Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)
2018-08-25 / 197. szám
ÍÍ8 SZALON ■ 2018. AUGUSZTUS 25. www.ujszo.com TÁRCA A SZALONBAN Szécsi Noémi Levelek a kertből edves Húgom! Legjobb, ha tőlem tudod meg: vége van a nyárnak. Nem állunk már az égre nézve, feltartott karral - mint a főszereplők a Titanicban a hajótaton - a surrogó ventilátor előtt az éjszaka közepén. Pedig Editke szerint romantikus volt, ahogy azt mondtam neki, hogy emelje fel a karját és hunyja be a szemét — aztán rákapcsoltam a legnagyobb fokozatot a ventilátoron. Ott álltunk egy órán át, míg meg nem száradt rajtunk az izzadtság, és az örömtől meg sem tudtunk szólalni. Lám, egy magamfajta férfi huszonöt év után is gavallér a feleségéhez: egyszer sem kértem, hogy én állhassak elől, megelégedtem azzal, ami a nejem izgalmasan telt — de nem kövér! - testecskéje mögül rámcsapott. Vége a nyárnak, és nem ébredek többé már arra, hogy Deák Bili Gyula lüktet a belső szerveimben. Azon az éjszakán félálomban kezdett átjárni a lüktetés, ezért meg is feledkeztem róla, hogy rákérdezzek: mit keres ön, tisztelt Deák Bili Gyula az én belső szerveimben, csak lassacskán jutott el az agyamig, miért invokálja a Tűzanyát, Vízanyát, Földanyát és egyéb szellemeket hajnal háromkor az én portámon, és különösen miért engedi, hogy rossz hangú részegek csadakozzanak a főszólamához. De amikor megértettem, azonnal felpattantam és kicsaptam az erkélyajtót - amelyben a dübörgő hangtól úgy remegett az üveglap, mint az én belső szerveim -, és érces hangon kiordítottam:- A kurvaanyádat, Józsi! Hajnali három van! - De felszólamlásomat elnyomta az átellenes szomszéd udvarára kitett két hangfal. Megköszörültem a torkom, és hozzátettem: - Tudom, hogy hol a főkapcsolód, te tahó! - Ám akkorára a mi kutyánk, Csöpi is megköszörülte a torkát, és panaszos kontrázása belefojtotta további mondanivalóimat a nemzeti rock dübörgésébe és a részegek önfeledt gajdolásába. Tényleg tudtam, hol a főkapcsolója, mert az ő góréjának közös fala van az én füstölőmmel, de féltettem az életemet, nem hagyhatok Editkére bankhitelt, három ivadékomra adósságot. így aztán már csak ültem ott csüggedten a belső szerveimben Deák Bili Gyulával, és Szent István királyra gondoltam. Szemléld meg művedet, nagy király: hiába vették fel a magyarok a kereszténységet, ha részegen továbbra is rekedtre ordítják magukat augusztus 20-a előestéjén a sámán dalára. A legkisebb mozdulatra úgy pattan le róluk a nyugati kultúra, mint a tízéves, esőverte zománcfesték. Ezt rakd össze, öreg, és sírd el magad. Egész nap kialvadanul csámborogtam, és - mint komoly alváshiány esetén mindig - a világ és Magyarország vesztére gondoltam, bár utóbbira némi megnyugvással. Csak akkor fogott el némi káröröm, amikor estefelé Józsi nejét, Zsanit hallottam indulatosan ordítani, hogy nem, ő nem hülye picsa, és különben is elege van ezekből a piás partikból, mert Józsi másnaposán mindenkit baszogat, aki él és mozog. Üssed, üssed botocskám, gondoltam, és megbékélten gondoltam arra, hogy aznap már nem lesz buli, és legközelebb csak egy év múlva lesz augusztus 20-a. Ezt csak azért írtam, hogy érezd, nem szenvedtél egyedül a negyvenfokos lakásodban vizes törölközőbe csavarva, és álmatagon szippantgatva a szomszéd airbnb-lakás Szigetelő lakóinak gangról beáramló marihuánafíistjét. Amúgy megvagyunk. Egy jó esőért eladnám az anyámat, nem is a termés miatt, mert az már olyan, amilyen, ha meg sok csapadék lesz, akkor a monília miatt sírhatok, de mert olyan kókadt a természet, hogy a szívem belesajdul, amikor esténként körbejárom a kertem zugait, de mit tegyen szerencséden növény, április óta tart a kánikula. Azt mondják, idén novemberig tart a vénasszonyok nyara. Legalább addig se kell fűteni. A kerti munkák főleg a betakarításra korlátozódnak — mint jól tudod, Editke lekvárfetisiszta, így szilvagőzben, ecetszagban szédelgünk szeptember végéig, az biztos. En meg levenduladugványokat gyökereztetek, vetettem kamillát, szépen nő a macskagyökér, visszanyírtam a citromfüvet, hogy jövőre legyen mitől lenyugodni. Mostanában sokat vagyok ideges. Ötvenöt éves múltam, ugye ez még nem a férfiklimax? Ölel szerető nagybátyád, Lajos Kafanaváros A szarajevói temetőkről még számtalan cikket lehetne írni, de legyen most elegendő egyedül az az előzőleg közölt, s most a halál helyett foglalkozzunk inkább a szórakozással és az élet élvezetével, melyre ez a város igencsak alkalmas. De maradjunk továbbra is a Monarchia