Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-12 / 235. szám

www.ujszo.com | 2018. október 12. RÉGIÓ I 5 Nehézkes a Bartók utcai óvoda felújítása GULYÁS ZSUZSANNA Az IROP-támogatásból az új tanterem és tornaterem építése mellett a teraszok befedésére és a homlokzat felújítására is futná. A Bartók utcai Micimackó óvoda - a város legnagyobb óvodája - évek óta teljes kapacitással működik. Bő­vítésére a város az Integrált Regio­nális Operatív Programból (IROP) 2017 novemberében 484 ezer euró támogatást nyert. Az építkezés azon­ban még nem kezdődött el. Párkányban jelenleg öt óvoda - négy önkormányzati és egy egyházi - működik. Az önkormányzati óvodá­kat átlagosan kétszázkilencven, az egyházit húsz gyerek látogatja. Mivel - az elmúlt évek átlagát tekintve - Párkányban emelkedik az óvodásko­rú gyerekek száma, a képviselő­­testület az idei év költségvetésének elfogadásakor úgy döntött, hogy a tervezett beruházások között a város két legnagyobb óvodája - a Bartók utcai és a Szövetkezet sori - élvezp­­rioritást. A Szöyetkezet sori óvoda felújítása a tervek szerint november végén befejeződik. A 350 ezer eurós városi támogatásból a tető- és ablak­cserén túl hidroizolációra, valamint az épület és az összekötő folyosó hőszi­getelésére futotta. A Bartók utcai Micimackó óvoda hat osztállyal (három magyar és há­rom szlovák) működik. „Jelenleg 127 óvodásunk van. Ez a létszám júniusig 15 fővel fog emelkedni. Előfordul, hogy az óvodai beiratkozás napján már nincs szabad helyünk” - mondta Renata Filakovská igazgató. Meg­történik, hogy egyéves gyerekek szü­leijelentkeznek, hogy jelezzék, gyer­meküket ide szeretnék íratni. „A bő­vítés tehát nagyon indokolt” — je­gyezte meg az igazgató. Az óvoda számos szakkört (rajz, nép- és mo­dem tánc, mazsorett, furulya, angol és foci) kínál a gyerekeknek. Nagyon népszerűek a közös programok: a nagyszőlős nap, a halloween, a Micimackó-nap, az év végi esztrád­­műsor és az iskolaköteles gyerekek körében az erdei ovi. Az 1981 -ben át­adott épületet - már Hégli Marianna igazgatósága idején is - saját költ­ségvetésből és városi támogatással próbálták karbantartani és szépíteni. „Kicseréltük az ajtókat és az ablako­kat, az osztályokban a padlót, a bú­torokat és a segédeszközöket, a szo­ciális helyiségeket, felújítottuk a konyhát, de az épület külső tatarozá­sát és bővítését csak pályázati pénz­ből lehet megoldani” - fogalmazott Renáta Filakovská a málló vakolatot mutatva. Gondot jelent az épületré­szeket összekötő üvegfolyosó is, ami nemcsak hideg, hanem hővesztesé­ges is. Az IROP-támogatásból az új tan­terem és tornaterem építése mellett a teraszok befedésére és a homlokzat felújítására is futná. Folk Róberttól, a városi hivatal fejlesztési osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy még tart a közbeszerzés kiértékelése. Az első kiírásra ketten jelentkeztek, a máso­dikra négyen. A kivitelezőt vélhető­leg közülük fogják kiválasztani. Az épület tatarozását és bővítését csak pályázati pénzből lehet megoldani (A szerző felvétele) Közvilágítás-korszerűsítés Alistálon Már most érezhető a lámpa­csere jótékony hatása a számlán. mraTi A közvilágítás korszerűsítése is a 2014-ben vállalt feladatok közé tar­tozott Alistálon. Fokozatosan 184 lámpát cseréltek le a községben. A közel 42 ezer eurós beruházásból 16 ezer eurót önköltségként vállalt az önkormányzat, a többit például a pénzügyminisztérium pályázatán si­került elnyerni. „2016 tavaszán kap­tunk ugyan egy hosszú távú kon­cessziós ajánlatot LED-lámpák fel­szerelésére és üzemeltetésére, de nem fogadtuk el. Úgy döntöttünk, inkább lassan, apránként fogjuk megoldani, kihasználva minden elérhető pályá­zati lehetőséget” - nyilatkozta Hor­váth Tamás polgármester. Mindig annyi lámpát cseréltek, amennyire futotta a pénzből. Már csak 45 ma­radt hátra. A polgármester szerint már most érezhető a lámpacsere jótékony hatása a számlán. Míg a régi lámpák­nak legalább 72 wattos fogyasztása volt, az új LED-lámpáké jóval keve­sebb. A legerősebbek, amelyek az út­kereszteződésekben vannak, is csak 50 watt energiát használnak el, az át­lagos utcai lámpák pedig csak 30-35 wattot, az eddigi használat felét, a megvilágítás intenzitása pedig javult. A jövő feladatai közé tartozik a falu­ban levő négy transzformátorállomás korszerűsítése, mert hála a lámpacse­rének, jelentősen csökkent az ener­giaszükségletük, ami a község költ­ségvetésében további megtakarítást eredményez. (sk) A szennyvíztisztító állomás a nyomásos és a gravitációs rendszerrel működő hálózatból származó vizet tisztítja meg (A szerző felvétele) Folytatni szeretnék a hálózat kiépítését LECZO ZOLTÁN SZOMOTOR A közigazgatásilag Szomotor­­hoz tartozó Vécsben nemrég feje­ződött be a csatornahálózat építé­sének újabb szakasza. A bodrog­közi község vezetése már a munka folytatását tervezi. Juhász János, Szomotor polgár­­mestere elmondta, a falu központ­jának egy részén már a 60-as, 70-es éveiben megépült a szennyvíztisz­tító rendszer, majd a hálózatot sza­kaszonként bővítették. 2010-ben viszont a szennyvíztisztító állomást szabálytalanságok és műszaki hiá­nyosságok miatt bezáratta a terüle­tileg illetékes környezetvédelmi hatóság. A problémák megoldására a falu vezetése 20 ezer euró banki kölcsönt vett fel, melyet azóta si­került törleszteni, majd egy sikeres pályázatnak köszönhetően további 80 ezer euróból 2012-ben teljes egészében modemizáltatta a tisztí­tóállomást. A csatornahálózat bő­vítésére a község néhány éve újabb pályázattal próbált pénzt szerezni, de a támogatási kérelmet elutasítot­ták. Később újra pályáztak, és a környezetvédelmi minisztérium vidékfejlesztési alapjától nyert hozzájárulásból egy 340 ezer eurós fejlesztést valósíthattak meg. Ebből a pénzből Vécsben több mint 600 méteres szakaszon épült ki a nyo­másos, illetve a gravitációs rend­szerrel működő csatornahálózat, melynek vizét a helyi állomáson tisztítják meg. Szomotoron nem­csak a tisztítóállomást, hanem a csatornahálózatot is a község működteti, a díjak is a falu kasszá­jába kerülnek. A munka folytatá­saként Vécsben építenének egy kb. 520 méternyi szakaszt, a beruházás költsége 180-200 ezer euró lenne. Az ehhez szükséges pénzt pályá­zaton próbálják megszerezni. A csatornahálózatra a község más ré­szein, például Kisújlakon is szük­ség van, ez a fejlesztés is a tervek között szerepel. Ha a hozzájárulá­sokhoz a községnek csak a szoká­sos 5 százalékos önrészt kellene hozzáfizetnie, akkor nem kellene újabb hitelt felvenni, saját forrás­ból is kifizethetné a költségeket. Alapiskolák, figyelem az Uj Szóval! tudás közvetítésére - szórakoztató formában Program kező műnk nulók részére készül gazdaság hatása a környezetre A Jelentkezési adatok Téma: A gazdaság hatása a környezetre Az iskola neve és címe: Ha az Önök iskolája is szeretne bekapcsolódni r~W programba, kérjük, az adatokat 2018. október 15-ig M .» küldjék el a marketing^ujszo.com címre. SLOVAKIA Telefon:........................................................ E-mail: .......................................................... A programba bekapcsolódó tanulók száma: A tantárgyat oktató pedagógusok száma: DP180675

Next

/
Oldalképek
Tartalom