Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)
2018-08-24 / 196. szám
www.ujszo.com | 2018. augusztus 24. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Emlék hatvannyolcból A néger baba és a szovjet katona K ét emlékezetes nap: augusztus 20. és 21. Az én fejemben az előbbi István, az utóbbi pedig a néger baba napja. Hogy István alatt a szent királyt értem, az talán nyilvánvaló, s hogy hozzá ezúttal semmit sem fűzök, az csakis azért van, mert bármit írnék, nem múlná felül azt a beszélgetést, amelyet Miklósi Péter folytatott szombaton Kovács László történésszel. Csak annyit mondhatok, hogy akit ilyen érdekesen, számtalan összefüggést felvillantva okítanak az iskolában a történelemre, az valószínűleg sosem fogja elfelejteni, ki volt István király, s bár az élet vetheti őt később ide meg amoda, talán igyekszik és képes is lesz fenntartani Istvánnal - legalább némiképp - ezt a késői rokonságot. Viszont a néger babás napot el kell magyaráznom. Az úgy volt, hogy 1968-ban, amikor Szörényivel szólva „én még kissrác voltam”, divatba jött egy néger baba, amit csak Magyarországon lehetett kapni. Nekem már volt egy néger babám, amit akkor már megboldogult (jaj, de utáltam ezt a szót!) apukámtól kaptam, de az új fajtának nem fekete, hanem barna volt a bőre, és nem göndör, hanem hosszú, egyenes, fésülhető a haja, és pillogatott a szemével. Tudtam, hogy az unokatestvéremék augusztusban Pestre mennek lakodalomba, és reménykedtem, hogy nekem is hoznak egy ilyen babát. Az esküvő előtt már náluk nyaraltam. Anyukámmal az utcára néző szobában aludtunk. Mély, egészséges alvás volt ez a friss szalmával töltött „strózsákon”, de azon az éjszakán mégis felébredtem. Emlékszem, valami fémesen csikorgó, szűnni nem akaró hangra. A máskor koromsötét falusi éjszakát villogó fények bontották meg, a szoba falain is visszatükröződtek. Aztán észrevettem, hogy anyukám és a többi felnőtt a függöny mögül leselkedik. Éreztem a feszültséget, pedig akkor még egy szót sem szóltak. Kiugrottam én is az ágyból, és megláttam, hogy a falu főutcája telis-tele van tankokkal. Nem ijedtem meg, nem féltem, még gyerek voltam, inkább kíváncsian figyeltem a lassan vonuló áradatot. Akkor még nem sejtve, hogy történelmi pillanatot élek át. Reggel már mindenki tudta, hogy bejöttek az oroszok, még mi, gyerekek is, s bár ezt nem teljesen értettük. Azt annál inkább, hogy Pozsonyban lövöldöztek, meg hogy nem messze egy embert összegyúrtak a tankok. Az sem volt biztos, hogy az unokatestvéremék átmehetnek-e Magyarországra. De aztán végül elmentek. Mi, itthon maradottak akkor meg azon aggódtunk, hogy visszajönnek-e. Visszajöttek. Persze közben, meg azután is, sok minden történt, nekem is van több emlékem, csak kevés itt a hely. Egy biztos: nem lett hosszú hajú néger babám. De a másik még mindig megvan. Túlélte apukámat, s aminek apukám biztosan örült volna, túlélte a szovjeteket is. Nicsak, hogy beszél! Meciar szótára Ficónál MARIÁN LEŐKO F elháborodott Peter Pellegrini kormányfő, meg persze a főnöke, Robert Fico is, hogy Andrej Kiska azt merészelte mondani, Szlovákia visszacsúszik a meciarizmus korszakába. Ami a legárulkodóbb, hogy pontosan úgy bírálták ezért az államfőt, mint annak idején Vladimír Meciar Michal Kovácot. 1995 augusztusában, röviddel azelőtt, hogy a szlovák titkosszolgálat elrabolta és Ausztriába vitte az elnök fiát, Michal Kováé Washingtonban járt, majd idehaza beszámolt arról, mit közölt vele a diplomácia nyelvén Bili Clinton tanácsadója, John Komblum: „Az Egyesült Államokban egyre elterjedtebb az a nézet, hogy a demokrácia építésében Szlovákia nem tartja a lépést Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal”. Erre Meciar először is azt mondta, hogy Komblum semmi ilyet nem mondott, aztán amikor az amerikaiak megerősítették a nyilatkozatot és nem lehetett tovább tagadni, taktikát változtatott: előadta az országnak, hogy szerinte hogyan kell viselkednie és mit szabad mondania külföldön a szlovák államfőnek. „Mindenkinek, aki része az állam vezetésének, kötelessége védeni a saját országát, legyen akármilyen az az ország. Ha rossz, akkor is az enyém!” - szólt az utasítás. Az állam akkor valóban Meciaré volt, és pont olyan alattomosan viszonyult a saját állampolgáraihoz, mint amilyen maga Meciar. És mivel ezt Michal Kovác a külföldi útjai során nem volt hajlandó védelmezni, meg is volt a bizonyíték ellene, hogy államellenes, szlovákellenes stb. Most Pellegrini és Fico is elővette Meciar szótárát és módszereit. Pellegrini azt állítja, a világon egyetlen államfő sem mondott még soha annyi rosszat a saját hazájáról, mint Kiska. És ez „nagyon bántja” őt, mert „az államfő elsődleges feladata, hogy védje Szlovákiát”. Fico törzsfőnök ugyanezt mondja, csak pepitában: „Nem ismerek egyetlen államfőt sem Európában, sem a világon, aki úgy támadná és mocskolná a saját hazáját, mint Andrej