Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-28 / 173. szám
www.ujszo.com SZALON 2018. JULIUS 28. 17] Szécsi Noémi Levelek a kertből Kedves Húgom! Elmondhatadanul szerencsések vagyunk mi itt vidéken: mivel nincs kultúra, nincs kultúrharc sem. Nem, nem azt akarom mondani, hogy legyintek arra, amit mondasz, csak egy szót sem értek belőle, nem ismerem a kedves illetőket, így hát hidegen hagy. Zöldségkertész vagyok, nem foglalkozom szépirodalommal. Bár bevallom, fiatal koromban én is írtam verseket, de hogy jobboldali vagy baloldali versek voltak-e, arra már nem emlékszem. Talán a leginkább: szar versek. Arról szóltak, hogy sziget vagyok a hazug társadalom embertengerében, akin átcsaphat ugyan a szennyes áradat, de továbbra is kiemelkedik, rendüleden halomként. Esedeg majd valamelyik nap zöldbabpucolás közben fejben összerakom a folytatást, melyszerint időközben átcsapott felettem egy mocskos nagy hullám, de nem maradtam rendűleden halom, hanem lesüllyedtem az óceán mélyére, mint Adantisz, és mindennap várom, hogy feltárják a gazdagságomat. Amúgy érdekel még a kultúra, ne aggódj. Az a könyv, amit tavaly télen olvastam, leteheteden volt. Arról szólt, hogy a hulladékhegy tetején is teremhet új, nyílhat rajta szép virág. Csak ások egy alacsony gödröt, elrendezem benne a belül rothadó fatörzseket, rászórom a gallyakat, azon meg a jó nyálkás avart egyengetem el, és az egészet befedem a kiásott földdel. Ez aztán évtizedekig termeli a hőt és a tápanyagot, sőt a nedvességet is benntartja. A könyv utolsó lapjaihoz érve úgy éreztem, egész életemben tévúton jártam a Hügelkultur nélkül, és februárban első dolgom volt építeni egyet. De márciusban szétkapta egy csapat kövér férgek után kutató vaddisznó mindazt, amit a kert aljában összehordtam. Azóta lanyhult a lelkesedésem. Ennyi értelme van mifelénk a kultúrának. Ennek ellenére azért műveljük: én tehát kertészkedős könyveket olvasok, a szomszédom meg minden este megnéz egy hitieres dokumentumfilmet valamelyik történelmi psatornán. Tízkor kezdődnek, tudom, mert mióta tavaly télen az arcüreggyulladás ráhúzódott a bal fülére, kicsit megsüketült, és bömbölteti, mint az állat. Ilyenek vannak, hogy A náci pán felemelkedése, vagy Hitler titka, vagy A második világháború végnapjai. Amikor mindet levetítették, kezdik elölről az egészet. Laci azt mondja, olyan megnyugtatóan duruzsolja a tévé, hogy Heil Hider, meg mennek a tömegjelenetek alatt azok a jó kis Wagner-zenék, őt ez teljesen kikapcsolja a nap végén. De Hitler bukását még egyszer se várta ki, a sztálingrádi vereségnél mindig elszundikál. Hogy a Laci fasiszta-e? Nem hinném, hogy Lacinak vannak politikai nézetei, inkább a külsőségek rabja: a múltkor azon filozofált, mikor már megcsapta negyven fokban a sör, hogy a válltöméses Hugo Boss-egyenruha talán még őt is slankítaná. Amit a bukszusdugványokkal meg a gyökereztem hormonnal művel, az viszont egy kicsit mengelei. Hallom, Magyarország nagyszerűen áll, minden szerv csodásán prosperál, gazdagodnak az emberek, és a családoknak sosem volt még ilyen jó. Biccents, ha tényleg így van, és kacsints, ha nem teljesen igaz, majd figyellek. Jó, látom, értem. Kösz, hogy szóltál, mert tudod, mi nyáron nem érünk rá követni a belpolitikát, nem nézünk híradót sem: olyankor még világos van, én akkor szedem le a másnapi piacra a zöldséget. A paradicsom szépen muzsikál. Idén vetettem először marhaszív-paradicsomot és nem is kellett csalódnom benne. Harmincdekás szemek hatalmas fürtökben, hússzín pirosság, enyhe savasság. Viszik, mint a cukrot, mindig abból nem vetek eleget, ami bejön, aminek meg szar az ára, abból meg van rogyásig. Emlékszel, hogy 1997-ben az egész kiterjesztett család,' huszonnégy ember, fél évig karfiolt evett? Én ki akartam vágni az egész termést a szemétdombra, mikor kilóját 10 forintért akarták megvenni a felvásárlók, aztán leönteni magam egy liter-benzinnel, és égő fáklyaként tiltakozni az árlenyomó multicégek ellen, de Editkém, életem egyeden társa egy hétig pucolt, aprított, blansírozott, majd a zacskónként lefagyasztott zöldséget hűtőtáskában szállítva osztotta szét a rokonok között. Látod, ez a szerelem. Nekem megadatott. Neked is hasonló jókat! Ölel szerető nagybátyád, Lajos LAPAJÁNLÓ A Római Birodalom- felemelkedése és bukása A Római Birodalom a történelem egyik legnagyobb államalakulata volt, amely ereje teljében Európa és a Földközi-tenger térségének nagy része, és ezzel közel 100 millió ember felett uralkodott. A birodalom tárgyi és kulturális emlékei mindennapjaink részét képezik, de az időben és térben óriási léptékű történelmét nehéz áttekinteni. A magazin olvasmányos, mégis pontos írásokkal, látványos képekkel, érdekes infografikákkal enged bepillantást a legfontosabb kérdésekbe a római politika útvesztőitől a hadi sikerek és vereségek okain át a mindennapi életig. A kiadvány elején Róma legendája és a Római Birodalom térképe található. Az Élet és társadalom a régi Rómában fejezet témái: Hogyan éltek a rómaiak? A római lakóházak; A senatus születése; Hogyan lehetett valakiből római consul? Római találmányok; Kőbe vésett örökség; A római alvilág; Vér, belek és gladiátorok; Circus Maximus; Egy kocsihajtó egy napja. A Római hírességek és császárok blokk alfejezetei: A Római Birodalom uralkodócsaládjai; Caesar hatalomra kerülése; A négy császár éve; Cicero: Róma hangja; A tíz legelvetemültebb római; Julia Maesa: a szikla, amelyen Róma nyugodott; Constantinus keresztes háborúja. A Római mítoszok és a római vallás fejezet témái: Ebédelő istenségek és éléskamra szellemei; A Pantheon, az istenek temploma; Romulus és Remus; Az istenek családfája; A mitológia leányai és Római misztériumvallások. A negyedik blokk, A rómaiak katonai vitézsége részei: Caesar betörése Britanniába; Támadás Róma ellen; A harmadik századi válság; A catalaunumi síkság; A Római Birodalom utolsó csatája, (sz) FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN A költő és a vezír T ravnikban vagyunk. A mai bosnyák kisvárosban (kaszaba) első ránézésre semmi sem utal arra, hogy bármi különleges (posebno) lenne ebben. Épp ellenkezőleg: a környező hatalmas hegyek szikláit elrejtő nyár reggeli köd csak dél felé oszlik el, minden álmoskás és lomha, ráadásul szombat van, a kafanák, pekarák és ascinicák ajtajai egykedvűen tárva, kószáló emberek a főutcákon. Az utak a mellékutcákban elhanyagoltak, takaros házak váltanak kopottakat. Vannak még a világháború előtti leélt házak, melyekkel aligha történt valami építésük óta. Ajtó rég nincs, a lépcsőház fekete a völgy nyirkában dúsan tenyésző penésztől, a lépcsők alatt száradó emberi ürülékek - hiheteden, de a ház nem lakadan. Itt, a Potur-mahala utcában több hasonlót is találni a kertes családi házak mellett, úgy tűnik, az utca a Monarchia alatt épült fel a csarsia és a meredek lejtők temetői között. Az egyik régi török temető tövében - szemben az újabb, a háború áldozatait öszszegyűjtővel (Sehidsko mezarjé) - találjuk meg a dervis költő, Ilhamija türbéjét. Mégiscsak egyedülálló helyen vagyunk. Travnik százötven évig, a 19. század közepéig vezíri székhely volt. Ma arról híres, hogy ez a legtöbb türbét számláló bosnyák város. S valóban: bár első pillantásra ez sem látszik, mintha többen lennének itt a holtak, mint az élők - akiket a völgyben régi temetők meredező fehér nisánja figyelnek a körötti