőn őszintén. S hogy bemutatókban mit kínál a Radnóti Színház? Lesz Osztrovszkij­­komédia, A művésznő és rajongói, lesz Ken Kesey-dráma, Száll a ka­kukk fészkére, de lesz kortárs ameri­kai darab is, Branden Jacobs-Jenkins Glóriája és még valami, ami egyelő­re titok, de csak annyira, hogy azt Alföldi Róbert rendezi. De addig is... lapozhatunk, böngészhetünk, válogathatunk, hogy mit, mikor és hol nézünk meg, mert biztosan érdemes lesz. Szabó G. László Union I hk-vitíksEukopk

Next

/
Oldalképek
Tartalom