Kiska”. Holott az államfő tulajdonképpen csak ugyanazt teszi, mint annak idején Michal Kovác - nem akarja, hogy eltussoljanak egy bűncselekményt, hogy a szlovák hatóságok a szőnyeg alá söpörjék azt, amit a német nyomozószervek közöltek a vietnámi állampolgár szlovák kormánygéppel történő elrablásáról. Ami tény: a vietnámi férfi a szlovák kormány repülőgépével hagyta el a schengeni övezetet, a gépet pedig Robert Kalinák akkori belügyminiszter adta kölcsön vietnámi kollégájának és a vietnámi titkosszolgálatnak. Andrej Kiska államfőnek nemhogy joga, hanem kötelessége beszélni erről az esetről, mert az országunknak az az érdeke, hogy a világ lássa, kivizsgáljuk ezt az ügyet, bárki is keveredett bele bármilyen magas pozicióban. Az ország hírnevét tehát nem ronthatja az államfő azzal a követelésével, hogy vizsgáljuk ki, hogyan segíthetett az országunk egy kommunista rezsimnek egy emberrablás végrehajtásában. Ez annál is inkább érdekünk, mert az ügyben érintett Németország is, Berlin pedig az egyik legfontosabb gazdasági partnerünk és politikai szövetségesünk. Az ország himevét azok feketítették be, akik ezt az emberrablást lehetővé tették. Kalinák, Fico és Pellegrini a meciarizmus idejébe lökik vissza Szlovákiát, és pontosan úgy viselkednek az államfővel, mint annak idejéaMeciar. Például Kiskát büntetnék azért, amit jómaguk követtek el. A szerző a Trend hetilap kommentátora Trump feje lesz a tét a félidős amerikai választásokon Ha a demokraták többséget szereznének, az impeachmenttel megpróbálnák leváltani az amerikai elnököt. Az Egyesült Államokban nagy lesz a tétje az elnöki ciklus félidejében tartandó novemberi választásoknak, újraválasztják a 435 tagú képviselőházat, és 35 szenátor újraválasztásával megújítják a 100 tagú szenátus csaknem egyharmadát. A billegők döntenek Donald Trump amerikai elnök orosz ügyekkel foglalkozó jogászcsapatának vezetője, Rudolph Giuliani fogalmazta meg talán a legplasztikusabban a tétet. Egy választási nagygyűlésen azt mondta: lesz-e alkotmányos eljárás az elnök eltávolítására, vagy sem, ez a tét! Vagyis ha a demokratáknak sikerülne a képviselőházban többséget szerezniük, akkor nagy valószínűséggel megindittatnák az elnök alkotmányos felmentésére irányuló eljárást (impeachment). A legtöbb stratéga és elemző szerint a novemberi választás eredményét az dönti el, hogy hányán mennek voksolni, és kire szavaznak az egyelőre nem elkötelezett polgárok. Az elmúlt hónapokban mindkét párt erőteljesen mozgósította híveit, de eléggé nagy a két párt között ingadozó, a voksáról még nem döntött szavazók aránya. Egymilliárd tévéreklámra A The Hill című lap elemzése szerint a félidős választás minden korábbinál drágábbnak ígérkezik: a politikai pártok és a jelölteket segítő különböző csoportok több mint egymilliárd dollár értékben vásároltak televíziós hirdetéseket. Ez az adat nem tartalmazza a kormányzóválasztási reklámok költségeit, mivel erről az érintetteknek nem kell elszámolást küldeniük a Szövetségi Választási Bizottságnak. 39 államban választanak kormányzót, és a két párt mintegy 340 millió dollárt különített el televíziós hirdetésekre. „Valószínűleg ez lesz az Egyesült Államok történelmének legdrágább félidős választása” - írta a The Hill. Az izgatott politikai légkör és a kampányra költött jelentős summa ellenére is mindkét pártnak van oka aggodalomra. Megosztott mind a Republikánus Párt, mind a Demokrata Párt, és elemzők szerint a választások után mindkettőnek döntenie kell: merre tovább? Trump pártfoglalása A republikánus táborban vita folyik arról, hogy mégis, kinek a pártja a Nagy Öreg Párt (GOP), ahogyan a Republikánus Pártot becézik. Trump pártja lett? Vagy a régi pártelité? Tény, hogy a pártbeli előválasztásokon néhány kivételtől eltekintve azok a jelöltek győztek, akiket Trump biztosított a támogatásáról, akár a pártelit ellenében is. Amerikai szocializmus? A Demokrata Pártban jelentős változások indultak meg, de sok fiatal és a politikában abszolút járatlan női jelölt, némelyik például közelebbről nem részletezett „demokratikus szocializmust” szeretne megvalósítani, ez akár el is riaszthatja a szavazókat. Barack Obama volt elnök 81 demokrata párti jelöltet biztosított a támogatásáról, a politikában teljesen újoncok közül senkit. A félidős választásokon általában az ellenzékben lévő politikai erő győz, a hatalmon lévő elnök pártja ugyanis többnyire megszenvedi a napi politikai döntéseket. Csakhogy a republikánus elnök népszerűsége lassan, de folyamatosan erősödött az elmúlt hónapokban, Trump a botrányai ellenére is növekvő elfogadottságnak örvend. Az amerikai gazdaság emellett jó helyzetben van: a munkanélküliség csökkent, a gazdaság növekszik, szaporodnak a munkahelyteremtő külföldi befektetések is. A Donald Trumpot érintő megannyi bírálat miatt azonban nem kevesen úgy vélik: demokrata párti győzelemhullám várható novemberben. (MTI)
