Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-02 / 226. szám
www.ujszo.com I 2018. október 2. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Pártelnökök csatája Bugár és Menyhárt elsődleges célja a mozgósítás MÓZES SZABOLCS F és régi, kezdő és ta- T * pasztáit: magyar térfé- I lene jelzőkkel körbe- V/ I határolt csata lesz az ál*F lamfoválasztáson. Ha öt éve egy párt országos politikai tapasztalatokkal szinte nem rendelkező, a korhatárnak épphogy megfelelő jelöltet indít az államfőválasztáson, mindenki körberöhögi és biztos bukást jósol. Az utóbbi évek tapasztalatai viszont óvatosságra intik a hüledezőket. 2014-ben a Smer egy minden vezető posztot végigjárt csúcspolitikust jelölt (Robert Fico), a jobboldali ellenzék pedig egy korábbi házelnököt és koalíciós pártelnököt (Pavol Hrusovsky). Mindketten több mint 20 évet lenyomtak a poli-. tikában, hogy aztán Fico a második körben szenvedjen csúfos vereséget, Hrusovsky meg már az elsőben. A győztes egy Andrej Kiska nevű kezdő volt, akinek annyi politikai tapasztalata sem volt, mint most az MKP elnökének, Menyhárt Józsefnek. Akkor a másik nagy nyertes az azóta vakvágányra futott Radoslav Procházka lett, akinek politikai karrierje a választás előtt négy évvel kezdődött. Ez nem azt jelenti, hogy 2019 márciusában Menyhárt József kenterbe veri Bugár Bélát. Az elnökválasztás megmutatja, hogy 2014 trendforduló volt-e vagy kisiklás. 2014 előtt olyan jelöltek lettek államfők (Kovác, Schuster, Gasparovic), akik mögött hosszú közéleti karrier állt, az elnökség ennek betetőzése, egyfajta nyugdíjas állás volt. 2014-ben a fiatalok és újak szerepeltek jól, a választók ugyanis más típusú államfőre vágytak. Ez nem csak az elnökválasztásra érvényes (lásd Boris Kollár pártját), és nem csak szlovákiai jelenségről van szó. Miközben elvileg két „államfőkoncepció” csap össze magyar fronton (is), az MKP és a Híd döntésének is megvan a racionális magyarázata. Az MKP Bárdos Gyula 2014-es jelölésével viszonylag sikeres próbát tett, és azt a következtetést szűrte le, hogy érdemes magyar jelöltet indítani - sőt, egyesek valószínűleg ezt kötelességként fogták fel. A párt már egy éve bejelentette a jelöltállítást, így már nem volt visszaút - akármilyen nehezen is lett meg végül ajelölt. Bugár indulása még inkább kényszerhelyzetbe hozta az MKP-t. A második fordulóba jutásra egyiküknek sincs valós esélye, a fő cél kimondva-kimondatlanul a választótábor mozgósítása és egyben tartása. Míg a lassan 30 éve a politikában levő Bugár két lábon járó márka, akivel tizedik éve el lehet adni egy parlamenti pártot, addig Menyhárt a választás apropóján válhat ismertté a szélesebb közönség számára. Előnye, hogy tőle senki sem vár továbbjutást, de még győzelmet sem magyar fronton, így csak meglepetést okozhat. A csata nagy veszélye, hogy a hazai magyar társadalom rosszul méri fel az esélyeket, és egy esetleges gyenge szereplés után közösségi harakiribe kezd. A 2014-ben egyedüli magyar jelölt, az ismert, nem megosztó Bárdos Gyula 5,1 %-a mutatja, hogy az elnökválasztáson csak korlátozottan érvényesül az etnikai szavazás. A magyar jelöltek esélytelenségével tisztában lévő magyar választók egy része el sem megy voksolni, esetleg olyan szlovák jelöltre szavaz, akinek valós esélye lehet a végső győzelemre (2014-ben Kiska a Dunaszerdahelyi járásban 26%-ot szerzett, Bárdos 51 %-ot). Ez várhatóan most sem lesz másként, tehát a két magyar jelölt nem számíthat arra, hogy a 10%-os magyar tábor voksait ők ketten viszik. így mindkettejük eredménye jócskán alulmúlhatja a pártstratégák vágyait, de józan saccolásait is - ezért nem árt előre hűteni a kedélyeket. A magyar indulók szempontjából a 2019-es év eseménye a valós mandátumszerzési lehetőséget nyújtó EP- választás lesz, illetve a 2020-as parlamenti választásra való felkészülés, koalíciózás, listaállítás, közösködés vagy szétforgácsolódás. Addig az elnökjelöltek kampányolnak és mozgósítanak egyet, a karaván pedig halad. (Cartoonizer) Kulturális veszteségeink XVII. JUHÁSZ KATALIN •• lök a buszon a vezetőülés U mögött, és nem hiszek a fülemnek. A sofőr rádiójátékot hallgat. Illetve inkább valami felolvasást: csehül, nyugodt, mesélős tónusban szűrődik kifelé a fülkéből egy férfihang. A zsibongó utastérben keveset érteni belőle, de a néhány elcsípett mondatból ítélve romantikus történet lehet:„A hópehely, mire leért, könnycseppé változott. Lea megtörölte a szemét, és arra gondolt, hányadszor történik ez vele, mindig ugyanúgy.” Kis leskelődés: harmincas fiatalember ül a volán mögött, kisimult arccal, elmélázva hallgatja Lea történetét. Lehet, hogy író, és jobb híján mostanában buszt vezet - a közlekedési vállalat már lasszóval fogja a sofőröket, néhány pozsonyi vonalon ritkították is ajáratokat a létszámhiány miatt. Mindenképp valami művészféle lehet, gondolom, de rögtön el is szégyellem magam, hiszen miért ne lehetne egy sima átlagember, aki szeret olvasni, szereti a hangoskönyveket, rádiójátékokat, ezért munka közben nem popzenét bömböltet. Olyan abszurd feltételezés ez? Ugye, nem? A harmadik gondolatom, hogy mikor is hallgattam én legutóbb rádiójátékot? Mert ma is készülnek ilyenek - ha nem is olyan számban, mint régebben -, remek színészekkel, kiváló írók tollából. Csak hát a folytonos rohanásban, a napi robotban hajlamosak vagyunk elfeledkezni erről a kulturális lehetőségről. Valahogy úgy, mint a tejbegrízről, a tollaslabdáról vagy a Beatles-dalokról, pedig milyen jÖ dolgok ezek! Kettős játszma Kárpátalján JARÁBIK BALÁZS A beregszászi magyar konzulátuson készített rejtett kamerás felvétel nyilvánosságra hozásával új szakaszba ért a magyar-ukrán konfliktus, amely az ukrán oktatási törvény tavalyi elfogadásával kezdődött. A törvény erősen korlátozza a kisebbségi nyelvű oktatást az iskolákban, bár kiskaput hagy az uniós tagállamok nyelveinek. Ezután Budapest immár a tőle megszokott vehemenciával blokkolni kezdte Ukrajna EU- és NATO-integrációját, ám Kijev, mint az orosz agresszió áldozata, Nyugatról sem hajlandó elfogadni semmilyen kritikát (csak támogatást), és minden bírálat, így a magyar mögött is rögtön Putyint sejti. Másrészt a megszorításokkal küzdő országban a választásokra készülő ukrán vezetésnek a nyugati integráció az egyik legfontosabb szólama - bár Kijevben is tudják, hogy az EU-tagság még nagyon messze van. A másik jelszó pedig a nemzetépítés. Petro Porosenko ukrán elnök választási szlogenje a „hadsereg, nyelv, hit”. Az uralkodó elit az orosz agressziót felhasználva egy kései, erőltetett nemzetépítésbe fogott és egy helyi mondás szerint ahol erdőt irtanak, ott hullik a forgács. Kijev értetlenkedve nézi a magyar diplomáciai blokkolást, hiszen a törvényt az orosz nyelv ellen fogadta el. A többi kisebbséget csupán „járulékos veszteségnek” tekinti, a majd megegyezünk valahogy, valamikor jegyében. (Bukarest szintén elítélte a törvényt, de nem tiltakozik nyilvánosan.) A magyar blokkolás eredménye az lett, hogy az Egyesült Államok kezdett közvetíteni. Ez egybeesik Washington magyarpolitikájának megváltozásával, miután az Obama-féle mellőzést felváltotta egy aktívabb párbeszéd. Kijev ígéretet is tett, hogy kitolja a törvény életbe lépését 2020-ról 2023-ra, és a magániskolákat kivonja a hatálya alól. A magyar diplomácia sem mindig állt a helyzet magaslatán. Konzultáció nélkül nevezett ki kárpátaljai fejlesztési magyar miniszteri biztost, a szlovákiai magyar körökben is jól ismert Grezsa Istvánt. Az ominózus, Ukrajnát bukott államnak nevező, NATO-tagállamoknak küldött magyar íevél is kiverte a biztosítékot Kijevben - a levelet már a kompromisszum megkötése után küldte szét Budapest. A helyenként agresszív magyar tónusnak megfelelő az ukrán válasz, Orbánt többször gyanúsítja azzal, hogy Putyin kottájából játszik. Mivel a választási kampány miatt az ukrán parlament már biztosan nem módosítja az oktatási törvényt, az ukrán titkosszolgálatok (SZBU) „szabad kezet” kaptak a kárpátaljai nyomásgyakorlásra. Hiszen elsősorban Magyarországnak van vesztenivalója - ott a 120 ezer magyar. A kettős állampolgárság ügye nem először borzolja a kedélyeket. Még 2012-ben fogadta el az ukrán parlament azt a törvénymódosítást, amely (kisebb) pénzbírsággal sújtja a kettős állampolgárságukat eltitkolókat. Ám nincs jogalap a „szerzett” állampolgárság elvételére vagy az ukrán elvesztésére - legalábbis egyelőre. Ugyanis gyaníthatóan az ukrán elit jó részének is van EU-s útlevele, Porosenko egykori és mostani miniszterei közül is többen kettős állampolgárok. Magyar útlevelet több mint hét éve osztanak a kárpátaljai magyar konzulátusokon, mint azt ki lehet következtetni, most az SZBU egyik ügynöke is magyar állampolgárságot kapott: ő készítette a rejtett kamerás felvételt az eskütételről. De a magyar útlevélosztásra hamar rátelepedett az ukrán maffia is, emiatt az Egyesült Államok nemrég még a magyar állampolgárok vízummentességének felülvizsgálását is meglebegtette. Az ukrán parlament prioritásai köze tartozik a nyelvtörvény elfogadása, amely az oktatásihoz hasonlóan diszkriminatív lesz. Ehhez jön még az ukrán egyház egyesítése, ami hatalmas emóciókat válthat ki a moszkvai patriarchátus hívei körében. Bár ezek a témák megosztják a társadalmat, az ukrán elit körében tapintható az egyetértés. Az Oroszországgal való kvázi háborús helyzetben, a krími és a kelet-ukrajnai szavazók nélkül már csak nemzeti programmal lehet választást nyerni. Mivel tudja ezt Petro Porosenko elnök fő ellenfele, Julija Timosenko is, illúziók helyett Budapesten nagyobb adag pragmatizmusra lenne szükség. Ráadásul a hallgatott szöveg a fantáziánkat is dúsítja, hiszen el kell képzelnünk a szereplőket, a környezetet, a szituációt, amire azóta nem szorulunk rá, amióta mindent megmutatnak nekünk, szépen, szájbarágósán. Olvastam valahol, hogy a mai kamaszok már nem is a Google-ba ütik be a keresett kifejezést, hanem egyből a YouTube-ra kattintanak, hogy lássák is. Ezt ugyan nem nagyon akarom elhinni, de az irodalomkedvelő buszsofőrt se hinném el, ha más mesélné nekem. Szóval, hogy ne bújjak ki saját kérdésem alól: bizony, legalább húsz éve nem hallgattam rádiójátékot, semmilyen nyelven. Csak tévét néztem párszor úgy, hogy közben a másik szobában vasaltam, és a hangok alapján elképzeltem a szereplőket, a környezetet, a szituációt - ez persze most nem ér pontot. Pedig régen imádtam rádiózni, és mivel kerültem a bugyuta rágógumizenét, azokra a csatornákra tekertem, ahol beszéltek. És kifejezetten örültem, amikor elkaptam egy-egy rádiójátékot. Olyan élvezet ez, ami kikopott az életemből, vagyis személyes kulturális veszteség. Igyekszem majd visszacsempészni. És remélem, sikerült némi reklámot csinálnom ennek a „régimódi” zsánemek.
