Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-08 / 231. szám
161 Ez történt ► Sorozatban harmadszor is döntetlent hozott a pozsonyi Slovan és a Senica összecsapása a bajnokságban. Az égszínkékek utoljára 2017 márciusában győzték le az erdőhátiakat, azóta Senicán Illés, Pozsonyban pedig kétszer is 2:2-es remi született. ► Elkerültek az utolsá helyről a nagymihályiak, akik három nyeretlen bajnoki után Trencsénben meglepetésre győzni tudtak. 11. FORDULÓ ■ MFK Ruzomberok-FC Nitra 3:1 (2:1) Góllövök: Tandir (10.). Gál-Andrezly (42 ), Mustedanagic (90+), ill. T. Vestenicky (7.). Sárg lap: Gál-Andrezly, ill. HroSlo, Charizopulos. Játékvezető: D. Sedlák, 1325 néző. RU20MBER0K: Macík-0. Kruzliak (83. Jonec), J. Maslo. F. Twardzik, Urdinov-Qose, M. Kochan-E. Daniel, T. Kosztadinov (50. Mustedanagic), Gál-Andrezly-Tandir (71. Gerec). NITRA: HroSäo-Charizopulos, M. Dubeí, Pavol Farkai, J. Chovanec-SimonCií-Guláé (56. Kotrlk), A. Fábry (85. Steinhübel), T. Kóna-Abdulrahman Taiwo, T. Vestenicky (77. Chobot). ■ AS Trenfín-Zemplín Michalovce 1:2 (0:0) Gőllövők: Catakovic (63.), ill. J. Carrillo (54.), Sulley (75.). Sárga lap: M. Sulek, ill. J. Carillo, P. Kolesár, Sulley. Játékvezető: Královiő, 317 néző (Myjaván játszották). TRENClN: Hrdlicka-Julien, MaioviC, Kleéíík, NI. Sulek-Zubairu (78. Ubbink), Sleegers, El Mahdioui-Bukari (82. Corryn), Catakovic, Antonio Mance (60. Paur). MICHALOVCE: Kira-Rota, J. Carrillo, BeszkoroVajnij, Vojtko-Grií-Turik, lloski (90+ Regéli), P. Kolesár (90 + M. Kolesár)-Va5íák (86. Kurminowski), Sulley. ■ MSK 2ilina-2eleziarne Podbrezová 2:0 (1:0) Góllövök: J. Mihalík (13., 11-esből), Kaáa (65.). Sárga lap: I. Díaz, ill. M. Baran, Sedláíek. Játékvezető: Marhefka, 1726 néző. ZlLINA: Holec-Anang, Kaáa, Susnjar, B. Sluka-I. Dlaz (78. Holúbek)-Skvarka, Peóovsky, Káíer-J. Mihalík (62. M. Tomii), F. Balaj (84. Bozeník). PODBREZOVÁ: M. Kuciak-A. Mojáié, M. Baran, M. Bartoi, MatúS Turia-Obroiník, Sedláiek-Edge, D. Leiko. Matús Mikus (64. Wiezik)-Bemadina (64. D. Magda). ■ SK Slovan Bratislava-FK Senica 2:2 (0:1) Góllövők: Moha (57., 60.), ill. Castaneda (8.), Asmah (54.). Sárga lap: Castaneda, Ségbé Azankpo, Otrisal, Petshi (mind Senica). Játékvezető: Glova, 1094 néző. SLOVAN: Greif-Apau, Saláta, Bajric, Szuhockij (74, Bozsikov)-De Kamps (59. Cmiljanic)-Cavric, Nono (46. Holman), Drazsics, Moha-Sporar. SENICA: Taborda-C. Silveira (74. Klapan), J. Kotula, Otrisal, Asmah-Deretti (67. Kri), Ségbé Azankpo, Zezinho, L. KuCera (78. A. Kovác)-Petshi, Castaneda. ■ FC DAC 1904-FC ViOn Zlaté Moravce 3:1 (2:1) Góllövök: Satka (25.), Here (45.), Bayo (72.), ill. Richtárech (40.). Sárga lap: Vida K„ ill. Casado, Banovii, Braseri Játékvezető: Pavlik, 7089 néző. DAC: Jedliika-Vida M„ Satka, T. Huk, E. Davis-Herc, M. Bednár (60. Záhumensky), Kalmár (90.+ S. KonéHMovic (65. Tretyakov), Bayo, Vida K. ZLATÉ MORAVCE: M. Krnái-Cögley, Banovii, Práznovsky, Chren-Richtárech (84. Duga), Casado (72. Dubek), Lupták, Ewerton Pa'ixao da Silva, Braieü-J. Svec (46. L. Urgela). A Trnava-Sered mérkőzés lapzárta után ért véget. ■ A bajnokság állása 1. Slovan Bratislava 11 8 3 0 25:12 27 2. DAC 11 7 3 1 29:16 24 3.2ílina 11 7 1 3 19:11 22 4. Ruzomberok 11 5 5 1 22:10 20 5. Trencín 11 5 2 4 21:19 17 6. Podbrezová 11 5 1 5 13:16 16 7. Serei 10 4 1 5 12:19 13 8. Nitra 11 3 3 5 17:18 12 9. Tmava 10 2 2 6 8:10 8 10. Michalovce 11 2 2 7 11:20 8 11. Ztaté Moravce 11 2 1 8 11:21 7 12. Senica 11 1 4 6 8:24 7 ■ Következik 12. F0RDULÚ-október 20., szombat, 13.45: Trnava-Senica; 17.08: DAC-Podbrezová, Sered-Ruzomberok, Slovan Bratislava-Zlaté Moravce, Treniín-Nitra, Zilina-Michalovce. ■ Góllövőlista 9 gólos: Sporar (Slovan Bratislava) 8 gólos: Tandir (Ruzomberok) 7 gólos: Vestenicky (Nitra) 6 gólos: Bayo, Vida K. (DAC), Gataric (Sered), Mance, Catakovic (Treniín) SPORT 2018. október 8. lwww.ujszo.com Hyballa: „Senki sem lehet nagyobb a klubnál" hattak előnnyel a szünetre. Az első félidő utolsó percében Kalmár remekül ugratta ki Hercet, aki nem hibázott-2:1. „Örülök, hogy gólt lőttem, talán jobb lett volna, ha még l:0-nál lövöm, de így is fontos gól volt. Aztán meglőttük a harmadikat is, noha a játékunk egyáltalán nem volt a legoptimálisabb” - értékelte a mérkőzést Christian Here. A főszerepben: Bayo A második félidőt a ViOn kezdte jobban, többször is eljutott a DAC tizenhatosáig, az 50. percben a vendégek tízese, Casado a kapufát találta el, tíz perccel később Martin Chren lőtt Jedlicka kapujára, de labda a kapu mögött épülő szektor 14. sorában ért földet. Mégis ez ébresztette fel a dunaszerdahelyieket, hisz még ebben a percben Bayo kapott egy kiugratást, de Kmác jól mozdult ki a kapujából, a DAC támadója nem tudta elvinni mellette a labdát. Nem sokkal később már Bayo volt az előkészítő, remek labdát adott Vida Kristophemek, aki egyedül vezette a kapusra a labdát, de mellbe lőtte Kmácot. Aztán jött egy szöglet, amire Bayo remekül érkezett, a labda a hálóban, Hyballa mester pedig asszisztense nyakában kötött ki - 3:1. A gól után még nagyobb sebességre kapcsolt a DAC, sorban dolgozták ki a kisebb-nagyobb helyzeteket. Szépen és önfeledten játszottak a sárga-kékek, akár nagyobb is lehetett volna a különbség a két csapat között, de -Bayo az összes ziccerét elpuskázta, így végül maradt a 3:1. Néhol döcögősebb, néhol viszont kimondottan szép játékkal, megérdemelten győzött a DAC, jogosan zúgott a „Szép volt, fiúk!”. Nehéz hét „Először is gratulálok a hazai csapatnak a győzelméhez - kezdte a mérkőzés utáni értékelését Juraj Jarábek, az aranyosmarótiak edzője. - Védekező felfogásban, kontrákra építve kezdtünk játszani. Egyéni akció után sikerült kiegyenlítenünk, de az nem történhet meg, hogy utána megelőzhető gólt kapunk a félidő legvégén. A második félidőben ki akartunk egyenlíteni, Casada kapufája meghatározó volt, utána jobban kezdett játszani a DAC. Ma gyengék voltunk a helyzetkihasználásban, ha ezen nem fogunk tudni változtatni, problémáink lesznek.” „Az olyan védekező csapatok ellen, mint a mai ellenfelünk is, gyors támadójátékot kellett játszanunk. A második félidőben ez sikerült is, de még 2:l-nél is kiegyenlített volt a játék. Egészen addig, míg Bayo be nem lőtte a harmadik gólt. Örülök, hogy megszereztük a három pontot. Nehéz héten vagyunk túl egy hosszú utazással Varannóba. Köszönöm a szurkolóknak, hogy megint ilyen fantasztikusan buzdítottak minket. Büszke vagyok a játékosaimra” - zárta mondandóját Peter Hyballa a meccs után. Az alapszakasz felénél a sárgakékek a második helyen állnak, és hátrányuk 3 pont a Slovannal szemben. A DAC legközelebb október 20- án, a válogatott Szünet után, ismét hazai pályán lép pályára a Podbrezová csapata ellen. Lubomír Satka gólját akár Puskás-díjra is nevezhetnék MÉSZÁROS GYÖRGY A DAC a labdarúgó Fortuna Liga 11. fordulójában hazai pályán 3:l-re győzött az aranyosmaróti ViOn ellen. A csallóköziek győzelmükkel három pontra megközelítettók a Slovant, amely hazai pályán csak 2:2-es döntetlent árt el a Senica ellen. Tökéletes fútballdélután volt szombaton Dunaszerdahelyen. Napfényes, kellemes időben futottak ki a csapatok a MÓL Aréna gyepére 7080 néző előtt. A Paöinda-ügy A DAC csapatának legnagyobb hiányzója Erik Pacinda volt, akiről a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón meg is kérdezték Peter Hyballát. A DAC vezetőedzőjének szemmel láthatólag már elege volt a témából, de azért így válaszolt a kérdésre: „Minden klub keretében van 22-25 játékos, akiket az edzőnek kell'egy csapattá gyúrnia. Vannak fegyelmezett játékosaink, mint például Vida Máté, és vannak nehezebben kezelhető egyének, akikkel többet kell dolgoznunk, és akik állandóan próbára tesznek minket. Az ilyen játékosok nehezebben dolgozzák fel, hogy a cserepadon ülnek. Egyet azonban minden játékosnak meg kell értenie: sosem lehet ő nagyobb a klubnál. Ha valakinek ilyen gondolatok fordulnak meg a fej ében, azt le kell állítanom. Az edző nem csak azt tanítja egy játékosnak, hogyan lőjön kapura vagy milyen taktikával fusson ki a pályára. Egy edzőnek értékeket is kell tanítania a játékosainak. Hogy konkrétumot is mondjak, ezen a héten beszélni fogok a klub vezetésével, és meglátjuk, hogyan tovább az ügyben.” Satka bombagólja A DAC játékán egyáltalán nem érződött Pacinda hiánya. A sárgakékek lendületesen vetették bele magukat a mérkőzésbe. A 7. percben már az első szögletből egy csúsztatással veszélyeztettek, majd rögtön a következő után Divkovic lőtt kapura, de a labda elakadt az egyik vendégvédőben. A harmadik szögletből Divkovic már gólt szerzett, de les miatt Pavlík játékvezető nem adta meg a találatot. A DAC összesen 19 szögletet végzett el a meccsen, amelyek nagy része veszélyes volt. Ha ezek befejezésén tudnának javítani Hyballa tanítványai, nagy fegyver lehetne ez a kezükben. Az első 15 perc után a ViOn is belelendült a játékba, és több veszélyes helyzete is akadt, azonban a vendégek nem tudtak túljárni Jedlicka eszén. A hazai kapus már sodik nagy védése után a stadionban felhangzott a „Jedlicka, Jedlicka” rigmus. Amikor a helyzeteket kezdte felváltani a küzdelmes mezőnyjáték, jött a DAC-gól. De milyen gól! Satka indult meg bátran, majd a tizenhatoson kívülről óriási gólt vágott a jobb felső sarokba- 1:0. „Láttam, hogy a passzokkal nehezen jutunk előre, így magam akartam feljebb vinni a labdát, a 16- os előtt pedig nem volt kinek passzolnom, így megpróbálkoztam a lövéssel, szerencsére nagyon jól eltaláltam” - nyilatkozta Satka a szépségdíjas találatról. Jókor jött Here találata A gól után viszont belealudtak a mérkőzésbe a hazaiak, akiknek leg-Sidó 80, Sánta 70 A mérkőzés előtt a klubtörténet két jeles alakját köszöntötték: Sidó Ferenc, a DAC egykori játékosa és edzője a napokban ünnepelte 80. születésnapját, Sánta Imre, a klub egykori elnöke pedig pont a meccs napján töltötte be a 70-et. Mindketten egy alkalomhoz illő, 80-as, illetve 70-es számú sárga-kék mezt kaptak ajándékba. aktívabb tagja Hyballa volt a partvonal mellett. Szinte megállás nélkül járkált fel-alá, gesztikulált, irányította a játékosait. A DAC elkényelmesedésének meg is lett az „eredménye.” Az aranyosmaróti Richtárech kapott jó labdát a DAC tizenhatosán belül, majd két védőt kicselezve az alapvonal közelében, éles szögből Jedlicka felett a kapuba lőtt -1:1. Ennek ellenére a hazaiak vonulAz elefántcsontparti Vakoun Issouf Bayo már hat gólnál jár a Fortuna Ligában (fcdac.sk-felvételek)