Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-13 / 236. szám
8 KULTÚRA 2018. október 13.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Fizet a licitáló a Banksy-képért London. Kifizeti a múlt heti londoni aukción önmagát megsemmisítő Banksy-kép egymillió fontos árát a győztes licitáló. A Lány léggömbbel című képért folyó licitharcot egy európai gyűjtőnő nyerte meg, ám alighogy lecsapott a kalapács, az aukció résztvevőinek elképedésére a kép keretébe épített önmegsemmisítő ledarálta az alkotás alsó felét. A kép most már a Szerelem a szemétben címet viseli, és Banksy ügynöksége hitelesítette is - közölte a Sotheby's árverési ház, amelynek szakértői szerint Banksy nem elpusztította a képét, hanem egy újat alkotott. „Először megdöbbentem, de aztán lassan megértettem, hogy az enyém lehet a művészettörténet egy darabja”—idézte a vásárlót a Sotheby's. (MTI) Mégis bemutathatják a Lynyrd Skynyrd-filmet Üdv az arcosok klubjában! egykori dobosuk visszaemlékezései alapján született. Artimus Pyle, aki 1975-től 1991-ig játszott a bandában, azt állítja, csak a saját élettörténetét osztotta meg a filmesekkel, kollégái szennyesét nem teregette ki, sőt, a zenekar nevének használatát sem engedélyezte. Az áldozatok rokonai, valamint Gary Rossington alapító gitáros tavaly beperelte a filmet forgalmazni szándékozó Cleopatra Records kiadót. A manhattani bíróság először nekik adott igazat, az akkori ítélet szerint a film ártana a zenekar hírnevének és sértené az elhunytak emlékét. A kiadó azonban idén perújrafelvételt kezdeményezett, és ezúttal ők nyertek. Ügyvédjük azzal érvelt, hogy az ominózus repülőgép-szerencsétlenség immár a rocktörténet része, ezért szabadon feldolgozható. Evan Mandel szerint a mostani ítélet a filmkészítők, a művészek, az újságírók, az olvasók, a nézők győzelme, és a kreativitás kapott zöld utat általa, (rollingstone, juk) Maryse Condé kapja az alternatív irodalmi Nobelt Színházi nevelési előadás valós és virtuális személyiségünk összecsapásáról JUHÁSZ KATALIN New York. Egy friss bírósági ítélet értemében a Lynyrd Skynyrd élő tagjai nem akadályozhatják meg az őket ért repülőgép-szerencsétlenségről készült film bemutatását. A film, amely címében is szerepel az „igaz történet” meghatározás (Street Survivor: The True Story of the Lynyrd Skynyrd Plane Crash) a tragédiát túlélt zenészek szerint számos csúsztatást tartalmaz, és rossz színben tünteti fel a zenekar tagjait, köztük a halálos áldozatokat is. A Sweet Home Alabama című slágerrel berobbant legendás rockzenekar karrieije 1977-ben tört meg, amikor tumégépük lezuhant a Mississippi mocsárvidéken. Húszán súlyos sérülésekkel túlélték a tragédiát, öten meghaltak. Köztük volt Steve Gaines gitáros és Ronnie Van Zant énekes. A Lynyrd Skynyrd 1987-ben újjáalakult, a mikrofonnál Ronnie öccsével, Johnny Van Zanttal. Az együttes Stockholm. Maryse Condé francia guadeloupe-i írónő kapja az Új Akadémia alternatív irodalmi Nobel-díját. „Munkáiban a gyarmatosítás pusztításait, a gyarmatosítás utáni káoszt olyan nyelven fogalmazza meg, mely egyszerre precíz és magával ragadó” - indokolta döntését az Új Akadémia. A francia anyanyelvű Condé kiemelkedő művei között szerepel a salemi boszorkányperekkel foglalkozó Moi, Tituba, Söreiére Noire de Salem (Én, Tituba, Salem fekete boszorkánya) című, valamint a nyugatafrikai Bambara Birodalom történetét feldolgozó 1980-as Ségou című regénye. Maryse Condé (Képarchívum) A svéd írókból, színészekből, újságírókból és a kulturális élet más szereplőiből létrejött Új Akadémia az után alakult meg, hogy kiderült: a Nobel-díjat odaítélő Svéd Királyi Akadémián kitört botrány miatt legalább egy évvel elhalasztják a 2018. évi irodalmi díj átadását. Az új testület felkérte az összes svéd könyvtárost, hogy nevezzen alkotókat az elismerésre, a feltétel csupán az, hogy a szerzőnek legalább két megjelent könyve legyen, amelyek közül legalább egy az utóbbi tíz évben jelent meg. A nevezések lezárulta után az Új Akadémia nyilvános szavazást indított, és a négy legnépszerűbb szerző került a zsűri elé. A testület korábban bejelentette, hogy december 11-én, egy nappal a díj ünnepélyes átadása után feloszlik. (MTI) ség van, hiszen a mai középiskolások főként digitálisan kommunikálnak, ezeken a csatornákon igyekeznek érvényesülni, azaz eladni magukat. A lájkok létfontosságúak számukra, és nem ritkán „felhájpolt” virtuális személyiséget kreálnak maguknak. Ebben a történetben egy belvárosi nagymenő poénból megismerkedik a Tinderen egy egészen más világban élő, egyszerű prolilánnyal, akivel egyáltalán nem illenek össze, és akin egy zárt Facebook-csoportban gúnyolódik a menő baráti társaság. A lány beleszeret a srácba, ő pedig visszaél ezzel a vonzalommal, játszótérnek tekinti a másik valóságát. Az előadás Witold Gombrowitz Yvonne, burgundi hercegnő című drámájából inspirálódott, és a színészek közösen írták Kovács Dániel Ambrus rendezővel. A drámai csúcsponton megszakad a történet, és a színészek kis csoportokban beszélgetni kezdenek a nézőkkel, akiktől korábban is kértek véleményeket, „tanácsokat”. Számukra is izgalmasak ezek a találkozások, mert a felvetésekre azonnal reagálniuk kell, úgy, hogy a fiatalok egy idő után elhiggyék, nem egy színésszel, hanem az általa játszott karakterrel kommunikálnak, és vele együtt keresik a válaszokat. Az előadás a Káva és a hasonló terepen mozgó pozsonyi Vekker Műhely együttműködésének köszönhetően volt látható Pozsonyban, ahova Ogyalláról érkezett a közönség. A szereplők - Gyombolai Gábor, Milák Melinda és Sereglei András - szerint semmiben sem különböztek magyarországi kortársaiktól, ugyanazokat a megoldási lehetőségeket vetették fel, és hasonlóan reagáltak: kezdetben félénkebben, később egyre felszabadultabban. A két csúcspont számunkra az volt, amikor a csoportos megbeszélésen a lányok befonták Milák Melinda haját, hogy menőbb külseje legyen, illetve amikor a legnagyobb szájú srác vállalta, hogy elmondja a „bizonytalan” Gyombolai Gábor helyett, mi is a szitu. ma is létezik és rendszeresen fellép, az eredeti tagságból már csak Gary Rossington játszik a csapatban. A Jared Cohn rendezte film, amely a zenekar 1977-es Street Survivor lemezéről kapta a címét, nagyrészt (Képarchívum) Sereglei András megvitatja a nézőkkel a helyzetet (Fotók: Káva Kult Műhely) Az eredeti felállás Mennyit mutathatunk magunkból a világnak? Vajon az-e a valóság, ami a közösségi oldalakon zajlik, vagy az, ami a való életben? Felülírhatja-e egyik a másikat? Miért válhatunk trollok áldozatává, illetve mikor válunk mi, magunk is troliokká? Első látásra szociológusoknak, pszichológusoknak, médiakutatóknak való kérdések ezek. A budapesti Káva Kulturális Műhely színházi nevelési előadását nézve azonban kiderül, hogy tizenéveseknek is nyugodtan fel lehet tenni őket. Persze, kérdezni tudni kell, rávezetni meg még inkább, hiszen ebben a korban az embert nem nagyon érdekli a szülei korosztályának a véleménye. Ez a három színész viszont húsz perc után már úgy haverkodik a közönséggel, mintha nem is lenne köztük húszévnyi korkülönbség. A Troli című előadás olyan problémákkal foglalkozik, amikkel a társadalomtudósok is csak most ismerkednek: a környezet hatására sugallt „arcunkkal” és a valódi személyiségünkkel, különböző értékrendek ütközésével a közösségi médiában. Ez a fajta interaktív beavató színház lehetőséget ad kis közösségeknek (a A Káva Kulturális Műhely művészei legtöbbször egy-egy osztálynak), hogy jobban megismerjék egymást, hogy reagáljanak a szereplők által felvetett dilemmákra, és hogy beleképzeljék magukat egy-egy szituációba. A Troli című előadásra nagy szűk-