Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)

2018-08-22 / 194. szám

www.ujszo.com | 2018. augusztus 22. SPORT 117 Új helyszínen 6s a nemzetközi tétmérkőzéseken 12 meccs éta veretlen AEK Athén ellen szeretne kedvező eredményt elérni a Vidi FC ma este (21.00) a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójának első felvonásán. A székesfehérváriak - akik stadi- ; ónjuk építése miatt két és fél éve Fel­­csúton szerepelnek albérletben - az­zal, hogy egy lépésre kerültek a BL- fotáblától, „kinőtték” a Pancho Áré- | nát, és utolsó hazai selejtezőjüket i Budapesten, a Groupama Arénában ; kell lejátszaniuk. Az idegen környe­zet mellett az sem a Vidi FC mellett szól, hogy ellenfele, a görög bajnok AEK Athén legutóbbi 12 nemzetkö­zi kupatalálkozóján nem talált le- ■ győzőre: tavaly nyár óta három győ- I zelem mellett kilenc döntetlen a j mérlege. A szerb Marko Nikolics edzette magyar csapat reményeit ugyanak­­kor növelheti, hogy az előző két kör- : ben nála magasabban rangsorolt i együttest (a bolgár Ludogorecet, il- ; letve a svéd Malmot) búcsúztatott, ; ráadásul a szezonban idáig nem ta- Iáit legyőzőre: a BL-ben négy dön- : tetlen mellett kétszer nyert, míg a magyar bajnokságban két győzelem és két döntetlen a mérlege. A mai találkozón - akárcsak az előző fordulókban - kulcskérdés lesz, le tudja-e hozni kapott gól nél­kül az összecsapást a székesfehér­vári együttes, amely idénybeli tíz ta­lálkozóján mindössze négy gólt ka­pott. „Az idény előtt volt egy közös ál­­műnk, melyben erősen hittünk. Re­méljük, ez a rájátszás nem a vége, mert ebben a sorozatban akarunk maradni. Bár a görög rivális az esé­lyesebb, de az előző két körben is az ellenfél számított annak az UEFA- együttható alapján, mégis mi men­tünk tovább - nyilatkozta Nikolics.- Hiszek a csapatomban, mert jó mentalitású, harcos együttes. Az el­ső meccs előtt mindig 50-50 száza-SPORT A TV-BEN 18.00 - DIGISPORT 5: Szlo­­vákia-Moldova férfiröplabda Eb-selejtező 18.00 - ŐT SPORT: Cseh­­ország-Esztország női röplabda Eb-selejtező 18.00 - DIGISPORT 1 (ma­gyar): New Haven-i női tenisz­torna 19.30 - NOVA SPORT 1, SPORT 1 (magyar): Flens­­burg-Handewitt-Löwen férfi­­kézilabda német Szuperkupa­mérkőzés 20.00 - DIGISPORT 5: New Haven-i női tenisztorna 21.00 - M4 SPORT, ORANGE SPORT 1: Vidi FC-AEK Athén labdarúgó Bajnokok Ligája­­selejtező, 1. mérkőzés 21.00 - ORANGE SPORT 2, SPÍLER1 TV: Young Boys Bem-Dinamo Zagreb labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 1. mérkőzés 21.00 - ORANGE SPORT 3, SPÍLER2 TV: Ajax Amster­­dam-Dinamo Kijev labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 1. mérkőzés 1.00 (csütörtök) — DIGI­SPORT 1 (magyar), DIGI­SPORT 5: New Haven-i női te­nisztorna Nikolics: 50-50 százalék az esély Kovács István (balra) és a Vidi a Honvéd 3:0-s legyőzésével hangolt a BL-selejtezőre (MTI-felvétel) lék az esélye mindkét gárdának, bár­ki is az ellenfél. Éhesek vagyunk és készen állunk.” Az AEK Athén az előző idény vé­gén 24 év után nyerte meg ismét ha­zája pontvadászatát, a BL-selejtező mezőnyéhez pedig az előző fordu­lóban csatlakozott, amikor a skót Celticet ejtette ki. A görögök rend­kívül masszív védekezést és gyors, pontos ellentámadásokat mutattak be a párharc idegenbeli, első mécs­esén, amelyen l:l-es döntetlent ér­tek el, majd hazai