Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-08 / 231. szám

www.ujszo.com I 2018. október 8. SPORT Hamilton sikere Szuzukában 119 Forma-l-es Japán Nagydíj: ismét kettős Mercedes-győzelem, Sebastian Vettel hibázott LÓRI NCZ TAMÁS A brit Lewis Hamilton győzel­mével zárult a Forma-l-es Japán Nagydíj, aki ezzel to­vább növelte előnyét a bajnok­ságban. A dobogá második fokára csapattársa, Valtteri Bottas állhatott fel. A harma­dik helyen Max Verstappen hozta be a Red Bulit. A Mercedes ott folytatta, ahol egy hete Oroszországban abbahagyta. A német gyártó autói ezúttal is legyőz­­hetetlennek bizonyultak az időmérő edzésen. Igaz, ehhez némi szerencse is kellett, hisz a kvalifikáció harma­dik szakaszában az erősödő csapa­dék ellehetetlenítette a köridők javí­tását. Ennek vált áldozatául a Ferra­ri, amely még a szemerkélő esőben felrakta a köztes esőgumikat a ko­csikra. Vettel azonnal jelezte, hogy ez még korai, ezért vissza is tértek száraz pályára alkalmas abroncso­kért. Ez az egy kör sokat számított, mert a körülmények annyira meg­változtak, hogy esélytelen volt gyor­sabb kört teljesíteni. Az időmérő így Hamilton elsőségével ért véget, aki pályafutása során 80. alkalommal zárt élen szombaton. A világbajnoki éllovast csupán csapattársa, Bottas tudta megközelíteni, aki három ti­­zedmásodperccel maradt el a brit idejétől. A Mercedes idén hatodszor bérelte ki az első sort a rajtrácson. A harmadik rajtkockát Verstappen szerezte meg, lemaradása már egy másodperc fölött volt. Vettel az első mért körén hibázott, így csak a ki­lencedik leggyorsabb időt autózta, de mivel Ocont megbüntették (piros zászló alatt nem lassított eléggé), a német nyert egy pozíciót. Vettel jól kezdte a futamot, a rajtot követően azonnal nyert két pozíciót, majd Grosjeanon is átlépett. Verstappen és Räikkönen afférj a után pedig újabb helyet javított. Verstap­pen úgy vélekedett, hogy nem volt vétkes, amikor nem hagyott elég he­lyet Räikkönen számára. A holland tettéért öt másodperces büntetést ka­pott. Ezt követően Verstappen ismét reflektorfénybe került, de ezúttal nem ő volt a hibás. Vettel talán elhamar­kodott döntést hozott, amikor a Spo­on kanyarban próbálta megelőzni a Red Bull versenyzőjét. A bajnoki összetettben második helyen álló né­met megpördült, megnehezítve ezzel saját versenyét. Vettel az utolsó helyre esett vissza, és úgy gondolta, hogy Verstappen nem hagyott neki elég helyet. Az utolsó kerékcserék után nagyszerű teljesítményt nyújtott a Red Bull. Az osztrák csapat autói a lágy keverékű gumikon nagyon jól működtek. Olyannyira, hogy Ric­­ciardo a 15. helyről rajtolva a ne­gyedik helyre lépett előre, Verstap­pen pedig az utolsó körökben ko­moly nyomás alá helyezte Bottast. Az 53 körös Japán Nagydíjon Le­wis Hamilton rajt-cél győzelmet ara­tott. A 33 éves brit pilóta magabiz-Hamilton karnyújtásnyira az újabb vb-címtől, négy futammal a vége előtt 67 pont az