Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)
2018-08-22 / 194. szám
„Már hónapokkal a megszállás előtt a határnál állomásoztak a szovjet csapatok" LECZO ZOLTÁN Csehszlovákia ötven évvel ezelőtti „baráti" megszállása, mely egy csapásra és hosszú időre megfagyasztott mindent, amit a prágai tavasz hozott, sokkolta az embereket. E témában itthon és külföldön is számtalan tudományos munka, esszé és elemzés látott napvilágot. Lapunknak most néhány szemtanú számol be emlékeiről. Az akkori pályakezdők, sorkatonák, Fiatalok ma már a hetvenes iveiket taposó nyugdíjasok. Szabó Mária 1968 augusztusában zülővárosában, Tiszacsemyőben akott. Középiskolai tanulmányait lem sokkal korábban fejezte be Lassán, ahol az első munkahelye is olt. Állást néhány héttel az eseméy ek előtt változtatott, augusztus 21- n már a királyhelmeci geodézián olgozott. Az akkor húszéves lány így emlékszik: „21-én hajnalban hihetetlen látvány fogadott munkába menet. A tiszacsemyői vasútállomáshoz sorra érkeztek a teherautók, melyekről szovjet katonák ugráltak le. Nem szóltak senkihez, nem bántottak senkit, csak fegyverrel a kezükben hosszú sorfalat álltak, egészen a posta épületéig. Agyonlőtték az oroszok A varrodába betérve a rádióban hallottuk, hogy megtámadtak minket a Varsói Szerződés államainak hadseregei. A munkahelyemen, Királyhelmecen nem tudtunk a munkára koncentrálni, ott is a rádiót hallgattuk, majd felmentünk a Csonkavárhoz, ahonnan jó kilátás nyílt .a környékre. Onnan láttuk, hogy a Tiszacsemyő felé vezető főúton szovjet tankok hosszú sora halad. Általános volt a megdöbbenés, sokan szinte el sem akartuk hinni, hogy ez megtörténhetett. És persze féltünk, hisz nem tudtuk, mi várható. A szomszédban lakó családnak volt tévéje, hozzájuk mentünk a kollégákkal. Adás akkor még volt, hol a bemondót, hol pedig Svoboda elnök portréját lehetett látni a képernyőn. O mindenkit nyugalomra intett. Egy ideig a prágai eseményekről is tudósítottak, majd bemondták, hogy a tévé épületét is megszállták. És elsötétedett a képernyő. Itt a régióban tudtommal nem voltak komolyabb incidensek, de egy iglói munkatársamat aznap agyonlőtték az oroszok. Később tudtuk meg, hogy Kassán a Felszabadítók terén feltartóztatták a lakosok és kővel is megdobálták a szovjet konvojt. A kollégámat, aki éppen hazafelé tartott, ott érte a halálos lövés” - emlékezik Szabó Mária. Csak színjáték volt Férje, Szabó Gyula 1968 nyarán épp sorkatonai szolgálatát töltötte Cesky Krumlovban. „Mi, katonák hajnali háromkor értesültünk az ország megszállásáról. A szobánkban aludt ugyanis a futár, aki az ezredparancsnokkal tartotta a kapcsolatot. Miután riasztották, visszajött hozzánk, és csak annyit mondott, hogy valami rendkívüli történhetett, mert a tisztek föl-alá futkosnak a kaszárnyában. Egyik társamnak volt egy kis zsebrádiója, melyen a Hlas Vltavyt hallgathattuk, ami ekkor már bemondta, hogy a Varsói Szerződés hadseregei megtámadták Csehszlovákiát. A reggel öt órai sorakozón hivatalosan is közölték velünk, hogy a baráti hadseregek bejöttek az országba, és egyben harckészültséget rendeltek el. Elakadt a szavunk, mert ez akkor egyértelmű parancs volt, mindennel, ami ezzel jár. Az éles lőszer a tankokban volt, a katonák mozgását még a kaszárnyán belül is korlátozták, és vártunk, mi lesz ezután. Információink nem voltak, a rádiókat ugyanis be kellett szolgáltatni, csak tévét nézhettünk, ha engedték. Amíg a Ceské Budéjovice-i adó sugárzott, addig legalább valós híreket kaptunk. De egyszer csak lövéseket lehetett hallani az éterben, és ez az adó is elnémult. Az adás helyreállta után már csak a propagandaszöveg dőlt innen is. Egy nappal később zártak minket körül az oroszok. A környező dombokon látni lehetett a tankok ránk meredő csöveit. A katonák között általános volt az elkeseredettség, a tanácstalanság, le sem