Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-10 / 233. szám

101 CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2018. október 10. | www.ujszo.com GútorRUN 2018 etoeti A hagyományos GútorRUN fu­tóversenyre idén is sokan érkeztek. Csaknem 300 futó vette birtokba egy délelőttre Gútor községet, il­letve a felvízcsatoma töltését. Öt kategóriában versenyeztek: az óvodások 200, az alsó tagozatos alapiskolások 750, a felső tagoza­tosok 1320 métert futottak. A fel­nőtt futók a hobbicsoportban 5,6, a profik 10 kilométert teljesítettek. A felnőtt versenyzőket a célba érés után frissítő és hagyományos csallóközi gulyás várta , a tombo­lán kerékpárt, tabletet és egyéb ér­tékes nyereményeket sorsoltak ki. Fergeteges dobshow és zenekar szórakoztatta a látogatókat, akik szűrővizsgálaton is részt vehettek. Több mint 500 ember tapsolta és izgulta végig a küzdelmet, amely­ről a futók és a nézők is elismeré­sen nyilatkoztak. A rendezvényt a GútorFUN Polgári Társulás szer­vezte. „Célunk, hogy minden évben megrendezzük ezt a versenyt, amely legalább néhány órára összehozza a helyi és a környékbeli embereket, motiválja a gyermeke­ket, de a felnőtteket is, hogy rend­szeresen sportoljanak. A fütóver­­seny kiváló közösségteremtő alka­lom is. A sok-sok pozitív vissza­jelzés újra azt igazolja, hogy nem dolgoztunk hiába. Jövőre ugyan­itt!” — foglalta össze Molnár Anna, a rendezvény ötletgazdája és fő­szervezője. (som) Csaknem 300 futó vette birtokba egy délelőttre Gútort (Somogyi Tibor felvétele) Pered és Nagyréde testvértelepülés lett nm nm m m Együttműködési megállapodást kötött Nagyréde és Pered önkor­mányzata, a szerződést a két tele­pülés polgármestere, Siposné Fo­dor Judit és Borsányi Gyula látta el kézjegyével. „Tartozni jó valahová. És mi összetartozunk” - mondta köszön­tőjében Borsányi Gyula, aki remé­nyét fejezte ki, hogy a kapcsolat mindkét fél számára gyümölcsöző és eredményes lesz. Siposné Fodor Judit arról be­szélt: a nagyközségnek ez az első testvértelepülése, s úgy vélte, ke­resve se találhattak volna jobb part­nert, hiszen már a kapcsolatfelvé­telkor, illetve az első júniusi, felvi­déki személyes találkozáskor bebi­zonyosodott, hogy nyitott és barát­ságos közösség a peredi. A testvértelepülési megállapo­dás célja a két település kapcsola­tainak a megerősítése és továbbfej­lesztése. A felek részt kívánnak venni egymás sport- és rekreációs eseményein, gazdasági fórumain és egyéb rendezvényein. A két község önkormányzata arra törekszik, hogy az együttműködés széles körű legyen, a települések polgárai meg­ismerkedjenek egymással, és hasz­nos tapasztalatcseréket folytassa­nak. Remekül érezték magukat a 3200 lelket számláló Heves megyei nagyközségben a kilenctagú peredi küldöttség tagjai, akik kiváló minőségű borokat kóstolhattak meg a hagyományos nagyrédei szüreti fesztiválon. Nagyréde Tab, Szűnő és Tus­­nádfürdő után Pered negyedik test­vértelepülése. (sz. z.) Siposné Fodor Judit és Borsányi Gyula a szerződés aláírása után (nagyrede.hu-felvétel) Megújul a kastélypark Kiirtották a nem őshonos, invazív fákat és bokrokat (A szerző felvétele) BARTALOS ÉVA Egy nagy projekt helyett kisebb támogatásokból igyekeznek rendbe tenni az egyedülálló parkot. Az önkormányzat korábban nagy­szabású projektet dolgozott ki az Esterházy-kastély környékének fel­újítására. Szakaszokban valósítják meg a tervet. A falu tavasszal nyert támogatást a környezetvédelmi mi­nisztériumtól a kastélypark kitisztí­tására, a kulturális minisztérium hoz­zájárulásából új kerítést építettek a falu jelképe, a kastély köré. Horváth Zoltán polgármester el­mondta, hogy néhány éve egy komp­lex, 2,5 millió euró értékű tervet dol­goztak ki a környék átalakítására, az­óta folyamatosan, kisebb támogatá­sokból próbálják megvalósítani a ter­veket. Már kiirtották a faluban elter­jedt ecetfákat. Két anyafából terjedt el a faluban az invazív növény, amely­nek nedve szívritmuszavart okozhat. Csak speciális védőruhában lehetett kiirtani az elszaporodott fákat. „A 22 hektáros park négyes szintű védett­séget élvez, így műiden lépést kon­zultálnunk kell az illetékes hivatalok­kal. A lakosok az évek során már megszokták, hogy sok bokor és fa van a parkban, sokan nem tudták, hogy olyan növények is találhatók itt, ame­lyek nem idevalók” - közölte Hor­váth Zoltán. A falunak további tervei is vannak, a cél, hogy gondozni is tudják az egyedülálló területet. Saját forrásból nagy teljesítményű kaszát vesz az önkormányzat. „Eddig kézi kaszával tartottuk rendben a parkot, három hétig is eltartod, műé sikerült lekaszálni a füvet. Az új kaszával két nap alatt elvégezzük a munkát” - folytatta a polgármester. Hamarosan elkészül a park új kerítése, a munká­sok már a díszes kapun dolgoznak. 45 ezer euró támogatásból cserélték le a régi kerítést. A falunak nagy tervei vannak a kastélyparkkal, színes bok­rokat ültetnének ki, és a turisták szá­mára is vonzóvá tennék. Felsőszeliben terem a legjobb alma BARTALOS ÉVA Kózműves- és kistermelői vásárt is tartottak az Alma- ás kacsafesztiválon. imESI Hétvégén tartották a népszerű Alma- és kacsafeszivált a galántai já­rásbeli faluban. Almáversenyt is hir­dettek, kiderült, hogy Felsőszeliben terem a legfinomabb gyümölcs. Pénteken mezőgazdasági konfe­renciával kezdődöd a kétnapos fesz­tivál, amelyen ismertedék az elmúlt időszak mezőgazdasági eredményeit, előadásokat tartodak a gazdákra váró kihívásokról, a mezőgazdasági koc­kázati alapról és értékelték az alma­versenyt. Idén tizenöt termelő het­venegy mintát nevezed a versenybe, összesen huszonkilenc fajta almát kóstolhatod meg a zsűri. Két felső­szeli és egy királyrévi alma került fel a dobogóra. A felsőszeli Perleczky Pál Idared aknája led az első, a má­sodik a királyrévi Agrostaar gyümöl­csösében megtenned Golden Delici­­us, a felsőszeli Szabó Tibor Jonago­red almája harmadik led. „ízleteseb­­bek és szebbek az almák és több is ter­med idén, mint tavaly - jelentede ki Szikura Ferenc, a helyi szövetkezet igazgatója. -Nagy gondokkal küzd az almapiac, hiába termed idén sok al­ma, az üzletláncok külföldről is hoz­nak be almát, mert az a támogatások révén olcsóbb, mint a hazai” - ma­gyarázta. Perleczky Gábor, a Galán­tai Regionális Agrárkamara igazga­tója elmondta, hogy néhány ter­ményből többet sikerült betakarítani, műit tavaly, de a hozamok általában elmaradnak az ötéves átlagtól. Teniszakadémia Dunaszerdahelyen A dunaszerdahelyi teniszakadémia látványterve (Akadémiai képarchívum) Megépült és üzemel a fűthető sátor, amelyben három salakos teniszpálya kapott helyet. Épülnek a további kiszolgáló épületek és helyiségek. DUNASZERDAHELY Idén tavasszal nyílt meg a város­ban a termálfürdő tőszomszédságá­ban a teniszakadémia. A komple­xum fokozatosan épül, de már hasz­nálatba vedék a teniszezni vágyó gyerekek. Az ötletgazda Klempa Zalán, aki profi játékos és teniszok­tató, neki szívügye a tehetséges fi­atal teniszezők felkarolása. Egy év­vel ezelőtt dunaszerdahelyi és kör­nyékbeli vállalkozók alapítodak egy konzorciumot, amely vállalta az épít­kezés finanszűozását. A Hi-Ten Tennis & Activity Cen­ter felépítésének teljes költségveté­se 8 millió euró, megépült és üze­mel a fűthető sátor, amelyben há­rom salakos teniszpálya kapott he­lyet. Épülnek az öltözők, a kávézó és a szociális helyiségek. Ha min­den a tervek szerint alakul, a par­koló is elkészül a tél beállta előd. Ezután következnek a szabadtéri pályák, egy jól felszerelt fitneszterem és a rehabilitációs egység. A Csallóközi Városok és Falvak Társulása indítványozására a Szlo­vák és a Magyar Teniszszövetség szeptemberben aláírt egy közös szán­déknyilatkozatot, amely alapján arra fognak törekedni, hogy felkutassák Magyarország és Szlovákia ifjú teni­szezőit. A memorandumban szerepel közös edzőtáborok szervezése, ahol a legmodernebb edzési módszerekkel és technikákkal foglalkoznak a fiatal tehetségekkel. A felek deklarálták, hogy együttműködnek általános is­kolákkal és a szlovákiai magyar tannyelvű sportgimnáziumokkal. Klempa Zalán szerint minél koráb­ban kezdik az edzést, annál nagyobb az esélye, hogy a profi tenisz világá­ban sikereket érnek el. „Eddig a helyi tehetséges gyerekek és fiatalok kénytelenek voltak szinte naponta Pozsonyba utazni, ami megnehezí­tene és jóval költségesebbé tede az edzéseket. Nagyon örülök, hogy a futballakadémia melled sikerült egy további népszerű sportág bástyáját megalapozni Dunaszerdahelyen” - nyilatkozta Bereczk Oszkár, a Csal- _ lóközi Városok és Falvak Társulásá­nak elnöke, a teniszakadémia egyik megvalósítója. (sk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom