Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)

2018-08-17 / 190. szám

2 i KÖZÉLET 2018. augusztus 17. | www.ujszo.com RÖVIDEN Fico vietnámi tanácsadója tagad Pozsony. Quang Le Hong, Ro­bert Fico (Smer) volt miniszter­­elnök egykori tanácsadója saját bevallása szerint nem vett részt a vietnámi Trinh Xuan Thanh el­rablásában. Hong kijelentette, hogy az elrablókkal sem az elő­készületekben, sem a megvaló­sításban nem működött együtt. „Úgy érzem, hogy azért vádol­nak, mert a Szlovákiában élő vietnámi kisebbséghez tarto­zom. Az etnikai hovatartozáso­mon kívül nem létezik egyetlen jel sem, ami arra utalna, hogy érintett vagyok az ügyben” - je­lentette ki Hong, és hangsú­lyozta, hogy ma már nem állami tisztviselőként, hanem csak szlovák állampolgárként nyilat­kozik. (nar, SITA) Már lassan szerveződik Kiska pártja Pozsony. Andrej Kiska saját pártjának több mint 20%-os po­tenciált mértek - tudta meg az aktuality.sk. A felmérést az ál­lamfő csapata rendelte meg, mely a portál értesülései szerint már egy jó ideje dolgozik Kiska saját pártjának létrehozásán. Ez a szám egyelőre nem azonos Kiska esetleges pártjának támo­gatottságával, hiszen korábban a Progresszív Szlovákia potenci­álját egy felmérés 9,6%-ra lőtte be, viszont a néhány napja köz­zétett Focus felmérésben még az öt százalékot sem érte el. Andrej Kiska politikai karri­erjével kapcsolatban egyelőre csak találgatások kerültek nap­világra. Korábban felmerült, hogy az államfő csatlakozna az újonnan alakult Progresszív Szlovákiához, illetve a Spolu­­hoz. A két politikai szubjektum egyesülését egyelőre a pártel­nökei nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Egy másik ver­zió szerint az államfő köré olyan ismert politikusokat is megpró­bálnak megnyerni, mint az OEaNO favoritja, Veronika Remisová, vagy Daniel Lipsic. A legutolsó információk vi­szont már Kiska saját pártjáról szólnak, melyben két tanács­adója, Rado Bafo, illetve Ro­man Krpelan biztosan részt vesznek. Az államfőt a hazai közvéle­mény jó ideje az egyik legnépszerűbb politikusnak tartja. Az ellenzéki pártok vá­lasztói körében is kiemelten népszerű. A portál úgy tudja, hogy Kiska elsősorban a KDH, az SaS és az OEaNO szavazói­nak jelentős részét szólítaná meg. Egy Focus felmérésben a KDH szavazóinál Kiska 9%-kal népszerűbb, mint Alojz Hlina pártelnök. Némiképp ezt látszik alátámasztani a Smer retorika­váltása is, melyről köztudott, hogy saját belső felmérései alapján hozza meg döntéseit. Míg korábban Robert Fico párt­elnök kizárólag csak Richard Sulíkot, az SaS elnökét támadta, néhány hete Andrej Kiska vált állandó lejárató kampányának céltáblájává. (ie, aktuality.sk) A romák fele a 9. osztályig sem jut el ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Pénzpolitikai Intézet (IFP) legújabb elemzéseiből kiderült, hogy a szegregációban élő romák alig 21 százalékának volt beje­lentett munkája 2017-ben. A rendkívül magas munkanélkü­liség okait Slavomir Hidas, az IFP szakembere elsősorban a romák ala­csony szintű iskolázottságában látja. „Azt mondhatjuk, hogy a szegény körülmények, amelyek között a ro­ma gyerekek nagy része felnő, erő­sen befolyásolják a tanulmányi ered­ményeiket. A szülők kevésbé isko­lázottak, így a gyermekek nem lát­nak jó példát otthon. Ezeknek a ház­tartásoknak csaknem fele szociális segélyekből él. Hangsúlyozni kell az óvodai nevelés hibáit is, hiszen nem készítik fel kellően a roma gyerme­keket az iskolára” - mondta a szak­ember. Az elemzésből kiderült, hogy a roma diákok mindössze feleannyira sikeresek az általános iskolában, mint a nem romák, sőt, közel 50 szá­zalékuk el sem jut a 9. osztályig. En­nek következtében később sokkal nehezebben találnak munkát, mint a nem roma közösségek tagjai. Ravasz Ábel (Híd) romaügyi kor­mánybiztos szerint nem feltétlenül az óvodai nevelés minőségével van gond, hiszen a telepeken élő gyere­kek közül csak minden harmadik jár óvodába. „Számukra nagyon fontos lenne, hogy ez az arány magasabb legyen, hiszen nyelvi és viselkedési problémákkal is küzdenek. Az első oktatási intézmény, amivel találkoz­nak, az az alapiskola, ott pedig csak nagyon nehezen tudnak megkapasz­kodni. Ettől függetlenül az