Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)
2018-09-04 / 203. szám
www.ujszo.com I 2018. szeptember 4. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Magyarkártya Csak négy baj van a Nagyszarván követelt szlovák osztállyal MÓZES SZABOLCS Peter Pellegri■ ■ ninekegyhi-ányzó falusi JL JKl. szlovák iskola miatt kell terepre mennie, akkor nagy a baj. Sok ügyet kell a szőnyeg alá söpörni. A miniszterelnök vizitre ment. Nagyszarván a helyi és környékbeli szlovákok által kezdeményezett szlovák alapiskola ügyében tartott rögtönzött falulátogatást. A felsőcsallóközi faluban egy maréknyi szlovák család kér oktatást csemetéinek, hozzájuk csatlakozo-tt egy tucatnyi família a környékbeli falvakból. Azt szeretnék, ha az elvileg szabad kapacitásokkal rendelkező nagyszarvai magyar alapiskolában nyílnának szlovák osztályok. Amivel csak négy baj van. Egyrészt az épületben nincs annyi üres terem, amennyit ők remélnek, másrészt kevés a szlovák gyerek, harmadrészt a helyi önkormányzat jogosan mondja, hogy nem akaija a szomszédos, betelepült szlovákok által felduzzasztott községek infrastrukturális problémáit a vállára venni. Negyedrészt: tudjuk, hogyan néz ki, amikor egy magyar iskolából közös lesz. Egy osztály után hamarosan kettőt, majd tizenkettőt akarnak, emellett pedig mindig akad pár olyan magyar szülő, aki„kapva az alkalmon” szlovákba íratja a gyerekét - amire helyben most nincs lehetősége. Nem mellesleg a szlovák iskola mágnes a betelepülőknek, akiket eddig esetleg a hiánya tántoríthatott el. Szóval nem igazán fűlik a foga a helyieknek egy szlovák iskola nyitásához, amit e sorok szerzője tökéletesen megért. Pár napja írásában Marek Mad’aric, most a miniszterelnök is országos ügynek próbálja beállítani ezt a helyi problémát, ami törvénymódosításért kiált. Nem, egyedi esetről van szó, amely Pozsony kertvárosi részeit érinti. Azt a néhány kisközséget, ahová eszement tempóban költöznek le a többnyire szlovákok, csak mindeközben azon senki sem gondolkodott el, hogy hová fognak majd az ő gyerekeik iskolába járni (az egyéb társadalmi, szociális infrastruktúráról most nem is beszélve). Ez tehát nem általános délszlovákiai probléma. Máshol pont fordított a helyzet: olyan színmagyar településeken is van szlovák iskola, ahol az ember erre logikusan nem is számítana. Most jöhetne a naiv kérdés: mire jó ekkor ez a kormányzati nekibuzdulás? Ha felfújt ügyeket és pótcselekvést látunk, mindig nézzük meg, mit akarnak az illetékesek eltakarni. A kormánykoalíció utóbbi fél éve másról sem szól, mint a folyamatos válságmenedzselésről és a káoszról, így egy ilyen,könnyed téma” áldás Pellegrininek és a Smemek. Főleg, mert ebben nincs konkurense. Az SNS nehezen tud rálicitálni, elvégre övé az oktatási tárca, amely eddig - szerencsére - semmit sem tett. A Híd pedig csendben reménykedhet abban, hogy a vihar gyorsan elmúlik, az illetékesek elfelejtik a most kitalált törvénymódosítást - azt ugyanis magyar szempontból roppant kellemetlen lenne megszavazni. A mostani eset azt is mutatja, hogy ha kell, bármikor vissza tudnak a szlovák politikusok nyúlni a magyarkártyához. Kezdve Kotlebával, akivel egyesek már szlovák-magyar frontot kreálnának, megfeledkezve Kossuth legendás leköpdöséséről, folytatva a sort az SNS és a Smer politikusaival, akik csak addig teszik félre magyarellenességüket, amíg ez a koalíciós szabad rablás zökkenőmentes kivitelezéséhez szükséges. (Lubomír Kotrha karikatúrája) Magyar Fórum: oligarchák nélkül, de Orbánnal? LAJOS P. JÁNOS N em látjuk világosabban Simon Zsolt és társai pártjának céljait az aláírásgyűjtést bejelentő sajtótájékoztató után sem. Ahhoz, hogy bárki - aki nem rokona vagy ismerőse az alapítóknak - aláírásával támogassa a párt bejegyeztetését, ennél kicsivel többet kellett volna elárulni róla. Nem segít a párt olvasásában az sem, hogy kik álltak Simon mögött az aláírásgyűjtő kampány elindításakor, mert túlnyomó többségük a közvélemény számára ismeretlen aktivista. Megtudtuk, hogy jobbközép pártot szeretnének, ami elég homályos fogalom, a későbbiekben ebbe sok minden beleférhet. Megtudtuk azt is, hogy nem akarnak a Smerrel, az SNS-szel és Kotlebáékkal közösködni, de az újnáci Kotlebáék kizárása a minimális feltétel, hogy egyáltalán demokratikusnak lehessen nevezni egy pártot. Megtudtuk azt is, hogy támogatóik listáját nyilvánosságra akarják hozni - ez különben már kötelező minden párt számára -, továbbá azt, hogy egy évben egy embertől legfeljebb 10 ezer eurót fogadnak el. Oligarchákkal nem közösködnek, az Európai Unióban és a NATO-ban képzelik el Szlovákia jövőjét. És végül a magyar kisebbséget akarják képviselni. Ez szépnek szép, pártprogramnak kevés. Még ha feltételezzük is, hogy a Komáromban Simon mögé felsorakozó emberek képesek egy jó programot összeállítani - a gazdasági résszel valószínűleg nem lesz probléma, hiszen Gál Zsolt a Hídnak is viszonylag jó gazdasági programot írt, hiszen ő is részt vett a megírásában. De ahhoz ennél egy kicsit több kellene, hogy el tudjuk helyezni a Magyar Fórumot a politikai palettán. A másik kérdés, hogy még egy jó programból is mit tudnának megvalósítani úgy, hogy feltételezhetően az állami pártfmanszírozáshoz szükséges 3 százalékos küszöb elérése esetükben a csodával lenne egyenlő. Ha azt nézzük, hogy az utóbbi években alakult, Simonéknál jóval erősebb mediális háttérrel rendelkező szlovák pártok 2-3-4 százalékra tudták magukat feltornázni, akkor a plafon a Magyar Fórum számára jelenleg 1 százalék körül mutatkozik. A másik lehetőség számukra, hogy ezzel az 1 százalékkal is sikerül elérniük, hogy a Híd 5 százalék alá csússzon - ez még reális cél is lehet -, és kikényszerítsenek ezáltal valamilyen közös listát a Híddal és az MKP-val. A közös Híd-MKP-Magyar Fórum-lista azonban szintén inkább a csoda kategóriájába tartozik. Reálisabbnak tűnik, hogy Simon és esetleg néhány embere felkerül a Híd listájára, ha Bugárék nagyon veszélyben éreznék a parlamenti küszöb átlépését. De akkor hagyjuk a nagy szavakat a magyar kisebbség képviseletéről, mert inkább csak a politikai túlélésről van szó. A pártinduláskor szokásos pozitív üzenetek mellett Simontól elhangzott egy sokféleképpen értelmezhető kijelentés is: egy kérdésre válaszolva elmondta, jó kapcsolatot kíván ápolni a jelenlegi magyar kormánnyal. Hangsúlyozta: a kormánnyal, nem pedig politikai párttal. Ezt még komolyan is vehetnénk, ha nem Simon mondta volna, aki tisztában van vele, hogy a kormány Magyarországon a Fidesz, a Fidesz pedig Orbán Viktor. És azt Simon tudja a legjobban, hogy Orbán Viktor csak azzal van jóban, aki beáll a sorba, szófogadóan teszi a dolgát, elfelejti saját véleményét és a Fidesz üzeneteit hirdeti a határon túl. Ha nem ezt teszi, akkor jobb esetben szóba sem állnak vele, rosszabb esetben ott tesznek neki keresztbe, ahol tudnak, még ha a magyarság többsége rá szavazna, akkor is - lásd a Híd esetét. De ha Simon „bízik” a jó kapcsolatokban Orbánnal, akkor biztosan többet tud, csak ebben az esetben fogja vissza az oligarchiázást, és ne nagyon dicsekedjen pártja látszólagos transzparenciáj ával. Élelmes emberek LAMPL ZSUZSANNA fa hűsé~T ben nyaegyszer csak hallom, amint a szomszédos pádon két idős ember zsörtölődik. „Láttad, mit nyilatkozott a Juro 68- cal kapcsolatban? Hogy ő milyen nagy ellenálló volt! Pedig tudjuk, hogy augusztusban lapított, mint a tetű, s csak akkor kezdte magát aktivizálni, amikor a Dubcek lapátra került!”, mondja az egyik, mire a másik a szavába vág. „Bizony, mindannyiunkról tudta, hogy mit gondolunk, mert mi hülyék, nem titkoltuk! Akkor még hittük, hogy változik a helyzet, és ő ezt fel is használta ellenünk. Emlékszel, amikor ő lett a nagy normalizátor, és kirúgatott minket meg a....” Itt több név következik, akikről persze csak a két öregúr tudja, hogy kicsodák. A normalizációnak nevezett időszak névtelen áldozatai, akikből nagyon sok volt annak idején. Én még alapiskolás voltam, így ezt csak másoktól tudom, például a tanár elvtárstól, akinek az osztályfőnöki órán el kellett mesélnie, hogy mi a normalizáció, meg hogy sokan vannak, akik eltévelyedtek, s most viselniük kell érte a felelősséget... Mostanában tényleg úgy tűnik, szinte mindenki ellenálló volt 68- ban, mint ahogy mindenki partizán volt a háborúban. Meg mindenki disszidens 89-ben. Az első két időszakra emlékezőket én persze nem tudom megítélni, de a 89-es eseményekre már emlékszem. Ezért lepődtem meg, amikor a tavaszi tüntetések során olyanoknak is volt képük felmászni az emelvényre és 89-ről nosztalgiázni az egybegyűlt fiataloknak, akik annak idején szintén lapítottak, mert nem kevés vaj volt a fejükön. De hát ezek a fiatalok mit tudnak erről, akkor még nem éltek, és azok a régi alkalmazottak, akik az egyik szónokról beszélni tudnának hasonlókat, mint a két öregúr, vagy azok a katolikus családok, ismerőseim, akiket a másik sorozatosan beköpött, úgysem fognak szólni, ha az elmúlt harminc évben nem szóltak. Vagy ha szóltak is, mit számított) a szavuk, főleg hogy ezek az „élelmes” emberek rögtön tudták, milyen struktúrákba kell beépülni, s mivel A tavaszi tüntetéseken olyanoknak is volt képük felmászni az emelvényre és 89-ről nosztalgiázni, akik annak idején lapítottak. volt gyakorlatuk a korábbi rendszerből, sikeresen be is épültek. S tudtáktudják azt is, hogy az emberi emlékezet véges, bekerül a sírba, aztán ámen, és kész. Az újakat meg mindennel meg lehet etetni, ha van megfelelő kommunikációs készség, és a megfelelő hívószavakat használják. A két idős férfi közben csak mondja, mondja dühösen, keserűen, aztán az egyik legyint.,,Mi már senkik vagyunk”. Mire a másik: „mindig azok voltunk”. Jozef Bánás szlovák író egyik könyve jut az eszembe. Ezt úja:, Aki tisztességes volt az átkosban, az tisztességes a demokráciában is, aki patkány volt az átkosban, az patkány ma is. Éz azokra is érvényes, akik az átkosban még nem éltek. Aki ma patkány, patkány lett volna az átkosban is. A patkányok nem változnak”. Aki nem patkány, ne vegye magára.
