Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-21 / 167. szám
KÖZÉLET www.ujszo.eom I 2018. július 21. I 3 Diákok rontotta munkanélküliségi mutatók ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A frissen végzett diákok miatt júniusban enyhén nőtt a munkaügyi hivatalok által regisztrált olyan állástalanok száma, akik egy kedvező ajánlat esetén azonnal munkába tudnának állni. A legnagyobb ás a legkisebb munkanélküliségű járás ezúttal is a déli, magyarlakta rágiában található. A Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVAR) tegnap közzétett jelentése szerint június végén 181,5 ezren voltak a szloyákiai munkaügyi hivatalok nyilvántartásában, ami az előző hónaphoz képest alig változott, az egy évvel korábbinál azonban 40,5 ezerrel kevesebb. Az összes állástalant tekintve a munkanélküliség 6,58 százalékos. Az elemzők azonban egy másik adatot tartanak mérvadónak. Azt, amely azon állástalanok számát tünteti fel, akik képesek azonnal munkába állni, ha kedvező ajánlatot kapnak. „Ezek száma az előző hónap végén nagyjából 150 ezer volt, 1600-zal több, mint egy hónappal korábban, ami elsősorban a végzős diákok munkapiaci megjelenésével magyarázható. Az egy évvel korábbihoz képest azonban még így is több mint 38 ezres csökkenésről adhatunk számot, ami azt jelenti, hogy az ilyen állástalanok aránya 5,43 százalékra esett vissza. Csak összehasonlításképpen: egy évvel ezelőtt ez még 6,9 százalék volt” - nyilatkozta Marián Valentovic, az ÚPSVAR vezérigazgatója. Szlovákiában egyébként 2001-ben érte el a csúcsot az állástalanok száma, akkor a munkaképes lakosság csaknem 20 százalékának nem volt munkája. Járási lebontásban az egyik legérdekesebb adat, hogy a legnagyobb és a legkisebb munkanélküliségűjárás is a déli, magyarlakta régióban található. A legnagyobb munkanélküliséggel továbbra is a Rimaszombati járás küszködik, ahol az állástalanok aránya 17,6 százalék körül mozog. A legjobb adatot a Galántai járásban mérték, ahol a munkanélküliség csupán 2 százalékos. Diákok a statisztikában „Vannak bizonyos rendszeres éves kilengések a munkanélküliek számát tekintve. Ilyennek számít a júniusi növekedés is, a főiskolát és egyetemet végzettek ugyanis ekkor jelentkeznek tömegesen a munkaügyi hivataloknál. Hasonló a helyzet szeptemberben is, amikor a középiskolákból kikerülő, tanulmányaikat már nem folytatók jelent-Nem tervezi távozását Kassáról a U. S. Steel Pozsony/Pittsburgh. Az amerikai U. S. Steel acélipari óriásvállalat jelenleg egyáltalán nem fontolgatja a szlovákiai kivonulását, épp ellenkezőleg, a kassai üzemében további befektetéseket tervez - nyilatkozta Richard Rasi beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettes a U. S. Steel csúcsvezetőivel folytatott amerikai tárgyalásait követően. „A U. S. Steel biztosítja a legtöbb munkahelyet Kassán, és Szlovákiában is a legnagyobb munkaadók közé tartozik. Teljesen stabil partner” - közölte Rasi. Hozzátette: örül, hogy az amerikai cég további befektetéseket tervez, miközben a kormány mindent megtesz azért, hogy törvényes kereteken belül segítse ebben. A miniszterelnök-helyettes szerint a kassai acélművet nem érintik az Egyesült Államok által bevezetett acélipari vámok, a gyár termelésének a nagy része ugyanis nem az amerikai piacon talál gazdára. A kassai U. S. Steel csaknem 12 ezer embert foglalkoztat. A 2013-as év elején olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint az amerikai acélgyár elhagyja Kelet-Szlovákiát, amit a magas energiaárakkal és az uniós környezetvédelmi intézkedésekre fordított magas költségekkel magyaráztak. Az akkori kormányfő, Robert Fico a társaság pittsburghi központjában tisztázta azokat a feltételeket, amelyek mellett a U. S. Steel Kassán maradt. Fico akkor azt mondta, hogy az amerikai cég még legalább öt évig biztosan Kelet- Szlovákiában marad. (TASR, mi) A munkaügyi hivatalokban most regisztrált diákok többsége szeptemberig talál munkát (Felvétel: Matej Kaiina/Plus leden den) keznek” - nyilatkozta Ján Richter munkaügyi miniszter. Míg tavaly júniusban 8369 főiskolát végzett diák regisztráltatta magát a munkaügyi hivataloknál, idén 7506-an, vagyis a trend egyértelműen csökkenő. Richter szerint azonban ennél is fontosabb, hogy a tavaly júniusban jelentkezettek döntő többsége már tavaly őszre talált magának munkát, így csak a nyári hónapokra regisztráltatta magát. Kevesebb munkanélküli „A jó hír, hogy a szezonális hatásokat figyelmen kívül hagyva a munkanélküliség mutatók tovább javultak. Csak az elmúlt időszakban több mint 2 ezer olyan állástalannak sikerült munkát találnia, aki hosszabb ideje sehol sem dolgozott” - mondta Richter, aki szerint az elkövetkező időszakban is azok foglalkoztatására összpontosítanak majd, akiknek hosszabb ideje nincs munkájuk és az általános iskolát sem végezték el. Marián Valentovic, az ÚPSVAR vezérigazgatója szerint a cégeknek azonban továbbra is a szakképzett munkaerő hiánya okozza a legtöbb gondot és nehézséget. A szabad munkahelyek száma így csak az elmúlt hónapban több mint 1,5 ezerrel, 82 ezerre nőtt. A legtöbb szabad állást, több mint 21 ezret Pozsony megyében, a legkevesebbet, alig 4,7 ezret pedig Besztercebánya megyében kínálták. (mi, TASR.SITA) Elveszik a farkasoktól a tankokat ÖSSZEFOGLALÓ Tankokat és páncélozott csapatszállítókat adott kölcsön a Szlovák Történelmi Intézet (VHÚ) a Vlagyimir Putyin orosz elnököt éltető motoros klub, az Éjszakai Farkasok szlovákiai képviseletének. A védelmi tárca közölte, azonnali hatállyal törölték a farkasokkal aláírt bérleti szerződést, a VHÚ igazgatójának tisztségét pedig felfüggesztették. Pozsony. Néhány napja derült ki, hogy az Éjszakai Farkasok a Nagyszombat mellett fekvő Alsókorompán (Dolná Krupá) vásároltak egy nagyobb telket, melyet szögesdrót kerítéssel vettek körbe, s az ott található épületet pedig felúj ították. A hivatalos tájékoztatás szerint a motorosok csupán egy klubhelyiséget nyitottak a telken, légi felvételek viszont igazolták, hogy az épület mellett tankok és harci gépjárművek is vannak. Kiderült, a harci technika bérbeadását a VHÚ főnöke, Miloslav Caplovic hagyta jóvá. „Evidens, hogy az igazgató nem ismerkedett meg ennek a polgári szervezetnek a hátterével, s ezzel túllépte a hatáskörét” - közölte a védelmi tárca szóvivője. A tárca jelenleg azon dolgozik, hogy a haditechnika visszakerüljön a történelmi intézethez. Kaliflák barátja A szerződést a VHU a Történelmi Gépjárművek Múzeuma elnevezésű polgári társulással írta alá, melynek élén Jozef Hambalák, Robert Kalinák volt belügyminiszter barátja áll. Hambalák az Éjszakai Farkasok klubhelyiségén kívül egy II. világháború történetéről szóló, Patriot Park nevű múzeumot is megnyitna az alsókorompai telken. Ugyanilyen „Koszorúznak, a fasizmus ellen harcolnak." Robert Kalibák belügyminiszter az Éjszakai Farkasok szlovákiai tevékenységéről elnevezésű park létezik Oroszországban is, elsősorban az orosz haditechnika bemutatására szolgál. Kalinák a park megnyitásán és a Putyin-barát motorosklub szlovákiai tevékenységén sem lát kivetnivalót. „Koszorúznak, a fasizmus ellen harcolnak. Meggyanúsíthatják őket Putyin népszerűsítésével, de törvényt kellene sérteni, vagy minimum valamilyen törvényellenes tevékenységet kellene folytatni ahhoz, hogy valakit kritizáljanak” - nyilatkozta a Sme napilapnak adott interjúban Kalinák. Ján Budaj (OEaNO) ellenzéki képviselő szerint az Éjszakai farkasok szlovákiai jelenléte arra akarja emlékeztetni az ország lakosait, hogy nem szabadultunk meg az orosz befolyástól. „A Szlovákiában hatályos büntetőjogi törvénykönyv szerint tilos alapvető emberi jogokat sértő ideológiákat támogatni. Ilyen ideológiát testesít meg a Szovjetunió zászlaja, amelyet az Éjszakai Farkasok lengetnek” - mondta Budaj. Megfigyelés alatt Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, hogy az Éjszakai Farkasok tevékenységét megállás nélkül figyelik, de mivel egyelőre semmilyen törvényszegést és kihágást sem észleltek, nem foganatosítottak további intézkedéseket. A Putyin-barát motorosklub szlovákiai jelenléte miatt jövő péntekre tüntetést hívott össze a belügyminisztérium pozsonyi épülete elé a Nekünk Nem Mindegy diákkezdeményezés. „Köztudott, hogy ezt a motoros bandát a Kreml finanszírozza. Nálunk is újabb tagokat toboroznak, akik aztán keleti szomszédaink, az ukránok ellen harcolnak” - közölte a kezdeményezes. (dem, sme.sk) A rendőrség fényképpel igazolta, hogy már jártak az Éjszakai Farkasok szlovákiai székhelyén, ám törvényszegést eddig nem észleltek (TASR-feivétei)