Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-08 / 231. szám
www.ujszo.com | 2018. október 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Szocialista álarcosbál Csak hat uniós országban magasabb a rezsiköltség, mint nálunk MOLNÁR IVÁN A parlamenti választásokig még csaknem másfél év van hátra, a kormánypártok azonban már választási üzemmódra váltottak, ádáz versenyt folytatva, hogy melyikük képes a legvadabb népámító intézkedéssel előrukkolni, amelyet aztán a kampányban a választóknak felmutathat. Ma már az sem igaz, hogy a legvadabb ötletekkel a magát emberemlékezet óta szocialistának álmodó Smer elnöke, Robert Fico rukkol elő. A vezető kormánypártnak időközben ugyanis a jobboldali koalíciós partnereit is sikerült megfertőznie baloldali populizmussal, így már azok is olyan ötletekkel dobálóznak, amelyekért az előző választási ciklusban az ellenzéki padsorokból még vadul támadták a Smer elnökét. Bármivel is rukkolnak azonban elő, egy pillanatra sem szabadna megfeledkeznünk arról, hogy egyszerű választóként egy álarcosbál kellős közepébe csöppentünk, ahol a kormánypártok szocialista álarca mögött a saját anyagi érdekeikért küzdő szűk vállalkozói csoportok állnak, amelyek időnként dobnak valamit a népnek, megelőzve a nagyobb elégedetlenséget. A jelenlegi és az előző, magukat szociálisan érzékenynek hazudó kormányok valódi arcát az elmúlt napokban megjelent elemzések fedik fel igazán, szomorú képet festve a lakosság anyagi helyzetéről. Például az Allianz legfrissebb felmérése szerint régiónkban Szlovákia lakosságánál csak a románok szegényebbek. Míg az egy főre jutó átlagos megtakarítás régiónk országaiban meghaladja a 10 ezer eurót, Szlovákiában alig több 6 ezer eurónál. Magyarországon ez 13 ezer, Csehországban 15 ezer euró felett mozog. Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy egyre többen szorulnak hitelre, aminek következtében Szlovákia lakosságának adóssághegye ma az egyik legmagasabb. Míg az egy főre jutó adósság nálunk már a 7 ezer euró felé közelít, a régiós átlag 4,5 ezer euró. Es akkor még nem beszéltünk a szlovák baloldal kedvenc témájáról, az energiaárakról. Fico rendszeresen az orrunk alá dörgöli, hogy az általuk vívott rezsiharcnak köszönhetően milyen olcsón juthatunk gázhoz és áramhoz. Ha azonban bekukkantunk a szocialista ál(h)arc mögé, azt láthatjuk, hogy korántsem olyan rózsás a helyzet. Azon az uniós toplistán, amely azt vizsgálja, hogy a gáz- és áramdíj havi bevételeink hány százalékát viszi el, Szlovákia a 7. helyen található. Vagyis a 28 tagú Európai Unióban csak hat olyan ország van, amelynek a lakossága bevételeinek még nagyobb hányadát kénytelen rezsire költeni, mint mi. Ez a magát szociálisan érzékenynek valló kormány valódi arca, amit népámító, felelőtlen pénzszórással párosuló intézkedésekkel próbál elfedni. És ez még csak a kezdet: a parlamenti választásokhoz közeledve egyre nagyobb dorbézolásra kell felkészülni. Bármilyen jól érezzük is majd magunkat azonban a kormánypártok álarcosbálján, egy pillanatra sem szabadna megfeledkeznünk arról, hogy a borsos számlát végül most is velünk fizettetik meg. (Cartoonizer) Sötét, középkori vita KOLLÁI ISTVÁN Egyre látványosabban távolodnak egymástól a magyar honfoglalásra és államalapításra vonatkozó magyar és szlovák történelemmagyarázatok. Nyitrabajna (szlovákul Bojná) egy kis falu Nagytapolcsány közelében, különösebb hírnévvel és látnivalóval korábban nem rendelkezett. Úgy tűnik, ez lassan megváltozik, mert igencsak kiterjedt ásatási és feltárási munkák folynak itt, többek között a Szlovák Tudományos Akadémia régészeinek közreműködésével, amiknek célja az itteni morva település feltárása. A jelenlegi feltételezések szerint az egyik legnagyobb ószláv központ lehetett itt. Ha valaki ellátogat Bojnára, már láthat rekonstruált faházat és erődített kaput - egy valahai morva erődítmény újraképzelt bejáratát. Mindez bevett szokás a régészeti és feltárási munkák során, visszaadni egy egykori közösség életének a hangulatát. A kérdés inkább az, hogy a feltárt kövekre, leletekre milyen narratíva, milyen történelemmagyarázat épül. A bojnái morva ünnepségeket például „Szvatopluk Király solymászai” nyitják meg, és az itteni rendezvények más módon is továbbépítik Cirill és Metód kultuszát is. A történelmi mítoszteremtés nem szlovák sajátosság, lehet bőven a saját portánk előtt is söpörni. Ami a morva korról folytatott vitákat sajátossá teszi, az az, hogy a történészek közötti kapcsolatok, konferenciák és tapasztalatcserék nem visznek semmilyen pozitív irányba, és inkább egy egymásra licitáló hangulat alakult ki. A Szlovák Tudományos Akadémiának van például egy mítoszrombolónak szánt kiadványa, a, ,Mi szlovák mítoszaink” (Myty nase slovenské). Ez a könyv sok szlovák történelmi legendával szembenéz, de a morva államiság központját továbbra is Szlovákia területére helyezi, sőt, újra feleleveníti és továbbépíti azt a homályos feltételezést, hogy a morva közigazgatás lényegében tovább élt a Magyar Királyságban. A magyar történészek erre olyan érvekkel szoktak reagálni, hogy a Kárpátok vidékének óriási területeit nevezték az oklevelek lakatlannak, és hogy sok ottani megyének sokáig nem volt olyan stabil közigazgatása, mint az ország más területein. Mégis, a legújabb szlovák történelmi elemzések szerint a morva megyerendszert nemcsak a Magyar Királyság, hanem a cseh és a lengyel államszervezetek is átvették, azaz a morva eredetmítoszra építve az összes visegrádi országgal megpróbálják felvenni a versenyt, valamiféle ősiség hangoztatásával. A magyar régészek és történészek részéről pedig újra és újra felmerül, hogy Szvatopluk birodalmának központját a Duna-medence déli területein kell keresni, újabban pedig az a teória is napvilágot látott, hogy a 907-es pozsonyi csata nem Pozsonynál volt, hanem a Dunántúlon, Zalavámál. Ez a szlovákok számára azért lényeges, mert a pozsonyi csata írásos említéseiből lett levezetve és megalkotva a „Bratislava” városnév; ha a csata nem Pozsonynál volt, akkor Bratislava ma legfeljebb a kis-balatoni Zalavár szlovák neve lehetne. A 19-20. századi magyar-szlovák vitatémák körül ha megegyezés nincs is, de legalább van párbeszéd, és foként érzékelhető a módszertani megoldások közelebb kerülése. Ez a szakmai hatás a túl homályos, forráshiányos morva kor, illetve a magyar honfoglalás kapcsán nem érezhető, és ha megnézzük a legújabb történelmi kiadványok merész narratíváit, akkor úgy tűnik, ez a korszak válik a legélesebb vitatémává a közeljövőben. Akkor hova, merre, két magyar színházunk? SOÓKY LÁSZLÓ Idén tavasszal került szóba, hogy a nemzetiségi színhézak a kulturális minisztérium hatáskörébe kerülhetnének abból a megfontolásból, hogy törvény szavatolná a gazdasági biztonságukat, a gazdasági biztonság pedig elősegíthetné a szakmai színvonal emelését. A nyár folyamán megfogalmazódott a színházi törvényt módosító tervezet, amelyet azóta három képviselő benyújtott a törvényhozásba. Korábban Rigó Konrád államtitkár megbeszéléseket folytatott mind a megyeelnökökkel, mind a színházak igazgatóival, de nem alakult ki egységes kép. Míg Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója az évadnyitó találkozón ismertette a társulattal a tervezetet, kinyitva a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét, addig a Komáromi Jókai Színház társulatának tagjai máig csak „a szomszédasszony említette” hírcsatornán jutottak manipulált háttérinformációkhoz. Míg Czajlik József a kialkudható gazdasági garanciák feltételrendszere mellett ezt mondja: „Egy elit közösségbe kerülnénk, Szlovákia legjelentősebb színházai közé, ezzel elismerve országos jelentőségünket, amit az alapító okiratunk kötelességként hagyott ránk”, addig Tóth Tibor a garanciák fontosságát