Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-09 / 232. szám

www.ujszo.com | 2018. október 9. KULTÚRA 113 Madách máig élő emlékezete Irodalmi napokat tartottak Az ember tragédiája szerzőjének szülőhelyén, amely a tervek szerint tovább szépül A Madách-kastély (A szerző felvételei) SZÁSZI ZOLTÁN Alsósztregova. Október 5-én, halálának 154-ik évforduló­ján, egykori szülőhelyén és egyben végső nyughelyén emlékeztek meg Madách Imre drámaíróról és költőről tisztelők, barátok és egyéb érdeklődők. Idén sok fiatal volt a résztvevők között. A Madách Imre Irodalmi Napokat a Szlovák Nemzeti Múze­um Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma Csesztve községgel, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, valamint a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmá­nyával közösen szervezte. Újdonságok, változások a kastélyban Egy új időszaki kiállítás nyílt az idei Madách Imre Irodalmi Napok részeként a kastély alagsorában, amely az 1848^19-es magyar felke­lés és függetlenségért folytatott harc történetét mutatja be a kezdetektől a bukásig. Madách Imre részvételét és a forradalmi tevékenységben betöl­tött szerepét is részletesen bemutat­va. Emellett idén további kisebb­­nagyobb fejlesztések és változások is várhatók az irodalmi múzeumban. Az ember tragédiáját bemutató kiállítási részben például a Színházi Intézet és Múzeum filmtárából olyan vizuális anyaggal bővül majd a kiállítás, amely részben interaktívvá teszi majd Az ember tragédiájával kapcsolatos látnivalókat. A különböző Tragédia­feldolgozásokból készült válogatás a megfelelő színekben elhelyezve szlovák feliratos szöveggel is meg­tekinthető lesz, valószínűleg már 2019 első harmadában. A nagyobb léptékű változás az egész kastélypark megújulása, amely egy határokon átnyúló pályázat ré­sze. Ennek a ma már megvalósulási fázisban lévő pályázatnak a feladata Komárom. A Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdió­színpadán tegnap mutatták be Leopold Lahola Napfoltok című drámáját Rédli Károly m. v. rendezésében. Az előadás, mely koprodukcióban készül a pozsonyi Színművészeti Egyetemmel, három magyar szí­nészhallgatónak is lehetőséget kínál. Közülük Béhr Mártont már ismerik a helyi nézők, de Hostomsky Fanni és Melecsky Kristóf először lép szín­padra a Komáromi Jókai Színházban. Mellettük Skronka Tibort szerepel még az előadásban, nagybőgőn közreműködik Iván András. Leopold Lahola, szlovák drámaíró műve a háború utáni időszakban szü­letett és a bosszú, a gyűlölet termé­szetét vizsgálja: „A bosszú témája nagyon aktuálisnak tűnt, az a helyzet, ahogy a gyűlöletet hordozzák ma­gukban az emberek - fogalmazott a rendező. - Látom ezeket a szélsősé­ges csoportokat, akik azért élnek, hogy tönkretegyék a másik világát. Ilyen a főszereplő, Tomi sorsa is. Azért él, hogy lerombolja a másik az lesz, hogy a történelmi Nógrád megye szlovákiai és magyarországi részem és Pólyána-hegység és vidéke a pályázatban résztvevő településein az ott megtalálható kulturális örök­ségeket egy határokon átnyúló útvo­nallal összekösse. Alsósztregova kastélyának parkjában már el is kez­dődtek a munkák. Az elöregedett és veszélyessé vált fák eltávolítása után új telepítés várható, a kastélytól a Madách-síremlékig pedig több kis híd kiépítésével egy rendezett sétány épül majd. Madách Imre 1934-ig egyéb­ként a falu nyugati felén lévő kis csa­ládi sírboltban nyugodott. Egy új, dí­szesebb és méltóbb síremlék építését az első Csehszlovák Köztársaság el­nökének, Tomás Garrigue Masaryk­­nak 1930-as látogatása indította el, akinek anyagi támogatásával meg­alakult a Csehszlovákiai Magyar Tu­dományos, Irodalmi és Képzőművészeti Társaság. Ez a tár­saság kapta feladatul az ember életét. Rögeszmévé vált benne a gyűlölet, s közben a saját életét teszi tönkre. így élünk a mai világban. Könnyebb a másikat gyűlölni, mint megtalálni az okot a szeretetre. Az ember saját maga dönti el, hogy mi­lyen minőségű életet akar élni, de ha emlékműállítást, de a ma látható sír­emlék elkészültében végül a Kisfa­ludy Társaságnak volt meghatározó szerepe. A síremléket a közelmúltban felújították, az egész park legkésőbb 2019 végére készül el. A szellemi hagyaték és annak ápolói 2003 óta - amikor a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma lett a gaz­dája a korábban a Kékkői Bábmúze­um kissé mostohán kezelt részeként működő, 1964-ben Balassa Géza ré­gész kezdeményezésére alapított Madách Múzeumnak - rendkívül nagy léptékű és értékmentő, értékto­vábbadó változáskora került itt sor. A kastély 2012-ben elvégzett teljes műszaki rekonstrukciója után előbb a Madách életét és korát bemutató ál­landó kiállítás nyílt meg, majd Az ember tragédiája modem, látványos, interaktív és rendkívüli igényesség­gel megvalósított állandó kiállítása a gyűlölet mellett dönt, akkor ez a gyűlölet lesz a végzete.” A díszlet- és jelmeztervező Madlenák Andrea m. v., a dramaturg Rédli Károly m. v. és Varga Emese. Az előadás legközelebb ma, illetve csütörtökön látható, 19.00 órától, (k) készült el, amely jelenleg is folyama­tosan bővül, modernizálódik a láto­gatói igényeket szem előtt tartva. A múzeum alapításában részt vállalók közül a tíz éve elhunyt Kerényi Fe­­rencre is emlékeztek az idei Madách Imre Irodalmi Napok résztvevői. Az irodalmi napok résztvevői RÖVIDEN Nagy becsben tartják Kerényi emlé­két, ahogy a kiállítások egyik ma is aktív fökurátorát, Praznovszky Mi­hályt is, akinek az idei Madách Na­pokon mutatták be az Arany János és Madách Imre levelezését tartalmazó Tisztelőd s barátod című, hiánypótló munkáját. Praznovszky Mihályt E. Csorba Csilla művészettörténész faggatta. Neki szintén elévülhetetlen érdemei vannak az alszósztregovai kiállítások megvalósításában. Madách-díjasok szónoki szerepben Az irodalmi napokon új hagyo­mányt kívánnak azzal, hogy a legna­gyobb szlovákiai magyar irodalmi elismeréssel, a Madách-díjjal kitün­tetetteket fogják mostantól felkérni a drámaíró sírjánál tartandó emlékbe­szédre. Idén elsőként N. Tóth Anikó író, egyetemi oktató volt az ünnepi szónok, aki egyben a Madách Imre Irodalmi Napok üde színfoltjaként verses és énekes összeállítással fel­lépő ipolysági Szondy György Gim­názium SzondySokk Kisszínpadának egyik rendezője is. Herencsár Viktó­ria cimbalomművész feledhetetlen játéka is említést érdemel. Az idei Madách Imre Irodalmi Napok valós értéket hoztak, új formákkal. Biztos kezekben látható az irodalmi hagya­ték sorsa. Kültóri Fadrusz­­kiállítás nyílik Pozsony. Fadrusz János szobrász­­művészről nyílik kültéri kiállítás október 11-én 16.30-kor a Pozso­nyi Kifli Polgári Társulás szerve­zésében. Fadrusz 160 évvel ezelőtt, 1858-ban született Pozsonyban, és 115 évvel ezelőtt hunyt el Buda­pesten. A 30 információs panelből álló kiállást a Duna-part Eudovít Stúr-szoborcsoporttal szembeni részén nyitják meg. § túrék helyén állt Fadrusz Mária Terézia­­szoborcsoportja, amelyet a két vi­lágháború közti csehszlovák idő­szak kezdetén szétzúztak. A két héten át látható panelek azon a he­lyen lesznek láthatóak, ahol 1912- ben Fadrusznak emeltek mell­szobrot. Pfliegler János alkotását 1945 után eltávolították, ma a Po­zsonyi Városi Galéria gyűjtemé­nyében található. A tárlat szövegeit Homyák István, Július Cmorej és Ján Vyhnánek várostörténészek ír­ták, a képzőművészi kivitelezés Szabó Réka munkája, a projekt koordinátora Bolemant Éva. (k) Napfoltok a stúdiószínpadon Melecsky Kristóf és Hostomsky Fanni (Fotó: Toletsy Rudolf) Yoko Ono mozaikja a „föld alatt" New York. Felavatták Yoko Ono mozaikját az otthona alatt lévő metróállomáson. A manhattani Upper West Side-on lévő 72. ut­cai állomás falaira a művésznő Sky című mozaikjának hat da­rabját helyezték el, melyeken fe­hér felhőkkel tarkított égbolt lát­ható. Fehér feliratok egészítik ki a képet: dream (álom), remember love (ne felejts el szeretni), ima­gine peace (képzeld el a békét). A mozaik „lehozza az eget a földre, hogy mindig velünk le­gyen. Remélem, New York-i embertársaimnak sok éven át bé­két és örömöt hoz”—mondta Yo­­ko Ono. Nem ő az egyetlen művész, akinek alkotása látható­­akaNew York-i metróban. Több állomáson ismert amerikai képzőművészek alkotásait he­lyezték ki. Yoko Ono máig az ál­lomás feletti, Dakota-házban él, amely előtt 1980-ban lelőtték férjét, John Lennont, a Beatles együttes egykori tagját. (MTi.juk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom