Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-06 / 230. szám
www.ujszo.com SZALON 2018. OKTOBER 6. 5Í nek több típusa létezik, és itt most két eltérő minőségű érzés találkozott: a hősies, rajongó, minden korlátot szétfeszítő, minden pillanatban elégő tűzforró érzés az egyik oldalon - és a gondoskodó, ragaszkodó, bölcs, mindentudó szerelem a másikon. Öltözékük is megtestesítette ezt: az idős férfi meleg, egyszerű köntöséhez képest a fiatal világos színű ruhákat viselt, fehér tornacipőt, kék rövidnadrágot, s mint mondtam, meztelen combja éppen hozzáért a köpenyhez. Talán egy fiatal költő volt, esedeg turista, aki rátalált a parkban ücsörgő idős férfira, s aztán már rájárt, nem bírt szabadulni tőle, napról napra visszatért, mágnesként vonzotta a bölcs öregség mély és komoly szépsége, erotíkája - nem tudhatjuk. Kettősük mint egy kompozíció íródott bele a terebélyes gesztenyefák és a magnóliabokrok nyújtotta árnyékba. Mindezt erősítette, hogy mindkettejük lábánál egy-egy csomag volt látható: a fiatalember minden reggel lazán a lába mellé dobta hátizsákját, míg az idő férfi a pad deszkáira akasztotta táskáját, amely a földön pihent. Vajon van-e jövője egy ilyen kapcsolatnak, amely két ennyire eltérő karakter két teljesen eltérő szerelméből jött létre? Nem tudhatjuk, mi történt, de egy hét után már csak az idős férfi üldögélt a pádon magányosan. Jellegzetes alakú táskája a padra akasztva, kezében könyv, lábához görbebot támasztva, szemüvege mögül néha a park fáit mustrálta. Alakja még töpörödöttebbnek tűnt, két kezével görcsösen kapaszkodott könyvébe, mint azok az emberek, akik minden csalódást túlélve a könyvekben, az irodalomban találnak életre szóló vigasztalást. Ügy gondoltam, muszáj megállnom mellette, sőt esedeg leülnöm a padra, tört nyelven elmondanom, mit gondolok róla, a fiatal férfiról, kapcsolatukról, s megtudnom mindent, amit csak lehet, szerelmükről. Milyen hatalmas volt a meglepetésem, amikor kiderült, a bokrok öleléséből kitáruló padocska s a rajta köpenyben üldögélő idős férfi nem más, mint - szobor! A fiatalember tehát nem húsvér férfihoz bújt hozzá, nem élő alak vállára tette a kezét, nem egy igazi férfit ölelgetett - hanem egy bronzszobrot! Most már hirtelen nem is az idős férfi vált izgalmassá számomra, hanem a perverz fiatal férfi, aki esetleg szobrok ölelgetésével tölti az idejét, az a perverziója, hogy szobrokkal létesít futó kapcsolatot, szobrok vállára hajtja a fejét, csókolja a vashideg szájakat, tapogat bronzkemény feneket, s talán még jól is jött neki egy ilyen idős embert mintázó alkotás - nem kell lovasszobrok mellé felkapaszkodnia erotikus lovaglópózban, vagy szökőkutak nimfáinak kebleit, najádok vénuszdombját csuromvizesen simogatni... Németh Zoltán Szerelmes férfiak A nyár legforróbb napjaiban különös párra lehettek figyelmesek azok, akik a Varsó főutcájából, a Krakowskie Przedmiescieből nyíló, a Kosciól Wizytek templom és a Bristol hotel között húzódó kis park egyik padjára pillantottak. Két férfi ült a pádon, és azt már a felületes szemlélő is észrevehette, hogy nem szokványos mély kapcsolat van közöttük. Az idősebb férfi hosszú papi ruhája egészen cipője orráig leért, keresztbe vetett lábából csak. a csillogó lábfej Játszódott. Kezében könyv, oldalához sétapálca támasztva - de most nem sétált, nem is olvasott, hanem sokat sejtető, zavart mosollyal nézett a távolba. Talán megzavarta a fiatal férfi rajongó, szinte epekedő tekintete, az odaadás, amellyel elárasztotta, az imádatig fokozott rajongás, amely szerintem nemcsak kettejük számára volt egyértelmű, de bárki más is meggyőződhetett róla, ha csak egy pillantást vetett a furcsa párra. A fiatal férfi az első napokban inkább csak tiszteletteljesen ült a komoly férfiú mellett, rajongásának hőfoka azonban egyre közelebb vitte hozzá. Talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, az áttörés akkor következett be, amikor nadrágszára hozzáért az idős úr köpenyéhez, innentől már nem volt megállás, a fiatalember egyre közelebb húzódott hozzá, itta a szavait, majd egy napon arra lehettünk figyelmesek, hogy karját a férfi vállára helyezi, fejét szinte ráhajtja a kemény inggallérra, és fülük szinte összeér. Az idős férfi bölcs, elrévedő tekintetéből sok mindent ki lehetet olvasni. Talán az érzelmek olyan sokféle változatát tapasztalta már meg az életben, hogy mindennapos sétája után e pádon már a halált várta — amikor hirtelen a semmiből lépett elő ez a szenvedélyes rajongó, akinek most ő sem tud ellenállni. De mégis, ha mindent átéltünk is már az életben, és egyedül csak a halál misztériuma vár ránk, még 2018-ban sem egyértelmű, hogy itt, Közép-Európában fel lehet-e vállalni egy ilyen szerelmet, coming outolni Varsó legforgalmasabb sétálóutcáján. Két férfi között a közmegegyezés szerint csak az ezen a tájon megvetés tárgyává tett homoerotikus szerelem lehetséges, ráadásul köztük legalább 40-50 évnyi távolság volt. De mit számítanak a korlátok, ha egy mindent elsöprő érzés kerít hatalmába? Mit számít a konvenció, mit a rögzült társadalmi elvárások, mit számít, ha holnap kivégzőhelyre visznek is bennünket - ha ma, most, ebben a pillanatban az egész világ a miénk. A fiatal férfi hosszú, vékony karjainak mozdulatai egyértelművé tették, hogy ő a kezdeményező, s az idős úr inkább csak elfogadja, mintegy odaadja magát a rajongásnak. Mint tudjuk, a szerelem-Arra gondoltam, nem hagyhatom ki ezt a ziccert, le kell ülnöm a szobor mellé, hátha rájövök, mit érezhetett a fiatalember, meg kell próbálnom átélni valami egészen új érzést, ami teljesen hiányzott az életemből, meg kell értenem valamit, aminek a létezéséről nélküle sosem tudtam volna. A pad hideg volt, kellemesen hűsítő a nagy melegben. A bronz- • szatyor, a bronzkönyv, a bronz sétálópálca mind mozdulatlanul töltötték be funkciójukat a szoborkompozíció részeként. Közelebb ültem a bronzférfihoz, kezemet rátettem a sétálópálcára, hideg volt. Tenyeremmel végigsimítottam a könyvet, amelynek lapjain nem voltak betűk, csak krikszkrakszok - meg egy katicabogár. A lengyel katolikus költő, mert most már kiderült számomra, hogy Jan Twardowskiról van szó, műveiből egy idézet is ott szerepelt a pádon: „Mozna odejsc na zawsze, / by stale bye blisko” - talán valami olyasmit jelenthet, hogy el lehet menni örökre, és mégis mindig közel maradni. Megdöbbentem. Mégis a fiatalemberről szól ez a mondat? Neki íródott? Ebben a pillanatban egy fénylő gombot pillantottam meg a pádon, a szobor lába mellett. Halk zenét hallottam, majd pedig vélhetően a szobor, Jan Twardowski hangját - talán egy versét szavalta. Nagyon halk volt a hang, szinte érthetetlen a szöveg, ráadásul nem tudok rendesen lengyelül, közelebb hajoltam hozzá. Lábam hozzáért a lábához, de még mindig kerestem a hang forrását, mert még mindig nem értettem a szöveget, az alak kitartott lélegzettel, áhítatosan, szinte suttogva deklinálta egy titokzatos vers sorait. Egészen közel húzódtam hozzá, fülemet a füléhez, arcomat a kemény hideg archoz érintettem, és hogy még közelebb kerüljek a hang forrásához, kezemet a szobor vállára helyeztem. Átöleltem, de még mindig nem értettem semmit. FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Szarajevói mahalák III. / A lépcsők 1. A szarajevói mahalák olyannyira háromdimenziósak, hogy sokszor azt hiszi az ember, nincs is bennük más irány, mintha csak felfelé és lefelé létezne. Ahol az utcaszint éppúgy kerülhet a ház kéményének kürtőjével azonos magasságba, akár a küszöbéig vivő lépcsősor első foka. Ahol az embernek egyfolytában az az érzése, nem is utcán {sokak), de lépcsőházban jár. Ahol a mi teraszunk a szomszéd garázsának teteje, a tetőnkön pedig a szomszéd parkol. Akár a hosszú, szélesen tekeredő csiga(szerű) lépcső a Skenderija mögött, melyet éppúgy ottani sziklákból raktak s betonoztak össze középen zöldre festett vaskorláttal, mint oly sok helyen a régi mahalákon továbbélő városnegyedek utcáin. A heves esőzések, amelyek patakká alakítják az utcákat (errefelé ismeretlen a pocsolya [lokva] fogalma), meg az égető napsütés, mely nyaranta a hercegóc hőgutát is elhozza ide az erdőségek alá, rövid esztendőkön belül megőrlik és elvássák az anyagot, elválasztják a lépcsők szikla alkotóelemeit. Erodálódnak, akárcsak a társadalom, mely alkotta őket. Darabjai, a kilazult sziklák bármikor maguktól megindulhatnak