lehet írni az akkori érzéseinket. El sem akartuk hinni, hogy a többi szocialista ország mindezt meg tudta tenni velünk. A politikai tisztek igyekeztek lelket önteni belénk, de a csalódottságon nehéz volt úrrá lenniük. Az orosz tárgyalóküldöttség egy terepjáróval, melyre gépfegyver volt szerelve, érkezett a kaszárnyába néhány nappal később. Hogy miről tárgyaltak a parancsnokainkkal, nem tudtuk, de később azt a parancsot kaptuk, hogy a harckészültség megszűnt, és a fegyverzetet készítsük elő a téli váltásra. Csak jóval az események után tudtuk meg, hogy az oroszoknak olyan parancsuk volt, hogy ha csak egyetlen tankot is elindítunk, lőjék szét az egész kaszárnyát” - mondta Szabó Gyula. „Meggyőződésem, hogy az ország augusztusi lerohanása egyébként már régen eldöntött tény volt, a korábbi tiszacsemyői tárgyalás is, amely Dubcek és Brezsnyev között folyt, csak a színjáték része volt. Áprilisban ugyanis eltávozáson voltam itthon, a visszaúton pedig egy kárpátaljai magyar családdal utaztam a vonaton. Ok mesélték, hogy a szovjet csapatok már hónapok óta a határ mentén állomásoznak, és csak az indulásra felszólító parancsra várnak. Akkor nem akartam hinni nekik. De sajnos, a történelem igazolta, hogy úgy volt, ahogy mondták.” r rankok dübörögtek végig Agcsemyőn 1968 augusztusában Erre, az Ágcsernyőt átszelő 79-es országúton vonult be a szovjet hadsereg Csehszlováklába (A szerző felvétele) ÉMETI RÓBERT szovjet hadsereg 1968. ugusztus 21-1 bevonulására t akkori csehszlovák-szovjet itár melletti kistelepülés kosai is tisztán emlékeznek. r.to*3kh'lfrl „1968 nyarán személyesen találztam és beszélgettem Alexander tbcekkel a tiszacsemyői »vagongyalás« idején. Talán háromszor szót váltottam vele. Azzal az emrarcú kommunizmussal, amit ibcek Tiszacsemyőben is felvált, akkor nagyon sokan azonosul:, de a megszállás mindent megtoztatott” - nyilatkozta lapunkc Torjai János ágcsemyői lakos, iszacsemyői vasúti komplexum /kori munkatársa. Azt is elmondta, a megszállás előtti napokban már a környékbeliek is sejtették, hogy a szovjetek készülnek valamire. „A határ túloldalán, Csap község határában rengeteg katona, tank és harckocsi várakozott, a határt pedig hatalmas antennákkal pásztázták. Senki sem tudta, mit terveznek, de végül augusztus 21 -én hajnalban megindult a konvoj. A hadsereg legalább két napon keresztül vonult a falun át. A konvojt felülről helikopterek figyelték, hátulról pedig harckocsik vigyáztak a katonákra. Mivel az országút kettészeli a falut, á túloldalon várakozók nem kelhettek át. A hadsereg másik része Tiszacsemyőn keresztül jött, egy részük az úton, egy részük pedig vonattal. Szinte biztos, hogy a katonák többsége nem európai volt, hanem inkább az uráli térségből származó, vágott szemű, olyan mérges tekintetű ember. Az látszott rajtuk, hogy parancsszóra bárkit megöltek volna, akár puszta kézzel is” - magyarázta a 78. életévében járó Torjai János, aki nemcsak a hadsereg bevonulására, hanem részleges kivonulására is emlékszik. „Jól emlékszem, hogy amikor visszafelé mentek, a sógorom félreverte a faluban a harangot. A nővérem a fejét fogva kiabált utána, hogy meg fogják ölni és meghurcolják. Szerencsére nem bántották” - magyarázta Torjai. Németi Gyula, szintén ágcsernyői lakos még gyerek volt, amikor a hadsereg elérte a falu határát. „Nyolcéves voltam, amikor a határon átjött a konvoj. Már kora reggeltől hallatszott a tankok robaja. A barátaimmal a mezőn keresztül kiszaladtunk az országúihoz, ahol a sáncpartról bámultuk akatonákat. A katonák húskonzervet meg cigarettát dobáltak a bámészkodóknak. Gyerekek voltunk, örültünk a látványnak, de fogalmunk sem volt, mit akarnak itt” - zárta Németi Gyula. Szabó Mária és Szabó Gyula az események idején húszéves volt irchivum) Az ötven évvel ezelőtti történések ma is elevenen élnek az emlékezetükben (/
