Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)
2018-09-22 / 218. szám
24| SPORT 2018. szeptember 22. | www.ujszo.com DAC: visszavágni a Spartaknak Davis (jobbról) szerint ez a szezon egyik legfontosabb meccse (Fotó: Somogyi Tibor) Dzsudzsák marad az araboknál Dzsudzsák Balázs, a magyar futballválogatott csapatkapitánya az Egyesült Arab Emírségekben, az élvonalba nemrég feljutó Al-Ittihad Kaiba csapatában folytatja pályafutását. v „A nyár elején vissza akartam térni az európai labdarúgásba! Türelmesen vártam a megfelelő ajánlatra, de sajnos nem kaptam ilyet. Amikor a fejembe vettem, hogy visszatérek, tisztában voltam vele, hogy az eddigi bérem töredékét kereshetem meg Európában. Ezért kész is voltam a kompromisszumra - írta Instagram-bejegyzésében Dzsudzsák Balázs. - Szívemhez közeli és szép befejezése lett volna a karrieremnek a holland élvonal, de sajnos ez sem jött össze. így hát maradt az Al-Ittihad Kaiba, amely már a nyár elejétől, folyamatosan keresett, nagyon szeretett volna a soraiban tudni, és várt rám! Az elmúlt két évet itt töltöttem, így tudtam, mit várhatok ettől a bajnokságtól, és mivel az előbb leírtak alapján nem volt más lehetőségem, kézenfekvőnek tűnt, hogy itt folytatom tovább. Nekem pedig Magyarország és a magyar válogatott az első számú klubom!” Dzsudzsák a tegnapi bajnokin góllal mutatkozott be új csapatában. (nso) SPORTATV-BEN Szombat 5.00 - DIGISPORT 1 (magyar), DIGISPORT 5: Tokiói női tenisztorna 8.55,9.50,10.50-NOVA SPORT 1, SPÍLER TV: Moto3, MotoGP, Moto2, Aragón Nagydíj, 3. szabadzések 9.00 - DIGIPORT 1 (magyar), DIGISPORT 5: Kantom női tenisztorna 10.15 - CT SPORT: Pardubice^ Brno cseh II. ligás focimeccs 12.00 - M4 SPORT: Nyírbátor- Nyíregyháza foci Magyar Kupameccs 12.00 - EUROSPORT 1: Kajakkenu, sprint szuperkupa, Barnaul 12.15 - CT SPORT: Lettország- Kína női kosárlabda vb-meccs 12.35,13.30,14.35-NOVA SPORT 1, SPÍLER2 TV: Moto3, MotoGP, Moto2, Aragón Nagy díj, időmérő edzések 12.55 - DIGISPORT 1 (szlovák): Vallecano-Alaves spanyol bajnoki focimeccs 12.55 - DIGISPORT 2 (szlovák): Dresden-Darmstadt Bundesliga 2 bajnoki focimeccs 13.00 - SPORT 2 (cseh, magyar): Szentpétervári férfitenisztoma 13.30 - SPÍLER1 TV, DIGISPORT 4 (szlovák): Fulham- Watford angol bajnoki focimeccs 14.00 - M4 SPORT, CT SPORT: Cselgáncs-vb, női 57 kg és férfi 73 kg 15.00 - M4 SPORT: Szegedi Vasutas—FTC foci Magyar Kupa-meccs 15.00 - SPORT 2 (magyar): Csehovszkije Medvegyi-Sporting férfikézilabda BL-meccs 15.00 - EUROSPORT 2: Síugrás, nyári GP, Rasnov 15.30 - SPORT 1 (magyar), DIGISPORT 1 (szlovák): HofTenheim-Dortmund foci Bundesligameccs 15.30 - DIGISPORT 3 (szlovák): Hertha-Mönchengladbach német bajnoki focimeccs SZABÓ ZOLTÁN A második helyen álló DAC vasárnap dálután (15.00) a címvédő nagyszombati Spartakot fogadja a labdarúgó Fortuna Liga 9. fordulójában. A sárga-kékek a múlt heti, Slovan elleni vereség (2:3) után javítani akarnak. Kedden a DAC felkészülési meccsen 0:0-ra játszott a III. ligás hősiekkel, Peter Hyballa vezetőedző pihentette a kulcsembereit, és tehetséges fiataloknak adott lehetőséget. A hét közben csapatépítő napot tartottak a dunaszerdahelyiek, amelyen gulyásfőzés, buborékfoci, csónakázás a Dunán és sok móka volt a műsoron. „Természetesen csalódottak voltunk a pozsonyi, Slovanelleni meccs után. De az, hogy 0:3-nál sem adtuk fel, és végül közel álltunk a döntetlenhez, az mindenképpen optimizmusra ad okot - mondta az oroszországi világbajnokságot megjárt panamai Eric Davis, aki bizakodva várja a bajnok elleni megyei rangadót. - Tudom, hogy mit jelent ez a derbi a fantasztikus szurkolóink számára, ez a szezon egyik legfontosabb mérkőzése. Ugyanakkor egy visszavágási lehetőségként is tekin15.30-EUROSPORT 1: Kerékpár, Eurométropole 16.00 - SPÍLER1 TV: Manchester United-Wolverhampton angol bajnoki focimeccs 16.00 - DIGISPORT 4 (szlovák): Liverpool- Southampton angol bajnoki focimeccs 16.00 - SPÍLER2 TV, DIGISPORT 2 (szlovák): Celta Vigo- Valladolid spanyol bajnoki focimeccs 16.00 - SPORT 1 (cseh): Omszk- Kunlun hoki KHL-meccs 16.00 - NOVA SPORT 1: Sale- Wasps angol bajnoki rögbimeccs 17.00 - NOVA SPORT 2, DIGISPORT 3 (magyar): Lille-Nantes francia bajnoki focimeccs 17.00 - ARENA SPORT 1: St. Pölten-Hartberg osztrák bajnoki fonmppps 17.15 - DIGISPORT 1 (magyar): Fehérvár-Innsbruck hoki EBEL- meccs 17.30 - SPORT 2 (magyar): Autósport, TCR, Monza, 1. futam 18.00 - DIGISPORT 2 (magyar), DIGISPORT 3 (szlovák): Fiorentina-Spal foci Serie A-meccs 18.00 - STV 2: Nitra-Michalovce foci Fortuna Liga-meccs 18.00 - SPORT 1 (magyar): Barcelona-Veszprém férfikézilabda BL- meccs 18.00 - SPORT 2 (cseh): Presov- Silkeborg férfikézilabda BL-meccs 18.15 - EUROSPORT 1: Asztalitenisz-Eb, Alicante 18.30 - SPORT 2 (magyar), DIGISPORT 1 (szlovák): Schalke- Bayem foci Bundesliga-meccs 18.30 - SPÍLER1 TV, DIGISPORT 4 (szlovák): Brighton- Tottenham angol bajnoki focimeccs 18.30 - SPILER2 TV, DIGISPORT 2 (szlovák): Getafe- Atlético spanyol bajnoki focimeccs 18.30 - ORANGE SPORT: Sparta- Liberec cseh bajnoki focimeccs 19.00 - M4 SPORT: USASzenegál női kosárlabda vb-meccs 19.00 - NOVA SPORT 1: Női profi bokszgála tünk a találkozóra, hiszen nagyon jól emlékszünk még a legutóbbi összecsapásra, amely után a nagyszombatiak bajnoki címet ünnepelhettek, 19.30 - NOVA SPORT 2: Brightoni dartsverseny 20.00 - DIGISPORT 3 (szlovák): Salakmotor vb, Teterow 20.00 - ŐT SPORT: Tenisz Laverkupa, európai válogatott-világválogatott 20.15 - EUROSPORT 2: Asztalitenisz-Eb, Alicante 20.30 - DIGISPORT 1 (magyar), DIGISPORT 2 (szlovák): Sampdoria-Intemazionale foci Serie A- meccs 20.30 - SPORT 2 (cseh, magyar): Anthony Joshua-Alekszandr Povetkin profi ökölvívó-címmeccs 20.45 - SPÍLER 2 TV, DIGISPORT 1 (szlovák): Real Madrid-Espanyol spanyol bajnoki focimeccs 20.45 - ARENA SPORT 1: Amhem-Den Haag holland bajnoki focimeccs 22.00 - SPORT 1 (cseh, magyar): Setúbal-Porto portugál bajnoki focimeccs 23.00 - EUROSPORT 1: NY Red Bulls-Toronto foci MLS-meccs 4.30 (vasárnap)-NOVA SPORT 2, SPORT 1 (magyar): Küzdősport, UFC, Sao Paulo Vasárnap 7.00 - DIGISPORT 1 (magyar), DIGISPORT 5: Szöuli női tenisztorna, döntő 9.00 - DIGISPORT 5: Vuhani női tenisztorna 10.00 - EUROSPORT 1: Kerékpár, országúti vb, női csapatidőfutam, Innsbruck 10.30 - EUROSPORT 2: Asztalitenisz-Eb, Alicante 10.40,12.20,14.00-NOVA SPORT 1, SPÍLER2 TV: Moto3, Moto2 és MotoGP, gyorsasági vb, Aragón Nagy díj, futamok 12.00 - SPORT 1 (cseh), SPORT 2 (magyar): Autósport, TCR, Monza, 2. futam 12.00 - DIGISPORT 2 (szlovká): Levante-Sevilla spanyol bajnoki focimeccs 12.15 - ARENA SPORT 1: Feyemi pedig csak szomorúan nézhettük őket. Ez egy különleges motiváció, hogy vasárnap.győzzünk.” Kisebb meglepetésre a nagyszomnoord-Utrecht holland bajnoki focimeccs 12.20 - ŐT SPORT: Kanada-Dél- Korea női kosárlabda vb-meccs 12.30 - DIGISPORT 1 (magyar), DIGISPORT 1 (szlovák): Torino- Napoli foci Serie A-meccs 13.00 - M4 SPORT: Cigánd-Vidi foci Magyar Kupa-meccs 13.25 - DIGISPORT 3 (szlovák): Kilmamock-Celtic skót bajnoki focimeccs 13.30 - SPORT 1 (magyar): Lemgo-Flensburg német bajnoki férfi-kézilabdameccs 13.30 - DIGISPORT 5: Vuhani női tenisztorna 13.30 - SPORT 2 (magyar): Hamburg-Regensburg Bundesliga II-es focimeccs 14.30 - SPÍLER1 TV, DIGISPORT 4 (szlovák): West Ham- Chelsea angol bajnoki focimeccs 14.50 - ORANGE SPORT 1: DAC-Tmava szlovák bajnoki focimeccs 15.00 - NOVA SPORT 2, DIGISPORT 2 (magyar): Rennes-PSG francia bajnoki focimeccs 15.00 - DIGISPORT 3 (magyar), DIGISPORT 2 (szlovák): Lazio-Genoa foci Serie A-meccs 15.00 - STV 2, EUROSPORT 1: Kerékpár, országúti vb, férfi csapatidőfűtam, Innsbruck 15.15 - M4 SPORT: Komló- Cegléd bajnoki férfi-kézilabdameccs 15.30 - SPORT 2 (magyar), DIGISPORT 1 (szlovák): Leverkusen-Mainz foci Bundesliga-meccs 15.30 - SPORT 2 (cseh): Szentpétervári férfitenisztoma, döntő 16.00 - SPÍLER2 TV, DIGISPORT 3 (szlovák): Villareal- Valencia spanyol bajnoki focimeccs 16.00 - ŐT SPORT: Liberec- Trinec cseh bajnoki hokimeccs 16.45 - ARENA SPORT 1: Eindhoven-Ajax holland bajnoki focimeccs 17.00 - NOVA SPORT 2, DIGISPORT 3 (magyar): Guingamp- Bordeaux francia bajnoki focimeccs 17.00 - SPÍLER1 TV, DIGI-batiak csütörtökön az Európa Ligában 1:0-ra verték az Anderlechtet, ám a bajnokságban csak a nyolcadik helyen állnak. Legutóbb augusztus 11- én győzött a Spartak (Michalovce 3:0), azóta nyeretlen: Nitra 0:0, Ruzomberok 0:0, Trencín 0:1, Zilina 1:2. „Szűk a keretünk ahhoz, hogy két fronton helytálljunk. De ha nem akarunk leszakadni az első hatostól, akkor pontokat kell szereznünk. Nagyon rázós meccs vár ránk Dunaszerdahelyen” — nyilatkozta Radoslav Látal a Tmava weboldalán. A DAC a négy hazai meccséből kettőt megnyert (Michalovce 4:1, Sered’ 5:0), kétszer pedig remizett (Ruzomberok 2:2, Zilina 0:0). Idegenben még gólt sem lőtt a Spartak, háromszor kikapott és egyszer döntetlenezett. Az elmúlt szezonban a DAC márciusban 0:0-ra játszott, egy hónappal később a rájátszásban Bayo góljával (aki vasárnap nem játszhat a múlt heti, pozsonyi kiállítása miatt) l:0-ra legyőzte a Spartakot a MÓL Arénában. A két csapat legutóbbi, május 5- i nagyszombati meccsén 2:0-ra nyertek a hazaiak, és ezzel bebiztosították bajnoki elsőségüket. Szigorú biztonsági intézkedések előzik meg a megyei derbit. A meccset Ocenás vezeti, és az Orange Sport 1 élőben közvetíti. SPORT 4 (szlovák): Arsenal- Everton angol bajnoki focimeccs 17.00 - SPORT 1 (cseh, magyar): PSG-Celje férfikézilabda BL-meccs 17.30 - STV 2: Kosice-Poprad hoki Tipsport Liga-meccs 17.30 - DIGISPORT 2 (magyar): MAC-L. Mikulás hoki Tipsport Liga-meccs 17.30 - EUROSPORT 2: Asztalitenisz-Eb, Alicante 18.00 - SPORT 2 (magyar), DIGISPORT 1 (szlovák): Frankfurt- Leipzig foci Bundesliga-meccs 18.00 - DIGISPORT 1 (magyar), DIGISPORT 2 (szlovák): Milan- Atalanta foci Serie A-meccs 18.30 - SPÍLER2 TV: Betis-Bilbao spanyol bajnoki focimeccs 18.30 - ORANGE SPORT: Slavia Praha-Bohemians cseh bajnoki focimeccs 19.00 - SPORT 1 (magyar): Szeged-Nantes férfikézilabda BL-meccs 19.00 - ŐT SPORT: Tenisz Laverkupa, európai válogatott-világválogatott 19.00 - SPORT 2 (cseh): Atlanta- New Orleans NFL-meccs 19.30 - NOVA SPORT 2: Brightoni dartsverseny 20.00 - SPORT 1 (cseh), SPORT 2 (magyar): Benfica-Aves portugál bajnoki focimeccs 20.30 - DIGISPORT 1 (magyar), DIGISPORT 2 (szlovák): Frosinone-Juventus foci Serie A-meccs 20.45 - SPÍLER2 TV, DIGISPORT 1 (szlovák): Barcelona- Girona spanyol bajnoki focimeccs 21.00 - NOVA SPORT 1, DIGISPORT 2 (magyar): Lyon- Marseille francia bajnoki focimeccs 21.00 - M4 SPORT: Spanyolország-Puerto Rico női kosárlabda vb-meccs 22.30 - SPORT 2 (cseh, magyar): LA Rams-LA Chargers NFL-meccs 22.45 - ARENA SPORT 1: Boca Juniors-River Plate argentin bajnoki fnrimpr.r«; 2.15 (hétfő) - SPORT 2 (cseh, magyar): Detroit-New England NFL- meccs