lejtőkről. Abdulvehab Ilhamija Zepcevi dervis volt és költő, aki Zepcén született 1773-ben. Az idők párhuzama és a helyek különbsége beszédes. Mindkettejüknél többet élt, ám mindkettejüknél kevesebb műve maradt fenn. Viszont mindkettejüknél több nyelven: írt törökül, kicsit arabul, s a nép nyelvén is. Az alhamijado, azaz régi bosnyák irodalom, pontosabban a muszlim délszlávok hibrid nyelvű (keleti nyelvek hatása) irodalmának egyik legfontosabb képviselője. E verseit olvasva szinte hiheteden, hogy kortársa volt az imént említett költőknek. Bár a költői imagináció a kifejezés illősége hasonlóan zseniális - kiválóan bizonyítja ezt, hogy épp legegyszerűbb s legtalálóbb sorai a legnehezebben lefordíthatok -, hangja mégis mintha sokkal archaikusabb, régibb időkből szólna. Az egyik utolsó verse Rimay Jánosra emlékeztet, bár szófükarabb, s híján van az őt jellemző bődületes szóképeknek. így kezdődik a vers: „Cudan zeman nastade, / sve zlikovac postádé, / din-dusmanin ustade, / Vece takata nestade.” Magyarul talán valahogy így: „Furcsa korszak kezdődik / mind a bűnös feltűnik / hitellenség előtűnik / az erő éje eltűnik.” llhámija életéről szinte alig tudunk valamit. Iskoláit (medreszáit) Boszniában végezte, nem tudunk róla, hogy akár csak Sztambolban járt volna. Az irodalomtörténészek néhány sorába kapaszkodnak, úgy mint „anyám nincsen, apámra nem emlékszem”. A naksibendi rendhez tartozó dervis, sőt sejk volt. Élete ködös és zavaros időszakra esik: Fényes Porta háremintrikái, az eresztékeiben meglazuló Birodalom, a reformok és a begyöpösödöttség, a logikáját vesztő elnyomás és a lázadás, az intézményesített korrupció urambátyámrendszere, satöbbi. Elég Ilhamija kritikus sorait olvasni, hogy lássuk, mennyire örökzöld problémákról van szó. Állítólag az imént idézett verse lehetett az, amely miatt a vezír, Dzelalludin pasa Travnikba hívatta. Hogy pontosan mi történt, nem tudni, csak azt, hogy a költőt végülis lefejezték. Az egyik mendemonda Galileire emlékeztető szituációt beszél el - eszerint nem volt hajlandó a vezír követelésének megfelelve megtagadni verseit. Más legendák mesésebbek, az (A szerző felvétele) egyik szerint guruló feje kilencszer huppant a földre, melyek nyomán kilenc forrás fakadt. Travnik híres halottját nem említi műveiben Ivó Andric, Travnik híres szülötte. Mindkettejük esetében véleden a várossal való fatális kapocs. Mondhatni, úgy alakult, hogy Andric itt született (szülőháza ma is áll, múzeum) - anyja épp látogatóban járt itt. (Igaz, élete egy rövid időszaka is a városhoz fűzi, a közeli Ovcarevo ferences kolostorában, mint afféle felügyeleti fogságban töltötte Andric.) S persze művei, mindenekelőtt a Travniki krónika c. regénye, amelyben épp e zavaros kor egy szakaszát dolgozza fel, valamint A vezír elefántja c. kisregénye pedig épp Dzelaludin pasa érkezésével és rémuralmával kezdődik. Dzelaludin állítólag nemcsak a költőkkel bánt keményen: érkezése után harminc bég és hét kapetán [sic!] feje hullott a porba. Andric géniusza éppen a szörnyeteg emberi vonásait ragadja meg, mindenekelőtt a magányt és a betöltheteden belső hiányt, az örök álmadanságot. Dzelaludin pasa türbéje kőhajításnyira áll azon templom mellett, ahol Andricot keresztelték, s gyűlölt költője végső nyughelyétől is csak egy rövidebb séta választja el. A vezír díszes türbéjének dekorációja az ún. török barokk kiváló példája. Ilhamija türbéje otthonosabb: zárt, odabenn zöld lepellel letakart koporsója és turbánja, odakint bimbózó rózsák. Illatuk az egyedüli élet ebben a világi temetőben - méltó emléke a szúfi költőnek, aki nem akart mást, mint békében lenni a világgal. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
