Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-10 / 233. szám

4 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2018. október 10. | www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Mélyponton az új lakások száma Pozsony. Az idei harmadik ne­gyedévben csupán 3185 új lakást kínáltak megvételre Pozsonyban, ilyen gyér felhozatalra 2014 óta nem volt példa a fővárosban - de­rül ki a Bencont Investments elemzéséből. 2017 tavaszán pél­dául még 4840 új lakás közül vá­logathattak az érdeklődők. Az új lakások átlagára az egy évvel ko­rábbihoz képest ugyanakkor több mint 6 százalékkal nőtt. Egy négyzetméterért átlagosan 2757 eurót kémek. A legtöbben a ki­sebb, kétszobás lakások iránt ér­deklődnek. (mi) Lengyel szabadulás az orosz függéstől Varsó. Míg Szlovákiának és Ma­gyarországnak nem okoz problé­mát, hogy energiaellátásuk jelen­tős részét orosz importtal fedezik, Lengyelország felárat is hajlandó fizetni, hogy szabaduljon a füg­géstől. Az ország legnagyobb fi­nomítója, a PKN Orlen nigériai olajat vásárolt, az első szállít­mány október közepén érkezhet meg. A PKN 2016-ban hosszú távú szerződést kötött Szaúd- Arábiával is. Ennek köszönhetően az olajbeszerzéseiben a 2015-ös 90%-ról 70%-ra csökkent az orosz forrás aránya. (MTI, TASR) AKTUÁLIS középárfolyamok Angol font 0,8768 H Lengyel zloty 4,3155 Cseh korona 25,805 H Magyar forint 325,29 Horvát kuna 7,4200 Román lej 4,6675 Japán jen 129,45 H Svájci frank 1,1381 Kanadai dollár 1,4861 Q USA-dollár 1,1435 Privatbank« 1,18-1,12 26,39-25,10 OTP Bank 1,20-1,10 ' 26,88-24,61 339,57-310,95 Postabank 1,18-1,11 26,52-24,97 338,02-312,02 Síi. Takarékpénztár 1,19-1,11 26,45-24,99 339,80-310,53 Tatra banka 1,18-1,11 26,57-24,92 338,70-311,70 CSOB 1,18-1,12 26,40-25,09 Általános Hitalbank 1,18-1,11 26,52-24,98 339,49-310,26 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: banki honlapok) Mobillal is kiszámíthatjuk a várható fizetésünket Pozsony. Az állástalanok az ad­digiaknál is könnyebben kiszámíthatják, mennyivel nőnek a bevételeik, ha munkát vállalnak. A Foglalkoztatási Intézet (IZ) közzétette a janu­árban beindított bérkalkuláto­rának a mobiltelefonos appli­kációját. A kormánytól független, nonpro­fit szervezetként működő Foglal­koztatási Intézet - amely a munka­piaccal kapcsolatos elemzéseiről is­mert - már az általa kidolgozott bér­kalkulátor januári beindítását köve­tően ígéretet tett arra, hogy a kalku­látor okostelefonos alkalmazását is elkészítik. Az applikációt az intézet tegnap mutatta be, mostantól így ez az intézet honlapján (www.iz.sk ) bárki számára elérhető. Az Android- és iPhone-rendszert használó tele­fonokra letölthető alkalmazás a le­töltést követően internetkapcsolat nélkül is igénybe vehető. „A most közzétett alkalmazással a szociális munkásoknak és a munkaügyi hiva­talok alkalmazottainak szeretnénk segíteni az állástalanok meggyőzé­sében” - nyilatkozta Michal Pále­­ník, a Foglalkoztatási Intézet igaz­gatója, aki szerint az applikáció egyszerűbb változatának a kidolgo­Az alkalmazást a www.iz.sk honlapról tölthetjük le (TASR/AP-feivétei) zásához is 21 törvényt kellett átta­nulmányozniuk és beépíteniük a rendszerbe. A bérkalkulátor segít­ségével azt számíthatjuk ki, hogy mennyivel nőnek az adott háztartás nettó bevételei, ha az egyik tagja munkát vállal. Többek között meg­tudhatjuk, mekkora lesz a nettó bé­rünk, mennyi adót és járulékot kell fizetnünk, milyen adóbónuszokra számíthatunk. „Továbbra is érvényes, hogy a munkavállalók Szlovákiában ma már akkor is nagyobb bevételekre számít­hatnak az állami segélyhez képest, ha csak minimálbérért dolgoznak” — nyilatkozta Páleník, aki egy konkrét példával is szolgált. Ebben egy olyan családot vett alapul, amelyben mind­két szülő állástalan, és három gyer­mekük (két általános és egy középis­kolás) van. Egy ilyen család havi összbevétele legfeljebb 388 euró. Ez­zel szemben, ha az egyik szülő mun­kát vállal, és csak a minimálbért kap­ja, a család összbevétele már az első hónapban elérheti a 950 eurót, vagyis 562 euróval nőhet. (mi, TASR) Hamarosan Szlovákia is megérzi a világgazdaság fékezését Csaknem a világ összes orszá­gában, így Szlovákiában is visszafogottabb gazdasági növekedésre számíthatunk a korábban vártnál - derül ki a Nemzetközi Valutaalap teg­nap közzétett Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) című tanulmányából. Washington/Pozsony. A Nem­zetközi Valutaalap (IMF) friss világ­­gazdasági prognózisában Szlovákia idei és jövő évi növekedési előrejel­zésén is rontott: a szlovák gazdaság idén 3,9, jövőre 4,1 százalékkal nö­vekedhet a tavalyi 3,4 százalék után. A júliusban közzétett előrejelzéshez képest Szlovákia hazai összterméké­nek (GDP) idei és jövő évi növeke­dési ütemét is 0,1 százalékponttal fa­ragta le az IMF. A szervezet októberi prognózisa szerint az éves átlagos infláció Szlovákiában a tavalyi 1,3 százalék után idén 2,6, jövőre pedig 2,2 százalékra rúghat. A munkanél­küliségi ráta idén 7,5, jövőre pedig 6,9 százalékra csökkenhet a tavalyi 8,1 százalék után. Az IMF azonban nem csupán Szlovákiával kapcsolatban fogta vissza a derűlátását. Christine Lagar­­de, az IMF elnöke szerint növekedtek a kockázatok a világban, a láthatáron pedig megjelentek a viharfelhők, mi­után a növekedés kiegyensúlyozatla­nabbá vált, és a negatív sokkok esé­lye is nagyobb. Ennek következtében a globális növekedési adaton is ron­tott a nemzetközi szervezet. A világ­­gazdaság 2018-ban és 2019-ben is 3,7 százalékkal növekedhet, ami 0,2 szá­zalékponttal alacsonyabb mindkét évre, mint a korábbi előrejelzésben várt érték. A Szlovákia legfontosabb kereskedelmi partnerének számító Németország GDP-növekedése az IMF mostani prognózisa szerint idén és jövőre is 1,9 százalék lesz a tavalyi 2,5 százalék után. Az idei növekedést a tavaszi prognózishoz képest 0,6, a jövő évit 0,2 százalékponttal rontotta az IMF. Az idei és jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzésén ugyanakkor javított. A magyar gaz­daság idén 4, jövőre pedig 3,3 száza­lékkal növekedhet a tavalyi 4 száza­lék után. A korábbi előrejelzéshez képest Magyarország hazai összter­mékének idei növekedési ütemét 0,2, a jövő évit 0,3 százalékponttal emel­ték meg a Valutaalap elemzői. A világgazdaságban a Valutaalap nagyobb gazdaságpolitikai bizony­talanságot lát. A prognózis megem­líti, hogy az áprilisi elemzésben meg-Christine Lagarde, az IMF elnöke megkongatta a vészharangot, sze­rinte a láthatáron már megjelentek a Viharfelhők (TASR/AP-felvétel) jelölt több kockázat is - mint például a kereskedelmi korlátok növekedése, a feltörekvő piacokról történő tőke­kivonás - még hangsúlyosabbá vált. Miközben a multilaterális globális együttműködés - különösen a keres­kedelem - nyomás alá került, a kor­mányoknak most kevesebb a költ­ségvetési muníciójuk, mint 10 éve a pénzügyi válság kirobbanásakor volt, így egy általános recesszió esetén a mozgásterük is igen korlátozott. Londoni pénzügyi elemzők szerint ugyanakkor jelenleg immár egyhar­mados eséllyel lehet számítani arra, hogy a világgazdaság a következő két évben recesszióba kerül. Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági­üzleti elemzőcég, a Centre for Eco­nomics and Business Research (CEBR) e héten közzétett tanulmá­nya szerint a kereskedelmi konflik­tusok, az euróövezeti problémák és a feltörekvő térség válságai összeáll­hatnak olyan egyidejűleg ható ténye­zőkké, amelyek visszaesésbe sodor­­hatjáka világgazdaságot.(TASR, MTI, mi) Melléklet az llj Szóban! A tartalomból: Egyre több szenior tanulja meg kezelni a számítógépet és az internetet, sokan képesek elsajátítani az elektomikus ügyintézés és az online vásárlás fortélyait. Sajnos, a világhálón is történnek bűncselekmények, ezért nem árt tisztában lenni a kockázatokkal. A szenior mellékletben ebben próbálunk segíteni és hasznos útmutatóval szolgálni. Ismét bemutatunk egy aktív szeniort: interjút olvashatnak Zsidek Veronikával, a pozsonyi magyar közösségi élet meghatározó személyiségével. Gyógytorna rovatunkban ezúttal a derékfájdalmakkal és a gerinckímélő életmóddal, az Életmód rovatban pedig az őszi depresszióval foglalkozunk. harcoljunk az őwi depresszió diai! mi kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! rconm

Next

/
Oldalképek
Tartalom