Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-21 / 167. szám
M Bazsányi Sándor: Nádas Péter A Bibliától a Világló részletekig (1962-2017) Hogyan működik a Nádas-mondat, és milyen változásokon esik át az írói pálya egymást követő szakaszaiban? Milyen összefüggések biztosítják a korai elbeszélések, az egymástól is olyanynyira különböző nagyregények, a sok szempontból talányos, előzmény nélküli színpadi művek, a kései önéletrajz és az esszék alkotta írói életmű egységét? Miképpen alakították ezt az életművet a világháborút követő évek meghatározó benyomásai, az ötvenes évek mozgalmi miliője, a forradalom nagy élménye, a Kádár-korszaknak az írói pályakezdést cseppet sem segítő közege, a kilencvenes évek polgárság nélküli magyar demokráciája, illetve a tágabb európai színtér polgári demokráciáinak ellentmondásai? Bazsányi Sándor monográfiája finom elemzésekkel, jól követhető okfejtéssel igyekszik választ találni a Nádas-életmű által fölvetett számtalan kérdésre. Könyvét gazdag képanyag kíséri, és számos melléklet teszi kézikönyvszerűen használhatóvá. Megjelenés dátuma, már előjegyezhető: 2018. október 12. Terjedelem: 772 oldal. A kép-mutogató - Arany János és a spiritizmus Arany János és a spiritizmus címmel a Petőfi Irodalmi Múzeum Aulájában látható az Önarckép álarcokban című kiállítást kiegészítő tárlat, amely olyan mozzanatra hívja fel a figyelmet Arany János költészetében, ami kevésbé ismert a nagyközönség számára. A 17-19. századi Európában a képmutogatás elterjedt vásári látványosság volt, amelynek során a képmutogatók összefüggő esemény H képsorait bemutatva mondtak vagy énekeltek I el egy többnyire tanulsággal záruló, moralizáló történetet. Arany egy debreceni vásári képmutogatóval mesélteti el a gonosz, a leányát elta- I szító, majd őt halálában, asztaltáncoltatás alkal- I mával megidéző gróf történetét, megteremtve a folklorisztikus, népies keretet, amely tartalmazza a kor társasági divatjában működő, a halottak megidézésének aktusát. A kiállítás Arany attitűdjének azt a kettősségét járja körül interaktív bemutatással, amely a témához fordulás gesztusától a távolságtartás mozzanatáig feszülő ívben ragadható meg. Petőfi Irodalmi ! Múzeum, a kiállítás nyitva: 2018. május 23. - szeptember 9. Kricsfalusi Beatrix, Kulcsár Szabó Ernő, Molnár Gábor Tamás, Tamás Ábel (szerk.): Média- és kultúratudomány - Kézikönyv A hazai könyvkiadásban úttörő vállalkozás célja, hogy megismertesse az olvasókat a médiaelmélet és a kultúratudomány legfontosabb jelenségeivel, fogalmaival, szerzőivel és műveivel. Az egységes szerkezetben megírt szócikkek átfogó áttekintést adnak a humántudományokban (és különösen az irodalomtudományban) az ezredforduló óta alapvető kultúra- és médiatudományos paradigmáról. Ennek lényege, hogy (például) egy irodalmi szöveg elgondolhatatlan egyfelől az őt is meghatározó és általa is meghatározott kulturális összefüggésrendszer nélkül, másfelől anélkül, hogy figyelembe vennénk azokat a médiumokat, amelyek a szöveghez való hozzáférésünket lehetővé teszik, s amelyek minket magunkat is meghatároznak. A kézikönyv az Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport gondozásában készült, szerzői a téma hazai szakértői közül kerültek ki. Terjedelem: 536 oldal, megjelenés éve: 2018. Média- és kultúratudomány Kézikönyv Szerkesztette; Kncsfalusi Beati í.\. Kulcsár Szabó Ernő. Molnár Gábor Tamás, Tamás Abel SZALON ■ 2018. JULIUS 21. www.ujszo.com A magánélet védelméért (Lukács Zsolt karikatúrája) HADITUDÓSÍTÁSOK Ebadta vb látszik, már minket is elkapott a fociláz - állapítja meg barátnőm, miután hosszas egyeztetés után a bronzmeccs idejére sikerül megbeszélnünk egy találkozót a pozsonyi Zöldiben. Az elmúlt hetekben mindketten utazgattunk, alig vártuk, hogy a több ezer kilométeren begyűjtött élményeinket megoszszuk egymással, most mégis úgy választunk asztalt, hogy fél szemünk a belga-angolon lehessen. A fene tudja! Világbajnokság idején valahogy más világot látni. Az ember lépten-nyomon szurkolókba botlik. Reptéren, távolsági buszon, köztereken tök idegenek gyűlnek össze valamilyen képernyő vagy akár egy mobil kijelzője köré is, ha valaki gólt kiált. Továbbra se érdekel a foci, de egészen az óceán partjáig elkísért, mint egy láthatatlan útitárs. A hölgyeket ennyire érdekli a foci? - veszi át tőlünk a szót a szomszéd asztaltársaság rangidős nagypapája, hallván, hogy magyarul beszélünk. Feléjük fordulunk tehát, s szóba elegyedünk: Hogy tetszik a koronázó város? A, csak egy napra ugortak át Magyarból, elvégre ma szünnap van a vébén (kacsintás), hiszen egy igazi európai igazi európai csapatnak szurkol (kacsintás), amelyik, per definitionem, színtiszta fehér játékosokból áll, nem afféle jöttment, ugribugri négerekből (a képernyőre bök), abcúg, belga, abcúg, angol válogatott - bezzeg a horvátok, ők a mi kutyánk kölykei! Eb ura fakó! És mégis melyiké, csak nem a láncos kutyáé? Miféle történelmi léptékű kölykezésről maradtunk le, amíg az EU-t jártuk? Volt már itt horvát-magyar perszonálunió, de azt mintha nem szerettük volna. Elég pár hétre kihúzni a lábunkat a Duna menti focikultúrából, s máris lemaradunk egy szaftos etnikai koituszról. Ó, ha ezt Jelacic apánk megérhette volna! És tessék mondani, az anyuka jól van? No, nem! Nem azért jöttünk ide, hogy anyázzunk! Gyorsan igazítunk a széken, demonstratívan hátat fordítva az árja világképnek -arccal a képernyő felé, éljen a foci! Igaz, hogy a szabályokat is csak nagyjából ismerjük, de épp itt az ideje, hogy bepótoljuk. Vébé van, legalábbis a mi asztalunknál. Vb, azaz világbéke. A francot! Csak bámuljuk a plazmát, l:0-ra vezetnek az ugribugrik az ugribugrik ellen, és közben dúlunk-fúlunk Idebumlizunk a város egyeden magyar kocsmájába, hogy harsányan trécselhessünk, erre most államnyelven sutyorgunk. Haluz! Miért vagyunk mi ilyen puhány bennszülöttek? A brixhami pirospozsgás arcú halászlegények már rég kipenderítették volna őket a kikötői kocsmából. Fogjanak rákot az öbölben ezzel a feka dumával, pfE 2:0-s ugribugri döntedennél már nem bíróm a hátam mögötti ebcsaholást, kimegyek a mosdóba. Nem mintha kéne. Csak nekem is jár egy kis szünet. Vagy csere. Vagy mi a bánatot is csinálok most éppen, miközben rituálisan szappanozom a kezemet körbekörbe. Bámulom az óramutatóval ellentétes irányban lefolyó vizet - ez megnyugtat, itthon vagyok, az északi féltekén. De vajon Kenya Laci is így érezne? Ha még élne. Ha itt szurkolhatna velünk az ötvenöt éves Pálovics László szlovákiai magyar író. Kassák városának szülötte, egy anya és egy apa perszonális uniójának jóvoltából. Igaz, az ugribugri aput ő sose látta, de a környezetében mindig akadt valaki, aki egyeden futó pillantással is fel tudta mérni, hova kell őt visszaküldeni. Vissza? Hova vissza? Egyszer huszonévesen együtt futottunk a Gemer söröző kopaszai elől, engem „za Dunaj” hajszoltak, őt pedig Afrikába. Húztuk a csíkot délre, vállvetve, egyikünk kutya, másikunk eb. Én ma már nem bírnám ezt a tempót, hála az égnek, nem is kell. De egy feka magyar meddig tartsa kondícióban magát ebben a xenofób retorikában egyesülő régióban? Hol húzzuk meg a határt? És hogy lehet azt védeni? Iróniával? Ignoranciával? Széktámlával? És vajon mivel érvelnénk a mi Lacinknak, aki magát még köztünk is „abszolút kisebbséginek” tartotta, ha ma lámánk őt a sínek mellett botorkálni? Ne hülyéskedj, dehogy vagy te migráncs, intézünk neked magyarigazolványt! Mire visszaérek az asztalhoz, szomszédaink már szedelődzködnek, a barátnőm éppen a búcsúszózatot hallgatja: Elfogadom, hölgyem, hogy önöknek itt nehéz magyarnak maradni, de nekem egy fekete sose lesz európai! - majd mindkettőnk felé kicsit meghajolva - Kézcsókom a hölgyeknek! A két hölgynek összevillan a tekintete, majd zokszó nélkül indulnak kezet mosni. úgy Hizsnyai Tóth Ildikó
