Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-30 / 174. szám
4 I RÖVIDEN 75 iszlamistát ítéltek halálra Kairó. Egy kairói bíróság halálra ítélte a Muzulmán Testvériség 75 tagját, köztük az Egyiptomban betiltott iszlamista mozgalom több vezető személyiségét is a 2013-as ülősztrájkokkal kapcsolatban. A Mohamed Murszi államfő megbuktatása után hatalomra került, majd kétszer is elnökké választott Abdel-Fattáh esz-Szíszi hivatali ideje alatt az egyiptomi hatóságok lecsaptak a feltételezett muzulmán szélsőségesekre, és több száz embert - köztük a Muzulmán Testvériség számos tagját vagy támogatóját - ítélték halálra, és tucatszám hajtottak végre kivégzéseket. (MTI) Lelőtték Milosevics volt ügyvédjét Belgrád. Agyonlőtték szombaton Belgrádban az otthona előtt Szlobodan Milosevics néhai szerb elnök volt ügyvédjét. Az 57 éves Dragoszlav Ognjanoviccsal a gyilkosság módjából ítélve bűnözők végezhettek. A férfival volt 26 éves fia, akit szintén lövés ért, bár csak a jobb kaiján. Ognjanovics a 2000-es évek elején Milosevicset védte háborús bűnök vádjával szemben a nemzetközi bíróságon, majd Szerbia néhány hírhedt alvilági vezetőjének védőügyvédje volt. (MTI) Orvosokat menesztettek Managua. A nicaraguai egészségügyi minisztérium elbocsátott mintegy 20 orvost azért, mert Daniel Ortega elnök kormánya ellen tüntetők sérüléseit látták el - mondta az egyik menesztett. Az orvosokat a León városában levő Oscar Danilo Rosales közkórházból tették ki. A felmondólevelekben indoklás nem volt, azokat a kórház igazgatója írta alá, aki nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak. Ortega elnök tagadj a, hogy kormánya valaha is megtiltotta volna tüntetők egészségügyi ellátását. Nicaraguában április óta rendszeresek a heves tüntetések, amelyeknek emberi jogi csoportok szerint már csaknem félezer halálos áldozatuk van. (MTI) KÜLFÖLD Oroszország tucatnyi nagyvárosában több tízezren tüntettek szombaton és tegnap is a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen. A megmozdulásokat a szakszervezetek, a kommunista párt és baloldali csoportok szervezték. Moszkvában mintegy tízezren gyűltek össze a városközpontjában, de tüntetés volt - bár kisebb -Vlagyivosztoktól Szentpétervárig több más városban is. A tüntetők egy része Dmitrij Medvegyev miniszterelnök lemondását követelte a reform miatt, amellyel a férfiak esetében 60 évről 65-re, a nők esetében 55-ről 63-ra akarják emelni a nyugdíjba menetel korhatárát fokozatosan 2032-ig. A törvény tervezetét első olvasásban már jóváhagyta a parlament július 19-én. Oroszországban jelenleg a férfiak esetében 67 év a várható élettartam, a nők esetében 77 év. (TASR/AP-feivétei) Puigdemont Brüsszelből folytatja a harcot MTI-TUDÓSÍTÁS Brüsszel. Carles Puigdemont volt katalán elnök Brüsszelből folytatja a harcot Katalőnia függetlenségért. A politikus szombaton, miután megérkezett Németországból, Brüszszelben tartott sajtótájékoztatót. Ezen kijelentette: Európa-szerte tovább fog harcolni a katalán függetlenségért. „Utam nem ér véget, amíg minden politikai foglyot ki nem engednek, a száműzetésben levők vissza nem térhetnek, és amíg a katalán emberek nem gyakorolhatják önrendelkezési jogukat erőszaktól való fenyegetettség nélkül” - hangsúlyozta. „Elutazom kontinensünk legutolsó szegletébe is, hogy képviseljem a katalánok igaz ügyét” — fűzte hozzá. „Puigdemont Brüsszelbe való visszatérése a spanyol állam vereségét jelenti” - jelentette ki Quim Torra katalán elnök a hivatali elődjével közös sajtótájékoztatón. „Utam nem ér véget, amíg minden politikai foglyot ki nem engednek" - hangsúlyozta Puigdemont (Sita/ap) A volt katalán elnököt a Katalóniában tavaly októberben tartott, alkotmányellenes népszavazás miatt körözik a spanyol hatóságok. A népszavazást követően Madrid feloszlatta a katalán regionális parlamentet, és leváltotta a katalán kormányt, de az új választások után ismét függetlenségpárti kormány alakult az autonóm tartományban. A spanyol főügyészség lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen. Puigdemont minden vádat tagad, és több társával Belgiumba menekült a spanyol igazságszolgáltatás elől, amely azonban európai elfogatóparancsot adott ki ellenük. A volt elnököt ennek alapján vették őrizetbe négy hónapja Németországban, ahol a bíróság két héttel ezelőtt úgy döntött, lázadás miatt nem lehet kiadni Spanyolországnak, de a hűtlen kezelés vádja miatt igen. Azóta a spanyol hatóságok visszavonták a volt elnök ellen kiadott európai elfogatóparancsot, és így Carles Puigdemontot nem fenyegeti őrizetbe vétel Spanyolországon kívül. Babis: értelmetlen az EB javaslata Prága. Elfogadhatatlan és értelmetlen az Európai Bizottság javaslata, amely szerint 6000 eurót adnának migránsonként a befogadó országoknak - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök abban az interjúban, amelyet szombaton közölt a Právo című független cseh baloldali napilap. „Ez egy újabb értelmetlen javaslata az Európai Bizottságnak, amely nem képes megérteni, hogy az illegális migrációt Európán kívül kell megállítani, a menedékkérelmeket Európán kívül kell elintéznünk” - jelentette ki a cseh kormányfő, aki a múlt héten Salzburgban német politikusokkal is tárgyalt erről a kérdésről. „A bajor kormányfővel folytatott tárgyalásaim után még inkább meggyőződésem, hogy az illegális migrációt minden áron meg kell állítanunk” - jegyezte meg Andrej Babis. Szerinte harcolni kell az embercsempészek ellen, hajóiknak nem szabad kifutniuk a tengerre, Európának pedig nem kellene befogadnia az illegális migránsokat. „Abból kiindulni, hogy az illegális migránsoknak meg kell érkezniük hozzánk, hiba. Nem kell. Azokban az országokban kell segítséget nyújtanunk nekik, melyekből származnak. Az Európai Bizottság ábrándozik és javíthatatlan” — szögezte le a cseh kormányfő. Kifejtette: Nem szeretné megélni, hogy néhány év múlva Csehországban több legyen a bevándorló, mint az őslakos, ahogy az ma már néhány európai uniós országban valóság. (MTI) 2018. július 30. | www.ujszo.com Török menekültek fulladtak meg Ankara. A 2016-os törökországi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózat feltételezett tagjait szállító csónak süllyedt el tegnapra virradó éjjel az Egei-tenger török partjainál. A balesetben hat ember meghalt, köztük három gyerek, egy eltűnt után még kutattak. A beszámoló szerint a csónak, amelyben a két csempésszel együtt összesen 16- an utaztak, a törökországi Ayvalik körzetéből tartott a szemközti görög Leszbosz szigetre, amikor egyelőre ismeretlen okból felborult. Az Anadolu úgy tudja, hogy a menekülők mind török állampolgárok voltak. (MTI) Újra szabadlábon az izraeli katonákat megpofozó palesztin lány Az izraeli hatóságok tegnap kiengedték a börtönből azt a 17 éves palesztin lányt, Ahed Tamímit, aki amiatt töltött csaknem 8 hónapot börtönben, mert egy ciszjordániai településen többször is megütött, megrúgott és megpofozott kát izraeli katonát. Jeruzsálem/Tel-Aviv/Even- Je-húda. Ászáf Librati, az izraeli büntetés-végrehajtási szolgálat szóvivője elmondta, hogy Tamímit édesanyjával - akit erőszak szítása miatt szintén elítéltek - együtt szabadon engedték, és Ciszjordániába vitték őket. A lányt 2017 decemberében vették őrizetbe, miután az izraeli katonák felpofozásának esetét megörökítő videofelvétel futótűzként terjedt el a közösségi médiában. A 17 éves lány ellen 12 pontban, köztük súlyos testi sértés miatt emeltek vádat. Tamími később vádalkut kötött, amelynek keretében elismerte bűnösségét, ezért csökkentették az ellene felhozott vádpontokat, így nyolchavi börtönbüntetésre ítélték. A Tamímiról készült felvétel részben azért terjedt el villámgyorsan az interneten, mert a lány hosszú, göndör, vörösesszőke hajával, zöldeskék szemével és világos bőrével egyáltalán nem illik abba a képbe, ahogyan a legtöbb ember a palesztinokat elképzeli. Az eset nagy visszhangot váltott ki. Tamímit a palesztinok hősként tisztelik. A lány „rutinos” tüntető. A több száz fős Tamími család heti rendszerességgel tart tüntetéseket a Rámalláh közelében található Nabi- Szálehben azóta, hogy az izraeli hadsereg 2009-ben korlátozta a palesztinok hozzáférését a környező földekhez. A lány apja, Biszmi elmondta: a történtek után szeretnének normális életet élni. Elmondása szerint lánya azt tervezi, hogy jogot tanul. A B’tselem izraeli civil szervezet szerint több mint 300 palesztin kiskorút tartanak fogva izraeli börtönökben. (MTI) A 17 éves Ahed Tamími apjával és anyjával. Afiatal lány a palesztin ellenállá! ikonjává vált. (TASR/AP-felvétel