pályán 2:1-re győztek. Az athéni együttesnek a magyar csapatok ellen kifejezetten jó a mér­lege: az 1972-es UEFA-kupában a Salgótaijánt, 1998-ban a Ferencvá­rost, egy évvel később az MTK-t, újabb egy szezonnal később pedig a Vasast búcsúztatta az európai kupa­porondról. Egyedül az Újpest tudta a görögöket kiejteni még az 1983/84- as KEK-ben, amikor az idegenbeli 2:0-s vereséget követően hazai pá­lyán 4:1-re nyert. „Pályafutásom legszebb gólját ellenük szereztem, de most az lesz a dolgom, hogy a védelem jól zárjon. A legutóbbi négy mérkőzésen egyetlen gólt kaptunk, ezt kellene folytatni, mert ez lehet a sikerünk alapja” - mondta Juhász Roland, a Vidi csapatkapitánya, aki karrierje során öt alkalommal lépett pályára az AEK Athén ellen, s ezeken ve­retlen maradt csapataival. Az emlí­tett gólt az Anderlecht játékosaként a 2010-11-es EL-csoportkörben lőtte. „Nagyon örülök, hogy tudtunk ta­nulni a tavalyi hibáinkból, de a leg­nagyobb lépésnek még csak a ka­pujában állunk. Amiben szintén so­kat fejlődtünk, hogy a sikereket he­lyén tudjuk kezelni” - tette hozzá a 35 éves védő, aki a nagy tét ellenére az öltözőben nem érez plusz nyo­mást a csapaton. A Vidi FC-nek ez lesz a 79. euró­pai kupameccse, de görög ellenféllel most találkozik először. A visszavá­góra jövő kedden kerül sor Athén­ban. A párharc győztese a Bajnokok Ligája, vesztese az Európa Liga fő­tábláján szerepelhet ősszel. (MTI) Doll távozik a Fraditól, Szerhij Rebrov válthatja Közös megegyezéssel távozik posztjáról Thomas Doll, a Ferencvá­ros labdarúgócsapatának német ve­zetőedzője. Doll 2013 decemberében érkezett a klubhoz, irányítása alatt az együttes sorozatban három Magyar Kupa-elsőséget, egy-egy Ligakupa- és Szuperkupa-győzelmet, valamint egy bajnoki bronz- (2014), két ezüst­­(2015, 2018) és egy aranyérmet (2016) szerzett. A mostani idényben a zöld­fehérek vezetik a tabellát, négy győ­zelem mellett egy döntetlenjük van, de a szurkolóktól gyakran hangzott fel az „Auf Wiedersehen!” kórus. Az európai kupaporondon rendre megbukott az FTC Thomas Doll edzői időszakában: az Európa Liga selejtezőjében sorrendben a horvát HNK Rijeka (2014), a bosnyák Zel­­jeznicar Sarajevo (2015), a dán MidtjyHand (2017) és az izraeli Mac­­cabi Tel-Aviv (2018), a Bajnokok Ligája selejtezőjében pedig az albán Partizani Tirana (2017) búcsúztatta a zöld-fehéreket, mindig már az első vagy második fordulóban. Doll edzői pályafutása leghosz­­szabb ideig tartó állomása volt a zöld-fehér klubnál vállalt szerepe: Doll 4 és fél évig irányította az FTC-t korábban a Hamburg felnőttcsapa­tánál vezetőedzőként töltött két és fél éves időszaka volt a leghosszabb. A jelenleg az NB I-ben dolgozó tréne­rek közül az Újpestet 2013 októbere óta irányító Nebojsa Vignjevics után a második legrégebb óta hivatalban lévő vezetőedző volt. Az FTC ma jelenti be az új vezet­­edzőt, de a Nemzeti Sport informá­ciói szerint Szerhij Rebrov veszi át a csapatot. A 44 éves, egykori 75- szörös ukrán válogatott 2014 óta edzősködik, három évig irányította a Dinamo Kijevet, majd a szaúdi al- Ahlinál dolgozott, ahonnan idén áp­rilisban menesztették. (MTI, nso) Gasly váltja Ricciardót London. A francia Pierre Gasly a mostani Forma-l-es idény végén elhagyja a Toro Rosso istállót, és annak testvér­­csapata, a Red Bull versenyző­­jeként