Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-19 / 165. szám
Gyümölcsös-WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO<®UJSZO.COM Kevés a sárgabarack az idén, rövid lesz a szezon. A piacokon jobbára csak import kajszit kapni, nem kevés pénzért. idek Vilmos f szentpéteri M kajsziterme-M J LJ lóvei beszélgettünk a minap arról, hogy miért nincs termés az idén. A szakembernek 30 hektárnyi barackosa van, és fánként - akárcsak nálam, 1-2 kg termés van rajtuk. A gyér termés oka az időjárásban keresendő. Ugyanis tavaly ősztől egészen ez év január 15-éig enyhe, szinte tavaszias időjárás volt, napközben általában 15 C-fokot mutatott a hőmérő hoganyszála. Január végére a kajszi befejezte mélynyugalmi állapotát, és a rügyek felkészültek a tavaszi kihajtásra. Ám ekkor jöttek a télies hidegek, melyek február 25-től március 6-ig tartottak. Pl. március 1-jén -14 C-fokot mértünk. Vagyis a rügyek lefagyása még virágzás előtt megtörtént. Ezt az is bizonyítja, hogy alig volt virág a fákon, s ami volt, az is hamarosan lepotyogott. A kajszi és az őszibarack nagyban hasonlít egymásra, de szerencsére utóbbinál a tavaszi ébredésre később kerül sor, így őszibarackból idén is teljes termés várható. IDŐJÁRÁS, CSAPADÉK A gabonának, kukoricának, napraforgónak és természetesen nekünk, kertészkedőknek is rendkívül sokat segített a júniusi csapadék: 8 alkalommal esett, összesen 87 mm. A Csallóközben mért adatok szerint az év elejétől június végéig a sokévi átlag 251 mm csapadék, idén ugyanebben az időszakban 237 mm esett, tehát a deficit mindössze 14 mm. Ami a hőmérsékletet illeti, az elmúlt időszakot nagy melegek és alacsony páratartalom jellemezte. Ez némely gyümölcsnél korábbi érést eredményezett, illetve lerövidült a szedési időszak (pl. a málnánál és a fekete ribizlinél). MÁLNA VAGY HIMPER Amint azt már korábbi írásaimban is említettem, térségünkben a Lloyd George fajta van elterjedve, amit két hazai fajta, az Ada és a Medea követ. Idén a júniusi bőséges esők miatt kifejezetten gazdagon termett a Lloyd, én legalábbis háromszor is leszedtem. Most az a feladatunk, hogy a jól felismerhető letermett hajtásokat tőből kimetéljük - ezek az áttelelt hajtások. Az idei másik termést a tavasszal kihajtott hajtások EGY ÉV kajszi nélkül? Növényvédelem Egész júliusban számolni kell a molyok II. nemzedékével. Agyapjas vértetű előfon dulása esetén Nurel D-t permetezünk vagy káliszappannal, vagy sok tapadószerrel. Téli almánál már szükséges a permetekbe Florasin calcium plust is tenni szeplősödés ellen. A fák alól érdemes a lehullott gyümölcsöt felszedni és a kukába rakni, mert a molyok kibújnak belőlük, és befúrják magukat a talajba. adják majd augusztusbanszeptemberben. Megérdemlik, hogy tápanyaggal lássuk el őket. Komposztot vagy NPK ipari trágyát szórjunk a sorok közé. SZAMÓCA VAGY EPER Most kell eldönteni, mi legyen az eperállománnyal. Én eddig egyszerűen oldottam meg a 2-3, esetleg négyéves eper sorsát: gyommentesen tartottam, kapáltam, elláttam tápanyaggal, permeteztem a betegségek ellen, öntöztem. Az egyik magyarországi hetilapban a növényvédő mérnökök a következőt írják: ,A letermett szamóca lombozatát szüret után célszerű sarlóval vagy magas tarlóra állított fűnyíróval eltávolítani. Ennek a barbárnak tűnő műveletnek kettős célja van. Egyrészt a növény fiatal és egészséges leveleket fakaszt, másrészt a lombozat eltávolítása serkenti a virágrügyek differenciálódását. Ezt követően meg kell trágyázni." Amennyiben már négyéves a szamócásunk, javaslom, hogy telepítsünk már most ősszel új állományt, mert a négyéves keveset terem, ugyanígy az egyéves sem ad még igazán jó termést, így a kettő- kiegészíti egymást. A telepítés helyét trágyázzuk meg istállótrágyával, esetleg komposzttal vagy szárított szerves trágyával. Szántsuk meg, tartsuk gyommentesen, öntözzük. Nálunk, a déli síkságokon szeptember 10-15-ig ültethetjük el a palántákat, az északabbra fekvő országrészekben augusztus végéig. PIROS ES FEKETE RIBISZKE Mindkét fajta ribizli érik, és mindkettőnél jó terméssel számolhatunk. A kártevők elleni védekezést a kaliforniai pajzstetű elleni kora tavaszi lemosó permetezéssel elvégeztük. A piros ribiszkét, mivel a fürtjei szépen kialakultak, egyszerű szedni. A feketét viszont érdemes úgy leszüretelni, hogy a termővessző alá az egyik kezünkkel tálcát tartunk, és a másikkal szedjük. Ha ribiszkét termesztünk, akkor több bokor legyen a piros, és legfeljebb 2-3 a fekete - utóbbiról jó tudni, hogy 6-szor több C-vitamint tartalmaz, mint a citrom. Szedéskor számba vesszük, mennyi gyökérhajtás van bokronként; csak 2-3 hajtást hagyjunk meg, a többit metéljük ki. TÖVIS NÉLKÜLI SZEDER Ezt a gyümölcsfajtát folyamatosan kordában kell tartani, mert nagy a terjeszkedési, szaporodási hajlama. Nálunk a Thornfree fajta van elterjedve. Megtörténik, hogy az idei oldalhajtás túlnövi a termőbokrot. Ezért, ha nincs rá szükség, tőből kimetsszük. Ha meghagyjuk, a rajta fejlődő oldalhajtásokat már most lerövidítjük. Sajnos, a szürkepenész csaknem minden évben károsítja, mert érése idején gyakoriak az esők - ellene permetezzük meg Teldorral (14 nap). NYÁRI METSZÉS A metszés ilyenkor elsősorban a fák koronájának kiritkítását jelenti. Erre azért van szükség, hogy a napsugarak, a permetek bejussanak a koronába, a gyümölcs kiszíneződjön, és hogy a rügydifferenciálódás folyamata megtörténhessen. Maga a metszés abból áll, hogy a koronából kimetsszük azokat a fölösleges hajtásokat, amelyeken nincs gyümölcs. Körben lerövidítjük a meghosszabbodott oldalágakat. A letermetteknél, ha a fa túl magas lett, a tetejéből is levághatunk. GYŰRŰZÉS Ilyenkor meggyűrűzhetjük a lusta, keveset termő fákat. Régi megfigyelés ugyanis, hogy a gyűrűzés termésre serkenti a fát. Puha, 1-1,5 mm vastag drótot használjunk, és az oldalágak alatt 10-15 cm-rel gyűrűszerűén kötözzük át a fa törzsét. A drótot csak annyira húzzuk meg, hogy a fa héjába ne vágjon bele. A gyűrűt egy év múlva távolítsuk el. Belucz János GYUMOLCSÉSZ KERTÉSZMÉRNÖK 8KERTésUDVAR 2oi8.JÚLIus '