oktatási A romák számára nemegyszer az alapiskola az első oktatási intézmény, amellyel találkoznak, ott pedig csak nagyon ne­hezen tudnak megkapaszkodni (TASR-felvétei) rendszerünk is hibás, hiszen a Szlo­vákiából Angliába kivándorló roma családok gyermekei az angol isko­lákban jóval eredményesebbek, mint az itthon maradt társaik. Az már a mi felelősségünk, hogy ezen javítsunk” - nyilatkozta lapunknak a kormány­­biztos. Meggyőződése, hogy az ala­csony iskolázottságon kívül a mun­káltatók diszkriminatív hozzáállása is nehezíti a romák munkavállalá­sát. „A felméréseink azt mutatják, hogy ha valaki romás hangzású névvel jelentkezik egy állásra, azt sokkal kisebb valószínűséggel ve­szik fel, mint egy olyan jelentkezőt, akinek mondjuk szlovákosan hangzik a neve” - mondta a kor­mánybiztos. A pénzügyminisztérium a helyzet javítása érdekében egy új stratégián dolgozik. „Mindenképpen meg kell erősítenünk a roma integrációs po­litikát, hogy könnyebben el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon. A roma kérdéssel foglalkozó nemzet­közi szervezetek azt javasolják Szlovákiának, hogy fejlesszék a probléma megfigyelésére és elem­zésére szánt eszközöket is, ezáltal hatékonyabbá válhat az integrációs stratégiánk” - tájékoztatott a pénz­ügyi tárca. Az IFP a Gazdasági Együttmű­ködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) segítségével hozzákezdett egy még részletesebb elemzéshez, melynek köszönhetően mélyebb be­tekintést nyerhetnek a roma közös­ségeket érintő legsúlyosabb problé­mákba. (nar, SITA) Ez a biznisz nem jött be Kocnernek Marian Koőner jelenleg vizsgálati fogságban van (Felvétel: Plus jeden defi/Juraj Roscak) ÖSSZEFOGLALÓ Első fokon elutasította a bíróság Marián Koőner keresetét, melyben egy meghiúsult apartmanbérlet fejében 45 millió aurát követelt a legnagyobb gyógyszerforgalmazó cégtől. Az Unipharma vezetése nem tartja kizártnak, hogy Koönert felbérelhették a cég tönkretételére. Pozsony. A jelenleg előzetes le­tartóztatásban levő Marian Kocner 45 millió euró kártérítést követel az Unipharma cégtől, illetve annak Pharmaeduca nevű leányvállalatától. A Pharmaeduca 2006-ban 80 apart­man megvásárlásáról döntött egy olyan apartmanházban, melyet Ma­rian Kocner építtetett. A két fél kö­zött nem sokkal az épület üzembe helyezését követően feszültség ala­kult ki. Kocnernek ugyanis nem tet­szett, hogy a Pharmaeduca néhány apartmanét bérbe adta. Kocner, mi­vel birtokában volt az épületet övező telek, betontorlaszokkal igyekezett megakadályozni, hogy a Pharmae­duca bejusson a luxuslakásokba, il­letve több ezer eurós összeget kért az átjárás fejében. A felek abban álla­podtak meg, hogy Kocner megkapja a Pharmaeduca apartmanjait, a cég­nek felajánlotta a tulajdonában levő Sport hotelt, s vállalta, hogy azt a cég elképzelése alapján újítja fel. Nem így történt, s a Pharmaeduca ellépett a megállapodástól. Ezután Marian Kocner az Uni­­pharmát és a Pharmaeducát is be­perelte, s 45 millió eurós kártérítést követelt. Azt állította ugyanis, hogy a Pharmaeduca apartmanjaira 25 éves bérleti szerződést kötött. Az ügy rafinériája, hogy az apartmano­kat két másik cégnek akarta bérbe adni, melyek szintén az ő tulajdo­nában vannak. A járásbíróság első fokon elutasította Kocner keresetét. Tomislav Jurik, az Unipharma egyik tulajdonosa nem tartja kizártnak, hogy az ügy hátterében a Penta be­fektetési csoport állhat. Az Uni­pharma az egyik legnagyobb gyógyszerforgalmazó cég, mely 775 gyógyszerész tulajdonában van. Évente félmilliárd eurónyi forgal­mat bonyolít le, tiszta nyeresége 2-3 millió euró között mozog. A 45 mil­lió eurós követelés gyakorlatilag padlóra vitte volna a céget, amit át­vehetett volna a Penta. A társaság szóvivőjén keresztül cáfolta, hogy bármi köze is lenne a peres ügyhöz. Tagadta azt is, hogy üzleti szem­pontból érdekelné a gyógyszerfor­galmazó cég, korábban ugyanis már volt benne 10 százalékos részesedé­sük, de ezt eladták. Marian Kocner nem először idézett elő több millió eurós peres ügyeket. Hasonló prak­tikákat vetett be a Technopol és a Glance House ügyekben is. Lapunk kiadója is a Penta befek­tetési csoport tulajdonába tartozik. (Sme, ie)

Next

/
Oldalképek
Tartalom