folytatja pályafutását. A 22 éves pilóta az ausztrál Dániel Ricciardo helyét veszi át, aki a Renault-hoz szerződött. Gasly 2013-ban csatlakozott a Red Bull juniorprogramjához. A Forma-1-ben tavaly október 1- jén a Malajziai Nagydíjon mu­tatkozott be, eddigi legjobb eredménye az idei, bahreini fu­tamon elért negyedik helyezés. A Red Bull másik pilótája jö­vőre is a holland Max Verstap­­pen lesz. (MTI) Gasly feljebb lép a ranglétrán (MTI) Handzus befejezte Tegnap bejelentette visszavo­nulását Michal Handzus. A 41 éves jégkorongozó utoljára a 2016/2017-es idényben lépett jégre tétmeccsen, amikor bajno­ki címig vezette a besztercebá­nyaiakat. Handzus 1126 mérkő­zésen szerepelt az NHL-ben (201 gól, 328 gólpassz), 2013-ban megnyerte a Stanley-kupát a Chicagóval. Tagja volt a világ­­bajnokságot nyert szlovák válo­gatottnak, emellett két ezüstje is van vb-kről. Hivatalos búcsúz­tatása a bajnoki címvédő pénteki edzőmeccse előtt lesz. (SITA) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGAJA-SELEJTEZŰ, playoff. 1. mérkőzé­sek - 21.00: Vidi FC-AEK Athén, Ajax Amsterdam-Oi­­namo Kijev, Young Boys Bem-Dinamo Zagreb. ■ Röplabda FÉRFI EB-SELEJTEZŰ, C csoport, Nyítra -18.00: Szlo­­vákia-Moldova. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás SPANYOLORSZÁG. 1. forduló: Valencia-Atlético Mad­rid 1:1, g.: Rodrigo (56), ill. Correa (26.); Athletic Bilbao-Leganés 2:1, g.: Nolaskoain (27), Muniain (90.+3), ill. J. Silva (33). ANGLIA. 2. forduló: Crystal Palace-Liverpool 0:2, g.: Milner (45., 11-esböl), S. Mané (90.+). OLASZORSZÁG, 1. forduló: Atalanta-Frosinone 4:0. g: A. Gómez (14., 90.+), Hateboer (48), Pasalic (61). CSEHORSZÁG, 5 forduló: Olomouc-Ostrava 1:4. g.: Dvorák (79), ill. Fillo (3), Diop (13., 60., 77). OROSZORSZÁG, 4. forduló: Dinamo Moszkva-Ufa 3:0. II. LIGA, 4. forduló (pótolt meccs): Bardejov-lnter 2:0, 1. Skalica 5 4 10 12:1 13 2. Komárno 5 3 2 0 10:2 11 3. Liptovsky Mikulás 5 3 11 11:7 10 4. FK Pohronie 5 2 3 0 9:5 9 5. Zita B 5 3 0 2 13:10 9 6. Petrzalka 5 3 0 2 8:6 9 7. Banská Bystrica 5 2 2 1 8:6 8 8. Presov 5 2 1 2 9:5 7 9. Poprad 5 2 12 13:11 7 10. Samorín 5 2 1 2 7:9 7 11. Llpany 5 2 0 3 3:12 6 12. Bardejov 5 1 2 2 9:12 5 13. Inter Bratislava 5 1 1 3 5:9 4 14. Trebisov 5 1 1 3 3:8 4 15. Dubnica 5 1 0 4 6:12 3 16. Lokomotlva KoSIce 5 0 0 5 3:14 0 ■ Tenisz WINSTON-SALEM-I FÉRFITORNA, 1. forduló: Horacio Zeballos (argentin)-Luká§ Lackó (szlovák) 7:6,7:5; Gu­ido Andreozzi (argentin)-Fucsovics Márton (magyar) 6:3,4:6,6:0. ■ Úszás ÁZSIAI JÁTÉKOK, női 50 m hál: 1. Liu Sziang (kínai) 26,98-világcsúcs. ■ Sportfogadás KENŐ - héttő: 1,3,5,8,9,16, 22,23,29,32,34,36, 44,47,48,49,50,54,55,66. Kenő Plusz-szám: 1. KENŐ JOKER - héttő: 153748. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (6), 5. díj: 2,50 euró (109), 6. díj: 0,50 euró (941). Beckham kapja az UEFA különdíját Nyon. David Beckham kapja idén az Európai Labdarúgó­szövetség elnöki különdíját. „Generációjának egyik legmeg­határozóbb labdarúgója, aki a futball nagyköveteként világ­szerte népszerűsíti a sportágat” - indokolta választását Aleksan­­der Ceferin, az UEFA elnöke, emlékeztetve, Beckham fárad­hatatlan humanitárius erőfeszí­téseinek köszönhetően számos nehéz helyzetben lévő gyermek­nek nyújtott segítséget. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom