Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-10 / 233. szám
Szivárványhíd a Duna felett, dél-komáromi perspektívából, háttérben a vasúti híddal. Egyre látványosabb az új közúti Duna-híd is, hiszen már a vízszint feletti munkák zajlanak. A híd pályaszerkezetének első három elemét júniusban emelték a helyére, a teljes híd 37 hasonló, egyenként 165 tonnás alkotórészből fog állni. Megérkeztek a pilon építéséhez szükséges 125 m magas daru elemei is, és már zajlik az összeszerelése. A dél-komáromi hídfőnél létesített Látogatóközpontban minden hónap utolsó szombatján a nyilvánosság is közelebbről megtekintheti az építkezést, átfogó képet kaphat az épp aktuális munkálatok menetéről. A híd átadása 2020 májusára várható. (vkm, Fotó: MTI) Polgárőröket alkalmaznának A város is megpályázta a belügyminisztériumnak a polgárőrségek létrehozásának támogatására kiírt programját. A projekt célja a megelőzés, valamint a szociálisan hátrányos helyzetben ólő, marginalizálódott roma közösségek kirekesztettségének mérséklése. GYALLA E „A pályázat összértéke 97 ezer euró, amihez öt százalék önrésszel, azaz 4860 euróval kell hozzájárulnia a városnak. A szükséges önrészt a legutóbbi ülésen jóváhagyták a képviselők - mondta a pályázat kidolgozója, Roland Hulkó, a városi hivatal régiófejlesztési osztályvezetője. - A pénz egyrészt négy polgárőr bérét, másrészt a technikai-műszaki felszerelés megvásárlásának költségeit fedezné.” A tervek szerint a polgárőrök szorosan együttműködnének a szociális terepmunkásokkal, a városi és az állami rendőrség tagjaival a roma közösségben előforduló problémák megoldása során. Odafigyelnének a roma gyerekek iskolalátogatására, felügyelnék a rendet a segélyosztáskor a postán, a munkahivatalban, rendezvények idején. A polgárőrök között lenne roma származású is, aki feltételezhetően jobban szót tud érteni ezzel ä lakossági csoporttal. Ógyallán évek óta az összeférhetetlen, alkalmazkodni képtelen romák jelentik az egyik legégetőbb problémát, tavaly év végén Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos részvételével lakossági fórumot is tartottak a témában. Az akkori összejövetelen Jozef Daráz városi rendőrparancsnok rámutatott, a hozzájuk érkező bejelentések érintettéinek, illetve a kihágások elkövetőinek 90 százaléka roma. 2017-ben összesen 160 kihágást regisztráltak. Ógyallán jelenleg tíz főből áll a városi rendőrség állománya, további három csökkentett munkaképességű személy pedig a kamerarendszer által közvetített felvételeket figyeli. (vkm) A polgárőrök a szociális munkásokkal és a rendőrökkel működnének együtt (Képarchívum) Duna, Vág, Garam és Ipoly mente 2018. október 10., szerda, 12-14. oldal