hangsúlyozva így reagál: „Legutóbb a Meciar-kormány idején voltak színházaink minisztériumi fennhatóság alatt, és senki sem súja vissza azokat az időket”. Építkezés, bebetonozás A két megnyilvánulás között annyi az eszmei különbség, hogy Czajlik építkezik, Tóth pedig hangulatot kelt: nem elegánsan, hanem ködösítve, mert az intendatúra idején a színház nem közvetlenül a minisztérium, hanem a nyitrai székhelyű Duna Menti Kulturális Központ fennhatósága alá tartozott, amit természetesen az akkori agyament kormány irányított. Színházainkat az új közigazgatási törvény (Csáky Pál felügyelete alatt) rendelte a megyék hatáskörébe. Számunkra egyik lényeges motívuma az volt, hogy a Thália, kellő számú magyar Kassa megyei képviselő híján elengedhető, a Jókai pedig a nagy létszámú Nyitra megyei magyar képviselő által bebetonozható. Nos, a Thália az azóta elhunyt volt igazgató, Kolár Péter és a jelenlegi igazgató, Czajlik József fáradhatatlan kilincselésének köszönhetően ma is áll és társulatot épít, a Jókai pedig valóban bebetonozódott és egyre leépíti a társulatát, miközben összehasonlíthatatlanul nagyobb összegből gazdálkodhat, mint a kassaiak. Hol a szabályzat? A Komáromi Jókai Színház alapító okiratát Doc. Ing. Milan Belica, PhD., a Nyitra megyei önkormányzat elnöke 2003. október 21-én írta alá, amelyből témánkhoz két pont kötődik szorosan, a 4. és az 5. Az 5. pont országos hatáskörrel ruházza fel a Jókai Színházat. Ha ezt komolyan veszszük, akkor kimondhatjuk azt is, hogy ilyen jogkörrel csakis a minisztérium ruházhat fel egy általa fenntartott intézményt, a megye nem, mert mint önkormányzat, csakis a saját határsávjain belül intézkedhet. Az alapítólevél 4. pontja sokkal több kérdőjelet hordoz magában: „A színház igazgatója, összhangban az alapítólevéllel, kiadja a Komáromi Jókai Színház működési szabályzatát és munkarendjét.” Két lehetőség van: 1. létezik működési szabályzat, 2. nincs működési szabályzat. Ha létezik (nem találták meg sem a korábbi társulatvezető, sem a dramaturg kérésére), tartalmaznia kellene azokat a köztes testületeket, amelyek a mindenkori igazgató és a társulat között helyezkednek el, (pl. főrendező, művészeti vezető, művészeti tanács, esetleg más, valami kiskapu, amelynek zárját valami titkos kulcs nyitja) azért, hogy érvényesülhessenek az összeférhetetlenségről szóló törvény előírásai. Például, hogy az igazgató ne lehessen a családtagja közvetlen felettese. Méhes László, a színház utolsó főrendezője 2015. júniusában vált meg a társulattól, azóta a Jókai Színház szakmai kontroll nélkül működik, s a dramaturg, Varga Emese felmondása után (2018. szeptember 24.) egyetlen előkészítő színházi szakember sem maradt. Nem véletlen, hogy a 2018/2019-es évad megnyitásakor az igazgató a színvonal hanyatlásáért a közönséget tette felelőssé. Ha nem létezik működési szabályzat, felmerülhet az az aggály, hogy az igazgató folülüja az alapító okirat előírásaik s teszi ezt a megyei képviselők és a megyei ellenőrző szervek tudtával és hallgatólagos beleegyezésével. Libikókás játék ez: az önteltség és a kiskorúsított közeg találkozása. Felemelkedési lehetőség A törvénymódosítás szövege egyértelmű, pragmatikus, tisztességes és konstruktív. Megfogalmazza azokat a felvidéki magyar kultúrára, ezen belül a színházra vonatkozó téziseket, amelyek eddig vágyak voltak, olyan szakmai felemelkedési lehetőséget céloz meg, amire szakembergárda nélkül a megye eddig képtelen volt, mert semmiféle érdeke nem fűződött ahhoz, hogy a felvidéki magyar színházak szakmai színvonalát emelje. A tervezet egyik meghatározó küldetése pedig az, amit Czajlik József fogalmazott meg, hogy a Jókai Színház és a Thália ne a periférián egyensúlyozzon kétségbeesetten, hanem a törvény által egy elit közösségbe kerüljön. A pénzügyi biztonságot jelentő garanciák pedig kibokszolhatók ringen kívül és ringen belül.
