Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-04 / 153. szám
www.ujszo.com I 2018. július 4. PANORÁMA 123 44 éves parkolási büntetést fizetett ki Minersville. Negyvennégy év után fizetett ki egy parkolási büntetést egy amerikai férfi, hogy könnyítsen bűntudatán. A Pennsylvania államban lévő Minersville rendőrsége a múlt héten levelet kapott öt dollárral és pár sornyi magyarázattal. „Kedves rendőrség, több mint 40 éve hordom magammal ezt a büntető cédulát. Mindig is szándékomban állt kifizetni. Bocsássanak meg, amiért nem adom meg az adataimat. Tisztelettel, Dave” - írta. A feladóhoz az illető annyit írt: „Bűntudatot Érző, Megtévedt út, Bármely város, Kalifornia”. Az 1974-es kifizetetlen büntetés akkor két dollár volt. Az ismeretlen ehhez 3 dollárt adott hozzá kamatként. Ugyanez a büntetés ma 20 dollár volna. Michael Combs rendőrfőnök elmondta, hogy a büntetést egy ohiói rendszámú gépkocsira rótták ki, de ma már nem tudják azonosítani a forgalomból régóta kivont autót. (MTI) Robbanótestet kerestek tűzszerészek honvédségi hajóval a Dunában Budapesten az Erzsébet híd és a Lánchíd között. A bombáról korábban egy balesetnél segédkező civil búvárcsoport tagjai tettek bejelentést a rendőrségen. A megadott helyen nem találták a robbanótestet, és a kutatást nehezítette, hogy az érintett szakaszon a Duna mélysége kétszerese az átlagosnak. A folyó sodrása erős és a látótávolság a „nullával" egyenlő, vagyis a búvárok csak tapintással voltak képesek tájékozódni. Amint megtalálják a feltételezett robbanószerkezetet és megkezdik a kiemelését, értesítik a lakosságot az útlezárásokról és a korlátozó intézkedésekről. A tűzszerészek azt feltételezik, hogy egy 100 kilós másodikvilágháborús szovjet légibomba lapul a Duna mélyén. (MTi-feivétei) Sokáig tarthat a gyerekek kimentése a Bangkok. Cáfolta tegnap a mentést vezető tartományi kormányzó azt a korábbi hírt, amely szerint hónapokba telne a barlangban rekedt diákcsoport kimentése. A? észak-thaiföldi Csiang Rai tartomány kormányzója, Narongsak Osottanakom azt mondta, kimentésük biztosan nem egy nap alatt valósul meg, de még nem lehet tudni pontosan, hogy mikor. A legfontosabb szempont a bent rekedtek egészsége. Fizikailag most nem olyan erősek, hogy ússzanak vagy víz alá merüljenek-mondta. Korábban a hatóságok úgy döntöttek, hogy addig is, amíg a kimentésük módját megtervezik, búvároktatásban részesítik a gyerekeket, hogy biztonságosan tudjanak navigálni a barlangrendszer sáros, zavaros vizeiben. A kormányzó szerint a víz fokozatosan apad a barlangban, azt szeretnék, hogy kiszáradjon az elárasztott terület, s csak ezután mentenék ki a csapatot. A vezető nevetségesnek nevezte azt a beszámolót, amely szerint hónapokig is eltarthat a mentés. A thai haditengerészet egy tisztje tegnap nyilatkozott úgy, hogy akár négy hónapig is elhúzódhat a művelet. A kormányzó beszámolt arról is, hogy közvetlen telefonvonalat létesítettek a gyerekekhez, amelyen keresztül a tisztviselők és a szülők érintkezésbe léphetnek velük. Tegnapig nem lehetett tudni, hogy miként fogják a Tham Luang barlangrendszerben rekedt 13 fos csőbarlangból port tagjait kihozni. Különböző lehetőségeket mérlegelnek a hatóságok. Az egyik az lenne, hogy nyílást vág; nak a barlangot magában foglaló hegy : tetején, és azon keresztül emelnék ki : a csapatot - árulta el Bruce Konefe, : egy búvárszakértő, aki részt vesz a ; mentésben. Hozzátette, helikopterek ; köröznek a levegőben, hogy pontosan azonosítsák a csoport tartózkodási helyét. A diákok és edzőjük június 23-án tűntek el a Bangkoktól ezer km-re északra fekvő barlangrend: szerben. (MTI) NAPTÁR Július ► NÉVNAP Ulrik Az Ulrik férfinév, a germán Ulrich névből származik. Elemeinek jelentése: (öröklött) birtok és hatalmas, uralkodó. ► MAI ÉVFORDULÓINK 185 éve született Szemlér Mihály festő, grafikus. 70 éves Verebes István színész, rendező, író. 65 éves B. Kovács István régész, néprajzkutató. ► NAPI VICC- Pincér, mondja, mit ajánlana nekem vacsorára?- Nézzük csak... Bélszínt Marengó módra vagy bélszínt Sztroganoff módra, esetleg egy kis homárt? De fogadok, hogy ön pörköltet fog enni!- Ezt miből gondolja?-Mertnincs más... ► ORVOSMETEOROLÓGIA —A fokozottan érzékenyek kozül többen fáradékonyságot és koncentrálási panaszokattapasztalhatnak, egyeseknél pedig fejfájás, migrén is felléphet. Jelentkezési szelvény Vezetéknév: Keresztnév: Lakhely (magyarul is): Ismét várjuk a tiszta egyes bizonyítványokat! Újra ajándékozunk! Mlü jelentkezési szelvényt (fénymásolatot nem fogadunk el)! ► Ragassza a fényképet a ^^^nySnyrnásolatát! ", fénymásolatával együtt küldje 1 ^O'^J^^^^yehetnek részt, aV , , játékban csak azok az J^SVnnval zárták a 20l7/20l8-as tanevet tiszta'egy , , ^ és aláírásával • ► a szülő a jelentkezést szdvé Y* k fe személyes Utcanév, házszám: Irányitószám: Telefonszám: Az iskola neve/település (magyarul is): Osztály: A szülő aláírása: Dátum: Nyeremények Sencor Kamera Ez a lap jár Önnek! Lenovo táblagép A fénykép helye ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o„ Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19B, 82101 Bratislava 3 I Főszerkesztő: Lajos P. János (02/32153313). I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Klein Melinda - régió, Holop Zsolt - vélemény, Lakatos Krisztina - kultúra, Bőd Titanilla - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓ0: 35 722 517 I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0907/773834, Érsekújvár: 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Gaiánta: 0905/228526, Párkány: 0907/773832. I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., a Mediaprint Kapa és a Petit Press Rt. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Úőelové stredisko preplatiteískych sluáieb tlaőe, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2017 program keretében. Realizované s finanőnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky - program Kultúra národnostnych menőin 2017.