előnye Vettellel szemben (TASR/AP-feivétel) JAPÁN NAGYDÍJ 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) Formula 1 AZ ÖSSZETETT PONTVERSENY ÁLLÁSA Pilóták: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 331 pont 2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 264 pont 3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 207 pont Csapatok: 1. Mercedes 528 pont 2. Ferrari 460 pont 3. Red Bull 319 pont tosan vezette Mercedesét, sorozat­ban negyedik alkalommal tudott győzni. Elsőségével 67 pontos előnyre tett szert a világbajnoki pontversenyben. Oroszország után újabb kettős sikernek örülhetett a Mercedes, hisz Valtteri Bottas ezút­tal is második lett. A finn verseny­zőnek nemcsak Verstappenre kellett figyelnie, hanem a gumik hólyago­­sodására is. A dobogó harmadik fo­kára büntetése ellenére Max Verstappen állhatott fel. A Red Bul­­lon nagyon jól működtek a lágy keverékű gumik. A negyedik helyet a nap versenyzőjének választott Ric­ciardo szerezte meg, őt a Ferrari pi­lótái követték Räikkönen, Vettel sorrendben. A hetedik helyen Pérez, a nyolcadikon Grosjean zárt. Kilen­cedikként Ocont intették le, tizedik Sainz lett. Csalódott lehet a verse­nyen nyújtott teljesítményével a To­ro Rosso. Az olasz csapat versenyzői nem szereztek pontot, pedig az idő­mérőn remekeltek, Hartley a hato­dik, Gasly a hetedik leggyorsabb volt. Mindkét versenyző nagyon dicsérte szombaton a Honda új erőforrását. „Hihetetlen erős hétvégét zárt a csapat, ismét kettős győzelmet sze­reztünk. A futam minden másodper­cét élveztem, a gumikat is jól kezel­tem. A futam elején úgy éreztem, hogy nincs minden rendben a mo­torral, de a srácok, akik ismét nagyszerű munkát végeztek, meg­nyugtattak, hogy nincs gond” - ér­tékelt a futamot követően a győztes Hamilton. HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA. 8. forduló: Brighton-West Ham United 1:0, g.: Mur­ray (25.): Burnley-Huddersfield 1:1, g.: Vokes (20.), ill. Schindler (66 ): Crystal Palace-Wolverhampton 0:1, g.: Do­herty (56.); Leicester-Everton 1:2, g.: R. Pereira (40.), ill. Ri­chardson (7.), Sigurdsson (77.); Tottenham-Cardiff 1:0, g.: Dier (8): Wattord-Bournemouth 0:4, g.: Brooks (14.), J. King (33., 45., az elsőt 11-esbóT), C. Wilson (46 ); Manchester Uni­­ted-Newcastle 3:2, g.: Mata (70.), Martial (76.), A. Sánchez (90.), ill. Kenedy (7.), Muto (10.); Fulham-Arsenal 1:5, g.: Schirrte (44.), ill. Lacazette (29., 49.), Ramsey (67.), Auba­­meyang (79., 90+1): Southampton-Chelsea 0:3. g.: Hazard (30), Barkley (57.), Morata (90+3). NÉMETORSZÁG. 7. forduló: Werder Bremen-Wolfsburg 2:0. g.: Klaassen (35.), Eggestein (86 ); Dortmund-Augsburg 4:3, g.: Paco Alcácer (62., 80., 90.), Götze (84.), ill. Finnbogason (42.), Max (71.), Gregoritsch (87.); Düsseldorf-Schalke 0:2, g.: McKennie (48.), Burgstaller (53); Hannover-Stuttgart 3:1, g.: Wood (30., 45.), Bebou (90.), ill. M. Gómez (50.); Mainz- Hertha Berlin 0:0; Bayern München-Mönchengladbach 0:3. g.: Pléa (10.), Stindl (16.), Herrmann (88 ), Freiburg-Lever­­kusen 0:0; Hotfenheim-Frankfurt 1:2, g. Nelson (83.), III. Re­­bic (40.), Jovic (46.).. SPANYOLORSZÁG. 8. forduló: Bilbao-Real Sociedad 1:3, g.: Muniain (32.), ill. Oyarzabal (30., 74., mindkettő 11-esböl), Sangalli (47.) Alavés-Real Madrid 1:0, g.: Garcia (90+5.); Getale-Levante 0:1, g.: Bardhi (60.): Glrona-Eibar 2:3, g.: Stuani (40,42.), ill. Charles (12., 11-esböl), Arbilla (45.), En­rich (72.); Leganés-Rayo Vallecano 1:0, g.: Carrillo (14.); Valladolid-Huesca 1:0, g.: Alcaraz (28); Atlético Madrid- Belis Sevilla 1:0, Correa (74). OLASZORSZÁG 8. forduló: FC Torino-Frosínone 3:2, g.: Rin­con (20), Baselli (46), Berenguer (71.), ill. Goldaniga (58), Ci­­ano (64); Cagliari-Bologna 2:0, g.: Joao Pedro (22.), Pavol­­etti (69); Udinese-Juventus 0:2, g.: Bentancur (33), C. Ro­naldo (37); Empoli-AS Roma 0:2, g.: N'Zonzi (36), Dzeko (85); FC Genoa-Parma 1:3, g.: Piatek (6), ill. Rigoni (16), Si­­ligardi (26), Ceravolo (30); AC Milan-Chievo 3:1, g.: Higualn (27, 34), Bonaventura (56), ill. Pellissier (63); Atalanta- Sampdoria 0:1, g.: Tonelli (76); Lazio-Fiorentina 1:0, g.: Im­mobile (37). CSEHORSZÁG, 11. forduló: Zlín-Llberec 0:1, g.: Potocny (68); Mladá Boleslav-Ostrava 2:2, g.: Komlicsenko (38), Mares (90+4), ill. Sindelar (49), Sasinka (56): Sigma Olo­­mouc-Sparfa Praha 1:0, g.: Nespor (36); Jablonec-Slovácko 2:0, g.: Jovovic (7), Masopust (38); Karviná-Dukla Praha 0:2, g.: Durica (64), Bilovsky (90+4); Opava-Bohemians 1905 0:1, g.: Necas (68); Viktoria Plzen-teplice 1:0, g.: Cermák (60.). FRANCIAORSZÁG, 9. forduld: Toulouse-Nice 1:1, Lille-St. Etienne 3:1, Amiens-Oijon 1:0, Angers-Strasbourg 2:2, Guin­­gamp-Montpellier 1:1, Nimes-Reims 0:0, Bordeaux-Nantes 3:0. HOLLANDIA, 8. forduló: Utrecht-NAC Breda 2:1, ADO Den Haag-Groningen 1:0, Zwolle-Excelsior 2:0, PSV Eindhoven- Venlo 4:0, Graafschap-Heerenveen 0:5, Emmen-Sittard 3:3, Vitesse Arnhem-Heracles 4:0, Willem II Tilburg-Feyenoord 1:1. BELGIUM, 10. forduló: Cercle Bruges-Charlerol 2:1, Eupen-Antwerpen 1:2, Lokeren-Kortrijk 1:3, St. Truiden- Mouscron 3:1, Waasland-Beveren-Oostende 1:1, ZulteWare­­gem-Anderlecht 1:2. AUSZTRIA. 10. forduló: Altach-Austria Wien 2:0, Wolfsber­­ger-Hartberg 3:4, St. Pölten-Admira Wacker Mödling 0:0, Innsbruck-Linz 1:0, Rapid Wien-Mattersburg 1:0. OROSZORSZÁG, 10. forduló: Arszenal Tula-Ufa 1:1, Szama­­ra-Dinamo Moszkva 1:0, Rosztov-Orenburg 0:1, Rubin Ka­­zany-Ural Szverdlovszk 1:0, Jenyiszej-Szpartak Moszkva 2:3, Ahmat Groznij-Anzsi Mahacskala 0:0, Zenit Szentpétervár- Krasznodar 2:1. ■ Jégkorong NHL - péntek: Columbus-Carolina 1:3, Los Angeles-San Jose 2:3 - hosszabbítás után. Szombat: New Jersey-Edmonton 5:2, Buffalo-New York Rangers 3:1, Dallas-Winnipeg 5:1, New York Islanders-Nash­­ville 3:4, Pittsburgh-Montreal 1:5, Tatar (M) 0+1, Tampa Bay-Florida 2:1 - rávezetésekkel, Toronto-Ottawa 3:5, Minne­sota-Vegas 1:2 - rávezetésekkel, St. Louis-Chicago 4:5 - hosszabbítás után, Arizona-Anaheim 0:1, Colorado-Philadel­phia 5:2, Calgary-Vancouver 7:4. TIPSPORT LIGA, 9. forduló: lilina-Liptovsky Mikulás 4:3 (2:1,1:1,1:1), g.: Bernnek (19), Bárta (20), Hvila (38), Kuöni (60), ill. Richard Huna (2), Vyblral (36), Piatka (41); Kosice-Nitra 3:1 (1:0,0:1,2:0), g.: Nagy (6), Suja (43), Hascák (46), ill. Lantoái (39); DVTK Jegesmedvék-Banská Bystrica 2:5 (1:2,0:3,1:0), g.: Somogyi (6), Vas (52), ill. As­selin (10., 14), Faille (23), Török (34), Marshall (37); Zvolen-MAC Budapest 5:3 (2:1, 1:1, 2:1), Kytnár (2), Sisovsky (9), P. Halama (24), M. Halama (54), M. Chovan (60), ill. Brown (17), Bodó (37), Dansereau (52); Detva-Trencln 2:4 (1:1,1:2,0:1), g.: MurCek (16), Valent (35), ill. Bartovic (9), Bohunicky (26), D. Hudec (29), Sojiik (49); Mikron Nővé Zámky-Poprad 2:1 (1:1, 0:0, 1:0), g.: Zbofil (20), Fábry (52), ill. Bondra (8). KHL: Ufa-Slovan Bratislava 4:1 (2:1,1:0,1:0), g.: Kemppai­­nen (11., 21), Panin (13), Kugrisev (46), ill, Virta (17); Ba­­risz Asztana-Slovan Bratislava 3:0 (1:0,2:0,0:0), g.: Sev­­csenko (18), Michailis (22), Valk (40). 1. LIGA, 19. lorduló (előrehozott meccs): Martin-Nővé Zám­­ky B 8:0 (3:0, 3:0, 2:0), g.: Markovió (1., 14), Langhammer (18), Brezniak (22), Poliaóek (26), Direr (26), Rudzan (44), Rechtorík (47). ■ Kézilabda FÉRFI BL, 4. forduló, A csoport: Muskov Breszt-Telekom Veszprém 28:29 (16:15), a Veszprém gólszerzői: Strlek 6, llics, Nilsson 5-5, Gajic 4, Mackovsek 3, Lékai, Nenadics 2-2, Tön­­nesen, Balgotinsek 1-1. B csoport: MOL-Pick Szeged-Celje 33:24 (18:8), a Szeged gólszerzői: Bánhidi. Maqueda 5-5, Kállman, Sigurmannsson. Sostaric 4-4, Balogh Zs„ Canellas 3-3, Kasparek, Zsitnyikov 2-2, Bodó 1. C csoport: Tátrán Presov-Csehovszki Medvegyi 27:28 (13:13), legeredményesebbek: Hrstka 5/2, Cíp, ill. Szantalov 5, Kotov 5/1. NŐI BL, 1. forduló, C csoport: Győri Audi ET0 KC-Krim Mer­cator Ljubljana 39:23 (18:9), a Győr gólszerzői: Amorim 7, Hansen, Groot 6-6, Brattset, Oftedal 5-5, Görbicz 3, Kristian­sen, Knedlíková 2-2, Kürthi, Fodor, Bódi 1-1. D csoport: CSM Bucuresti-FTC 36:31 (18:13), az FTC gól­szerzői: Háfra 6, Kovacsics 5, Schatzl 4, Lukács 3, Snelder 3, Pena 3, Klivinyi 3, Faluvégi 2, Hornyák 1, Márton 1. FÉRFI SLOVNAFT HANDBALL EXTRALIGA, 6. forduló: Malacky-Tatran Presov 26:32 (12:17), legeredményesebbek: Burnazovic 7, ill. M. Sárpataky 9; §KP Bralislava-Piesfany 28:22 (15:10), Prokop 7, ill, Polakovic 7/1; Topolcany-Hlo­­hovec 33:26 (16:10), Zilinőík 8, ill. T. Mazár 6, Kyvala 6; HKM Saía-Povazska Bystrica 34:33 (18:16), Meínyk 7, S. Mazár 6, ill. Pupík 7, Ivanicja 7/1; Modra-Start Nővé Zámky 21:30 (9:15), Lackoviő 7/2, ill. Veréb 8, Tilandy 6. NŐI MOL LIGA, 4. forduló: luventa Michalovce-Most 29:21 (14:8), legeredményesebbek: Filková-Trehubová 7, ill. Misevská4; Slovan Dusln Saía-Bánovce nad Bebravou 30:21 (15:8), Némethová 6, Tisajová 5, Kurhavová 4, Usiaková 4, III. Matuöincová 5; Písek-Slavia Praha 21:21 (8:9), P. Novotná 7, ill. Borges Lima 8/1; Olomouc-Veseli nad Moravou 31:25 (18:12), Hurychová 7, Patrnciaková 7/1, ill. Oláovská 7/1, Pas­­torková 7/1. ■ Kosárlabda EUR0VIA SBL (férfiextraliga), 1. forduló: Spiáská Nova Ves- Svit 74:109 (17:31,27:32,17:14,13:32), legjobb dobók: Ebi­­num 15, ill. Vucicevic 22; Handlová-Levickí Patríoti 72:77 (24:12, 18:23, 12:28, 18:14), Skouen 20, III. Gacesa 20; Zlllna—Prievidza 73:83 (17:22,19:21, 20:16,17:24), Dick­son és Rozánek 15-15, ill. Derksen 30. NŐI EXTRALIGA, 2. forduló: Piesfanské Cajky-Poprad 73:48 (19:13,18:12,13:8,25:15), legjobb dobók: Jakubcová 15, MikuláSiková 15, ill. Rusináková 19; Banská Bystrica-Ruzom­berok 17:82 (4:19,6:16,3:15,4:32), Van Dalén 7, ill. Siksni­­ute 20: SOK Samorín-Slovan Bratislava 65:61 (19:11,12:14, 18:18,16:18), Vynuchalová 20, Suja 17, ill. Talajková 22. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, 3. forduló: Trencín-Spartak UJS Komárno 1:3 (22, -21, -22, -17). Presov-Stará Lubovna 3:0 (23,18,14), Myjava-Prievidza 2:3 (33, -23, -19,30, -9), Zvolen-VKP-SPU 0:3 (-18, -20, -23). Kosice-Svldník 1:3 (23, -20, -22, -23). NŐI EXTRALIGA, 2, forduló: Nővé Mesto nad Váhom-Kez­­marok 3:1 (16, -24,21,23). Pezinok-Presov 3:2 (-21, -16, 18,22,14). Strabag VC Bratislava-UKF Nitra 3:0 (22,19.22), Trnava-Slávia EU Bratislava 1:3 (-11,-19,24, -15). NŐI VB, E csoport (Nagoja): Mexikó—Szerbia 0:3, Németor­­szág-Brazilia 3:2, Hollandia-Puerto Rico 3:0, Japán-Dominikai Köztársaság 3:2. F csoport (Oszaka): Törökország-Oroszország 0:3, Bulgária- USA 0:3, Olaszország-Azerbajdzsán 3:0, Kina-Thaiföld 3:0. ■ Atlétika KASSAI BÉKEMARAT0N, férfiak: 1. Raymond Kipchoge Cho­­ge (kenyai) 2:08:10,2. Aychew Bantie Dessie (etióp) +0:04,3. Shumet Akalnaw Mengistu (etióp); nők: 1. Milliam Naktar Ebongon (kenyai) 2:27:16 h, 2. Sheila Jerotich (kenyai) +2:24, 3, Shur Wortesa Jemila (etióp) +5:16. ■ Tenisz TOKIÚI FÉRFITORNA, döntő: Danyiil Medvegyev (orosz)-Kei Nisikori (Japán, 3.) 6:2,6:4. PEKINGI NŰI TORNA, döntő: Caroline Wozniacki (dán, 2.)—Anastasija Sevastova (lett) 6:3,6:3. ■ Forma-1 JAPÁN NAGYDU (53 kör, 307,8 km): 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:27:17,062, 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) +12,919,3. Max Verstappen (holland, Red Bull) +14,295,4, Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) +19,295, 5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) +50,998,6. Sebastian Vettel (német, Ferrari) +1:09,873, 7. Sergio Pérez (mexikói, Force lodia) +1:19,379,8. Romain Grosjean (francia, Haas) +1:27,198,9. Esteban Ocon (francia, Force India) +1:28,055,10. Carlos Sa­inz (spanyol, Renault) +1 kör. Az összetett pontverseny állása - pilóták: 1. Hamilton 331 pont, 2. Vettel 264,3, Bottas 207,4. Räikkönen 196,5. Verstap­pen 173,6. Ricciardo 146,7. Pérez 53,8. Kevin Magnussen (dán, Haas) 53, 9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 53,10. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 50. Csapatok: 1. Mercedes 538 pont, 2. Ferrari 460, 3. Red Bull Racing 319. ■ Motorsport THAI NAGYDiJ, MotoGP: 1. Marc Marquez (spanyol, Honda) 39:55,722,2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) +0,115,3. Ma­verick Vinales (spanyol, Yamaha) +0,270. Az összetett pontverseny állása (14 verseny után, még négy van hátra): 1. Marquez 271 pont. 2. Dovizioso 194,3. Valen­tino Rossi (olasz, Yamaha) 172. Moto2:1 Francesco Bagnaia (olasz, Kalex) 39:00,009,2. Lu­ca Marini (olasz, Kalex) +1,512,3. Miguel Oliveira (portugál. KTM) +1,651. Az összetett pontverseny állása (14 verseny után, még négy van hátra): 1. Bagnaia 259 pont, 2. Oliveira 231,3. Brad Bin­der (dél-afrikai, KTM) 157. Moto3:1 Fabio Di Giannantonio (olasz, Honda) 38:10,789,2. Lorenzo Dalia Porta (olasz, Honda) +0,135 s, 3. Dennis Foggia (Olasz, KTM)+0,466. Az összetett pontverseny állása (14 verseny után, még négy van hátra): 1. Jorge Martin (spanyol, Honda) 204 pont, 2. Mar­co Bezzecchi (olasz, KTM) 178,3. Di Giannantonio 175. ■ Sportfogadás EUR0JACKP0T, 40. játékhét: 12,15,32,44,49, pótszám: 5, 7. Nyeremények -1„ 2. és 3. dl): nincs szlovákiai nyertes; 4, dl): 2638 euró (1 nyertes); 5. di): 233,90 euró (10); 6. díj: 108,80 euró (22); 7. dg: 49 euró (31); 8. dfj: 17,60 euró (536); 9. díj: 17,10 euró (556); 10. di): 15,40 euró (832); 11. díj: 8,30 euró (3068); 12. dl): 7,70 euró (8440). EUR0JACKP0T JOKER: 391351, Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 500 euró (13 nyertes): 4. dij: 50 euró (90); 5. díj: 5 euró (953); 6. dg: 3 euró (9513). EUROMILLiÚK, 40. játékhét (szombat): 13,17,18. 26, 27. 30,32, pótszám: 5. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dij: 733,80 euró (6 nyertes); 4. díj: 733,80 (2); 5. dij: 106,20 euró (34); 6, díj: 21,10 euró (171); 7. díj: 11,60 euró (506); 8. díj: 7 euró (2250); 9. dij: 4,40 euró (2716); 10. díj: 3,20 euró (6863). EUROMILLIÚK JOKER: 698345. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 100 euró (3 nyertes); 4. dij: 10 euró (32); 5. dij: 3,50 euró (264); 6. dg: 2 euró (2795). KENŐ - szombat: 2,21,22,23,27,29,32,38,39,42,49,50, 54,58,71,72,74,77,79,80. Kenő plusz-szám: 77. KENŐ JOKER - szombat: 846291. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dij: 150 euró (1 nyertes); 4. díj: 30 euró (7); 5. díj: 2,50 euró (76); 6. dij: 0,50 euró (851). ÖTÖSL0TTÓ: 6,22,28,42,49. Ottalálatos szelvény nem volt, a négyesekre 1 294 830, a hármasokra 15 715, a kettesekre 1365 forintot fizetnek. HATOSLOTTÓ: 9,13,19,24,36,39. A telitalálatos szelvényre 675 004 095, az ötösökre 114 535, a négyesekre 4085, a hár­masokra pedig 1260 forintot fizetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom