Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)
2018-09-08 / 207. szám
12 INTERJÚ PRESSZÓ ■ 2018. SZEPTEMBER 8. www.ujszo.com Kerékpárral a Duna forrásától a Csallóközig Európa második leghosszabb folyója, a Duna forrásától a csallóközi Bősig kerekezett négy amatőr kerékpározó. A két hétig tartó út során átélt élményekről, nehézségekről és egyebekről beszélgettünk az egyik résztvevővel, Ágh Péterrel. néhány éve bringázol, versenyeken is indulsz olykor. De mikor és honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen hosszú bicikliútra vállalkozz? Igen, évek óta tekerek már, és mindig vonzott, hogy kipróbáljak egy igazán hosszú távot is. Eddig ugyanis „csak” 165 kilométer volt a leghosszabb út, igaz, azt egy nap alatt teljesítettem. Idén nyílt lehetőség arra, hogy sporttársaimmal együtt Duna menti kerékpárútra keljünk, amelyet a egy közös döntés után Danube Bike Tour 2018 névre kereszteltünk. Apropó, többiek: együtt kerekeztem a gútai Zsélyi Katalinnal és férjével, Zsélyi Zoltánnal, továbbá a nagymegyeri Bartalos Árpáddal. Kki kell emelnem, hogy mindannyian amatőr sportolók vagyunk. Nagyjából két héten át tekerted a biciklit, értelemszerűen persze csak nappal, de egy nagyjából 1300 kilométeres táv altkor is megerőltető. Ez nem olyan, mint amikor valaki példáid napi két kilométert kerekezik a munkahelyére. Jól gondolom, hogy előtte az erőnlétedet komolyabb edzéssel kellett felerősíteni? Bősig bezárólag a megtett táv végül 1360 kilométer lett. A kérdésre válaszolva, valóban, előtte sokat edzettem; tavasszal Csehországban, kétszer meg a Balatonnál bicajoztam. Egyszer otthonról tekertünk le hárman a Balatonra, ez volt odafelé az a bizonyos 165 kilométer. Már akkor is jól felpakolt táskákkal mentünk, hogy igazi edzés legyen a Duna-túrára, mert tudtam, ott nem lesz kísérőautó, az összes holmit, amire szükség van az úton, magunk szállítjuk a bicikliken. Milyen érzés volt ott állni a Duna hivatalosan megjelölt forrásánál? Én már másodszor voltam ott. Pár éve futottam ott egy félmaratont, akkor láttam először, de minden átépítés alatt volt. Mostanra viszont minden elkészült. Furcsa érzés látni a kis forrást, amelyből hatalmas víztömeg lesz, mire hozzánk eljut. Látni valaminek a kezdetét és 2 hét után meg azt, hogy hova jut el, mekkora távolságra. Szerencsésnek érzem magam, hogy láthattam, hogyan változik és milyen messzire jut el a Duna. Mennyi volt az egy nap alatt megtett leghosszabb táv, és mennyi a legkevesebb? A leghosszabb 150 kilométer körül, a legrövidebb a tervek szerint 57 kilométer lett volna, de 75 kilométernél kevesebbet egyszer sem tettünk meg. A hosszabb kalandokra vállalkozók általában megélnek egy vagy akár több mélypontot is, amikor a fáradtság vagy valami más megtöri a lendületet. Nálad volt ilyen, és ha igen, mi lendített át a holtponton? Őszintén mondom, a táv teljesítése közben nem éreztem ilyet, és utólag visszagondolva sem mondhatnám, hogy lett volna holtpont. Minden szuper volt, úgy érzem, ezt nagyrészt a kellő felkészültségemnek köszönhetem. Szinte biztos, hogy vidám pillanatokból, kalandokból, esetleg Ágh Péter, Zsélyi Zoltán és Zsélyi Katalin (Fotók: Bartalos Árpád) Danube Bike Tour 2018 résztvevői veszélyeket magukban rejtő élményekből is volt néhány. A legveszélyesebb számomra az volt, amikor különféle meredek helyeken, szakadékok mentén, keskeny utakon mentünk, olyankor folyton az járt a fejemben, ha kicsit megcsúszik a kerék, lent vagyok Vicces volt például, amikor egyik társunk leszakadt tőlünk, nem tudjuk, hogy hol ment véledenül másfelé. Mivel aznapi szállásunk fent volt a felettünk tornyosuló hegyen egy kis faluban, ezért úgy gondoltuk, csak eltalál hozzánk, hiszen van térképe. Végül fél óra késéssel, egy sziklákkal teli hegyi úton a másik irányból felkísérte egy helyi lakos a szomszéd faluból. Megkerült az elveszett lélek. Akkor aztán jót nevettünk az eseten. Két hét hosszú idő, ez alatt enni is muszáj, nem kerülhetjük meg Ágh Péter egy velocipéden tehát a gasztronómia kérdéskörét sem. Melyik táborba tartozol: mindig ragaszkodsz a megszokott ízekhez, külföldön is a hazaihoz legközelebb álló