a lejtőn, s agyoncsaphatják az útonjárót, aki elhanyagoltabb állapotok közepette már nem is lépcsőn jár, de kövek, ki-be dőlt sziklák során. Kovacici alatt a Terezijáról olyan lépcső vezet felfelé, amelynek a közepe végig leomlott, s csak a lépcsőzet két oldalán lehet óvatosan feljutni rajta. Az ráadásul tisztességgel betonozott lépcső: lám, nem sokkal tartósabb, mint sziklás társai. Bár kitudja, mikor omlott végig: tegnap? Vagy évtizedek óta így áll már - az ilyesmi ebben a városban eldönthetetlen. A mahalai lépcsőház legszebb példája az az elegánsan ívelt grádics, amely a város szívébe, a Vjecnica mögé, a Bentbasa kezdetére vezet. Kovaci Jekovac nevű utcájából nyílva, a város egyik legrégibb temetőjétől indult valaha - ma pedig az egyik legfiatalabb temetőjétől: itt található a monumentális Sehidsko mezarje, a háború áldozatainak temetője. Ahogy azt a szarajevói mahalákban megszokhattuk, úgy itt is, bár festőibb módon, az egyre meredekebben ereszkedő Nadmlini utca változik át egyszercsak lépcsősorrá. A rendezett lakóházak sorát romos, omladozó, zölddel benőtt épületek foghíjai szabdalják - némelyikről eltakarítottak már mindent, építési teleknek kínálja a tábla. Ahogy ereszkedünk, úgy szorul az utca lépcsőházba: itt már fecskefészekszerűen tapadnak, tornyosulnak egymásra a házak. Az utca beszélő nevét állítólag még a városalapító malmairól kapta, hiszen Gázi Isza bég vakujfának (kegyes alapítványának) a Bentbasán áthaladó Miljackán álltak a malmai egészen a 19. század második harmadáig. A Nadmlinit félbe vágó Halilbasic utca sarkán található a naksibendi és a mevlevi dervisrend központja. Továbbhaladva a derviskolostor mellett a falába épített cesmára (forráskút) lehetünk figyelmesek: az arab betűk és a virágmotívumok népies, mondhatni gyermeki hangulatot árasztanak, mintha az előbb rajzolta volna fel valaki zsírkrétával. S valóban: lehetetlen eldönteni, hogy maradandó, vagy múlandó alkotásról van-e szó. A grádics Kucuk Katib Muhjiddin dzsámija mellett vezet el - a mohácsi vész idején keletkezett mahala e köré tömörült. A lépcsőutcára néző fal vasrácsos ablakai mögött bekukkantunk a dzsámi haremjfoz (elzárt hely) - fák árnyában régi török sírkövek mellett illatozó rózsabokrok. Ügy magasodik egyre fölénk a fehér kőminaret, ahogy egyre lejjebb ereszkedünk a grádicson. (lásd a képen) Aztán ott van a bistriki, kecses ívelést és meredek lejtést egyesítő Za beglukom utca, amely a hét testvér türbéje előtt indul az egykori Ferenc József kaszárnya mögött, s csavarodik felfelé meredek lépcsők során, a domb kúpjának csúcsán a lombok mögé vesző Brdo dzsámi minaretjének tengelye körül. Hogy aztán valami szürreális trükkel az utca és a domb alatt áthaladó gyorsforgalmi út tunelje fölött vezesse át az útonjárót. Valóban nyaktörő s festői mutatvány. A lépcsőutca lehet meredeken emelkedő is, mint az Alifakovac lépcsősora. Ez a Miljackától a Hadzijska dzamija mellett visz fel meredeken a temetőbe, s odafenn a város egyik klasszikus látképét, panorámapontját adja. Útközben egy tipikus mahala-pékség mellen haladunk el jobbról, remek somunx. (pita, lepényszerű kenyér) árulnak in, de semmi mást. A somunt helyben sütik, forrón kapod, ramazánkor a zamatos aromájú fekete köménnyel (curekot) megszórva - a Korán és az Ószövetség szerint minden bajt gyógyít. Az iftdni. (az esti lakoma) készülve sorok várnak in. Aztán balról egy foghíj-telek mellen haladunk el felfelé baktatva: in született Mehmed Mejlija Guranija, a 18. sz. legjelentősebb bosnyák dervis költője és kalligráfusa, aki főként törökül ín. Sírversei a város temetőiben még ma is olvashatók. A szülői ház falai omladékok, zöld dzsungel rejti őket. Hűsölhetsz árnyékában a meredek kaptatón megállva, útban a temetőbe. E lépcsők utcák is, s ez fordítva is igaz: az utcák a mahalában, mintha fokok nélküli lépcsők volnának. Néha annyira meredekek, hogy alig járhatók, mondjuk egy nyári zápor után. így csúszott ki alólam a talaj Soukbunar egyik utcáján - szerencsére letenyereltem, mielőtt szétvertem volna a kobakom. Így megy ez fokok nélkül. Mi lehet itt télen? Boze sacuvaj! Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
