Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-11 / 234. szám
161 ISKOLA UTCA 2018. október 11.1 www.ujszo.com EuroSkills 2018 Partiumi kiránduláson a selyés gimnazisták Sok szép emlékkel gazdagodtak a diákok és tanáraik (Fotó: sjg) Iskolánk, a dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola, Szabó Gyula 1. harminc diákja és három pedagógusa látogatta meg a EuroSkillst, vagyis a fiatal szakemberek Európa-bajnokságát. A EuroSkills látványos bemutatója a szakmáknak és a legfrissebb európai fejlesztéseknek. Ezt a versenyt kétévente rendezik meg, a WorldSkills Europe szervezet tagállamainak egyikében. Idén Budapesten, a Hungexpo csarnokaiban valósult meg. Diákjaink saját szemükkel láthatták, miként versenyeznek és oldják meg a különböző feladatokat a résztvevők. Értve ezen a kreatív művészetek és divat, információs és kommunikációs technológiák, gyártási és mérnöki technológiák, építőipar, szállítás és logisztika, szociális és személyi szolgáltatások versenyzőit. Az egész napos szakmai kirándulásról rengeteg tapasztalatot és új élményeket gyűjtve, elégedetten érkeztek haza iskolánk képviselői. Tamási Éva tanár Az idei tanóv őszén először volt lehetőségünk részt venni a Rákóczi Szövetség által szervezett Partiumi kirándulás nevű programban, melyre iskolánként 6 fő (5 diák és 1 tanár) jelentkezhetett. A program célja a partiumi városok, várak magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyeinek felkeresése és megismerése. A Rákóczi Szövetség fontosnak tartja mindemellett, hogy a Kárpát-medencei iijúsági szervezetek diákjai megismerjék egymást és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen. Az utazás során Nagyváradot és környékét, Bánffyhunyadot, Kalotaszeget, Sztánát kerestük fel. A kiránduláson térítésmentesen vehetnek részt a kirándulók. Az utazás, szállás, ellátás, belépők költségét a Rákóczi Szövetség magára vállalja. Csupán az indulás helyszínére való eljutást és a hazautat kell a résztvevőknek fizetniük, valamint az utasbiztosítást. A Felvidéket a kiránduláson csak a mi iskolánk, a komáromi Selye János Gimnázium képviselte. A programsorozatot számunkra a pénteki korán kelés nyitotta: már fél 6-kor indult a vonatunk Budapestre. Utunk Debrecenen át Nagyváradra vezetett, ahol a majd 100 résztvevő végre köszönthette egymást. Nagyváradon megtekintettük a székesegyházat, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ Múzeumtermét és a Müllerájt, ahol egy csodálatos Ady-kiállítást láthattunk. Beülhettünk egy ortodox zsinagógába, ahol épp egy nagy ünnepre készülődtek, megnéztük a Fekete Saspalotát és a Szent László teret (amit csak mi, magyarok nevezünk így), láthattuk a Holnap szobrot is, mely Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos és Ernőd Tamás négyesét ábrázolja egy asztal mellett. Vacsora után elfoglaltuk szállásunkat a Partiumi Keresztény Egyetem kollégiumában. Este az aktív diákok társaságában újra kilátogattunk a főtérre, hogy megnézzük a nagyváradi fényeket. Másnap is korán ébredtünk, hiszen helyi idő szerint fél 7-kor (magyar idő szerint fél 6-kor) keltünk és reggeliztünk. Utunk Bánffyhunyadra, Kalotaszentkirályra, a körösfői református templomhoz és a sztánai Vaíjúvárhoz vezetett. A sok gyaloglás mellett nagyon sok szép emlékkel gazdagodtak a diákok és tanáraik. Olyan vidéken jártunk és olyan eldugott kincseket mutattak meg nekünk, amelyekért mindenképpen megérte annyit utazni, járni. Visszatérve Nagyváradra a vacsora után meglepetés táncházzal készültek a szervezők. Különféle környékbeli néptáncokat és a hozzá illő népviseletet mutatták be az ottani Pacsirták tánccsoport fiatal tagjai, majd minket is táncba hívtak. Késő estére is maradt energi- ; ánk, és újra elindultunk városnézésre az újonnan megismert barátainkkal. Az utolsó délelőtt Nagyváradon épp olyan színes és programdús volt, mint az előzőek. Reggel megnéztük a nagyváradi várat, majd részt vettünk egy istentiszteleten. Egy neves színművész és egy Európa-szerte ismert zongoraművész előadása zárta a programcsokrot. Ezt követően már csak a közös ebéd és a búcsúzás maradt hátra, majd a kétbusznyi magyar elindult hazafelé. Ki Délvidékre, ki Erdélybe, ki Kárpátaljára, ki Magyarországra és természetesen mi a Felvidékre. Összességében egy újabb nagyon jól felépített kiránduláson vehettünk részt, amelyet a Rákóczi Szövetség szervezett, ahol nagyon szép helyeket ismerhettünk meg, tartalmas programokkal. Reményeink szerint életre szóló barátságok is szövődtek a részt vevő tanulók közt. Ezekkel a kirándulásokkal talán mindennél jobban erősödik a Kárpát-medencei magyarság összetartozás-tudata. A részt vevő diákok, főleg a határon túli magyar tanulók egymást megismerve, egymással elbeszélgetve láthatják, hogy nincsenek egyedül. A szövetség céljai között kiemelt helyen szerepel a magyar-magyar kapcsolatok építése, anyanyelvűnk és a Fejedelem szellemi örökségének ápolása. Éppen ezért programjaik számos témakörben szólítanak meg minden korosztályt. Nagy András tanár A EuroSkills látványos bemutatója a szakmáknak és a legfrissebb európai fejlesztéseknek (Fotó: DÉSZ) Írjatok az Iskola Utcának! Továbbra is várjuk a diákok, pedagógusok beszámolóit iskolájuk eredményeiről, eseményeiről, a tehetséges diákok sikereiről. Az írásokat és a fényképeket az iskolautca0ujszo.com vagy az ujszo0ujszo.com címre küldhetik. (ú) tó®» 2018- október a. Születésnapot ünnepel a Vásárnap! VASÁRNAP _ v vasárnap Vasárnap vál"rén de 124 oldalon «/ jelenünk meg! A különleges számban összefoglaltuk a sok változást megélt 50 évet. ► Rengeteg képpel, ismeretanyaggal, interjúkkal... ► Kulisszatitkok a szerkesztőségből ► Ki az az 50 előfizető, aki Kaufalnd-vásárlásiutalványt nyert EGYÜTT V Misaniai* Október 2-tól kapható,