korának útirajzainál. Ezen údeírásokban a kafana („török kávéház”) a mezarje, azaz a „török temető” mellett a másik rendre visszatérő heterotopia -melyet Foucault legegyszerűbben „más tér”-ként határoz meg már az írásának címében: Des espaces autres. A másság vagy idegemég e szövegekben kulturális minőségben jelenik meg leglátványosabban. A „török” jelző ugyan itt különböző jelentéssel szerepel, mint azt mi ma gondolnánk - jelentheti például az iszlámot, a bosnyákokat, az előző rezsimet, az oszmán kultúrát. Mindazonáltal a „török” a kelet, az iszlám, a szláv a balkáni (stb.) szavak mellett elsősorban a másikat, az idegenséget jelentik. A török kávéház - akárcsak a temető (mezarje) - idegen, de nem ismeretien hely, hiszen a Monarchia városaiban épp most éli aranykorát az a kávéházi kultúra, amely az údeírónak Bécsből, Pestről, Prágából ismerős volt. Számunkra azonban ma éppoly távoli, mint a török (ottomán!) kávéházi kultúra. A „török” temető éppen ugyanígy: félig ismerős (mint heterotopia) félig más (mint kulturálisan idegen). A kávénak Szarajevóban régebbi hagyománya van, mint Prágának, Londonnak és Párizsnak. Azt mondják Boszniában, „kafa se pije sa merakom” Hogy micsoda a meraki Hát azt hosszasan lehetne magyarázni: az élvezetre való odafigyelés, a mindennapok örömei oltárán áldozás, a csésze adta kéj utolsó cseppig való (ki)élvezete: persze ügyelve arra, hogy a fildzan (findzsa) alján megtelepedő zaccot fel ne hörpintsük, és a hosszúra nyúló szürcsölgetés végén ne feledjük ellenőrizni, hátha a leülepedő zacc feldobott még egy csepp kávécskát. Az élvezet másik szava, a ceif igazán kedvelt turcizmus (törökül keiyfi, ma akarást, vágyódást, kívánást is kifejez ugyan - de régen csak jó hangulatot, lazulást, chill-úést (csillelést) jelentett akár szakállasturbános, bőbugyogós török vagy hipszter urbánparaszt módra. Szarajevó ideális helye a ceifnek. Az volt már a kávé jövetelekor, amely persze tekinthető sztambuli importnak, ám mint oly sok „török” dolog, összeforrt nemcsak e néppel, de vidékkel is - a szó szoros értelmében. Dusán Grabrijan szlovén építész a bosnyák építészet hagyományának csodálójaként a bosnyák (török) kávézók három vonását emeli ki az említett útirajzírókhoz hasonlóan, s mindkettőt az „európai” kontrasztjaként: először is, a török kávézó egyszerű, fényűzést (ám stílust nem) nélkülöző, funkcionalisztikus. Másodszor, terei irracionális szerkezetet alkotnak: a török kávéház folyamatos bővítmény, igények szerinti hozzáépítés, s harmadrészt pedig a természettel harmonizál, kifelé nyitott, míg az európai önmagába zárt egység. S mondani sem kell, ádátható, megtervezett teret kínál, amelyek egymásba tekintetnek, jobb esetben az utca kiedenségébe, míg a török kávézó ádáthatadan, de káprázatos kilátást biztosít. Már az első kafana ilyen volt, amelyet a nyugatot (Európát?) megelőzve 1592-től említenek a források. A Hadzi Sabanova kafana a Bentbasán volt, s csak a negyvenes évek elején rombolták le. Az állandóan megújuló épületalkotmány a város szélén ám mégis a központhoz közel, urbánus helyként, de immár a vad természetben székelt: a Miljackát kanyonba szűkítő sziklák tövében bújt meg, cölöpökön nyugvó terasza a hűs sodrás fölé nyúlt. A kávéval együtt jár a dohány is. S a török kávézóban a csibukba vagy a nargilába némi afijun, azaz ópium (vö: „Az török áfium ellen való orvosság”) is kerülhetett, hiszen a Próféta csak az alkoholivást tiltotta meg (rákiját csak a „vlah” [szerb/pravoszláv] kávézóban adtak). Mula Mustafa Baseskija, a krónikás a 18. század közepén említ egy Mula Osman nevű fickót, aki meghalt ópiummérgezésben — mondhatni túllőtte (túlszívta?) magát... Az élvezetbe persze nem kell belehalni, a ceif a mindennapok része. A török kávéház, akár a török temető ádáthatadan és kaotikus hely, igazi balkáni/keleti dzsungel, mely egyben látványosságában festői és egyszerűségében költői. A halál és az élvezet heterotópiája, más-helye azonban nem csak ezekben a vonásokban hasonlít: mindkettő az örökkévalóságnak épült. A kávé nyáron hűsít, télen felmelegít, reggel felélénkít, este megnyugtat. A kávéivás örök tevékenység, nem rendszerezi semelyik vallás naptára, mert állandó, mert az ember nemcsak akkor issza a kávét, amikor arra vár, hogy leüljön a zacc, hanem egyfolytában. Örökké szürcsölünk - azaz míg az ítélet napja (kijametski dán) el nem jön. S akkor a temetők lakói is újra szürcsölnek majd. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