ételeket próbálod keresni? Vagy ellenkezőleg, mindenhol kifejezetten a helyi ízekre vadászol? Én mindent szeretek kipróbálni, ha már elmegyek idegen országokba. Volt sokféle étel, ital, amit megkóstoltunk. Egy szép bajor étteremben egy erdélyi pincérlány magyarul szólt hozzánk, és a napi menüt, egy helyi jellegzetes ételt ajánlotta. Bajor szelet volt krumplisalátával. Ez számomra olyan volt, mintha hús helyett a párizsi szalámit rántanák ki enyhén fűszeres panírban. Kipróbáltuk a helyi virsliket, a kis fehér kolbászkákat grillezve. Még egy érdekesség: engem legalábbis meglepett, hogy nem találtunk az édapokon rántott sajtot. Más nemzet, más ízek. Mit éreztél a hazaérkezés perceiben? Öröm fogott el és büszkeség, hogy egy dolgot a bakancslistáról kipipálhatok. Legfőképpen azonban annak örültem, hogy két hét után újra láthatom a szeretteimet, a barátaimat, akik itthonról követték utunkat. Összességében azt mondhatom, hogy több volt a pozitívum, mint a negatívum. Most már jó néhány napja itthon vagy, a mindennapok megszokott menetébe is visszarázódsz. Hogy érzed, az átélt élményeken túl mit adott neked ez a kalandtúra? Kis amatőr csapatunknak sok örömöt szereztek a kalandok. Engem a sikerélmény tesz igazán boldoggá, az, hogy kitartottam. Biztosra veszem, hogy nem lenne ellenedre más hasonló kaland sem. Esetleg van is már egy kitűzött célod, egy álomútvonalad, amit kerékpárral mindenképpen teljesíteni szeretnél? Persze. Jövőre szeretnék letekerni a Fekete-tengerig, a Duna-deltához. Remélem, sikerülni fog. Csibrányi Zoltán A városi zöldfelületek csökkentik a depressziót egy új kutatás szerint új amerikai kutatás szerint az elhagyatott városi területek bezöldítése jelentősen csökkentheti a depressziót, és általában is javíthatja a városlakók mentális egészségét. A JAMA Network Open című szaklapban megjelent tanulmányban philadelphiai lakosok mentális egészségi állapotát mérték fel azelőtt és azután, hogy a környékükön található üres telkeket növényekkel ültették be. Az eredményeket kontrollcsoportok adataival hasonlították össze. A kutatók azt találták, hogy a bezöldített területek 400 méteres körzetében lakóknál 41,5 százalékkal csökkent a depresszió érzése azokhoz képest, akik az üresen hagyott telkekhez közel laktak. Az új zöldfelületek környékén lakók mentális egészségi problémái pedig 63 százalékkal csökkentek a kontrollcsoporthoz képest. „Az elhagyatott és üresen álló területek olyan tényezők, amelyek növelik a helyi lakosoknál a depresszió és a stressz kockázatát, és megmagyarázhatják a mentális betegségek terén tapasztalható társadalmi-gazdasági egyenlődenségeket” - mutatott rá Eugenia C. South, a Pennsylvaniai Egyetem adjunktusa, a tanulmány vezető szerzője. A kutatásba 541 elhagyatott üres telket vontak be: volt, amelyet bezöldítettek - fűvel, fákkal ültették be, körbekerítették és rendszeresen ◄ „Az üres telkek bezöldítése olcsó és könnyen megléphető módja a városok fejlesztésének és annak, hogy javítsunk a városlakók egészségén" - hangsúlyozta az amerikai tanulmányt szintén szerzőként jegyző Charles C. Branas, a Columbia Egyetem epidemiológiai tanszékének vezetője. A felvételen Philadelphia egyik zöldterülete. (Fotó: Shutterstock) gondozták - , volt, amelyet csak rendbe tettek - felszedték a szemetet, és ahol magától fii nőtt, ott levágták -, és volt, amelyhez egyáltalán nem nyúltak. A felméréseket 342 embernél végezték el 18 hónappal a kiválasztott területek rendbetétele, illetve bezöldítése előtt, és 18 hónappal utána. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a résztvevők milyen gyakran érezték magukat idegesnek, kétségbeesettnek, nyugtalannak és depressziósnak. A leglátványosabb eredményeket a szegénységi küszöb alatt élők negyedeiben tapasztalták, ahol a zöldterületekhez közel lakóknál több mint 68 százalékkal csökkent a depresszió. Az elhanyagolt területek rendbetétele ugyanakkor nem hozott jelentős változást a résztvevők mentális egészségében. John MacDonald, a Pennsylvaniai Egyetem professzora, a tanulmány társzerzője szerint ez azért van, mert az egyszerű rendbetétellel nem születtek újabb zöldfelületek (MTI)
